Nárájana szavai
(Mbh., Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 189. fejezet)
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt Márkandeja Rsihez: „Nem csodálkozom a kérdéseiden, hiszen Engem még a félistenek sem ismernek igazán. De mivel elégedett vagyok veled, elmondom, hogyan teremtettem meg az univerzumot.
A vizek neve nara, és mivel a vizek öröktől fogva az én hajlékom (ájana), ezért neveznek Engem Nárájanának. Én vagyok Nárájana, mindennek a forrása, örök, változatlan; minden dolognak a teremtője és az elpusztítója is. Visnu vagyok, Brahmá vagyok, Indra vagyok, a félistenek ura. Vaisrávana (Kuvera) király vagyok, Jama vagyok, az eltávozott lelkek királya. Siva vagyok, Szóma vagyok, Kasjapa vagyok, valamennyi teremtett dolog ura; Én vagyok Dhátá és Vidhátá, a testet öltött áldozat.
Szám a tűz, lábam a föld, szemeim a nap és a hold, fejem a menny, az égbolt és az égtájak a füleim. Az összes víz (az én testem) izzadsága. Testem az éter a kardinális pontokkal, és a levegő az elmém. Sok száz áldozatot végeztem, és mindig bőségben volt a daksina. Mindig jelen vagyok a félistenek áldozataiban; nekem áldoznak azok, akik a Védákat ismerik. A földön a ksatrija vezérek, a királyok, akik el akarnak jutni a mennybe, és a vaisják, akik szintén ebbe az áldott birodalomba vágyakoznak – Engem imádnak mindannyian. Sesaként én tartom (a fejemen) a négy tengerrel határolt, Merutól és Mandarától eltakart földet. Hajdanán én vettem föl a vadkan alakját, kiemeltem a vízbe merült univerzumot. Én vagyok a ló szájából előtörő tűz, Én iszom meg a vizet, Én teremtem meg újra. Számból a bráhmanák, karjaimból a ksatriják, combjaimból a vaisják, lábaimból a súdrák születtek meg, egyik a másik után, ilyen nagy az Én hatalmam. A Rg, a Száma, a Jadzsur és az Atharva Védák belőlem jöttek elő, és bennem tűnnek el újra. Az aszkézist gyakorló bráhmanák, azok, akik mindennél jobban értékelik a békét, a teljesen önfegyelmezettek, a tudásra vágyók, a kéjvágytól, haragtól és irigységtől megszabadultak, a földi dolgokhoz nem ragaszkodók, azok, akik teljesen eltörölték a bűneiket, a szelídek és erényesek, a büszkeséget nem ismerők, azok, akik tökéletesen ismerik a lelket – ők mindannyian Engem imádnak, mély meditációban. Én vagyok a Szamvartakának nevezett tűz, a Szamvartakának nevezett szél is Én vagyok. Én vagyok a Szamvartaka nap, én vagyok a Szamvartaka tűz. Azok, akiket csillagok formájában látsz az égen, nem mások ők, mint az Én bőrömnek a pórusai. Az ékszerbánya-óceánok és a négy égtáj a ruhám, az ágyam, a hajlékom. Azért terítettem ki őket, hogy a mennyek lakói elérhessék a céljaikat.
A vágy, harag, öröm, félelem és tudatlanság mind csak az Én különböző formáim. Mindent Én rendezek el, amit az emberek az igazmondás, adományozás, aszkézis, béke, nem-ártás és egyéb jó tettek gyakorlása útján szereznek. Törvényeim vezérlik az embereket, a testemben járnak, érzékeiket mindig lefoglalom. nem a saját akaratuk szerint mozognak – Én mozgatom őket. A bráhmanák, akik alaposan tanulmányozták a Védákat, elérték a lélek békéjét és legyőzték haragjukat, sok áldozatot végeznek, és nagyon nagy jutalmat kapnak. Nem kapnak ilyen jutalmat azok az emberek, akik gonoszul cselekszenek, mohók, aljasak és rosszhírűek, akik lelke tisztátalan és nem áldott. Ezt a jutalmat egyedül aszkézis útján lehet elérni – csak az önfegyelmezettek kapják meg, a tudatlanok és ostobák pedig soha.
