Mándhátá csodálatos születése
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá 126. fejezet)
A Mahábhárata elmondja, hogy Juvanasva, Gándhára tartomány királya, Iksváku dinasztiájában született. Nagyon sok áldozatot végzett, nagy adományokat osztott az áldozatokat vezető Ritvidzsáknak és a többi brahmanának. Úgy tudjuk, hogy ezer lóáldozatot végzett. Egyetlen gondja volt csak: nem volt fia, akinek átadja a királyságát. Ezért minden államügyte rábízott a minisztereire, maga pedig elvonult az erdőbe, hogy a jógát és az írásokban ajánlott többi lemondást gyakorolja.
Egyszer, amikor hosszabb böjtöt tartott, nagyon legyengült, nagyon szenvedett az éhségtől és a szomjúságtól. Száraz volt a szájpadlása, és mindenütt vizet keresett. Este szokás szerint elment a közeli remetetanyára, és rögtön vizet kért. De olyan halk és rekedt volt a hangja, hogy sem értették, mit mond.
Juvanasva körülnézett, meglátott egy edény vizet az oltár mellett, és gyorsan megitta. Szomjúságát lecsillapítva lefeküdt, és nyugodtan aludt reggelig.
Nem tudhatta, hogy milyen vizet ivott meg! A bölcsek már korábban megígérték, hogy elvégeznek egy vallásos ceremóniát, amelynek az a célja, hogy Juvanasvának végre fia szülessen. Egész nap imádkoztak és mantrákat mondtak a víz fölött, amely átvette aszkézisük érdemeit. Ezt a vizet a király feleségének, Szudaminínek kellett volna meginnia. Elképzelhetjük a bölcsek csalódását, amikor reggel azt látták, hogy az edény teljesen üres.
– Mi történhetett ezzel a vízzel? – kérdezgették egymást.
Juvanasva pedig bevallotta: – Én ittam meg.
– Ez nem volt helyes, – mondta a bölcs. – Nem azért tettük az oltár mellé, hogy valaki megigya. Azért készítettük el, hogy neked fiad szülessen. Saját vallásos érdemeinket adtuk bele ebbe a vízbe, mert azt akartuk, hogy olyan fiad legyen, aki nagyon erős, nagyon bátor. Olyan nagy harcost akartunk, hogy még Indrát is elküldhesse a halál birodalmába, ha arra kerülne sor.
– És most mi lesz? – kérdezte Juvanasva meghökkenten.
– Ami történt, megtörtént, – felelte a bölcs. – Csak arra gondolhatunk, hogy a sors rendeléséből ittad meg ezt a vizet, amely fölött elénekeltük a szent himnuszokat és elmondtuk a mantrákat. Ez a fiú a te testedből fog megszületni.
– Hogyan szülhetnék én gyermeket? – kérdezte csodálkozva a király. – Nem lehetne úgy intézni, hogy inkább Szudaminí, a feleségem...?
– Lehetetlen, – mondta a bölcs, de azért megnyugtatta Juvanasvát: – Elvégzünk még egy áldozatot. Még csak szülési fájdalmakat sem fogsz élvezni.
Száz év múlva elő is lépett egy Napként ragyogó gyermek a király bal oldalából. Már születésekor ismerte a védikus írásokat, a fegyverforgatás tudományával együtt. A király teste azonnal bezárult, és nyoma sem látszott a sebnek.
Indra, aki mindent tud, ami a földön, a halandók világában történik, azonnal elhatározta, hogy látnia kell ezt a csodálatos módon született fiút. Le is jött néhány félistennel együtt, akik aggódva kérdezgették:
– Mit fog szopni ez a fiú?
– Engem, – felelte Indra. – Én fogom táplálni.
Azzal a mutatóujját bedugta a fiú szájába, aki azonnal szopni kezdett, és jóllakott a csodálatos úton érkezett tejjel.
– Ezt a fiút én fogom elnevezni, – mondta Indra. – Bizony, Mándhátá lesz a neve, mert én táplálom.
De a nagy félisten nemcsak tejet adott Mándhátának, hanem megajándékozta egy mennyei íjjal, hozzávaló nyílvesszőkkel és egy olyan páncéllal is, amelyet nem fogott a fegyver. Amikor pedig eljött az ideje, ő maga ültette a trónra Mándhátát, hogy uralkodjon Gándhárában.
Nagyon híres király lett, számos országot meghódított. Mondják, hogy uralma alá hajtotta az egész földet, a városokkal, hegyekkel és a tengerekkel együtt. Kocsijának kerekeit semmilyen akadály nem tudta megállítani. A drágakövek és az ékszerek maguktól mentek oda hozzá, és úgy kérték: – Viselj minket.
Olyan nagy hatalma volt, hogy egyszer, amikor Indra elfelejtett esőt küldeni, tizenkét éven át ő maga adott esőt, annyit, hogy bőven megöntözze a földeket. Mindenhol áldozatokat végzett, az egész föld tele volt áldozati karókkal, amelyekhez az állatokat odakötözték. Minden áldozat alkalmával tízezer tehenet adományozott a brahmanáknak, és amikor már eleget uralkodott a földön, fölment a mennybe, és még azt a kiváltságot is megkapta, hogy odaülhetett a trónra, Indra mellé. Mindez azonban messze nem olyan csodálatos, mint az, ahogyan megszületett – az apja, Juvanasva király bal oldalából.