Dzsaja és Upadzsaja
(Mbh., Szabhá Parva, Csaitraratha 169. fejezet)
Drupada király kénytelen-kelletlen lemondott a fele királyságáról, és átadta egy kiváló bráhmanának, Dronának. Így jár mindenki, aki indokolatlanul büszke arra, ami valójában nem is az övé – még a királyok sem azért uralkodnak országaikon, mintha annyira kiválóak lennének, hanem csakis Isten kegyelméből. Drupada azonban azt hitte, elvesztett valamit, ami a jogos tulajdona; ezért aztán nagyon bánkódott. Minden nap így szólt magában, – Bárcsak lenne egy kiváló fiam, aki megöli ezt a hitvány Dronát, és visszaszerzi az elvesztett területet!
Egyszer ez a király a Gangesz partján barangolt, és eljutott egy remetetanyára, ahol kizárólag szilárd fogadalmú, emelkedett lelkű bölcsek éltek. Még közülük is kiemelkedtek a Kasjapa-nemzetségbeli Dzsaja és Upadzsaja, akik állandóan a sásztrák parancsait tanulmányozták. A király látta, hogy ez a két bölcs biztosan képes arra, hogy segítsen neki; azt is látta, hogy Upadzsaja még Dzsajánál is sokkal kiválóbb, ezért nagyon alázatosan beszélt vele, értékes adományokat ajánlott fel neki, és elvégzett körülötte mindenféle szolgálatot.
Egy idő múlva egyenesen így szólt hozzá, – Tisztelt bráhmana, tízezer tehenet adok neked, ha elvégzel egy olyan áldozatot, amelynek eredményeképpen fiam születik, olyan fiú, aki megöli Dronát.
Upadzsaja nemes lélek volt, elborzadt, amikor meghallotta ezt a kívánságot, és rögtön elutasította: – Nem tehetem meg.
Drupada azonban továbbra is szolgálta őt, aki egy év elteltével megsajnálta, és elmondott neki egy titkot. – Egyszer a fivérem, Dzsaja, amikor a sűrű erdőben járt,
fölvett a földről egy lehullott gyümölcsöt. A lehullott gyümölcs tisztátalanná válik, Dzsaja azonban mégis megette. Később, amikor a tanítónk házában éltünk, sokszor megette az ételmaradékot mások tányérjairól. Mindenféle ételt megdicsér, és semmit sem utasít vissza. Ebből kiderül, hogy gazdagságra vágyik. Kedves király, fordulj Dzsajához, ő biztosan elvégzi a számodra ezt az áldozatot.
Drupadának nem volt nagyon jó véleménye Dzsajáról, most azonban mégis felkereste, és elmondta, hogy mi nyomja a szívét: – Bharadvádzsa fia (Drona) egy alkalommal megsértett engem. Sajnos nem tehetek ellene semmit, hiszen az ő tulajdonában van Brahmá legyőzhetetlen fegyvere. Bráhmana öltözetben jár, de mint Parasurámának, neki sincs más célja, mint hogy megsemmisítse a ksatrijákat. Ezért arra kérlek, végezd el az áldozatot. Hadd szülessen olyan fiam, aki a csatában legyőzi Dronát. Tízezer tehenet adok neked.
– Úgy legyen, – mondta Dzsaja, és azonnal összeszedett mindent, ami ehhez az áldozathoz szükséges.
Nagyon szerette volna, hogy megkapja a tízezer tehenet, de azt is tudta, hogy ez nagyon komoly dolog, és hogy pusztán az ő ereje nem lesz elegendő. Ezért elment a testvéréhez, Upadzsajához, és a segítségét kérte.
Upadzsaja először elhárította. – Én aszkéta vagyok, – mondta Upadzsaja. – Nekem nincs szükségem semmire, sem tehenekre, sem pedig bármi egyébre.
Később azonban belátta, hogy a sors rendeléséből Dronának mindenképpen el kell vesznie egy tizennyolc napon át tartó ütközetben. Ezért azt mondta Dzsajának: – Felsorolom, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy Drupada királynak bátor és vitéz fia szülessen. Ennyit segítek és nem többet; de aztán ne is beszéljünk többet erről az áldozatról.
Dzsajának ez is elég volt, megkezdte az áldozatot, ghít öntött a tűzbe, és odaszólította a királynőt: – Gyere ide, egy fiú és egy leány várnak téged.
A királynő azonban így felelt: – Kedves bráhmana, tele van a szám sáfránnyal és édességekkel, a testemet illatszerekkel kentem be, hogyan mehetnék most az áldozati tűz közelébe, hogyan vehetném el kezedből az olvasztott vajat? Kérlek szépen, várj egy kicsit.
Dzsaja vállat vont. – Akár jössz, akár nem, miért ne járna eredménnyel ez az áldozat, amikor én már elkészítettem a felajánlást, és Upadzsaja elmondta fölötte a mantrát! – E szavakkal átadta a felajánlást a tűznek, a lángokból pedig kiemelkedett egy fiú, olyan ragyogó, mint a félistenek. A fején koronát, testén páncélt viselt, kezében íjat és nyilat tartott, hangja pedig olyan volt, mint a haragos oroszláné. Egy égi hang pedig bejelentette: – Ez a herceg azért született, hogy megölje Dronát. El fogja oszlatni a Panycsálák összes félelmét, hírnevüket gyarapítja, elűzi Drupada király minden bánatát.
Most egy gyönyörű leány lépett elő az áldozati oltárból; sötétbőrű, lótusszemű, göndörhajú és karcsúderekú, testének illata olyan volt, mint a kék lótuszé, és két mérföldről érződött ez az illat. A láthatatlan égi lény ismét megszólalt, – Ez a szépséges és erényes hölgy okozza majd a Kuruk romlását. Bár ő maga nem tesz semmit, mégis olyan munkát végez, mint a félistenek.
A királynő nagyon vágyott arra, hogy magához ölelje a gyermekeket, ezért így szólt Dzsajához, – Ez a két gyermek senkit se ismerjen anyjának rajtam kívül.
– Úgy legyen, – mondta Dzsaja, és ünnepélyesen elnevezte a gyermekeket. – Mivel ez a fiú rendkívül vakmerő (dhrsta) és természetes páncéllal született, mint Djumna, Dhrstadjumna legyen a neve. A leányé pedig Krsná, mivel testének színe éppen olyan sötét, mint az éjszakai égbolt.
Ezzel vége volt az áldozatnak, és Dzsaját semmi más nem érdekelte, csak az, hogy megkapja az ígért teheneket.
Drona tudott a jövendölésről, mégis magához vette Dhrstadjumna herceget, hogy megtanítsa a fegyverek használatára. Bharadvádzsa dicső fia tudta, hogy a végzet mindenképpen elkerülhetetlen, ezért aztán egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ne teljesítse a kötelességét.