Rohini Prijá déví


Történetek a Mahábharatából

Garuda az égtájakról

(Mbh., Udjoga Parva, 108-112 fejezetek)

A régi India bölcsei pontosan ismerték az egész földet, mégpedig közvetlen tapasztalatból. Látták is, mégpedig olyan perspektívából, mint aki nagyon magasra emelkedik, repülőgép, vagy még inkább egyfajta űrhajó segítségével. Olyan volt ez, mint a tudományos,fantasztikus regények időgépe: visszavitt a múltba, megmutatta a régen történt eseményeket. A Mahábháratában Vinatá fia, a hatalmas sasmadár foglalja össze ezeket a tapasztalatokat, amikor meg szeretné tudni, melyik irányba vigye magával a barátját, Gálava Rsit.

Garuda megkérdezi: – Hová vigyelek, keletre, délre, nyugatra vagy északra? Keleten kel fel a nap, itt áldoztak legelőször tisztított vajat, kelet a nappal és az idő kapuja. Itt szülték meg a gyermekeiket Daksa lányai, itt nőtt fel Kasjapa, itt van a félistenek jólétének forrása, itt lett Indra a királyuk. Valaha mindannyian itt éltek, itt gyakoroltak lemondásokat. Keleten éltek a föld legelső lakosai, itt zengte el először a Védákat a teremtő, itt lépett ki a nap szájából Szávitrí istennő. Itt kapta meg Szúrja a Jadzsurvéda himnuszait, itt ittak először szómát a félistenek. Innen indult el Varuna, hogy a Pátála nevű bolygó királya legyen. Itt született a bölcs Vaszistha, itt hangzott el a legelőször az Om-szótag, itt ették meg legelőször az aszkéták az áldozati tűz füstjét. Indra és a félistenek ezer meg ezer vadkant mészároltak le az áldozati ceremóniákhoz. Itt ölte meg a nap a démonokat és a hálátlan embereket. Ez a három világ, a menny és a boldogság kapuja.

A következő égtájat Vivaszván ajándékba (daksina) adta a lelki tanítómesterének, ezért nevezik délnek (daksina). Itt élnek a három világ ősatyái és a füsttel táplálkozók. Ez az örök kötelesség második kapuja, itt számítja ki biztos kézzel a halál királya az embereknek kiszabott időt. Isteni Rsik laknak itt, ahol az emberek jó cselekedetei beérnek, itt van a halottak menedéke. Ezer meg ezer Raksát láthatsz itt, akik a Jama birodalma felé tartók útjába állnak, de csak azokat zaklathatják, akik nem uralkodnak az érzékeiken. A Mandara-hegység magányos erdőségeiben Gandharvák énekelnek, elrabolják mindenkinek a szívét és az elméjét. Amikor Raiváta meghallotta ezt az éneket, azonnal lemondott a királyságáról, elhagyta a feleségét, a fiait és rokonait, és örökre itt maradt a Gandharvák között. Szávarni és Javakrita fiai itt húzták meg a határt, amelynél tovább nem mehet a nap. Itt nyerte el Pulasztja démonikus fia a halhatatlanságot, itt harcolt Vrtra Indrával, és itt folyik a Vaitaráni folyó. Itt megnézheted, hogyan harcol egymással örökkön-örökké a nagy elefánt és a teknős. Itt született meg Kapila, aki megsegítette Szagara fiait, itt érik el a felszabadulást a Védákban jártas bráhmanák, itt van Bhógavatí városa, ahol a kígyók uralkodnak.

Varuna, a tengerek ura a nyugati égtájat kedveli, ahol a nap elveszti a sugarait. Itt uralkodik a vizek és a vízi állatok fölött Varuna, itt issza meg a hold a hatféle nedvet, hogy ismét teljessé váljon a hónap világos felében. Itt győzte le Váju a démonokat, akik azóta is itt alszanak anélkül, hogy valaha is felébrednének. Itt vágta darabokra Indra a magzatot Diti méhében, így születtek meg a Maruták. Itt van az Asta hegy, alapja a Himavánnak (Himálaja), melynek csúcsaira ezer év alatt sem lehet felérni. Arany hegyek vesznek körül, arany lótuszok nyílnak a tóban, ahol a mennyei tehén, Szurabhí tejet ad. A nyugati óceánban lebeg Ráhu démon feje, amely mindig el akarja nyelni a napot és a holdat. Itt zengi hangosan a Védákat az örökifjú Szuvarnasirasz, itt állt meg az égen Dhvadzsavatí a nap parancsára, és itt van az a hely, ahol bátran megérintheted a szelet, tüzet, vizet és földet, semmilyen fájdalmat nem érzel. Innen indul el a 28 bolygó, 28 éjszakán át kísérik a napot, aztán újra a holdhoz csatlakoznak. Itt van az óceánt tápláló folyók forrása, itt lakik Ananta, a kígyók királya, Visnu, Pávana (szél) és Kasjapa, a legkiválóbb Rsi.

Az északi égtáj minden bűntől megszabadít, itt érik el a bölcsek a felszabadulást. Tele van arannyal és mindenféle kinccsel, senki nem képes itt megmaradni, aki gonosz, nyugtalan vagy nem elég fegyelmezett. Itt van Badarikásrama, Nárájana és Brahmá lakóhelye. A Himálaja egyik lejtőjén él Siva, aki úgy ragyog, mint a tűz, bár még a félistenek és a bölcsek sem láthatják, Nara és Nárájana kivételével. Itt él az ezerszemű, ezerlábú, ezerfejű, örök Visnu, itt hullott alá a Gangá az égből a földre, itt, a Kailásza hegyen születtek Káma és Umá, itt uralkodik Kuvera, a gazdagság ura. Itt folyik a Mandákiní, itt van a Szaugandhika erő, amelyet démonok védelmeznek. A tisztásokon mennyei fák nőnek, itt ütöttek tanyát a misztikus erők urai, a Sziddhák, a hét Rsi és Arundhatí istennő. Nagy bölcsek őrzik a Gangá kapuját, ezer meg ezer edényből osztják az ételt láthatatlanul. Itt születtek a mennyei táncosnők, itt van az a szikla, amely Visnu lábnyomát viseli, itt van a Dzsambunáda tó és a Himálaja aranybányái, amelyeket Dzsaimútának neveznek.

Ó Gálava, most megmutattam neked az egész világot a négy fő égtájjal, válassz a szíved szerint. Ülj föl a hátamra, és azonnal odaviszlek.

Gálava a keleti égtájat választotta, de nem bírta sokáig az utazást. Megrémült attól, hogy a kertek, az erdők, a folyók, a hegyek, az egész föld egyre kisebbek és kisebbek lettek, Garuda hatalmas szárnyainak csapkodása fülsiketítő zajt ütött, elviselhetetlenné vált a szél és a sötétség, lemondott arról, hogy elérje a célját, és addig könyörgött, amíg Garuda le nem szállt idő előtt, a Risava hegyen.

< Gálava makacssága | Történetek a Mahábharatából | Garuda elveszti a szárnyait >

Page last modified on March 03, 2008, at 08:47 PM