Devajání és Kacsa
(Mbh., Adi Parva, Sámbhava 76-77 fejezet)
Hajdanában a félistenek nagyon sokat harcoltak a démonokkal. A szerencse a démonok mellé szegődött, mert a papjuk, Sukrácsárja fel tudta támasztani a csatában elesett harcosokat.
A félistenek is szerették volna megtanulni ezt a tudományt, ezért megkérték a saját papjuk, Brhaszpati fiát: – Kedves Kacsa, menj el Vrsaparva király udvarába, kérj védelmet Sukrácsárjától, szolgáld őt, tanuld meg, hogyan lehet feltámasztani a halottakat.
Kacsa el is ment ebbe a démonvárosba, és megkérte Sukrácsárját: – Brhaszpati fia vagyok, és Kacsának neveznek. Arra kérlek, fogadj el engem a tanítványodnak. Ezer évig szolgállak, ha úgy kívánod. Rendelkezz velem.
Sukrácsárja szívesen fogadta, de még szívesebben látta ezt a jóképű bráhmana ifjút a nagytudású pap leánya, Devajání. Kacsa minden nap énekelt és táncolt neki, mindenféle hangszeren játszott, virágokat és gyümölcsöket hozott neki. Így telt el ötszáz év, és Devajáni egészen beleszeretett.
De a többi démonnak sehogy sem tetszett, hogy Brhaszpati fia ott él köztük. Gyanakodni kezdtek, és meg is tudták, mi a titkos szándéka. Egy alkalommal, amikor Kacsa éppen a tanítómesterének a teheneit legeltette, körülfogták és megölték. Testét darabokra vágták, megetették a sakálokkal és a farkasokkal. Este a tehenek egyedül tértek vissza a karámba.
Devajání az apjához fordult nagy aggodalmában. – Kedves apám, az esti tüzet meggyújtották, a nap lenyugodott. A tehenek pásztor nélkül tértek haza. Biztos, hogy Kacsa meghalt vagy megölték. Igazán mondom neked, nem élhetek nélküle.
– Ha ez így van – mondta Sukrácsárja, – akkor én majd életre keltem.
Kacsa azonnal szétszaggatta a sakálok és farkasok testét, előjött épen és egészségesen.
A démonok azonban nem nyugodtak bele a vereségükbe, és legközelebb, amikor Kacsa virágot szedett az erdőben Devajánínak, megint rátámadtak és megölték. Most már óvatosabbak voltak, a testét porrá zúzták, a port beleszórták az óceán vizébe. Sukrácsárja azonban másodszor is életre keltetta a tanítványát.
A démonok tanácskozni kezdtek. – Mit tegyünk? Hogyan szabaduljunk meg ettől az átkozott Kacsától?
Harmadszor is megölték, elégették a testét, a hamut pedig borba keverték, és felajánlották a tanítómesterének. Devajání megint könyörgött az apjának, keltse életre a tanítványát. Sukrácsárja azonban vonakodott, és azt mondta: – Lányom, úgy látszik, Kacsának ott a helye a halottak országában. Nem való, hogy szomorkodj egy halandó miatt. Az összes félisten boldog lenne, ha csak rájuk mosolyognál, kezdve magával Indra királlyal. Kacsát nem lehet életben tartani. Valahányszor életre keltem, megint megölik a démonok.
– Nem közönséges halandó az, akinek apja Brhaszpati, a nagy aszkéta, nagyapja pedig Angirasz, – mondta erre Devajání. – Ő maga is brahmacsári, és minden kötelességét nagy odaadással teljesíti. Kedves apám, ezentúl egyetlen falatot sem eszem, elmegyek én is azon az úton, amelyen Kacsa.
Sukrácsárja nagyon szerette a lányát, meg aztán dühös is volt a démonokra: – Biztosan engem akarnak megsérteni azzal, hogy megölik a tanítványomat, aki a házamban lakik, és nagytudású bráhmana. Egy bráhmanát még Indra sem ölhet meg súlyos következmények nélkül. – Újból előszólította Kacsát, aki azonban féltette a tanítómestere biztonságát, és csak suttogva válaszolt. – Hogyan kerültél a gyomromba? – kérdezte Sukra.
Kacsa felelt, – A démonok megöltek, hamuvá égettek, a hamu benne volt a borban, amit te megittál.
– Mit tegyek most, Devajání? – kérdezte az apa. – Kacsa itt van bennem. Nem jöhet ki másként, csak ha széthasítja a gyomromat.
– Ez a két fájdalom egyformán mardos engem, – felelte Devajání. Kacsa halála megöl engem. De ha te halsz meg, akkor sem tudom elviselni az életet.
Sukrácsárja megint Kacsát szólította. – Brhaszpati fia, nagyon szerencsés vagy, amiért Devajání beléd szeretett. Én ugyan belepusztulok abba, ha előjössz a gyomromból, de egy bráhmanát nem szabad megölni. Megajándékozlak a nagyon misztikus tudománnyal, megtanítalak, hogyan lehet életre kelteni a halottakat. Gyere elő a gyomromból, és majd meglátjuk, hogy mennyire vagy hálás ezért az adományért. – Kacsa megkapta a misztikus tudományt, felhasította tanítómesterének gyomrát, és megjelent, mint a telihold a csillagos égen. Látta, hogy tanítómesterének teste úgy hever ott, mint az aszkézis és tanultság erényei, és azonnal életre keltette a frissen szerzett tudománnyal. Így szólt: – Apámnak és anyámnak tekintem azt, aki a tudás nektárját öntötte a füleimbe. Hogy is gondolhattad, hogy hálátlan leszek? Biztos, hogy a legsötétebb pokolba zuhannak azok, akik bár csak gondolatban ártanak a tanítómesterüknek, aki nagy fáradsággal oktatta őket.
Sukrácsárja azonban alaposan végiggondolta a dolgot, és belátta, hogy ő is elkövetett egy nagy hibát. Bort ivott, vagy ahogy mondják, alaposan a pohár fenekére nézett – mégsem nézett oda eléggé, mert az ital hatására elvesztette a józan ítélőképességét, nem vette észre, hogy a borba milyen hamut kevertek. – Ennek soha többé nem szabad előfordulnia, – gondolta, és kijelentette:
– Ezentúl, ha egy nyomorult bráhmana képtelen ellenállni a kísértésnek és alkoholt iszik, olyannak kell tekinteni, mint egy másik bráhmana gyilkosát. Megutálják, undorral elkerülik az ilyet ezen és a másvilágon. Ezt a szabályt állapítottam meg az összes bráhmana számára. Mindenki tudjon erről, a becsületes emberek, a bráhmanák, a félistenek, valamint azok, akik tisztelettel vannak a feljebbvalóik iránt.”
Sukrácsárja összehívatta a démonokat, és közölte velük, hogy nyugodtan felhagyhatnak minden gonosz kísérletükkel, mert Kacsa megkapta a misztikus tudományt, és éppen olyan legyőzhetetlen lett, mint Brahmá, a világ teremtője.
Hát Devajání? Amikor letelt az ezer év, azt remélte, hogy Kacsa elveszi feleségül. Kacsa azonban azt mondta: – Te az én tanítómesteremnek a lánya vagy, ezért a húgomnak tekintelek. Hogyan vehetnélek feleségül?
És mielőtt Devajání megszólalhatott volna, Kacsa már vissza is tért a felső világokba, a félistenek közé.