14.
A szenvedélyes szerelem útja
Az előző fejezetből világos, Maháprabhu földi megjelenésének az volt a célja, hogy Vrndávan lakóinak, különösen a gópiknak a szeretetét ossza szét az egész világon. És ezt a szeretetet olyan bizalmas társain keresztül hirdette, mint Rámánanda Rája.
„Szívében megtisztult az, aki meghallgatta az Úr Gauránga gyönyörködtető kedvteléseit.”
Az Úr Gauránga neve, formája, tulajdonságai és cselekedetei mind gyönyörködtetnek és édesek.
„Micsoda gyönyörűség a fenséges Úr transzcendentális teste, micsoda gyönyörűség! Micsoda gyönyörűség a szép arca! Micsoda gyönyörűség! Micsoda gyönyörűség! Nyájas mosolya olyan édes, mint a méz, milyen édes, milyen édes!” – CC 2.21.136
Maháprabhu valamennyi kedvtelése transzcendentálisan gyönyörködtet. Példa erre a találkozása a világ legkiválóbb tudósával és logika-szakértőjével, Szárvabhauma Bhattacsárjával. Az Úr egy egész héten át csendben hallgatta Szárvabhauma Bhattacsárja Védánta-magyarázatait, és végül megvilágosította őt, megadta a Védánta helyes értelmezését, valamint a Bhágavata átmáráma versének 18 különböző jelentését. Szárvabhauma először elcsüggedt, csalódott magában az Úr páratlan tudománya láttán, de aztán menedéket vett Nála, és magasztalta az Urat, aki kegyesen megmutatta neki a hatkarú formáját.
Gyönyörködtet Maháprabhu kapcsolata Pratáparudra királlyal is, amelynek tetőpontja az, amikor meghallgatta a királytól a Gópi-gítá verseket, megölelte, dicsérte, mint nagyon irgalmast – és aztán neki is megmutatta azt a hatkarú formát.
„Uram, szavaid nektárja, cselekedeteid leírásai olyanok, mint a nektár azoknak, akik elepednek ebben a száraz anyagi világban. Emelkedett személyiségek mondják el ezeket a történeteket, és a bűnök összes visszahatását eltörlik. Nagyon szerencsés lesz, aki meghallja. Biztosan azok a legnagylelkűbb emberbarátok ebben a világban, akik ezeket a gyönyörködtető témákat hirdetik.” – SB 10.31.9, CC 2.14.14
Maháprabhu többi kedvtelése is a nektár fordítása, például amikor a szambandha, abhidéja és prajódzsana teológiáját tanította Rúpa Goszváminak Prajágában, és Szanátana Goszváminak a benáreszi Dasasvamédha Ghátnál. De talán a legszebb kedvtelése, amikor meghallgatta Rámánanda Ráját a lelki élet végső céljáról, és az elérése módjáról.
Maháprabhu beszélgetése Rámánandával
Amikor Maháprabhu először találkozott Rámánanda Rájával, tudatlanságot színlelt, megkérdezte őt a különféle lelki gyakorlatokról és a céljaikról. Válaszul Rámánanda Rája fokozatosan elmagyarázta a filozófiai megértés különböző szintjeit, és végül eljutott a lelki élet legmagasabb megértéséhez, az extatikus szerelmi kapcsolatokhoz Rádhá és Krsna között.
A lelki módszerek, amelyeket Maháprabhu egymás után meghallgatott Rámánanda Rájától, a következők: (1) az előírt kötelesség gyakorlása, a varnásrama-dharma szerint; (2) a cselekedetek eredményeiről való lemondás, és azok felajánlása az Úrnak; (3) lemondás a varnásrama kötelességekről, vagyis karma-szannjásza; (4) a tudás keresésével kevert odaadó szolgálat. Amikor Rámánanda elmondta ezeket a gyakorlatokat, és az eredményeiket, Maháprabhu mindet elvetette, mondván, „Ez felszínes. Menj mélyebbre, tárj fel valami fontosabbat.” Rámánanda most arról az odaadó szolgálatról beszélt, amelyben nincs meg a felszabadulás vágya. Maháprabhu kifejezte a helyeslését, de azt kérte Rámánandától, hogy menjen még mélyebbre.
