Astavakra legyőzi Varuna fiát
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá 132-134. fejezetek)
A nagy indiai eposz sokszor említ olyan bölcseket vagy királyokat, akik nagyon-nagyon régen, esetleg néhány világkorszakkal ezelőtt éltek. A mostani történet kivétel, mert „csak” kb. 3000 éve játszódott le, a videhai Dzsanaka király udvarában, aki a legszigorúbb nyugati kritériumok szerint is „történelmi személyiség”. Dzsanaka udvarában mindig sok bölcs tartózkodott, akik szívesen rendeztek egymással filozófiai vitákat. Ezek a viták nem voltak egészen veszélytelenek, mert a vereség nem egyszer a vesztes életébe került.
Egy ilyen vitán nem is vehetett részt akárki – az őrök szigorú utasításokat kaptak, kit engedhetnek be, kit nem. A szabályzat nem volt titkos, így aztán nem csoda, hogy az egyik őrnek fennakadt a szeme, amikor két 10-12 éves forma gyerek jelent meg a kapuban, és bebocsátást kértek. Ráadásul az egyik fiú nagyon furcsán nézett ki; mint aki súlyos beteg, minden tagjában kicsavarodott. Úgy is hívták: Astavakra, ami nyolc görbeséget jelent.
– Kisfiúk nem jöhetnek be ide, – mondta az őr. – Utasítást kaptam, hogy csak idős, művelt brahmanáknak nyithatok ajtót. Különben is ki vagy te?
Astavakra egy Kohada nevű bölcs fia volt, aki olyan kiválóan szolgálta a saját mesterét, Uddálakát, hogy az minden szentírást megtanított neki, és még a saját lányát is hozzáadta feleségül. A fiú már az anyaméhben megtanult mindent, amit csak meg lehet tanulni, és egyszer rá is szólt az apjára, hogy rosszul olvas. Kohada nem vette jónéven, hogy a még meg sem született fia kioktatja, és haragjában megátkozta: – Tested nyolc része görbe lesz, úgy fogsz megszületni.
Kohadának talán mégsem kellett volna átkozódnia, mert hamarosan még nagyon szerencsétlenség érte a családjukat. Szudzsátá, a felesége hangosan panaszkodni kezdett: – Mindjárt megszületik ez a gyermek, nekünk pedig nincs semmink. Hogyan fogjuk táplálni ezt a gyermeket? – Kohada nem tudott mit tenni, elment Dzsanaka királyhoz. Nagyon bízott a tudásában, egy Vandi nevű bölcs azonban mindjárt a vita első menetében legyőzte. Az akkori szokásoknak megfelelően a vesztest belefojtották a tengerbe.
Astavakra sokáig nem tudott ezekről a dolgokról, és az apja guruját, Uddálakát vélte a tanítójának, Uddálaka fiáról, Svetaketuról pedig azt hitte, hogy a testvére. Egyszer gyanútlanul üldögélt Uddálaka ölében, amikor Svetaketu rászólt és lerángatta onnan, – Minek ülsz ott? Uddálaka nem is a te apád.
Most már nem lehetett tovább titkolózni. – Úgy, – mondta Astavakra, – elmegyek én is ehhez a királyhoz, számon kérem tőle, hogy mi történt az apámmal.
Rögtön elindult Videhába, Svetaketu pedig elkísérte.
A kapuőr mindent megtett, hogy szép szerével elküldje őket: – Elhiszem, hogy sokat tudtok, de ilyen rövid idő alatt mégsem tanulhattatok meg mindent. Astavakra, te még kicsi vagy, menj szépen haza.
– Az igazi nagyságot nem a test nagyságán lehet lemérni, – felelte Astavakra, – ahogyan a sálmali fa életkorát sem lehet megállapítani törzse csomóiból. Lehet, hogy még egészen sima a törzse, mégis mindenki meg fogja becsülni, ha gyümölcsöket hoz.
– Ha olyan nagy tudós vagy, válaszolj egy kérdésemre, – mondta erre a kapuőr. – Van egy vers a Védákban, amely elmondja, hogyan imádják a mennyei bölcsek a Legfelsőbb Urat. Nagyon nagy tudás van ebben a versben, mégis csak egyetlen szóból áll.
Astavakra persze azonnal tudta, hogy ez az Om szótag.
– Figyelj, kisfiú. Csak azért vagy ilyen bátor, mert nem ismered ezt a Vandit. Nem tudod, hányan kérkedtek már a tudásukkal, előtte pedig a szájukat sem merték kinyitni. Úgy homályosodott el a dicsőségük, mint a csillagoké a felkelő Nap előtt. Én mondom neked, fordulj vissza, amíg nem késő.
Astavakra persze nem ijedt meg, és miután Dzsanaka kérdéseit is rendre megválaszolta, megengedték neki, hogy vitára hívja Vandit. Amilyen büszke volt Vandi, éppen olyan gyorsan megszégyenült: Astavakra minden fáradság nélkül legyőzte. A király és a jelenlevő brahmanák megjegyezték, nem minden káröröm nélkül: – Most pedig Vandit a tengerbe fojtjuk.
Vandi azonban vállalt vont: – Ha tudni akarjátok, én Varuna fia vagyok, és nagyon örülök annak, hogy még ma találkozom az apámmal. Előbb azonban visszahívom azokat a bölcseket a tenger mélyéről, akiket az eddigi vitákban legyőztem. Kedves királyom, csak azért intéztem így, hogy láthassák Varuna tizenkét éves áldozatát. Most azonban mindannyian visszatérnek.
A halottnak hitt bölcsek egymás után emelkedtek ki a tenger vizéből; köztük volt Kohada is, Astavakra apja.
Most már csak a happy end van hátra. Kohada hazament a két fiúval az erdőségbe. Astavakra megfürdött a Szamanga nevű folyóban, és azonnal minden testrésze kiegyenesedett. Ez a folyó azóta is arról híres, hogy megtisztít minden bűntől és bajtól, és a partjait sohasem kerülik el a zarándokok.
Vandi eltűnt a tengerben, és többé nem látták sem Videhában, sem pedig más országokban.