A krokodilokká vált tündérlányok
(Mbh. Ardzsuna Vanavasa Parva, 218-219. fejezet)
Egy alkalommal a Bharata-nemzetségbeli Ardzsuna, a Mahábhárata egyik legnagyobb hőse végigjárta a déli tenger partján a szent zarándokhelyeket. Mindenütt elvégezte az illendő ceremóniákat, nagyon sok tehenet és értékes ajándékot adott a bráhmanáknak. Egyszer megtudta, hogy van a déli tengerpart közelében öt tó: az Agasztja, Szaubhadra, Paulama, Karandhama és Bharadvádzsa. Szerte az erdőségben sok-sok aszkéta élt, de még csak a közelébe se mentek ennek az öt tónak.
Ardzsuna összetett kezekkel, nagyon alázatosan érdeklődött: – Miért kerülitek el ezeket a szent zarándokhelyeket, miért nem fürödtök meg a tavak vizében?
Az aszkéták válaszoltak: – Nem szívesen kerüljük el ezeket a szent zarándokhelyeket, és nagyon szívesen megmártóznánk a vizükben, amelyek minden bűnt lemosnak, és ahol egyetlen fürdés annyi érdemmel jár, mint egy lóáldozat. Egy ideje azonban öt korokodil él ezekben a tavakban, és mindenkit a víz alá ragadnak, aki olyan vakmerő, hogy akár csak a vizek közelébe menjen.
– Én nem félek a krokodiloktól, – mondta Ardzsuna.
– Nem közönséges krokodilok ezek, – magyarázták az aszkéták. – Azt mondják, hogy senki sem állhat ellent a varázserejüknek.
Ezzel aztán végleg felkeltették Ardzsuna kíváncsiságát. Még aznap elindult, hogy megnézze ezeket a zarándokhelyeket, és először a Szaubhadráról, egy híres bölcsről elnevezett tóhoz érkezett meg. A tó vize olyan szépen csillogott az ezer meg ezer lótuszvirág között, hogy Ardzsuna azonnal elhatározta, hogy megfürdik benne. Még derékig sem ért a víz, amikor felbukkant egy hatalmas krokodil, és megragadta Ardzsuna egyik lábát. Ő azonban erősebb volt, mint ez a vízi állat, és hamarosan kivonszolta a partra.
A pikkelyes víziszörny azonnal gyönyörű, felékszerezett hölggyé változott. Ardzsunának megdobbant a szíve és izgatottan megkérdezte, – Szépséges hölgy, ki vagy te? Talán a vizek istennője vagy, és ebben a lótuszvirágos tóban van a lakóhelyed? Hogyan kerültél ebbe a szörnyű krokodiltestbe?
– Nem vagyok én a vizek istennője, – felelte a hölgy, – és nem a magam jószántából éltem ebben a lótuszvirágos tóban. Bhargá a nevem, és mennyei tündér vagyok. A gazdagság félistenének, Kuverának az udvarában éltem. Négy barátnőm volt, Szauraví, Szamicsí, Vaduvuda és Latá. Egész nap a mennyei kerteket jártuk, szórakoztunk, és azt csináltuk, ami nekünk tetszett.
Egy alkalommal észrevettünk egy fiatal bráhmanát, aki magányosan élt az erdőségben, aszkétikus gyakorlatokat végzett, és a Védákat tanulmányozta. Szépsége és bölcsessége olyan ragyogó volt, hogy bevilágította az egész erdőt. Amilyen fiatalok és meggondolatlnaok voltunk, azonnal elhatároztuk, hogy megzavarjuk gyakorlatai végzésében. Mind az öten körülvettük, énekeltünk és nevetgéltünk, mindent megpróbáltunk, hogy elcsábítsuk, de ez a bráhmana meg sem mozdult, még csak felénk se nézett. Aztán, amikor már a szelíden lengedező szélnek könyörögtünk, hogy legyen a segítségünkre, és lebbentse fel a ruhánkat, ez a bráhmana nagyon dühös lett, és megátkozott bennünket. Azt mondta: "Váljatok krokodilokká, száz évig éljetek a víz alatt. "
Nagyon megijedtünk, és könyörögni kezdtünk: – A fiatalság és a szépség elvette az eszünket. Ki az, aki elkerülheti Káma virágnyilait? Most már látjuk, hogy nagyon helytelenül cselekedtünk; arra kérünk, hogy bocsáss meg. Elég szégyen az nekünk, hogy idejöttünk, és meg akartunk kísérteni egy olyan önfegyelmezett jógít, amilyen te vagy. Kedves bráhmana, a nők természetüktől fogva nagyon meggondolatlanok, ezért nem büntetésre, hanem védelemre szorulnak.
– Ti azonban mennyei tündérek vagytok, – mondta a bráhmana. – Több eszetek lehetne, mint a földi embereknek.
– Mi azonban tovább könyörögtünk, – folytatta Bhargá. – Elmondtuk neki, úgy tudjuk, hogy egy bráhmana mindenkivel szemben, mindig nagyon barátságosan viselkedik A jó ember mindig megvédelmezi azokat, akik oltalmat kérnek tőle. Mi is a védelmét kértük; így aztán valamennyire reménykedhettünk a bocsánatában.
Végül megsajnált bennünket, és azt mondta: – Az olyan szavak, mint "száz" vagy "ezer" a szentírásokban mindig öröklétet jelentenek. Én azonban valóban száz évre gondoltam, ami nem is olyan hosszú idő. Amit egyszer kimondtam, annak be kell teljesülnie. Száz évig krokodiltestben éltek, de akkor kivonszolnak benneteket a partra, és visszanyeritek a mostani formátokat. Öt tóban fogtok élni, mindegyiknek a vize szent lesz és megtisztít a bűntől.
Igazán kedves volt hozzánk, mi azonban mégis nagyon elszomorodtunk, és csüggedten indultunk el a délvidék felé. Egyre azon gondolkodtunk: Ugyan ki lesz a megmentőnk, kitől nyerjük vissza tündérlány-formánkat?
Útközben találkoztunk egy mennyei Rsivel, a dicső Náradával. Alighogy megpillantottuk, minden bánatunk elmúlt. Tisztelettel üdvözöltük, majd összetett kezekkel megálltunk előtte, és vártuk a parancsait. Megkérdezte, miért bánkódunk, mi pedig mindent elmondtunk neki. Nárada elmosolyodott, és a következő szavakat mondta:
– Menjetek el a déli tenger partjára. Öt szent zarándokhely van ott, a Nari-Tírtháknak nevezett tavak. Száz év olyan gyorsan eltelik, mint egyetlen pillanat. Akkor pedig eljön értetek a tisztalelkű Pándava, Ardzsuna, és biztosan megszabadít benneteket szerencsétlen helyzetetekből.
– Uram, te biztosan Ardzsuna vagy, különben még mindig ebben a krokodiltestben szégyenkeznék. Barátnőim azonban még mindig ott vannak a másik négy tó vizében. Kérlek szépen, menj el hozzájuk, és őket is szabadítsd meg.
– Úgy legyen, mondta Ardzsuna, és félelem nélkül megszabadította az átoktól Bhargá barátnőit is: Szauravít, Szamicsít, Vaduvudát és Latát.
A szépséges tündérleányok visszanyerték régi formájukat, és még sokkal szebbek voltak, mint azelőtt.