Jajáti megszabadul az öregségtől
A nagy indiai eposz, a Mahábhárata beszéli el ezt a történetet.
Történt egyszer, nagyon régen, hogy Jajáti, a hold-nemzetség nagy királya megsértette az apósát. Ez ma is megtörténhetne, de sajnos Jajáti apósa nagyon hatalmas démon volt, a démonok tanítómestere. Ez a démon azonnal megátkozta a királyt, aki az egyik pillanatról a másikra megöregedett és megrokkant. Kétségbeesetten könyörgött, bocsánatot kért, de mindössze annyit tudott elérni, hogy a démon kegyesen megengedte neki: átadhatja az öregséget és a rokkantságot valamelyik fiának, ha az elvállalja.
Jajáti királynak öt fia volt. Összehívta őket, és először a legidősebbhez, Jaduhoz fordult: Ó gyermekem, Usanasz megátkozott engem, ezért öregedtem meg ilyen hirtelen, ráncos lett az arcom, a hajam megőszült. Én azonban még élvezni szeretném az életet. Kedves fiam, vállald magadra öregségemet és gyengeségemet. Ezer év elmúltával visszaadom neked a fiatalságodat.
Jadu azonban azt felelte, hogy az öregség nagyon kellemetlen dolog, megnehezíti még az evést és az ivást is. Neki bizony semmi sem tetszik, ami együtt jár az öregséggel: az ősz haj, a kedvetlenség, a ráncok, a gyengeség és az erőtlenség. Még a barátok és a rokonok is cserben hagyják a magatehetetlen öregembert. Van neked még négy másik fiad is, mondta Jadu, ők persze sokkal kedvesebbek neked, mint én vagyok. Kérdezd meg őket, hogy magukra vállalják-e az öregségedet.
A királynak nem tetszett a javaslat, és rögtön rávágta: A te fiaidból soha sem lesznek uralkodó királyok. Ezután a második fiát, Turvaszut szólította meg: Kedves turvaszu, vedd magadra a rokkantságom és a gyengeségem. A te fiatalságoddal szeretném élvezni az élet örömeit. Ezer év elmúltával visszaadom neked a fiatalságodat.
Turvaszu is megmondta, kerek-perec: Apám, én nem szeretem az öregséget. Tönkreteszi az örömet és élvezetet, az erőt és szépséget, értelmet és emlékezőtehetséget; az egész életet.
A szívemből születtél, de hálás aztán nem vagy érte, mondta a király. Ki fog halni a nemzetséged. Te magad ostoba királya leszel azoknak, akiknek a szokásai tisztátalanok, előkelő asszonyaiktól alantas gondolkodású emberek születnek, akik habozás nélkül elrabolják feljebbvalóik asszonyait. Erkölcseikben olyanok lesznek, mint a madarak és a vadállatok.
Ezután Jajáti odafordult a harmadik fiához, Drahjuhoz: Kedves Drahju, légy te agg és gyenge énhelyettem ezer évig. Add nekem a fiatalságodat.
Drahju nem túl bölcsen válaszolt: Az öregek már sem az elefántokat, sem a kocsikat, lovakat, nőket nem élvezik. Még a hangjuk is elcsuklik. Egyáltalán nem vágyom arra, hogy átvállaljam az öregségedet.
Neked se fognak beteljesülni a szíved vágyai, jegyezte meg gúnyosan a király. Csak névleg leszel uralkodó. Olyan országban királykodsz majd, ahol nem lesznek utak, ahol kocsival vagy gyaloghintóval sem lehet közlekedni, nem lehet áthajtani még a lovakat, elefántokat, szamarakat, kecskéket és a bivalyokat sem. Ha utazgatni lenne kedved, semmi más nem lesz, mint csónak és tutaj. Ilyen helyen élsz majd az összes barátaiddal együtt.
A negyedik fiúval, Anuval sem járt jobban, aki azt mondta: Az öregek még enni sem tudnak, csak majszolnak, mint a gyermekek. Mindig tisztátalanok, még tisztított vajat sem ajánlhatnak az áldozati tűzbe. Én bizony nem veszem magamra a te öregségedet.
Nagyon sok hibát találsz az öregségben, mondta a király, de az előbb vagy utóbb téged is el fog érni. A fiaid mind meghalnak még gyermekkorukban, és te magad soha sem végezhetsz el egy tűzáldozatot.
