Mankanaka táncol Siva előtt
(Mbh, Vana Parva, Tírtha Játrá 83.114-134)
Indiában számos zarándokhely van, és az egyiket úgy hívják, Szapta-Szaraszvata. Ez a hely arról híres, hogy valamikor, egy régebbi világkorszakban itt érte el az önmegvalósítást egy nagy jógi, Mankanaka.
Mankanaka nagyon szigorú aszkézist gyakorolt, és persze nagyon szerény és alázatos is volt, így aztán mindig úgy gondolta, hogy ő még biztosan nagyon messze van az önmegvalósítástól. Kitartóan gyakorolt, és egyáltalán nem volt büszke. – Rám csak a cselekvés tartozik, – mondogatta Mankanaka. – Lehet, hogy megjelenik valamilyen eredmény, de az nem az én érdemem. Lehet, hogy semmilyen eredmény nem jelenik meg, nekem akkor is az a dolgom, hogy folytassam ezeket az aszkétikus gyakorlatokat.
Addig-addig mondogatta ezeket a nemes dolgokat Mankanaka nagyon szerényen és alázatosan, hogy egyszer csak így kezdett gondolkozni: – Milyen jó, hogy én ilyen szerény és alázatos vagyok. Bizony, kevesen vannak ebben a mai világban, akik olyan szerények és alázatosak, amilyen én vagyok.
Ebben a pillanatban megvágta az ujját egy éles kusa-fűszállal. Talán nem volt egészen véletlen, hogy ez a baleset éppen ebben a pillanatban történt; Mankanaka azonban már nagyon messzire előrehaladt a jóga útján, ezért a sebből nem vér folyt, hanem valamilyen növényi nedv, jóillatú és tiszta. Amikor Mankanaka meglátta ezt a növényi nedvet, annyira megörült, hogy táncolni kezdett. Az univerzum lakói pedig lenyűgözte azt a hatalmas energia, amelyet Mankanaka a jóga kitartó gyakorlásával felhalmozott. Így aztán mindenki vele táncolt, még a kövek is; senki sem tudta kivonni magát a nagy jógi hatása alól.
A félistenek először csak nevettek, és azt mondták egymás között, – Nézzétek, mennyire elvakította a szenvedély Mankanakát!
Később azonban aggódni kezdtek. Az univerzumban senki nem teljesítette a kötelességét. Nem végeztek áldozatokat, nem ajánlottak fel ghít és más tiszta dolgokat. Mindenki csak táncolt. A félistenek kétségbe estek, és panaszkodtak Brahmának. Brahmá azonban azt javasolta, jobb lesz, ha egyenesen Sivához fordulnak, aki a jóga ura.
– Kegyes Istenség, – mondták a félistenek, – nagyon szépen kérünk, tégy valamit, hogy ez a jógi abbahagyja a táncot.
– Rendben van, – mondta Siva, – mindjárt intézkedem.
Rögtön meg is jelent a táncoló bölcs előtt, aki már csaknem eszét vesztette örömében, és megkérdezte: – Miért táncolsz, kedves Mankanaka? Miért vagy ennyire boldog?
A jógi így válaszolt, – Véletlenül megsebeztem a kezemet egy szál fűvel. Nem látod, hogy növényi nedv folyik a sebből?
– Egyáltalán nem vagyok meglepve, – mondta mosolyogva Siva, majd a hüvelykujja körmével egy kis sebet ejtett a mutatóujja hegyén. A sebből pedig nem vért folyt, hanem hamu, olyan fehér, mint a hó.
Amikor Mankanaka ezt meglátta, nagyon elszégyelte magát, Siva lábaihoz borult, és így szólt, – Te bizonyára maga a háromágú szigonnyal harcoló Istenség vagy, a félistenek és a démonok, sőt az egész univerzum menedéke. Mindent te fogsz elnyelni a korszak végén. Még a félistenek sem ismerhetnek meg téged, akkor mit mondhatnék magamról? Az összes mozgó és mozdulatlan lényt te hoztad létre, és te vagy a legjobb közöttük. Brahmá és a félistenek mind a te szolgáid. Te vagy a legelső cselekvő, és minden kézzel te cselekszel. Indokolatlan kegyedből örvendeznek a félistenek, akik semmitől sem félnek. Kérlek, légy kegyes hozzám is, tedd, hogy ne vesszen el a jóga gyakorlásával megszerzett erőm.
Sivának tetszett ez a kérés, ezért így válaszolt Mankanakának, – Ezerszeresére növelem azt az erőt, amit a jóga gyakorlásával szereztél. Itt maradok veled ebben az erdőségben, a Szapta-Száraszvatában. Aki pedig megfürdik ebben a tóban, az mindent megkap, bármilyen nehéz is legyen azt elérni ebben a világban vagy a következőben. Nem kétséges, hogy amikor földi létezését befejezte, a mennyei Szaraszvata birodalomba emelkedik, és éppen olyan boldogan fog élni, mint a félistenek.
Mankanaka már éppen meg akarta köszönni a nagy kegyet, amikor Siva intett neki, hogy még nem fejezte be.
– És még egy dolgot, – mondta Siva szigorúan, – meg kell ígérned, hogy soha többé nem táncolsz ilyen eszeveszetten.
– Úgy legyen, – mondta Mankanaka.
Siva egy szempillantás alatt eltűnt, a hegyek, a völgyek, a tengerek és a folyók pedig azóta is nyugalomban vannak. Mankanaka nem zavarja meg az univerzum rendjét.