Hogyan születtek a madarak?
(Mbh. Udjoga Parva, 9. fejezet)
A félisteneknek már volt egy királyuk, Indra, de az egyik félistennek, Tvastrinak ez nem igen tetszett. Egy idő után ott tartottak, hogy teljesen mindegy volt, mit csinál Indra, Tvastri mindképpen megharagudott. Annyira felgyűlt benne a harag, hogy fölvette egy élőlény formáját, és megszületett, mint Tvastri fia. Éppen olyan különleges volt, mint az a mód, ahogyan született. Három feje volt, és rendkívül nagy, akkora, mint egy óriás. Az egyik szájával a szent könyveket olvasta, a másikkal bort ivott, a harmadikat pedig hatalmasra tátotta, mint aki el akarja nyelni az egész világot. Emellett még nagy aszkéta is volt, önfegyelmezetten élt, uralkodott az érzékein, és a legnehezebb jógagyakorlatokat is elvégezte.
Érthető, hogy Indrának semmi bizalma nem volt ebben a borivó jógiban, főleg miután észrevette, hogy egyre nagyobb misztikus erőkkel rendelkezik. – Milyen önfegyelmezés ez, – kérdezte Indra megvetően. – Még hogy uralkodik az érzékein! Majd meglátjuk, ha odaküldöm hozzá a mennyei táncosnőket.
Rögtön hívta is a szépséges hölgyeket, és megparancsolta: – Öltözzetek lenge ruhákba, díszítsétek fel magatokat nyakláncokkal és gyöngyökkel, és csábítsátok el ezt a háromfejűt. – A hölgyeknek nem kellett kétszer mondani, már szaladtak is, és mindent megpróbáltak, ami csak az eszükbe jutott; de a háromfejű teljesen érzéketlen maradt, egyáltalán nem törődött a mennyei táncosnők szépségével. A hölgyek csalódottan tértek vissza Indrához, és azt mondták neki: – Ez a háromfejű olyan nyugodt, mint a tenger, olyan, mint egy darab fa. Semmit nem tudtunk elérni nála, nem tudtuk a céljától eltéríteni.
Indra legyintett, aztán azt gondolta, nincs más megoldás, meg kell ölnie ezt a veszélyes ellenséget. Még a gyenge ellenfelet sem szabad lebecsülni, nem is beszélve arról, aki már nagyon megerősödött. Indra föl is kapta a kedvenc fegyverét, a mennykövet, és eltalálta Tvastri fiának mind a három fejét. A nagy ütéstől úgy zuhant le a földre, mint a hegycsúcs, amelyet levágott a villám. Indra azonban még mindig nem volt elégedett, mert a földön heverő test egyáltalán nem vesztette el a ragyogását. Olyannak tűnt, mint aki még életben van, talán csak alszik.
A sors rendeléséből arra jött egy favágó, baltával a vállán. Indra azonnal megszólította: – Tedd azt, amit mondok. Azonnal vágd le ennek a halottnak a fejeit.
A favágó azonban elborzadt, és tiltakozni kezdett: – Hogyan vághatnám le ezeket a hatalmas fejeket az én kis baltámmal? Hogy tehetnék olyan dolgot, amit a becsületes emberek mind elítélnek?
– Nem kell félned, – mondta Indra, – meglátod, olyan erős lesz a baltád, mint a mennykő.
– Előbb meg kell tudnom, ki vagy, és miért ölted meg ilyen kegyetlenül ezt az embert, – jelentette ki a favágó.
Indra mit tehetett volna, szépen bemutatkozott: – Indra vagyok, a félistenek királya. Ez az ember az én ellenségem volt, meg kellett ölnöm, különben ő ölt volna meg engem.
– Ez az ember bráhmana volt, – állapította meg a favágó. – Nem tudod, hogy milyen súlyos bűn egy bráhmanát megölni?
– Majd elvégzek valami tisztító szertartást, – felelte Indra, akinek már nagyon nem tetszett a favágó vonakodása. – Ez nem a te dolgod. Gyorsan vágd le mind a három fejét, és teljesítem egy kívánságodat.
A favágó nagyon gondolkodott, de semmilyen kívánság nem jutott az eszébe. – Jól van, – mondta Indra, akkor majd ez a halott fog megajándékozni téged. De olyan is lesz az az ajándék, kapsz is valamit, meg nem is.
A favágó elcsodálkozott. Milyen lehet az az ajándék, amit meg is kap, meg nem is? Gyorsan teljesítette Indra kívánságát. A levágott fejek szájaiból pedig népes madársereg szállt fel. A favágó el akarta kapni a madarakat, azok persze gyorsabbak voltak, egy-kettőre elrepültek. Így aztán a favágó kapott is ajándékot, meg nem is.
Abból a szájból, amely valaha a Védákat olvasta és szómalevet ivott, csupa galamb és más szelíd madár szállt fel. Ragadozó madarak repültek ki abból a szájból, amely olyan volt, mintha el akarná nyelni az egész világot. A borivó szájból pedig csupa veréb, papagáj és más értéktelen madár jött elő. Így terjedtek el a madarak a földön.
A favágó megnyugodva hazament. Indra is visszatért az égbe. Nagyon örült, hogy megszabadult az ellenségétől, de azt még nem tudta, hogy a megpróbáltatásainak egyáltalán nem lett vége.
– Ez az ember bráhmana volt, – állapította meg a favágó. – Nem tudod, hogy milyen súlyos bűn egy bráhmanát megölni?