Mándavja története
(Mbh Vana Parva, Tírthajátrá 96.1-30, 97.1-26, 98.1-20, 99.1-30)
Élt egyszer egy bráhmana, akit Mándavjának hívtak. Nagyon jól ismerte az örökre szóló törvényt, soha sem tért el az igazságtól, és fegyelmezte az érzékeit.
Ez a nagy aszkéta mindig ott ült a remetetanyája kapujában, és a jógát gyakorolta. Egy alkalommal fogadalmat tett, hogy hosszabb ideig mozdulatlanul fog ülni, magasba emelt karokkal, és nem szól egyetlen szót sem. Teltek-múltak az évek, de Mándavja nem szegte meg a fogadalmát.
Történt egyszer, hogy néhány tolvajt vetett arra a balsors. A zsákmányukat ugyan megszerezték, de a király katonái szorosan a nyomukban voltak. A tolvajok nem sokat törődtek a kapuban üldögélő jógival, berontottak a remetetanyára, elrejtették a zsákmányt, és valahogy maguk is elrejtőztek. Ebben a pillanatban értek oda az üldözőik, és a kapitányuk megkérdezte: Nemes bráhmana, merre futottak a tolvajok? Mutasd meg, hogy ne vesztegessük az időt, hanem minél hamarabb utólérjük őket.
Hallotta-e vagy sem ezeket a szavakat Mándavja, tény, hogy semmit sem válaszolt, nem mondott sem jót, sem rosszat.
A katonák átkutatták a remetetanyát, megtalálták az ellopott holmit, és fülön csípték a tolvajokat. Rögtön gyanakodni kezdtek: Talán ez a bráhmana is a cimborájuk? Elfogták, és a tolvajokkal együtt elvitték a király elé.
Mándavja még mindig nem szólalt meg, így aztán a király elítélte őket a tolvajokkal együtt. Karóba húzták őket.
A tolvajok egy-kettőre kilehelték gonosz lelküket, Mándavja azonban olyan nagy hatalomra tett szert a jóga gyakorlásával, hogy még csak fájdalmat sem érzett. Sok-sok évet eltöltött azon a karón étlen-szomjan, míg el nem jött az ideje annak, hogy ismét visszatérjen a külső tudatba és megszólaljon. Először is odahívta társait, aszkétikus életet élő, jógát gyakorló bölcseket. Éppen éjszaka volt, ezért ezek a bölcsek nagy madarak formájában repültek a kivégzés helyére. Zavartan és részvéttel érdeklődtek Mándavjától: Milyen bűnt követtél el? Hogyan kerültél ebbe a helyzetbe? Mit tehetnénk érted?
A bráhmana mindent elmondott nekik, és hozzátette: Ne törődjetek azzal, hogy kinek a hibájából húztak karóba. Nem hibáztatom sem a tolvajokat, sem az üldözőiket. Kedves barátaim, menjetek el a királyhoz, vétessetek le erről a hegyes karóról.
A király azonnal belátta, hogy elhamarkodottan cselekedett, és könyörgött Mándavjához, bocsásson meg neki. Mindent megtett volna érte, de akárhogy is próbálkoztak vele, a karót senki sem tudta kihúzni a bráhmana testéből.
Rendben van, mondta Mándavja, akkor így gyakorlom tovább a jógát. Mozdulatlanul fogok ülni, karjaimat a magasba emelem, elmémet egyetlen pontra koncentrálom, és hallgatási fogadalmat teszek. Ezer év múlva újból megpróbálhatjátok, hogy kihúzzátok testemből a vaskarót.
Ezer év eltelt, de Mándavja most sem szegte meg a fogadalmát. Nem volt olyan dolog a három világban, amit el ne érhetett volna aszkézise erejével, de a vaskaró még mindig ott volt a testében, és semmiképpen nem szabadulhatott meg tőle.
Most már elment Dharmarádzsához, az igazság félistenéhez, és szemrehányóan megkérdezte:
Miért büntetsz engem? Nem emlékszem, hogy valaha is hazugság hagyta volna el a számat, nem emlékszem, hogy bűnt követtem volna el. Miért kell elszenvednem ezt a súlyos büntetést?
Dharmarádzsa nagyon sokáig gondolkodott, lapozgatott egy kicsit a feljegyzéseiben, aztán megtalálta: Tudod, Mándavja, egykor, sok-sok ezer évvel ezelőtt, amikor még egészen kis gyermek voltál, és éppen csak elkezdted gyakorolni a jógát, nagyon sokat zaklatott egy apró rovar. Többször is megzavarta a koncentrációdat. Elfogott a harag, leszakítottál egy éles fűszálat, és megölted ezt a rovart. Ezért kell most szenvedned, ez a haragból és tudatlanságból elkövetett bűn következménye.
A jógi azonban nem értett egyet. Nagyon nagy büntetést mértél ki rám ezért a kis hibáért, mondta. Sok-sok ezer évvel ezelőtt történt, és ezért már meglakoltam akkor, amikor elfogtak és karóba húztak a tolvajokkal együtt. Miért büntetsz még azzal is, hogy együtt kell élnem ezzel a vaskaróval? Mivel ilyen kegyetlen voltál, emberként fogsz megszületni a földön. Királyi udvarban fogsz élni, de az anyád szolgálólány lesz, neked pedig nagyon sok megaláztatást kell elviselned.
Dharmarádzsa, hallgasd meg, hogy milyen törvényt hozok. Mától fogva egyetlen embernek sem kell elszenvednie egy olyan bűn következményeit, amelyet tizennégy éves kora előtt követett el. Bármit tegyen is, csak akkor számít bűnnek, ha a gyermek már elmúlt tizennégy éves.
Dharmarádzsa engedelmesen meghajtotta a fejét, és amikor eljött az ideje, megszületett a Kuru nemzetségben, mint Vidura, a bölcs Vjászadeva és egy szolgálóleány fia. Egész életében bölcs és jellemés volt, előrelátó és nyugodt, nagylelkű és békés; és állandóan a Kuru nemzetség javán munkálkodott, de mert Mándavja megátkozta, nagyon sok megaláztatást kellett elszenvednie.