Draupadí szolgálata
(Mbh., Vana Parva, 232. fejezet)
Draupadínak, a panycsálai hercegnőnek öt férje volt, még hozzá nem is akármilyenek: félistenek fiai, kiváló harcosok, nagy királyok. Mégis mindenki tudta, hogy milyen tisztelettel bánnak a feleségükkel. Egy alkalommal Szatjabhámá megkérdezte, hogyan van az, hogy Draupadí – látszólag – kemény kézzel uralkodik ezen az öt rendkívüli hősön, akik olyan erősek és szépek, olyanok, mint a világ őrei? Hogyan van az, hogy annyira engedelmeskednek neki, és sohasem haragszanak meg rá?
Szatjabhámá tréfás kedvében volt, ezért még hozzátette: – Talán valami különleges fogadalmat tettél, ismered a titkos ráolvasásokat és a szerelmi varázslatokat? Tudsz egy jó mantrát, vagy valami más érdekes szert? Én is szeretném megtudni, mi az a dolog, amitől a férjem mindig engedelmessé válik.
Szatjabhámá félig komolyan, félig tréfásan tette fel ezt a kérdést, Draupadí azonban nagyon komolyan vette, ezért így válaszolt: – Kedves Szatjabhámá, te a gonosz asszonyok praktikáiról kérdezel engem. Hogyan beszélhetnék én ilyesmiről? Nem illő, hogy tovább kérdezz engem, vagy hogy kételkedj bennem. Okos asszony vagy te, Krsna kedvenc felesége. Magad is tudod, hogyan van ez: Ha a férj megtudja, hogy a felesége rászokott a ráolvasásokra és az varázslatokra, attól a naptól fogva úgy fog rettegni tőle, mintha egy mérges kígyó siklott volna be a hálószobájába. Hogy élhet békében az a férfi, aki retteg? Hogyan lehetne boldog? Egy feleség sohasem teheti engedelmessé a férjét mantrákkal.
Tudjuk, milyen fájdalmas betegségeket lehet elkapni az ellenségeinktől. Mérget akarnak küldeni, persze ajándék formájában küldik. Akinek a nyelve vagy a bőre érintkezik az így küldött porokkal, az biztos, hogy nem éli túl.
Néha az asszonyok mindenféle varázslással próbálkoznak, hogy szerelmesebbé tegyék a férjüket, akik aztán vízkórosak, leprásak, rokkantak, tehetetlenek, vakok és süketek lesznek. Ezek a gonosz asszonyok mindig a bűn útján járnak, és néha nagyon szerencsétlenné teszik a férjüket. De egy feleség sose ártson a férjének.
Hallgasd meg, hogyan viselkedem én az emelkedett lelkű Pándavákkal szemben. Hiúság nélkül, a vágyon és a haragon uralkodva mindig odaadóan szolgálom őket, az összes többi feleségükkel együtt. A féltékenységet szívbeli odaadással fékezem meg, semmilyen szolgálatot nem érzek lealázónak, hanem mindig szolgálom a férjeimet.
Mindig félek, nehogy rosszat vagy hazugságot mondjak, nehogy illetlenül üljek vagy járjak, nehogy olyan pillantásokat vessek, amelyek elárulják a szív érzéseit. Így szolgálom Prthá fiait, ezeket a hatalmas harcosokat, akik olyan ragyogóak, mint a Nap vagy a tűz, olyan szépek, mint a hold – ezeket a hősöket, akik félelmetes energiával és vitézséggel áldottak, akik szemük egyetlen pillantásával meg tudják ölni az ellenségeiket.
Félistenek, emberek vagy Gandharvák, fiatalok vagy szépek, gazdagok és ékszerekkel felékesítettek, az én szívem sohasem vonzódik senki máshoz.
Sohasem fürdöm, eszem vagy alszom, amíg a férjem nem fürdött, evett és aludt, míg az összes szolgáink nem fürödtek, ettek vagy aludtak.