Maháprabhu a kíváncsi kereső szerepét játszotta, Rámánanda pedig szolgálni akarta az Urat, válaszolni akart, és így a tanító szerepét játszotta. Ezután a passzivitás hangulatában végzett odaadó szolgálatról beszélt, mint a lelki élet céljáról. Maháprabhu helyeselt, de megint megkérte Rámánandát, hogy menjen mélyebbre. Rámánanda ekkor előadta az odaadó szolgálatot a szolgálat, a barátság és védelmezés hangulataiban, mire Maháprabhu egyre lelkesebb lett, mondván, „Ez kiváló, de kérlek, menj még mélyebbre.” Végül Rámánanda Krsna szerelmeseinek szerelméről beszélt, mint a lelki élet legfelsőbb céljáról, amit az Úr lelkesen helyeselt. „Igen,” mondta, „ez a lelki eredmények határa, efelől nem lehet kétség. De ha van még ennél több is, kérlek, mondd el Nekem.”
Rámánanda Rája ekkor Rádhá Krsna iránti szerelméről beszélt, mint az Istenszeretet megkoronázó tapasztalatáról. Az Úr határtalanul megörült, és kérlelte Rámánandát, hogy beszéljen tovább. Rámánanda most elmondta Rádhá és Krsna szerelmes kapcsolatának különféle módjait, verseket idézett a Gítá-góvindából és más írásokból, amelyek páratlannak nevezik Rádhá szerelmét az Úr iránt. Ekkor Maháprabhu ezt mondta Rámánandának, nagyon elégedetten:
„Most megkaptam azt, amit meg akartam tanulni tőled; az élet célját és az elérés folyamatát. Mégis azt gondolom, van még ennél több is, és nagyon szeretném meghallani.” – CC 2.8.118
Prema-vilásza-vivarta
Mivel Maháprabhu határozottan azt kérte, hogy többet akar hallani Rádháról, Krsnáról, a kapcsolatukról és a kedvteléseikről, Rámánanda mindent elmondott, amit csak tudott. Maháprabhu mégis tovább könyörgött, hogy folytassa, tovább és tovább. Végül Rámánanda a prema-vilásza-vivartának nevezett, nagyon csodálatos extatikus szerelemről beszélt. Elmagyarázta, hogy ebben a szerelmes hangulatban Rádhá a legmagasabb extázisban van, és bár elvált Krsnától, azt gondolja, hogy Krsna ott van vele.
Rádhá és Krsna szerelmes kapcsolatának kétféle hangulata van: az elválás és az egyesülés. Az elválás Rádhá és Krsna kedvteléseinek az a formája, amely arra van hivatva, hogy az egyesülés örömét fokozza. A prema-vilásza-vivartában azonban, a legnagyobb érzelmek intenzitása miatt Rádhá azt képzeli, hogy még az elválásban is együtt vannak. Rádhá extatikus szépsége leírhatatlan ebben az állapotban.
Maháprabu örömére Rámánanda Rája elénekelte a saját szerzeményű dalát. Maháprabhu annyira meghatódott a dal hallatán, hogy eltakarta Rámánanda száját a kezével. A dalban Rádhá beszél, ebben az extatikus szerelmes hangulatban:
„Barátnőm! Kezdetben a szemeink találkoztak, és megszületett a szerelmünk. Napról napra nőtt, és sose érte el a határát. Ő nem a férjem, és én nem vagyok a felesége; mintha maga Kámadéva őrölte volna porrá és keverte volna össze az elménket. Barátnőm, most, hogy elváltunk, ha Krsna mindezeket a dolgokat elfelejtette, emlékeztesd őt erre: Amikor először találkoztunk, nem volt szükségünk közvetítőre, vagy bárki másra. Az ötnyilas Kámadéva hozott össze minket, senki más. Most, hogy külön élünk, téged küldött követségbe. Így szeretnek a jóképű férfiak, mint Krsna.” – CC 2.9.1ö4, lásd még CC 2.13.46
Bhaktivinoda Thákura így fogalmazza át ezt az éneket: „Az első találkozásunk előtt, amikor pillantásokat váltottunk egymással, hirtelen megjelent a szerelem. Ez a szerelem a természetünkből született, és egyre jobban növekedett, anélkül, hogy elérte volna a határát. Krsna a szerető, de ebben az esetben nem Ő volt a szerelem oka; én sem voltam az, a szerelmes. A szerelmet, amely akkor keletkezett, amikor egymásra néztünk, nem más teremtette meg, mint Kámadéva, akit Manobhávának, elméből-születettnek is neveznek. Megjelent, és porrá zúzta az elménket. Barátnőm, ha azt gondolod, hogy Krsna elfelejtette ezt a szerelmet, most, hogy elváltunk egymástól, akkor mondd el neki a következőket: Azelőtt nem kerestünk küldöttet az egyesülés idején – nem kértünk senkit, hogy lépjen közbe. Az egyetlen közvetítőnk maga Kámadéva volt, az öt nyilával. Most, hogy elváltunk, a rága (szerelem) virága lett. Virága azt jelenti, visista-ráha, különleges szerelem, vagy viccsheda-gata rága, szerelem az elválásban. Az isteni szeretet legmagasabb szintjére emelkedett. Most te vagy a küldött. Meg fogod látni, hogy a jóképű férfiak mindig így viselkednek.”
