A napisten ajándéka
(Mbh. , Vana Parva, Áranjaka, 3. fejezet)
A Pándavák másodszor is elvesztették királyságukat, és a megállapodás értelmében száműzetésbe kellett vonulniuk. Ezer meg ezer bráhmana követte őket, akik nagy szeretetükben nem tudtak elszakadni tőlük. Judhisthíra szívét nagy aggodalom töltötte el. Tanácsot kért Dhaumjától.
– Kedves bráhmana, – mondta neki Judhisthíra, – ezek a Védákban jártas, kiváló bráhmanák elhatározták, hogy még ebben a nagy szerencsétlenségben is velem tartanak. Hajdanában arany tányérokra szedettem az ételt, és úgy vendégeltem meg őket. Most azonban mi magunk is csak gyökereken és gyümölcsökön élünk, azt esszük, amit magától ad nekünk az erdő. Senkit sem küldhetek el, aki a védelmemet kéri, de nem tudom, hogyan lássam el ezeket a bráhmanákat. Kérlek, adj tanácsot, mit csináljak.
Dhaumja éppen csak egy pillanatig gondolkodott, aztán máris megfelelt Judhisthírának:
– Valamikor nagyon régen már megtörtént, hogy az élőlényeket hatalmas éhinség sújtotta. Szavitá, a nap azonban megszánta őket, éppen úgy, ahogyan az apa is megszánja a gyermekeit. Elindult észak felé, sugaraival felszívta az összes vizet, majd az összes forróságot magába gyűjtötte, és úgy várakozott a föld felett. Közben a hold, a növényvilág ura felhőket teremtett a felforrósodott vizek páráiból. A felhők életet adó esőt bocsátottak alá, a magvak kicsíráztak, a sarjak kizöldültek, és hamarosan minden élőlény számára volt elegendő élelem. A nap adja az élelmet, ezért neked is azt tanácsolom, hogy kérj menedéket a naptól.
– Hogyan kérjek Szavitától menedéket? – kérdezte Judhisthíra.
– Kedves királyom, – mondta Dhaumja, – tisztítsd meg magad fürdéssel és mantrákkal, vond vissza a gondolataidat minden világi dologtól, gyakorold a jógát, napkeltekor pedig sorold el a napisten száznyolc nevét, Szúrjával kezdve. Minden kívánsága teljesül annak, aki nagy odaadással és figyelemmel sorolja ezeket a fényesen ragyogó neveket.
Judhisthíra megfürdött a Gangesz vizében, elmondta az alkalomhoz illő mantrákat, virágot és gyümölcsöt ajánlott fel a napnak, és teljesen elmerült a jóga gyakorlásában. Olyan szigorúan böjtölt, hogy csak levegőn élt, és amikor már tökéletesen megtisztult, elmondta a száznyolc nevet, és így imádkozott:
– Te vagy az univerzum szeme, minden testben élő lelke, a bölcsek és a jógik menedéke. Nyitott reteszű ajtó vagy, átengedsz mindenkit, aki a felszabadulásra vágyik. Megnyilvánítod, részvétedből fenntartod és megtisztítod a világot. A bráhmanák édes himnuszokkal magasztalnak, a sziddhák, a csaranák, a gandharvák, a jaksák, a guhjakák és a nágák szüntelenül ragyogó kocsidat kísérik. Neked ajánlják fel virágfüzéreiket a vidjádharák, a vaszuk, a maruták, a rudrák, a szádják, a maricsipák és a válakhilják leborulnak előtted. Minden fény benned van. Te vagy minden fény ura. Benned vannak az elemek, te vagy a tudás és az aszkézis, a te ragyogásodból készült a harci korong, amely lealázza a démonok büszkeségét. Sugaraid bevilágítják az egész földet, jót teszel mindenkivel. Az élőlények a te kegyedből teljesíthetik örökreszóló kötelességüket. Te vagy Indra, Visnu, Rudra és a Pradzsápatik, az örök Brahman is te vagy. Minden betegségtől és bűntől megszabadul az, aki nagy hittel neked mutat be áldozatot.
A napisten nagyon elégedetté vált Judhisthíra odaadásával, megjelent előtte szépséges királyi herceg formájában, és így szólt:
– Kedves Pándava, tudom, mi a kívánságod, és szívesen teljesítem. Bőven ellátlak élelemmel száműzetésed tizenkét évében. Elegendő ételt ajánlhatsz fel a bráhmanáknak és minden vendégednek.
Ekkor a napisten elővett egy rézedényt, és átadta a Pándavának.
– Ebből az edényből soha nem fogy ki az étel, – mondta a napisten, – ameddig a te feleséged, Draupadí őrzi. Kimeríthetetlen lesz, bőven adja a négyféle ételt mindaddig, amíg azt Draupadí osztja. Ha azonban ő is eszik az ételből, az edény kiürül, és csak másnap nyeri vissza ezt a csodálatos képességét.
Judhisthíra odaadta az edényt a feleségének, és megmondta azt is, milyen feltétellel kapták azt a napistentől.
Ettől kezdve, bármilyen keveset főzött is Draupadí, mindenki jóllakott az ételből. Először a bráhmanáknak tálalt, azután a száműzött hercegeknek és barátaiknak, maga pedig legutoljára evett. A rézedény soha nem ürült ki, ameddig Draupadí nem szedett magának.
Így éltek az erdőségben, és a rézedény mindig bőven ellátta őket élelemmel, és csak egyszer hagyta őket cserben, egy Durvásza nevű, hirtelen haragjáról és átkairól ismert bölcs pedig éppen vacsora után, egészen váratlanul felbukkant tízezer tanítványával együtt. Krsna, a Pándavák örök barátja még őket is elégedetté tette, ez azonban már egy másik történet.