Ásítással legyőzött démon
(Mbh., Udjoga Parva, 9. fejezet)
Valamikor, nagyon régen egy Tvastri nevű félisten megharagudott a félistenek királyára, Indrára. Megpróbált uralkodni a haragján, de ez nem igen sikerült neki, annyira nem, hogy a haragból egy háromfejű démon született, aki nagyon félelmetes külsejű volt. Indra azt gondolta, ez a démon veszélyezteti a királyságomat; sőt ha az én királyságom megrendül, veszélybe kerülnek a földi és a föld alatti világok is. Ezt nem kockáztathatom meg. És Indra nem is tűnődött sokáig, hanem elővette a kedvenc fegyverét, a mennykövet, megölte a háromfejű démont.
Tvastrinak azonban egyáltalán nem tetszett ez a dolog. Vörösek lettek a szemei a haragtól, és azt sem tudta, hogy mit csinál. Ez a gonosz király megölte a fiamat, aki pedig soha nem ártott neki. Tanulmányozta a Védákat, szómát ivott és odaadó szolgálatot végzett. Önfegyelmezett volt, és uralkodott a szenvedélyein.
Ugyan már, mondta erre Brhaszpati, a félistenek papja, mindannyian tudjuk, hogy a te fiad bort ivott. Ezt nevezed te önfegyelmezésnek, erre mondod azt, hogy uralkodott a szenvedélyein?
Tvastri leintette, mondván, az én fiamnak három feje, három szája volt. Az egyikkel szómát ivott, a másikkal bort, és sohasem tévesztette össze. De akárhogy is van, Indrának nem volt joga ahhoz, hogy ítélkezzen a fiam felett. Ő maga is nagyon sokszor részeg, arról nem is beszélve, hogy elcsábította Ahalját, a bölcs Gautama feleségét. Nem nyugszom addig, amíg meg nem fizet azért, hogy a fiamat megölte.
Neked sincs jogod, hogy ítélkezz Indra felett, jegyezte meg Brhaszpati. Mindenki a sors rendeléséből kapja meg a jutalmát vagy a büntetését.
Ebben az esetben én vagyok a sors, mondta Tvastri, megfürdött, felkészült egy nagy áldozathoz, felajánlásokat tett a tűzbe, és amikor elmondta az összes mantrát, még hozzátette: Lássa meg az egész világ, hogy mekkora hatalmam van, hogy milyen befolyásos vagyok. Tudja meg mindenki, hogy milyen nagy ereje van az áldozatoknak. Rettegjen tőlem a félistenek királya, aki nagyon gonosz és irigy természetű.
Ekkor az áldozati oltárból előlépett egy hatalmas, fekete démon, aki akkora volt, mint az összes többi félisten együttvéve, és olyan ragyogó volt, mint a nap, vagy a tűz az univerzális világpusztulás idején. Összetett kezekkel megállt Tvastri előtt, és megkérdezte: Mit kell tennem?
Tvastri nagyon elégedett volt. Vrtra a neved, mondta a fekete démonnak, és azért teremtettelek, hogy öld meg Indrát. Azt parancsolom, hogy azonnal menj föl a harmadik égbe, és tedd meg azt, amit mondtam.
Úgy legyen, mondta Vrtra, fölment a harmadik égbe, és párviadalra szólította Indrát. Jól gondold meg, te mocskos fekete démon, mondta neki Indra. Ha én egyszer előveszem a mennykövemet, még annyi időd sem lesz, hogy kegyelemért könyörögj.
Én még sohasem könyörögtem kegyelemért, válaszolt a fekete démon, és ez igaz is volt, hiszen alig pár perccel azelőtt született meg Tvastri áldozatából.
Elküldlek Jama birodalmába, és utánad küldöm az apádat is, fenyegetőzött Indra.
Hamarabb leszel te Jama birodalmában, mint bárki az élőlények közül, gúnyolódott Vrtra.
Még egy kis ideig vitatkoztak, aztán megkezdődött a párviadal. És micsoda párviadal volt! Mindketten nagyon erősek voltak, mindkettejüket fűtötte a harag, és meg akarták mutatni az egész világnak, hogy ki a mennyek igazi királya. Indra nagyon ügyes és gyakorlott harcos volt, Vrtra azonban óriási nagy. Hamarosan fölénybe került, és megragadta a félistenek királyát, aki ebben a helyzetben persze hiába dicsekedett volna azzal, hogy bizony ő már elvégzett száz áldozatot, és ezért el is nevezték Satakratu-nak, százerejűnek. Az óriási fekete démon föltátotta a száját, és elnyelte Indrát, mind a száz erejével együtt.
Jól csináltad, mondta Tvastri, és el is ment a csatatérről. Azt hitte, Vrtra győzött és ezzel vége is lett a küzdelemnek. A félistenek azonban nagyon megrémültek. Indrával sem volt könnyű együtt élni, de hogyan lesz ezután, ez a fekete démon lesz a királyuk? Brhaszpatihoz fordultak, és könyörögni kezdtek, tiszteletreméltó guru, egyedül te segíthetsz rajtunk. Tégy valamit, hogy Indra megszabaduljon.
Úgy legyen, mondta Brhaszpati, és megteremtette az ásítást. Vrtra nem tudta, mi történik vele. Bár egyáltalán nem akarta ismét kinyitni a száját, valami hatalmas erő arra kényszerítette, hogy kitátsa. Indra gyorsan az oldalához tapasztotta a karjait, és kicsúszott az ásító Vrtra szájából. Az ásítás, ha már egyszer megteremtették, azóta is együtt maradt az élőlényekkel, és a legszívesebben az emberek lélegzetében lakozik.
A félistenek nagyon örültek, amikor látták, hogy Indra megszabadult, és visszavette a királyi jelvényeit.