Bhaktivinoda Thákura folytatja: „A dal magyarázata a következő: az egyesülés idején a szerelem fölveszi a vágy formáját, és ő maga megy követségbe. Az elválás idején a szerelem a legmagasabb isteni érzelmek formájában lesz küldött. A legmagasabb isteni szeretet a prema-vilásza-vivarta küldötte, ebben az egyesülést tapasztalják még az elválásban is. Rádháráni ezt a szerelmet szólítja meg, mint küldöttet. Ez azt jelzi, hogy a szerelem egyformán gyönyörködtet az elválásban és az egyesülésben. A prema-vilásza-vivarta olyan, mint az elképzelés, mint amikor valaki egy kötelet kígyónak néz, vagy amikor Rádhá Krsnának néz egy tamála-fát. Ebben a nagy érzelmekből született zavarodottságban valamiféle egyesülést érez.” – Amrta-praváha-bhásja a CC 2.8.193-hoz
Az Anubhásjában Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura tovább magyarázza Rámánanda dalát: E szavakkal, Ő nem a szeretőm, és én nem vagyok a szerelmese, Maháprabhu az acsintja bhedábheda-tattvát tárta fel. Ezen az alapon adta ezt a nevet Dzsíva Goszvámi a filozófiai tanításának, a Szarva-szamvádiniban. Ebben a dalban jelentős zavar van a szerelmesek azonosságai között. A feltételekhez kötött, közönséges lelkeket óva intjük, ne végezzék az ahamgrahopaszának nevezett imádatot, ne azonosuljanak az Úr egyik örök társával vagy magával az Úrral. Az ahamgrahopászaná filozófiája azoknak az ostobasága, akik azt hiszik, hogy csak egy lelki energia van. Ez az Isteni Pár lelki kedvteléseinek a kiforgatása. Maháprabhu Golokának abból a részéből szállt alá, ahol az örök kedvtelései folynak; csak azért, hogy rámutasson azok tévedésére, akik azt gondolják, hogy a kettősség nélküli lelki igazság nem tapasztalja az isteni szeretet szubjektív arculatát.” – Anubhásja a CC 2.8.19-hez
Szádhana a legmagasabb cél eléréséért
Maháprabhu elfogadta, hogy a lelki életben nem lehet többet elérni, mint a prema-vilásza-vivartát, és aztán megkérdezte Rámánandát, mi a szádhana, hogyan lehet ezt elérni. Rámánanda azzal kezdte a válaszát, hogy azt mondta, igazából nem is ő beszél.
„Te beszélsz rajtam keresztül, és ugyanakkor hallgatod. Most hallgasd meg a rendkívül bizalmas magyarázatot, hogyan lehet ezt a célt elérni.” – CC 2.8.200
Rámánanda ezután elmagyarázta, hogy Rádhá és Krsna transzcendentális kedvtelései Rádhá barátnőinek a segítségével bontakoznak ki. Csak e barátnőknek van joguk ahhoz, hogy belépjenek Rádhá-Krsna bizalmas kedvteléseibe, ők terjesztik ki ezeket a lílákat. Nélkülük a lílák behatároltak lennének. A barátnők nemcsak részt vesznek ezekben a kedvtelésekben, de ők az elsők, akik élvezik. Vezetésük nélkül senki sem léphet be ezekbe a bizalmas kedvtelésekbe. Ezért Rádhá és Krsna elfogadása előtt őket kell elfogadni.
