A sólyom és a galamb
(Mbh. , Vana Parva, Tírthajátrá, 130. 21-131. 33)
Élt valaha Indiában egy Usinara nevű király, aki nagyon jó ember hírében állt. Indra és Agni elhatározták, hogy próbára teszik. Indra sólyommá változott, Agni galambbá, és lejöttek a mennyből a földre.
A galamb úgy tett, mintha nagyon megrémült volna a sólyom támadásától, és menedéket keresett Usinara királynál. A sólyom azonban így szólt a királyhoz: – Kedves Usinara, azt mondják, nagyon erényes vagy, és megtartod az isteni parancsokat. Most biztosan nagyon jónak képzeled magad, pedig egyáltalán nem vagy az. Miért tagadod meg az ételt tőlem, aki nagyon éhes vagyok?
– Nagy madár, – válaszolt Usinara tisztelettudóan, – ez a kis galamb nagyon fél tőled, egész testében reszket és nagyon szeretne megmenekülni; ezért keresett védelmet nálam. Hogyan engedhetném át neked, ha már egyszer megígértem neki, hogy megoltalmazom? Nem szeghetem meg az adott szavamat. A szentírások azt mondják: Az, aki megöl egy brahmanát, megöli az emberek anyját (a tehenet), vagy sorsára hagyja azt, akit védelmébe vett – egyformán bűnös mind a három.
– Másról van itt szó, – vetette közbe a sólyom. – A természet rendeléséből minden élőlénynek táplálkoznia kell. Engem is az étel táplál és tart fenn. Egy ember még hosszú ideig elélhet azután is, hogy valamilyen könnyelműen tett ígéretet megszegett, vagy cserben hagyta a szeretteit, de étel nélkül nem él meg sokáig. Én bizony még ma meghalok, ha nem ehetek. A feleségem és a gyermekeim sem maradnak életben, ha nem gondoskodom tóluk. Tíz élet vész el, ha ennek az egyetlen galambnak az életét megvéded. Ha két kötelesség összeütközésbe kerül, azt kell teljesíteni, amely kevesebb gondot okoz az élőlényeknek. Ha pedig nincs összeütközés, azt a kötelességet kell választani, amelyik jobban gyarapítja az erényes érdemeket.
– Olyan okosan beszélsz, mintha te magad lennél Szuparna, a madarak királya, – hízelgett a király a sólyomnak. – Nem kétséges, hogy jól ismered a törvénykönyveket. Te azonban csak azért akarod megszerezni ezt a galambot, mert éhes vagy. Lecsillapíthatnád az éhségedet valami más étellel is. Mivel kínáljalak meg? Ha akarod, neked adok egy egész őzet, egy ökröt, egy vaddisznót vagy egy bivalyt.
– Kedves királyom, – mondta a sólyom, – én nem eszem sem őzet, sem ökröt, sem vaddisznót, sem pedig bivalyt. A sólymok a természet rendeléséből galambokkal táplálkoznak. Ne próbáld megkerülni az örök törvényt, mert ez olyan, mintha felmásznál egy fára, pedig az ágai erejét nem ismered.
Usinara tovább alkudozott a sólyommal: – Neked adom minden vagyonomat, az egész királyságomat, nemzetségem összes kincsét, csak erről az egyetlen galambról mondj le. Bármit megteszek, amit kívánsz.
– Ha ez így van – mondta a sólyom, – akkor vágj ki egy darabot a saját húsodból, és mérd le a galamb ellenében. Ha éppen annyi húst adsz nekem, amennyi ennek a galambnak a súlya, azzal megelégszem.
– Nagy kegynek tartom, hogy ezt kéred tőlem, – felelte a király. – A saját húsomból adok neked, lemérem a galamb ellenében.
Usinara ki is vágott egy jókora darabot a combjából, lemérte, de úgy találta, hogy a galamb sokkal nehezebb annál. Levágott egy másik húsdarabot, majd még egyet, az egyik húsdarabot a másik után tette a mérleg serpenyőjébe, de a galamb még mindig nehezebb volt. Amikor már egy szem hús nem volt a csontjain, Usinara maga is a mérleg serpenyőjébe lépett.
– Kedves sólyom, az egész testemet neked adom. Érd be vele, bár egyáltalán nem olyan értékes, mint ez a galamb.
Most már elégedett volt a sólyom, és megmutatkozott a valódi formájában: – Usinara király, nem vagyok én közönséges sólyom. Indra vagyok, a félistenek királya, ez a galamb pedig Agni, aki felhozza az áldozatokat a mennybe. Azért jöttünk le hozzád a földre, hogy próbára tegyünk. Kedves királyom, mivel a saját húsodat is felajánlottad, hogy megmentsd azt, aki védelmet kért tőled, örökké híres leszel ezen a földön. Ragyogó lesz a dicsőséged, ha pedig elhagyod a testedet, fényes hely vár rád az égben.
Usinara visszakapta a felajánlott húsát, sokkal szebb és fiatalabb lett, mint azelőtt volt. Indra és Agni pedig nagyon elégedetten tértek vissza a mennybe. Hiszen nem minden nap fordul elő, hogy az emberek valóban olyan jók, mint a hírük.