Most már csak a legfiatalabb fiú volt hátra, Puru, aki egy pillanatig sem kérette magát, hanem nagyon alázatosan így szólt: Kedves apám, megteszek én mindent, amit te parancsolsz. Támadjon meg az öregség, veszítsem el a fiatalságomat és a szépségemet. Mindig a parancsaid szerint élek, és neked ajándékozom a fiatalságomat.
Jajáti nagyon megörült, és mindjárt megáldotta Purut: Neked is, királyságod minden lakosának is minden kívánsága teljesülni fog.
Puru azonnal megroggyant, arca ráncos, haja ősz lett, és fogai kihullottak. A király pedig belevetette magát az élvezetekbe, ahogy csak tőle telt. Megint olyan erős lett, mint egy oroszlán, fiatal volt és jóképű, ugyanúgy szaladgált a nők után, mint annak előtte. Nagy örömében mindenkivel jót tett: áldozatokat mutatott be a félisteneknek és az ősatyáknak, a papokat gazdagon megajándékozta, a harcosokat megvendégelte, a földműveseket és a kereskedőket megvédelmezte, és nagyon kedves volt még a legalantasabb szolgához is. Természetesen nem elégedett meg a feleségeivel, hanem még egy mennyei táncosnőt is elcsábított. Csak akkor szomorodott el, amikor eszébe jutott, hogy az ezer év hamarosan el fog múlni.
El is múlt, még pedig sokkal hamarabb, mint szerette volna. Ekkor a király maga elé hívatta Purut, és így szólt hozzá: Kedves fiam, boldogan éltem a te fiatalságoddal, és megszereztem magamnak minden élvezetet, amit csak tudtam. Azt reméltem, hogy ez az ezer év elég lesz. Most azonban már látom, hogy a vágyak soha nem halnak meg. A vágyakat soha sem lehet kielégíteni. Sőt minél inkább próbálkozom, annál erősebbek lesznek, éppen úgy lángolnak, mint az áldozati tűz, amikor olvasztott vajat öntenek bele. Lehet valaki az egész világ ura, megszerezheti az összes rizsföldet, gabonát, drágakövet, állatot és szép asszonyt, akkor sem fogja azt mondani, köszönöm, most már elég. Az a legjobb, ha valaki nem is szomjazik az élvezetekre. Az az igazi boldogság, ha valaki megszabadul ettől a szomjúságtól. Olyan ez, mint a gonosz és halálos betegség; még akkor is magasan lobog a lángja, amikor az életszikra már csak alig pislákol.
Ezer évig élveztem az élet örömeit, a szomjúságom azonban egyáltalán nem csökkent, hanem inkább fokozódott. Most azonban véget vetek ennek. Megszabadulok minden ragaszkodástól és kísértéstől, visszavonulok az erdőbe, remeteként fogok élni az ártatlan őzek és nyulak társaságában.
Kedves Puru, nagyon hálás vagyok neked. Visszaadom neked a fiatalságodat. Élj mindig jólétben, foglald el a királyságom trónját. Te vagy az én legkedvesebb fiam.
Akkoriban olyan idők jártak, hogy minden átok és minden áldás azonnal beteljesült. Jadu fiai nem lettek királyok, Turvaszu gonosz emberek közé került, ahol nem sok öröme lett az uralkodásban. Drahjut kirázta a hideg, ha csak fel kellett kapaszkodnia egy tutajra, Anu soha sem végezhette el a tűzáldozatot, bármennyire is szerette volna. Puru azonban király lett, sokezer évig élt és dicsőségesen uralkodott a földön. Az ő utódai a Kauravák és Pándavák, akik aztán, jó ötezer évvel ezelőtt háborúba keveredtek egymással – ennek a háborúnak a történetét mondja el részletesen a Mahábhárata.
Jajáti visszavonult az erdőbe, gyümölcsökön és gyökereken élt, és szép lassan megtanulta, hogyan uralkodjon magán, hogyan fegyelmezze az érzékeit. Türelmesen elviselt minden nélkülözést, és jó tettei jutalmául végül a félistenek világába emelkedett. Azt mondják, hogy a kalandjai még ekkor sem értek véget; egy alkalommal a félistenek ura, Indra személyesen taszította őt le az égből – hanem ez már egy másik hosszú történet.