Indradjumna felismerése
(Mbh., Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 199.1-18)
A bölcs Márkandeja különleges áldást kapott Sivától: nagyon-nagyon hosszú ideig élhet az anyagi világban. Az anyagi világ néha látható, néha pedig láthatatlan. Láthatónak akkor mondjuk, amikor a Legfelsőbb Úr megteremti egyetlen pillantásával, láthatatlannak nevezzük, amikor a tűz és víz formájában megjelenő Úr megsemmisíti; Márkandeja azonban nem ég el a tűzben, és az árvízben sem fullad meg. Túléli a világpusztulásokat, megtapasztalja az új világok keletkezését, és Siva kegyéből sokmindenre emlékszik.
Egyszer a Pándavák és a kíséretükhöz csatlakozott bölcsek megkérdezték tőle: – Van-e valaki, aki még nálad is hosszabb életű?
– Igen, – mondta Márkandeja, – Indradjumna az, egy királyi bölcs. Elmondom nektek a történetét. Indradjumna hosszú ideig élt, nagyon igazságosan uralkodott, és érdemeinél fogva fel is emelkedett a mennybe. Sok-sok világkoron át élt a mennyben, végül azonban úgy látszott, elfogytak az érdemei: nem maradhatott ott tovább. Lezuhant a mennyből, egyenesen ide a földre. Kétségbeesetten járkált fel és alá, nem találta a helyét. A sors rendeléséből találkoztunk, és Indradjumna megkérdezte tőlem: – Ismersz engem?
Így feleltem: – Vándor szerzetes módjára élek, és soha sem maradok sokáig egy helyen. Egy városban vagy egy faluban sem töltök el többet egyetlen éjszakánál. Az ilyen ember nagyon sok ismerőst szerez, és mégsem szerez egyetlen ismerőst sem. A böjtök és a fogadalmak legyengítik a testet, nem űzhet világi foglalkozást, nem szerezhet vagyont, és egy idő után már az emlékezete sem a régi. – Ismersz valakit, aki nálad is idősebb? – kérdezte tőlem Indradjumna. – Igen , – válaszoltam. – Él egy Pravakarna nevű bagoly a Himálajában. Sokkal idősebb nálam; lehet, hogy ismer téged. Persze a Himálaja nagyon messzire van innen.
Indradjumna azonnal lóvá változott, és elvitt engem oda, ahol a bagoly élt. Ekkor megkérdezte tőle: – Ismersz engem?
Pravakarna gondolkodott egy ideig, aztán megrázta a fejét, – Nem, nem ismerlek téged. – Őt is megkérdezte Indradjumna: – Ismersz valakit, aki nálad is idősebb? – Igen, van itt a közelben egy tó, abban él egy daru, Nadidzsangha. Sokkal idősebb nálam; kérdezd meg, hogy ismer-e téged.
Indradjumna a baglyot is a hátára vette, és azonnal elvágtatott a tóhoz, ahol Nadidzsangha élt. Megkérdeztük a darut: – Ismered ezt a királyt, Indradjumnát? – Gondolkodott egy ideig, majd azt felelte: – Nem ismerem. – Ismersz valakit, aki nálad is idősebb? – Igen. Itt él ebben a tóban egy teknős, Akupara. Sokkal idősebb nálam; lehet, hogy tud valamit erről a királyról.
Ekkor a daru kihívta a teknőst a tópartra, és megkérdeztük: – Ismered ezt a királyt, Indradjumnát? – A teknős gondolkodott egy pillanatig, majd nagyon izgatott lett, és a szemeit elöntötték a könnyek. Egész testében reszketett, és csaknem elvesztette az eszméletét. – Hogyne ismerném ezt a királyt! – kiáltotta. – Ezer áldozati karót szúrt le itt, ennek a tónak a partján, amikor meggyújtotta az áldozati tüzet. Azok a tehenek kaparták ki ezt a tavat a patáikkal, akiket ez a király adományozott a bráhmanáknak, amikor vége volt az áldozatnak. Azóta is itt élek.
Amikor a teknős mindezt elmondta, megjelent egy mennyei kocsi, és a magasból megszólalt egy hang: – Tévedtünk, Indradjumna. Mindaddig a mennyben maradhatsz, ameddig csak egyetlen lény van, aki a jó tetteidre emlékszik. Gyere, szállj fel erre a kocsira, foglald el a korábbi helyedet a mennyben.
A király nagyon megörült, de egy lépést sem tett a mennyei kocsi felé, hanem azt mondta: – Várjon itt ez a kocsi, amíg Márkandeját és ezt a baglyot vissza nem viszem oda, ahonnan elhoztam őket.
Búcsút vettünk a hosszúéletű darutól és a teknőstől, Indradjumna pedig megint lóvá változott, Pravakarnát visszavitte a Himálajába, engem pedig a Narmadá partjára, ahol nem sokkal azelőtt velem találkozott. Ezután a mennyei kocsi visszavitte őt az égbe, ahol elfoglalhatta a neki fenntartott helyet.
A Pándavák nagyon csodálkoztak, és megkérdezték: – Hogyan lehetséges az, hogy egy teknős mentette meg Indradjumna királyt, egy nagyon öreg teknős kiváló emlékezete segítette őt vissza a mennybe? – Ez a dolog nem is olyan csodálatos, – felelte Márkandeja, – hiszen csak az történt, amit a Legfelsőbb Úr, Krsna akart. Néha egy darut vagy egy teknős küld el, és úgy tűnik, mintha függetlenül cselekednének; máskor Ő maga lép közbe személyesen. Nem tudjátok, hogy a saját kezeivel mentette ki Mrgát, a királyi bölcset, pedig ő nem is csak a földre, hanem egyenesen a pokolba zuhant? Ha ti is úgy akarjátok, valamikor elmondom nektek ezt a történetet.