Dírghatamasz és a gonosz feleségek
(Mbh., Adi Parva, Sámbhava 54. fejezet, 8-51)
Sok, sok ezer évvel ezelőtt élt egy nagy bölcs, Utathja. Volt egy Manatá nevű felesége, akit nagyon szeretett.
Egy napon Brhaszpati, aki Utathjá öccse és a félistenek papja volt, erkölcstelen ajánlatot tett Manatának.
Manatá nagyon felháborodott, és azt mondta Brhaszpatinak: – Hogy jut eszedbe ilyesmi? Különben is már a szívem alatt hordom a bátyád gyermekét. Most még a közelembe sem szabad jönnöd.
– Másvalakit talán elutasíthatsz, – mondta Brhaszpati, – de engem biztosan nem, mert én nagyon nagy bölcs vagyok, és ismerem az összes nagyerejű mantrát.
– Ez a gyermek, aki a méhemben van, már szintén ismeri a Védákat és a tudás hat ágát, – vetette közbe Manatá.
Brhaszpati gúnyosan nevetett. – Ismeri a Védákat, az is valami? Olyan sokan locsognak a hatféle tudásról. Majd meglátod, az én mantráim többet érnek minden egyéb úgynevezett tudásnál.
Manatá kétségbeesetten védekezett: – Ha a magadévá teszel, biztos, hogy gyermekem lesz tőled. Hogyan viselhetnék a méhemben egyszerre két gyermeket?
Brhaszpati nagyon okos volt, nagyon nagy személyiség, most azonban teljesen elragadta a szenvedély, elvesztette a józan eszét, és erőszakkal a magáévá tette a bátyja feleségét. Emiatt aztán a fiú vakon született; és el is nevezték Dírghatamasznak, ami azt jelenti, „hosszú sötétség”.
Dírghatamasz is alaposan tanulmányozta a Védákat, megismerte a tudás hat ágát, de mivel vak volt, nagyon nehezen talált feleséget. Pradvesí csinos fiatal lány volt, de kapzsi, lusta és irigy. Dírghatamasz abban reménykedett, hogy idővel majd megváltozik; de nem volt szerencséje, mert az asszony egyre rosszabbul bánt vele, sőt még a fiait is ellene nevelte. Ezek a fiúk nem átallottak így beszélni: – Minek él itt a nyakunkon ez a vénség? Mindenkinek csak jobb lenne, ha elmenne innen valahova messzire.
A vak bölcs megkérdezte Pradvesít: – Miért vagytok elégedetlenek velem?
– A férjet azért nevezik bhatrinak, mert eltartja a feleségét, – válaszolt Pradvesí. – Nevezik patinak is, mert megvédelmezi a feleségét. Te azonban nem vagy sem bhatri, sem pati. Mivel születésed óta vak vagy, mindig én tartottalak el téged is, meg a gyermekeinket is. Most pedig már elegem van belőled.
Dírghatamasz nagyon dühös lett, és azt mondta Pradvesínek: – Úgy látom, te nem ismersz engem. Vezess el a királyhoz; nagy gazdagsággal fog megajándékozni téged.
– Nem kell nekem az a vagyon, amit te szerzel, – felelte Pradvesí kihívóan. – Ami vagyont te szerzel, az csak a szenvedés forrása lesz. Egyébként pedig csinálj, amit akarsz, nem tartalak el többé.
Dírghatamasz felemelte a hangját. – Tudom, hogy fűvel-fával összeadtad magad. Becstelen módon szerezted a pénzt, amit el is költöttél szépen magadra meg a fiaidra. Az egész idő alatt gyümölcsökön és gyökereken éltem, mert te még a morzsát is sajnáltad tőlem. A tisztességes asszony egész életében megmarad egyetlen férfi mellett. Akár él még a férje, akár nem, soha sem keresi más férfiak társaságát. Nagyon hamar bűnbe esik, ha elfordul a férjétől. Lehet, hogy meggazdagodik, de soha sem lesz boldog. Rossz híre és a szóbeszéd mindig úgy fogják kísérni, mint az árnyék.
– Minek is vesztegetem rád az időmet, – mondta Pradvesí, aztán a fiaihoz fordult, akik egy mákszemnyivel sem voltak jobbak nála: – Fogjátok meg ezt a vénembert, és dobjátok be a folyóba.
– Jó ötlet, – mondta Gautama, a legidősebb fiú. – Ez a hazug vénember soha sem evett több gyümölcsöt és gyökeret, mint amennyit én magam. Tartsa el őt ezentúl a folyó, a Gangesz.
Testvérei egyetértettek, a vak bölcset rákötözték egy tutajra, belökték a Gangeszbe, és elégedetten hazatértek.
A tutaj békésen úszott alá a folyón, Dírghatamasz pedig türelmesen viselte a sorsát.
Nem sokkal később egy Vali nevű király észrevette, hogy a Gangeszen egy tutaj úszik, és a tutajra rákötöztek egy szerencsétlen embert. Azonnal utasítást adott, hogy mentsék ki a vízből. Amikor megtudta, hogy jó szerencséjéből egy szentéletű bölcset mentett meg, nagyon megörült, és így szólt Dírghatamaszhoz: – Tisztelt uram, egy kegyet kérek tőled. – Vedd úgy, hogy a kérésed máris teljesült, – felelte a bölcs. – Hosszú évek óta együtt élek a feleségemmel, – mondta ez a király, – azonban nem született gyermekünk. Szeretném, ha erényes és kötelességtudó fiúkat nemzenél, akik fenntartanák a nemzetségemet. -Úgy legyen, – mondta Dírghatamasz.
A király el is küldte hozzá a feleségét, Szudesnát. Szudesná azonban így gondolkodott: – Ez az ember nagyon öreg és még vak is. Jó lesz neki egy szolgálóm is.
Ez a szolgáló tizenegy nagyon szép fiút szült, akik már kis gyermekkorukban a Védákat tanulmányozták, és úgy viselkedtek, mint a nagy bölcsek. Vali király nagy örömmel nézegette őket, és megszólalt ellágyultan, – Milyen szépek, milyen okosak az én fiaim.
– Tévedsz, – igazította helyre Dírghatamasz, – ezek nem a ti fiaid, hanem az enyémek. A királynő nem kedveli az öregeket és a vakokat. Végtelen ostobaságában megsértett azzal, hogy csak a szolgálóját küldte el hozzám.
Vali király mindent megtett, hogy kiengesztelje Dírghatamaszt, és ismét elküldte hozzá Szudesnát. A vak bölcs csupán egyetlen ujjával érintette meg a királynő kezét, és azt mondta neki: – Öt fiad fog születni, és mindegyik olyan ragyogó lesz, mint a nap. Mind az öt külön királyságot szerez magának: Anga, Vanga, Kalinga, Pundra és Szunga országokat.
Vali király nagyon boldog lett, könyörgött Dírghatamasznak, hogy maradjon a palotában. Dírghatamasznak azonban már elege volt a gonosz asszonyokból és az egész világi életből. Így szólt: – Hátat fordítok a csalóka boldogságnak. Remeteként fogok élni, és semmi más nem érdekel, mint a Legfelsőbb Igazság.
Dírghatamasz még hosszú ideig éldegélt magányosan az erdőben, és aszkézisének erejével meglátta a szent Véda számos himnuszát. A Rigvéda első könyve meg is őrizte ezeket a himnuszokat.