A békakirály lánya
(Mbh. , Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 192:3-37)
Valamikor nagyon régen, amikor még az Iksváku-nemzetség uralkodott Ajodhjában, élt ott egy Pariksit nevű király. Nagyon szeretett vadászni, és egy napon, amikor egészen egyedül üldözött egy őzet, eltévedt a sűrű, sötét erdőben. Amikor egy tóhoz érkezett, ő is, meg a lova is megfürödtek a vízben. Néhány lótusz-szárat vetett a lova elé, neki azonban nem volt semmilyen ennivalója; csak ott üldögélt a tó partján, és nem tudta, hogy mihez kezdjen.
Egyszer csak édes zeneszót hallott. – Hogyan van ez? – kérdezte Pariksit. – Hiszen még a nyomát sem láttam más emberi lénynek.
Most azonban mégis meglátta a szépséges lányt, aki énekelt. Bokacsengettyűi hangosan csilingeltek, ahogy közeledett. Néha lehajolt, hogy leszakítson egy virágot, és egyáltalán nem félt az idegentől.
– Ki vagy, kihez tartozol? – kérdezte Pariksit király az udvariasság ősi árja szabályai szerint.
– Szusavaná a nevem, és hajadon leány vagyok, – felelte a szépség.
Pariksit nagy örömmel hallotta ezt a választ, és azonnal feleségül kérte.
– Ígérj meg nekem valamit, – mondta a lány. – Csak akkor lehetek a tied.
A király persze mindent megígért, és nagy megkönnyebbüléssel hallotta, hogy a lány csak annyit kér, hogy sose vigye őt tavak vagy folyók közelébe.
Nem sokkal ezután megérkezett a vadásztársaság is; már nagyon aggódtak Pariksit királyért. Visszatértek a fővárosba, de a király egészen megváltozott. Annyira ragaszkodott Szusavanához, hogy minden idejét vele töltötte a palota belső termeiben, az államügyeket pedig elhanyagolta. Nem tetszett ez az első miniszternek, aki addig tudakozódott, amíg meg is tudta, milyen ígéretet tett Pariksit a feleségének.
A ravasz miniszter rögtön kiásatott egy tavat a közeli erdőségben, amelynek a vize egészen tiszta és átlátszó volt, olyan édes, mint a nektár. Gyöngyhálóval letakarták, eléje ültettek egy mádhavi-ligetet, aztán a miniszter bizalmasan így szólt a királyhoz: – Találtam egy nagyon szép helyet a közeli erdőben. Igaz, hogy nincs ott sem tó, sem pedig patak, de ha gondolod, keresd fel, pihenj az árnyas fák alatt.
A király boldogan sétált az erdőben a feleségével, és éppen a mádhavi-ligetben pihent meg. Látta, hogy a gyöngyháló alatt víz csillog, de nagy boldogságában elfelejtkezett a felesége különös kéréséről, és a saját ígéretéről. Még oda is szólt Szusavanának, – Fürödj meg nyugodtan, ha kedved van hozzá.
Nem kellett kétszer mondania: Szusavaná alámerült a vízben, és nem is jelent meg többé.
A király kétségbeesetten kereste, de nem találta. Végül parancsot adott, hogy szivattyúzzák ki az egész tó vizét. Meg is tették, de a királynő halott teste sem került elő – csak egy béka üldögélt egy lyuk szájánál. A király nagyon dühös lett, és megparancsolta: – Minden békát öljetek meg, ahol csak találtok egyet. Ezentúl ha valaki beszélni akar velem, csak akkor fogadom, ha a kezében van egy döglött béka.
Persze, hogy mindenki jó akart lenni a királynál, mindenki irtotta a békákat, ahol érte őket. A megrémült békák elmentek a saját királyukhoz, és könyörögtek neki, hogy valahogy mentse meg őket.
A békakirály bráhmana aszkétának öltözött, és így ment el Pariksit királyhoz. – Kedves királyom, – mondta neki nagyon alázatosan – ne engedd, hogy a harag felülkerekedjen rajtad. Légy kegyes, ne pusztítsd el az ártatlan békákat. Miért követsz el ilyen nagy bűnt? Mi haszna van annak, hogy a békákat kiirtod?
Pariksit azonban még mindig nagyon bánkódott azért, hogy eltűnt a felesége, és nem engedett. – Sose bocsátok meg a békáknak, – mondta. – Biztos, hogy mindet elpusztítom. Egy ilyen gonosz béka nyelte el a feleségemet. Jobban tennéd, ha nem járnál közbe az érdekükben.
– Ó jaj, – mondta a békakirály, – most már értem, hogy mi történt. Kedves királyom, nem vagyok én bráhmana aszkéta. A békák királya vagyok, Ajusa, a te eltűnt feleséged pedig az én leányom. Ez is csak azt mutatja, hogy milyen jellemtelen! Sok-sok királyt becsapott már teelőtted. Egy ideig kedves velük, aztán megunja őket, és eltűnik, visszaváltozik békává.
– Nem bánom, – mondta elszántan a király, – vele akarok élni. Intézd úgy, hogy visszatérjen hozzám.
Ajusa el is hozta a lányát, és megparancsolta neki: – Ezt a királyt szolgáld. – Aztán hozzátette: – Mivel már olyan sok királyt becsaptál, és annyi ártatlan béka elpusztult miattad, nem sok örömed lesz a fiaidban.
A király se látott, se hallott, olyan szerelmes volt a feleségébe, hogy úgy érezte, mintha a három világ feletti uralmat szerezte volna meg. Hálásan meghajolt a békakirály előtt, és így szólt, örömkönnyektől elfojtott hangon: – Köszönöm, hogy ilyen kegyes voltál hozzám.
A békakirály elbúcsúzott és hazament, a maga víz alatti palotájába. Szusavaná királynőnek idővel három fia lett, és tényleg nem sok öröme telt bennük; arra pedig már gondolni sem mert, hogy eltűnjön, és ismét együtt éljen a saját rokonaival, a békákkal.