Nahusa visszatér az égbe
(Mbh., Vana Parva, Adzsagara, 178-181. fejezetek)
A Pándavák száműzetése már a vége felé járt, amikor egy alkalommal Bhíma egyedül indult vadászni a Visákhájapa erdőségben. Gyönyörű tájakon járt, hegyi patakok, vízesések és nagy fenyőfák között. Bhíma azonban nem a tájban gyönyörködött, és nem is a madárdalt figyelte, hanem állatokat hajtott fel. Néha lenyilazta az állatokat, néha csak pusztán a karjai erejével végzett a vadkanokkal, elefántokkal és oroszlánokkal. Az útjában álló fákat egyszerűen kicsavarta és félredobta, és még a kígyók is elmenekültek előle a barlangjaikba.
Bhíma azonban elbízta magát, elvesztette minden óvatosságát, és bemerészkedett egy veszélyes helyre, amelyet teljesen benőtt a tüskés bozót. Itt azonban egy hatalmas foltos, sárga kígyó élt, akinek még a szája is akkora volt, mint egy barlang. Amikor a kecskefaló kígyó észrevette, hogy Bhíma milyen közel merészkedett hozzá, hirtelen rátekeredett, és csaknem összeroppantotta a csontjait.
Bhíma, aki olyan erős volt, mint ezer elefánt együttvéve, sehogyan sem értette, miért nem tud kiszabadulni a kígyó szorításából, ezért megkérdezte:
– Ki vagy te, hatalmas kígyó, és mi a szándékod velem?
– Mi lenne? – kérdezett vissza a kígyó zordan. Már régóta nem ettem semmit, és nagyon éhes vagyok. Miért is ne tenném? Hiszen az étel minden teremtmény számára kedves.
Bhíma további kérdésére még azt is elmondta a kígyó, hogy a neve Nahusa, Áju fia. Nagyon hatalmas király volt, nem tisztelt senkit. Bölcs és szentéletű brahmanákat is arra kényszerített, hogy a gyaloghintóját vigyék. Egy alkalommal megrúgta a nagy misztikus jógit, Agasztját, aki azonnal megátkozta: – Zuhanj le az égből, élj ezentúl kígyótestben. Mindent megehetsz, amit megszerezhetsz a nap hatodik részében, még a tehenet és a bivalyt is. Még a nálad sokkal erősebbek és azonnal elvesztik minden erejüket, ha csak megérinted őket. – Persze Nahusa most már nagyon megbánta, hogy tiszteletlen volt, és könyörögni kezdett: – Kegyes bölcs, oldozz fel az átok alól. – Majd feloldozlak, ha eljött az ideje, – felelte foghegyről Agasztja. – Egészen pontosan, az fog megszabadítani, aki megválaszolja a brahmanákkal és a Legfelsőbb Brahmannal kapcsolatos kérdéseidet.
Bhíma hiába alkudozott a kígyóval; aki biztosan fel is falta volna az elővigyázatlan Pándavát. Judhisthírának azonban feltűnt, hogy már milyen régóta nem jött haza, és rosszat sejtett. Baljós előjeleket is látott: vonító sakálokat, porfelhőket, fekete varjakat, és a Vartikát, aki a szerencsétlenség egylábú, egyszemű és egyszárnyú madara. Azonnal elindult, hogy megkeresse a testvérét. Nem volt nehéz, mivel Bhíma útját mindenfelé a megölt állatok tetemei és kicsavart fák jelezték. Hamarosan ott volt a tüskés bozótnál, és amikor látta, hogy mi történt, azonnal kérlelni kezdte a kígyót: – Engedd el az öcsémet. Hozok neked mindenféle ételt. Kérlek, mondd meg, mivel szeretnéd lecsillapítani az éhségedet.
– Csak azokat eszem meg, akik maguktól merészkednek a közelembe a nap hatodik részében, – sziszegte a kígyó. – Menj el innen. Ne maradj itt, különben holnap téged foglak megenni.
Judhisthíra azonban nem ijedt meg. Ő is tudakozódni kezdett, – Ki vagy te, hatalmas kígyó, és hogyan kerültél ebbe a helyzetbe? – Nahusa megint elmondta a történetét, de amikor a brahmanákkal és a Legfelsőbb Brahmannal kapcsolatos kérdések kerültek szóba, a kígyónak különös előérzete támadt. Talán éppen Judhisthíra az, aki meg fogja őt szabadítani? A megszabadulás sokkal fontosabb volt neki, mint az, hogy elverje az éhségét, ezért így szólt: – Ha most azonnal megfelelsz a kérdéseimre, akkor szabadon engedem a testvéredet, Vrikódarát.
– Kérdezz nyugodtan, kígyó, – mondta Judhisthíra.
– Ki az, akit igazán brahmanának nevezünk? Mi az, amit meg kell ismernünk? – kérdezte Nahusa.
Judhisthíra azt gondolta, ezek igazán egyszerű kérdések, és meg is felelt azonnal: – Brahmana az, akiben megvan minden jó tulajdonság: igazmondás, nagylelkűség, megbocsátás, jóakarat, alázat, részvét és lemondás. Az, amit meg kell ismernünk – a Legfelsőbb Brahman, aki sem örömet, sem fájdalmat nem érez.
– Ugyan már, Judhisthíra, – mondta a kígyó, – még a súdrák között is vannak olyanok, akik igazat mondanak, nagylelkűek vagy megbocsátóak. Aztán meg, azt állítod, hogy a Legfelsőbb Brahman sem örömet, sem fájdalmat nem érez. Én még soha sem találkoztam ilyen lénnyel.
Judhisthíra türelmesen elmagyarázta neki: – Ha súdrának született is, nem súdra az, akiben olyan nemes tulajdonságokat találsz, mint az igazmondás, nagylelkűség, megbocsátás és a többi. Ha brahmanának született is, nem brahmana az, akiben nincsenek meg ezek a tulajdonságok. Brahmá a teremtés kezdetén különválasztotta a kasztokat. A férfiak azonban nem törődtek a szabályokkal, hanem válogatás nélkül gyermeket nemzettek minden nővel. Manapság a négy kaszt tajai nagyon hasonlóan élnek, még a beszédük és a lakásuk is hasonló. Ezért mondják a bölcsek, hogy nem a születés, hanem a jellem számít. Azt se felejtsd el, hogy minden ember súdra, amíg be nem avatták a szent Védákba. A tisztító szertartások csak akkor érnek valamit, ha betartják az életszabályokat. Szvájambhuva Manu azt mondja, ha valaki megkapta a fölavatást, keresztülment a tisztító szertartásokon, de a szabályokat nem tartja meg, úgy kell venni, hogy rosszabb, mint a kevert kasztokban születettek, akik szabályozottan élnek. Ami pedig a másik kifogásodat illeti, első látásra valóban úgy tűnik, hogy nincs ilyen lény. De gondold meg: a hidegre azt is mondhatod, hogy a meleg hiánya, a hőség pedig az, amiből a hideg hiányzik. Miért ne létezhetne az, amiből egyszerre hiányzik ez a kettő?
Nahusa már tudta is: Judhisthíra megszabadította őt az átok alól.
– Kedves királyom, – mondta neki, – figyelmesen meghallgattam a szavaidat. Te valóban mindent tudsz, amit tudni kell. Elengedem az öcsédet, Vrikódarát.
Ezzel Nahusa kilépett a kígyó testéből, és azonnal visszatért a mennybe. Judhisthíra is nagyon örült, hogy megszabadította Vrikódarát.