Garuda megbékél a kígyókkal
(Mbh., Udjoga Parva, Bhagavat-jána, 77-105)
A félistenek királyának, Indrának volt egy kocsihajtója, Mátali nevű. Volt egy nagyon szép és minden tekintetben kiváló leánya, és Mátali nagy gondban volt miatta, mert sem a félistenek, sem az emberek között nem talált számára megfelelő férjet. Ezért így szólt a feleségéhez: – Biztosan a kígyók birodalmában él az, aki Gunakesínek jó férje lesz. Ezért most elbúcsúzom tőletek, és leszállok az alvilágba.
Útközben találkozott Nárada Munival, aki éppen Varuna félistent akarta meglátogatni. Együtt utaztak tovább, és Nárada mindent elmondott neki az óceán és az alvilág lakóiról. Meg is mutatta neki a Pátala bolygót és az Aranyvárost, ahol nagyon hatalmas démonok élnek. Mindent elmondott a víz állatokról, a víziszörnyekről, az elefántokról, a Visnu lábujjából származó aszurákról, és a Brahmá lábujjából született ráksaszákról, arany-ezüst-gyémánt palotáikról és minden kívánságot teljesítő fáikról. Megmutatta a madarak birodalmát, ahol Garuda, a kiváló sas uralkodik; aztán elvitte egy másik bolygóra, Raszátalára, ahol a nektárból született, éjjel-nappal bőven tejet adó isteni tehén, Szurabhí lakik.
Mátali mindent alaposan megnézett, de sehol sem talált kedvére való vőt. Csak akkor élénkült fel, amikor megérkeztek a kígyók városába, Bhógavatiba. Nagyon tetszettek neki Vászuki kígyókirály alattvalói, a háromfejű, százfejű, ötszáz fejű és ezer fejű kígyók, akik teste akkora volt, mint a hegyek ezen a földön. Millió és millió végtelenül erős kígyót látott Mátali, és egyszer csak kiválasztott egyet.
Nárada, – kérdezte Mátali, – ki az, aki ott áll Ardzsaka előtt, az a tündöklően ragyogó ifjú, akire érdemes rátekinteni? Ki az apja, ki az anyja, melyik nemzetségből származik? Értelmessége, türelme, szépsége és jó tulajdonságai nagyon vonzzák a szívemet. Úgy látom, jó férj lesz Gunakesí számára.
Nárada válaszolt: – Szumukha a neve, Airávata nemzetségében született, és Ardzsaka unokája. Anyai ágon Vamana unokája, és az apját, Csitrakura kígyót nemrég ölte meg a nagy sas, Vinatá fia.
Mátali szíve megkönnyebbült, amikor ezeket a szavakat hallotta, és így szólt: – Ez a kígyóherceg lesz a vejem. Kedves bölcs, arra kérlek, segíts nekem, hogy hozzáadhassam az én szépséges leányomat.
Ardzsaka arca azonban nem derült fel, amikor meghallotta ezt a javaslatot. Szomorúan legyintett, és így szólt: – Ki ne kívánna rokoni kapcsolatba lépni Mátalival, aki a félistenek királyának a barátja? Ki ne örülne annak, hogy olyan szépséges meny érkezik a családjába, mint Gunakesí? De ti még nem tudtok mindent. Garuda, a sasok királya éppen egy hónappal ezelőtt falta fel az én fiamat, Szumukha apját. És amikor jóllakott, azt mondta, hamarosan visszatér, hogy felfalja Szumukhát is. Hogyan köthetne házasságot, amikor az életének a fonala bármelyik pillanatban megszakadhat?
Mátali így szólt: – Én már eldöntöttem, hogy ez a kígyóherceg lesz a vejem. Most azonnal menjünk el Indrához, a félistenek urához, és kérjünk védelmet tőle. Biztos vagyok benne, hogy Indra meg fogja hiusítani Garuda szándékait.
Indra szívesen fogadta őket, de annyira félt Garudától, hogy a halhatatlanság italából nem mert adni Szumukhának. Csak hosszú élettel és még nagyobb szépséggel áldotta meg, de Mátalit már ezzel is boldoggá tette. Rögtön meg is tartották az esküvőt.
A nagy sasmadár azonban megtudta, hogy mi történt: Indra nemcsak a vacsorájától fosztotta meg, hanem még rendkívül hosszú életet is adományozott ennek a semmirekellő kígyónak! Kiterjesztette a szárnyait, amelyekkel akkora szelet kavart, hogy a három világban mindenki megrémült, és egy pillanat alatt megjelent Indra előtt.
Mit követtem el ellened, hogy elvetted tőlem az ételemet? – kérdezte dühösen a sas. – Az a természet rendje, hogy a sasok kígyókat esznek. Milyen jogon avatkozol te bele a természet rendjébe? Én már kiválasztottam magamnak ezt a nagy kígyót, megszabtam a hátralévő élete hosszát, ételt ígértem a fiaimnak. Ha pedig egy másik kígyót választok, azt is elveheted tőlem. Ha nem ez a kígyó veszíti el az életét, akkor én halok meg az egész nemzetségemmel együtt. Azt hiszed, elmegyek Visnuhoz, hogy bepanaszoljalak? Kasjapa az én apám, Daksa lánya az anyám, én is elbírom a három világ súlyát. Ne is próbálj harcolni velem, hiszen sokkal erősebb vagyok, mint te.
Nem helyes, hogy ilyen szavakkal kérkedsz előttem, – mondta Indra. – Te csak hiszed, hogy annyira erős vagy. Hiszen csak tojásból születtél. Azt hiszed, hogy elbírod a három világ súlyát, közben pedig még az egyik karom súlya alatt is összeroskadsz.
Ekkor Indra kinyújtotta az egyik karját, és könnyedén rátette Garuda vállára. A madár megrendült, elképedt, levegőt se kapott, a tollai pedig csomókban kihullottak. Garuda gyorsan észbe kapott, és fejet hajtott a félistenek királya előtt. Azonnal könyörögni kezdett: – Uram, bocsáss meg, nem ismertem az erődet.
Meg ne próbáld máskor, – mondta Indra.
Azóta Garuda békében él a kígyókkal.