„A gópikon kívül senki sem léphet be Rádhá és Krsna bizalmas kedvteléseiben. Csak azok érhetik el Sri Sri Rádhá-Krsna szolgálatának végső célját Vrndávan erdei ligeteiben, akik a gópik nyomdokaiban járnak. Másként nem lehet elérni ezt a célt.” – CC 2.8.204-5
Rádháráni barátnőinek említésre méltó tulajdonsága, ők maguk nem vágyakoznak arra, hogy bizalmasan élvezzenek Krsnával. Minden örömük abból fakad, hogy együtt látják az Isteni Párt, és segítenek nekik megtapasztalni az egyesülés örömét.
„A gópik Krsna iránti szeretete nem világi érzékiség. Mégis, mivel a Krsna iránti transzcendentális szeretetük hasonlít a világi férfiak és nők közötti vonzalomra, annak néha a káma, vagy kéj nevet adják.” – CC 2.8.214
Hasonlóan mondják a Tantra és Rúpa Goszvámi a Bhakti-raszámrta-szindhuban:
„A gópik isteni szeretetét kéjnek kezdték nevezni. Uddhava és az Úr más nagy, szeretett bhaktái még így is arra vágynak, hogy elérjék.” – CC 1.4.163; BRS 1.2.285-6
A Bhágavatam következő 2 verse mutatja, Uddhava mennyire becsülte a gópik szerelmét Krsna iránt.
„Állandóan dicsőítem a Nanda tehénpásztor falujában élő nők lábai porát. Az egész univerzumot megtisztítják, amikor Krsna cselekedeteiről énekelnek.” – SB 10.47.63
„Bárcsak Vrndávan egyik füve vagy növénye lennék, és rendszeresen rám hullana a gópik lábainak a pora, mert a gópik elhagyták a családjaikat és a vallási elveket – pedig mindkettőről nagyon nehéz lemondani – hogy imádják Mukundát, valamennyi védikus szentírás végső célját.” – SB 10.47.61
Kubdzsában és más bhaktákban nem volt ugyanilyen intenzív vágyakozás Krsna örömére, mint a gópikban, de ők is megnyilvánítottak szerelmes érzelmeket, és azt mondják, a szerelmük hasonló a gópikéhoz. Ezt a következtetést az indokolja, hogy Kubdzsá (és más bhakták, hasonló hangulatban) nagyon vágyakozott a saját élvezetére. Ha valaki személyes élvezetre vágyik, amikor Krsna a közelben van, ez azt mutatja, hogy a szeretet kevésbé tiszta. Ezért nevezik hasonló szerelemnek (lásd BRS 1.2.287). Másutt Kubzsá Krsna iránti szerelmét világinak mondják, ami igen messze van Rádhá és a gópik önzetlen szeretetétől.
Rádháról metaforikusan úgy beszélnek, mint a Krsna iránti isteni szeretet repkényéről; a barátnők az ágai, gallyai, levelei és gyümölcsei. Ahogyan a virág akkor nyílik ki, ha a gyökerein keresztül vizet kap, a barátnők és a mandzsarik is Srimati Rádháráni élvezetén keresztül tapasztalnak örömet, és nem tőle függetlenül. Van egy bengáli mondás, „Ha a gyökeret öntözik, az ágak és a levelek megerősödnek. Nem ér semmit, ha a vizet a növény tetejére öntik.” A barátnők jobban örülnek Rádhá és Krsna találkozásának, mintha ők maguk találkoznának Krsnával. Rádhá bár ismeri a barátnői közömbösségét, mégis elküldi őket Krsnához, hogy ők is tapasztalják a Vele való egyesülés boldogságát. Ez milliószor nagyobb örömet szerez neki, mint a saját boldogsága. Ilyen a gópik és Krsna isteni kedvtelése, és ezért mondják, hogy a szerelmüket nem lehet anyagi kéjnek tekinteni.
