Az elefánt és a teknős
(Mbh., Adi-Parva, Asztika 28-29. f.)
Garuda, a hatalmas sas, a madarak későbbi királya szolgaságban született. Az anyja, Vinatá, rabszolgaként szolgálta a saját nővérét, Kadrút, valamint Kadrú megszámlálhatatlanul sok fiát, akik mind kígyók voltak. Garuda persze meg akarta tudni, mi a szolgaság oka, és hogyan lehetne attól megszabadulni. – Mi sem egyszerűbb ennél, – mondták a kígyók, – ha elhozod a mennyből a halhatatlanság italát, mindketten megszabadultok, te is, Vinatá is.
Garuda egyetértett, és már csak egyetlen problémája volt. A szolgaság hosszú évei alatt szinte egyszer sem lakott jól, és nem volt elég ereje ahhoz, hogy felrepüljön, egészen Indra egéig. Vinatá tanácsára elment az óceán egyik távoli szigetére, ahol nagyon alacsonyrendű, mocskos és gonosz, emberforma lények éltek. Itt megrázta a fákat, nagy porfelhőt vert fel, és ezek a Nisádáknak nevezett lények rémületükben egyenesen besétáltak a torkába; de Garuda még mindig nem lakott jól, még mindig nem volt elég erős.
Most elment az apjához, Kasjapához, és megkérte: – Jelölj ki nekem valami ételt, hogy a halhatatlanság italát elhozhassam.
Kasjapa így szólt: – Van itt a közelben egy tó, amely nagyon szent; ismerik még a mennyek birodalmában is. Él itt egy elefánt, aki állandóan harcol egy teknőssel. Fald fel ezt a két állatot, erősödj meg, hozd el a halhatatlanság italát a mennyből. Élj szabadon Vinatával. – Hogy ehetném meg a szent tóban élő állatokat? – kérdezte csodálkozva Garuda.
Kasjapa válaszolt: – A kígyók pusztán gonoszságból tartanak benneteket szolgaságban. Nincs benne a végzet könyvében, hogy így kell leélnetek az életeteket. Ez a két állat is csak gonoszságból harcol egymással. Ha megölöd és felfalod őket, megszabadítod őket a jelenlegi testüktől, megszűnik közöttük az ellenségeskedés, és ők is megszabadulnak. Hallgasd meg, miért kerültek ebbe a helyzetbe.
Hajdanában élt egy Vivaszu nevű bölcs, aki rendkívül haragos természetű volt. Volt egy öccse, Szuprakatika, egy nagy aszkéta. Amikor nagy vagyont örököltek, Vivaszu nem volt hajlandó osztozkodni a testvérével, Szuprakatika pedig mindig az osztozásról beszélt. Vivaszu egyre dühösebb lett, és végül így szólt az öccséhez: – A vagyon elvakítja az embereket, nagyon ostobák lesznek, mindent megtesznek azért, hogy vagyont szerezzenek. Hiába osztják meg az örökséget, később is csak veszekszenek. Ellenségeik úgy jelennek meg, mint jóbarátok, elidegenítik egymástól a tudatlan és önző testvéreket. Hibákat keresnek, még nagyobb viszályra sarkalják őket. Teljes romlás vár azokra a testvérekre, akik elválnak egymástól. Ezért az értelmes emberek sohasem helyeslik, hogy a vagyont felosszák a testvérek között. Te azonban sohasem fogadod meg a tanácsomat, és mindenképpen osztozkodni akarsz. Ezért most megátkozlak. Szuprakatika, mástól kezdve elefánt testében fogsz élni.
– Te pedig vízi teknős leszel, – vágott vissza Szuprakatika Vivaszunak.
Így is történt. Ez a két bolond él most ebben a szent tóban, az egyik elefánt, a másik pedig vízi teknős testében, és az egyik sem jobb a másiknál. Csakis a haragos természetük miatt válhattak állatokká. Állandóan harcolnak egymással, és el sem lehet képzelni nagyobb ellenségeket. Most nem a vagyonukra, hanem a nagy erejükre és a testük súlyára büszkék, nem tudnak megfelejtkezni a régi ellenségeskedésről.
A hatalmas elefánt az agyarával, az ormányával és farkával kavarja fel a vizet, állandóan heves hullámzásban tartja ezt a halakban gazdag tavat.
A teknősbéka is nagyon hatalmas, soha le nem hajtja a fejét, hanem csak azt keresi, hol támadhatná meg az ellenfelét. Az elefánt hat mérföld magas, teste körül mérve kétszer annyi. A teknős három mérföld magas, de a teste tíz mérföld hosszú. Ezer meg ezer éve élnek ebben a szent tóban, nyugtalanságot és zavart keltenek maguk körül. Már minden élőlény elszökött előlük, kivéve a halakat, akiknek nincs hová menekülniük.
Kedves Garuda, – mondta Kasjapa, – éppen itt az ideje annak, hogy a világ megszabaduljon ettől a két dühös ellenségtől. Edd meg ezt a két állatot, akiknek úgysem jár más fejében, mint az, hogyan gyilkolják meg egymást. Edd meg a félelmetes elefántot, aki olyannak tűnik, mint egy óriási hegy, edd meg a hatalmas felhőtömegnek látszó vízi teknőst, szabadítsd meg őket is, magadat és Vinatát is. Hozd el a halhatatlanság italát, de ügyelj arra, nehogy a cselszövő kígyók valóban megkaparintsák; mert bizony mondom neked, nagy gonoszság volt az, amit ellened és Vinatá ellen elkövettek.
Amint Garuda jóllakott, rögtön annyira megerősödött, hogy kilencvenkilenc szája lett, kilencvenkilenc folyót megivott, ezzel a vízzel eloltotta az égi tüzet, és megszerezte az ambróziát.