Újra meg újra megjelenek, amikor az erény és kötelességtudat lehanyatlik (a világban), amikor elterjed a bűn és erkölcstelenség. Amikor félelmetes és gonosz elméjű Daitják és Ráksaszák születnek a földön, akiket még a félistenek legkiválóbbja sem tud megölni, mindig megszületek erényes emberek családjaiban. Emberi formát öltök, helyreállítom a békét, és elpusztítok minden rosszat.
Saját majámmal teremtem meg a félisteneket, az embereket, a Gandharvákat, a Ráksaszákat, az összes mozgó és mozdulatlan lényt. Újból elpusztítom őket, (amikor eljön az ideje). Az erény és kötelességtudat megőrzéséért emberi formát öltök, és amikor eljön az idő, olyan formákat öltök, amelyek felfoghatatlanok.
A Szatja Jugában fehér leszek, a Treta Jugában sárga, a Dváparában vörös, és a Kali Jugában fekete.
A Kali Jugában az erénynek már csak egynegyede marad meg. Amikor eljön a Kali Juga vége, felöltöm a halál félelmetes formáját, és elpusztítom mind a három világot, a mozgó és a mozdulatlan lényeivel együtt. Ezután három lépéssel bejárom az univerzumot. Én vagyok a világ lelke, Én vagyok minden boldogság forrása. Én vagyok minden büszkeség megalázója, mindenütt jelenvaló vagyok, végtelen, az érzékek ura, nagyon erős. Én egyedül hozom mozgásba az idő kerekét. Forma nélküli vagyok.
Én vagyok az összes teremtmény elpusztítója, de Én vagyok a teremtmények minden törekvésének az oka is. Tökéletesen áthatok minden teremtményt. Senki sem ismer engem.
A jámborok és odaadóak az összes világban Engem imádnak. Bármilyen világokat láttál bennem, azok mozgó és mozdulatlan lényeivel együtt, mindent Én rendeztem el, aki az egész létezés forrása vagyok. Nárájanának neveznek, kagylókürtöt, korongot és buzogányt tartok. A pralajában alszom Én, aki az univerzum lelke vagyok, és ilyenkor minden teremtmény öntudatlan. Örökkön-örökké egy kisfiú formáját viselem, bár minden lénynél idősebb vagyok, és addig maradok itt, amíg Brahmá fel nem ébred.
Amikor eljön az ideje, újból megteremtem az összes lényt, akinek teste van; megteremtem az égboltot, az eget, a fényt, a légkört, a vizet és az összes mozgó és mozdulatlan teremtményt a földön.”
E szavakkal a hatalmas Úr eltűnt. Márkandeja pedig végignézte, hogyan történik ez a változatos és csodálatos teremtés.
Miután elmondta a Pándaváknak, hogy milyen csodálatos dolgokat látott, hozzátette: „Ó király, ó Bharata-nemzetség legjobbja, valamennyi erényes ember legkiválóbbja, a lótusz-szemű Istenség, akit hajdanán láttam, a lények legkiválóbbja nem más, mint Dzsanárdana (Krsna), aki most a te rokonod lett. Ez az Istenség Krsna, Vrsni leszármazottja, az ősi, legfelsőbb Úr, a felfoghatatlan Hari, a hatalmas karú hős, aki most látszólag ebben a világban élvezi a kedvteléseit. Ő Dhátá és Vidhátá, mindennek elpusztítója, örök, aki a mellén viseli a Srívatsza jelet, ő Govinda, valamennyi teremtmény ura, a Legfelsőbb. Most, hogy látom a Vrsnik vezérét, az ősi Istenséget, a győztes Istent, aki sárga ruhát visel, feléled bennem az összes emlék.
Madhu e leszármazottja (Krsna) valamennyi teremtmény apja és anyja. Ó Kuruk legkiválóbbja, végy menedéket ennél a nagy védelmezőnél.”