„A kéjt úgy kell érteni, mint a saját érzéki öröm vágyát. Ezzel szemben a gópik arra vágyakoznak, hogy Krsna érzékeit tegyék elégedetté. A gópik egy cseppet sem vágynak a saját érzékeik örömére, és csak azért vannak bizalmas kapcsolatban Krsnával, hogy boldoggá tegyék.” – CC 2.8.216-7
A gópik nyomdokaiban járni
Rámánanda tehát leszögezte, hogy a gópik szerelme teljesen tiszta, és most hangsúlyozza, hogy az ő nyomdokaikban kell járni:
„Aki nagyon vágyakozik arra, hogy megízlelje a gópik szerető hangulatának nektárját, nem ragaszkodik kizárólagosan a Védák vallási elveihez, nem törődik a közvéleménnyel, hanem csak Krsnát imádja. Aki a rágánugá úton imádja Krsnát, hamarosan eléri Nanda Mahárádzsa fiát Vradzsa földjén. Aki Krsnát Vradzsa lakóinak bármelyik hangulatában imádja, megfelelő lelki testet kap ahhoz, hogy Őt ott szolgálja. Példák erre a megszemélyesített szent Upanisádok; mivel a spontán szeretet útján imádták az Urat, eljutottak Vradzséndranandanához.” – CC 2.8.219-22
„Krsnát nem lehet elérni Goloka Vrndávanban, csupán a szabályozó elvek szerinti szolgálattal. Ezért el kell fogadni a gópik hangulatát, és éjjel-nappal Sri Rádhá és Krsna kedvtelésein kell meditálni. Meditálni kell a saját lelki testen, használni kell Rádhá és Krsna szolgálatában; aki így tesz, eléri közvetlen társaságukat.” – CC 2.8.227-8
Reménytelen elérni a premát a gópik vezetésének elfogadása nélkül, mivel ez lehetetlen azok számára, akik a túlzott tisztelet tárgyaként tekintenek Krsnára. Példa az ilyenekre Laksmi; imádja az Urat, de Vradzsában nem érheti el, nagyon is úgy látja Őt, mint Vaikuntha Urát.
„Aki nem jár a gópik nyomdokaiban, és mindig csak az Úr fenségére gondol, nem érheti el Nanda Mahárádzsa fiának szolgálatát, még akkor sem, ha odaadó szolgálatot végez. Példa erre a szerencse istennője, aki imádta az Úr Krsnát, hogy beléphessen a vrndávani kedvteléseibe, de kudarcot vallott.” – CC 2.8.229-30
A Bhágavatam megerősíti:
„A rásza táncban az Úr nagyon kegyes volt Vradzsa szépségeihez, erős karjait a vállukra tette, és mindegyikükkel külön táncolt. A rendkívüli szeretet áldását azonban még Laksmidévi sem tapasztalta soha, nem is beszélve az istennőkről a mennyei bolygókon – bár az ő testükből a lótuszvirág finom illata árad.” – SB 11.47.60
A Vradzsa lakóinak nyomdokaiban járó odaadást rágánugá bhaktinak nevezik. Igazából Krsnának csak ez az odaadás tetszik, míg a vaidhi bhakti nem Vradzsába, hanem Vaikunthába vezet. Akkor hogyan lehet elérni a rága-bhaktit? Akiben felébredt a tiszta hit, alkalmas arra, hogy belekezdjen a vidhi-márga 64 különféle gyakorlatába. De a vágy az egyetlen valuta, amellyel meg lehet vásárolni a Krsna-bhakti különféle ízeivel átitatott tudatot. Ha valaki állandóan hall Vradzsa lakóinak az Úr iránti természetes, spontán vonzódásáról, és benne is felébred a tiszta vágyakozás. Méltóvá válik arra, hogy elérje a gópik nektári hangulatát. Méltó arra, hogy a rágánugá útján végezze az imádatot.
Vrndávanban Krsnának számtalan szolgája van, mint Raktaka, Patraka, Csitraka, Bakula, Bhrngára, Bhangura, Dzsambula, Raszála. Barátai között vannak Sridáma, Szudámá, Vaszudáma, Sztokakrsna és Szubala. Szülei Nanda és Jasodá, akiket más idősebb gopák és gópik támogatnak. Ők mind a saját vágyaiknak megfelelően imádják Krsnát. Az odaadásnak a vradzsaiak által teljes mértékben bemutatott hangulatát nevezik rágátmiká bhaktinak. Rágánugá az az odaadás, amely ezt a hangulatot követi.