Akár a csatamezőről tér haza a férjem, akár az erdőből vagy a városból, akár csak sietve felkel, én mindig vízzel és ülőhellyel kínálom. Mindig tisztán és rendben tartom a házat, gondosan tárolom a rizst, és a megfelelő időben szolgálom fel az ételt. Sohasem vagyok dühös, nem mondok durva szavakat, sohasem utánzom a gonosz asszonyokat. Kerülöm a tétlenséget, mindig azt teszem, ami másoknak tetsző. Sohasem nevetek, kivéve a tréfán, nem maradok el sokáig a ház kapujánál, nem tartózkodom sokáig sem ott, ahová a természet szava hívott, sem a ház kéjligeteiben. Mindig tartózkodom attól, hogy hangosan nevessek, nagyon szenvedélyes legyek, vagy olyasmit tegyek, ami sértő lehet. Sohasem örülök annak, ha a férjemtől el kell válnom. Amikor a férjeim eltávoznak hazulról, hogy elmenjenek a rokonaimhoz, még a virágokhoz és a jóillatú kenőcsökhöz sincs kedvem. Mindent megteszek, amiről az anyósom beszélt; legyen az adományozás, imádat felajánlása a félisteneknek, az ősatyáknak, főzés, étel felajánlása az ősatyáknak és a vendégeknek, tisztelet azok iránt, akik tiszteletet érdemelnek, mindenki szolgálata, akit csak ismerek. Szívemben alázattal szolgálom a férjeimet, úgy tekintek rájuk, mint megannyi mérgeskígyókra, akik képesek arra, hogy azonnal feldühödjenek minden apróságon. A férj a feleség istene, az egyetlen menedéke. Semmit sem teszek a férjeim kívánságai ellen, sem akkor, amikor alszom vagy eszem, sem akkor, amikor felékesítem magam. Engem mindig a férjeim irányítanak. Sohasem mondok rosszat az anyósomra.
Annak idején Judhisthíra palotájában minden nap nyolcezer bráhmana kapott ételt arany tálon. Nyolcvanezer családos életet élő bráhmanát is ellátott Judhisthíra, és mindegyikük mellé harminc szolgálólányt rendelt. Tízezer teljesen önfegyelmezett jóginak küldött tiszta és jól készített ételt, arany tálakon. Százezer szépen öltözött, karjukon karpereceket, nyakukon arany díszeket viselő szolgálólánya volt, mindet értékes füzérek és sok-sok arany ékesítette, mindegyik szantálpéppel kente magát. Ékkövekkel és arannyal ékesen jártak, valamennyi nagyon ügyes volt a táncban és az éneklésben. Mindegyik lányt névről ismertem, tudtam , mit szoktak enni, mit viselnek, mit nem szoktak tenni. Volt más százezer szolgálólány is, akik naponta aranytálakon kínálták az ételt a vendégeknek. Amikor Judhisthíra Indrapraszthában élt, mindig százezer elefánt követte.
Ilyen volt Judhisthíra kísérete, amikor ő uralkodott a földön. Én állapítottam meg a számukat, én mondtam meg a szabályokat. Az összes panaszt nekem kellett meghallgatnom. Mindent tudtam a palota szolgálólányairól és egyéb szolgákról, sőt még a királyi háztartás tehén- és birkapásztorairól is. Bizony, Szatjabhámá, én voltam a Pándavák között az egyetlen, aki igazán tudtam, mennyi a király bevétele és a kiadása, mennyi a Pándavák egész jövedelme.
Én felügyeltem a kincstárat, amely éppen olyan kimeríthetetlen volt, mint az óceán.
Én keltem föl elsőnek az ágyból, én feküdtem le utoljára. Ez az a nagy varázserő, amellyel engedelmessé tettem a férjeimet. Sohasem használtam a gonosz asszonyok talizmánjait, és nem is kívánom használni azokat soha.”
Szatjabhámá végighallgatta Draupadí erényes szavait, majd mosolyogva kérlelni kezdte: – Kedves barátnőm, hibát követtem el, bocsáss meg. Barátok között természetesen, minden előzetes megfontolás nélkül hangzanak el a tréfás szavak.
Így végződik a kétszázharminckettedik fejezet, Draupadí szavai, a Vana Parva Draupadí Szatjabhámá Szambhavájában.