A rágánugá útján a bhakták tiszta odaadással szolgálják Krsnát a szolgaság, barátság, szülői kapcsolat vagy házastársi szerelem hangulataiban. Rúpa Goszvámi idézi a következő verset a Nárájana-vjúha-sztavából:
„Újra meg újra hódolatomat ajánlom azoknak a bhaktáknak, akik sóváran meditálnak az Úron, mint a férjükön, fiukon, társukon, fivérükön, apjukon vagy barátjukon.” – BRS 1.2.308; CC 2.2.163
Miközben Krsnát Vradzsában imádja, a rágánugá-bhakta intenzíven vágyódik arra, hogy e bhakták egyikének a hangulatába kerüljön. Következésképpen választott szolgálatának megfelelő lelki testet kap, és végül, amikor elérte a tökéletességet, elnyeri Krsna személyes társaságát. Példa erre a srutik, akik elfogadták vezetőiknek a gópikat, és elérték Krsnát a rága-márga követésével.
„Az imádat tárgyában való intenzív és spontán elmerülést rágának nevezik. Ha az odaadást a rága jellemzi, rágátmiká bhaktinak nevezik.” – BRS 1.2.272
Durgama-szangamini kommentárjában Dzsíva Goszvámi azt mondja, hogy az intenzív és spontán elmerülés oka a prema-maji trsná, isteni szerető vágy. Amikor valakinek az odaadását ilyen erős vágy jellemzi, azt rágátmiká-bhaktinak nevezik. Ez kétféle, káma-rúpá (szerelmi) és szambandha rúpá (kapcsolati). Amikor a rágának, az intenzív és spontán elmerülésnek a szerelmi vágy ad formát, káma-rúpának nevezik; és amikor másféle kapcsolat eredménye, akkor a neve szambandha-rúpá.
Bár a káma-rúpában is van kapcsolat, ezt a kapcsolatot a szerelmes vágy dominálja – a kizárólagos vágy, elégedetté tenni az Úr érzékeit. Ezért, bár külsőleg közönséges kéjvágynak látszik, teljesen tiszta. Miért imádkoznának különben az olyan nagy bhakták, mint Uddhava, hogy megtapasztalhassák, mint azt láttuk a fent idézett versekben?
A kapcsolati szeretetet (szambandha-rúpá) azok érzik, akiknek az a büszkeségük, hogy Krsna szülei, vagy másféle kapcsolatban vannak Vele, mint barát vagy szolga. Ezeket az örök társakat jelzi a Bhágavata verse (7.1.30), amely azt mondja, a Vrsnik csak azért érték el a tökéletességet, mert Krsna rokonai. A vradzsai tehénpásztorok azonban nem ismerik Krsna isteni hatalmát, ezért az ő szeretetük még nagyobb, mint a Vrsniké vagy Krsna más rokonaié Mathurában és Dvárakában; ezért ők sokkal emelkedettebbek.
A lóbhá, az intenzív vágy tesz alkalmassá a rágánugá bhaktira
Mint a rágátmiká bhakti, a rágánugá bhakti is kétféle. Azok, akik intenzíven vágyakoznak (lóbha) arra, hogy úgy szeressék Krsnát, mint a gópik, alkalmasak arra, hogy a rágánugá-bhaktit gyakorolják.
„Mivel az odaadással átitatott Krsna-tudatot még sok százezer jámbor tett gyakorlása után sem lehet elérni, azt az árat kell megfizetni, amelyen megvásárolható: és ez az intenzív sóvárgás. Aki ezzel a sóvárgással találkozik, mohón ragadja meg.” – Padjávali 14, CC 2.8.70
A versben említett laulja (sóvárgás) szó rokonértelmű a lóbhával, ezzel magyarázza Rúpa Goszvámi, mi szükséges ahhoz, hogy valaki a rágánugá-bhakti útján járjon. Rokonértelmű a lauljával a lálaszá is, amivel szintén ezt az alkalmasságot fejezik ki. Amikor valaki szilárdan hisz a szentírások parancsaiban, a vidhi-márgán végzi az odaadó szolgálat különféle cselekedeteit. Aztán fokozatosan végighalad a Rúpa Goszvámi által leírt szakaszokon – hit, társulás a bhaktákkal, odaadó szolgálat, megszabadulás a jellemhibáktól, erős elhatározás, íz, ragaszkodás, és végül az extatikus szeretet jelei. Az extatikus szeretet a ragaszkodás (ászakti) elérésével kezdődik. Ezt követi a tiszta szeretet, a prema elérése.
A rágánugá bhakti útján az odaadó szolgálat olyan hiten alapul, amelyben intenzív vágy (lóbha) van. Az ilyen sóvárgás vagy intenzív vágy rendkívül ritka; Rúpa Goszvámi azt mondja, hogy amikor egy bhakta olyan isteni, inspirált szentírásokat hall egy önmegvalósított guru ajkairól, mint a Srimad Bhágavatam és a Padma Purána, vagy az Úr más édes kedvtelései vrndávani bhaktáival az öt kapcsolatban, akkor az Úr örökké tökéletes társai által kifejezett, gyönyörteli hangulatok befolyása alá kerül. Gyönyörködteti az Úr formájának és tulajdonságainak szépsége is, amikor látja az Úr múrti-formáját, elbűvöli annak szépsége is. Még a legcsekélyebb ilyen tapasztalat is egyre közömbösebbé teszi a szentírások parancsaival és más teológiai érvelésekkel szemben, amelyek Isten szolgálatára ösztönöznek. Spontánná és természetessé válik a vágya, hogy ismét tapasztalja az Úr és bhaktái édességét. Ezeket mondják annak a jeleinek, amit Rúpa „a sóvárgás kitörésének” (lóbhotpatti) nevez.
Rúpa azt mondja, hogy a szabályozó elvek útján járóknak szükségük van a szentírások parancsaira és a logikus érvekre, egészen addig, ameddig létre nem jött a szilárd kapcsolat (rati). Ettől kezdve, ami megfelel a bhávának nevezett extázisok felvirradásának, többé nincs szükségük külső ösztönzésre. A rágánugá-bhakta gyakorlása kezdettől fogva belső motiváción alapul, amit intenzív vágyakozásnak vagy sóvárgásnak neveznek. Nincs szüksége érvekre vagy utasításokra ahhoz, hogy motiváltnak érezze magát. Azonban meg kell jegyezni, hogy éppen mert ilyen intenzív vágyat érez, továbbra is keresi az információt különféle forrásokból, hogy könnyebben elérje a vágya tárgyát. Sőt, ezt a kötelességének tekinti.
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi így foglalja össze:
„A rága vagy mély ragaszkodás lényegi jellemzője a heves szomjazás a Legfelsőbb Úrra. Határ-jellemzője a Benne való teljes elmerülés. A rágával áthatott odaadó szolgálat neve rágátmiká bhakti, spontán, szerető szolgálat. Nagyon szerencsés az, aki hall erről, és erre vágyakozik. Ha transzcendentális vágyból Vrndávan lakóinak nyomdokaiban jár, többé nem törődik sem a parancsokkal, sem a sásztra érvelésével. Ilyen az út természete, amely a spontán szeretetet keresi.” – CC 2.22.151-3
A „nyomdokaiban járni”-t nem szabad utánzásnak tartani. Rúpa Goszvámi következő versei ezt világosan elmagyarázzák:
„Vrndávan lakói élénken kifejezik és megnyilvánítják a rágátmiká bhaktit, az odaadó szolgálatot a spontán szeretetben. A spontán szeretet ébredését követő odaadó szolgálatot rágánugá bhaktinak nevezik.” – BRS 1.2.270; CC 2.22.154
„Ha valaki hall Krsna és vradzsai bhaktái édes hangulatairól és cselekedeteiről, és az elméje annyira vonzódni kezd, hogy többé nincs szüksége a kinyilatkoztatott szentírások utasítására, a logikára vagy az érvelésre, a sóvárgás kitörésére mutató tulajdonsággal rendelkezik.” – BRS 1.2.292, CC 2.22.155
„Annak a bhaktának, aki intenzíven vágyik arra, hogy elérje Krsna vradzsavászi-társainak a rágátmika-hangulatát, külső testében, mint gyakorlónak kell végeznie az odaadó szolgálatot, belsőleg azonban a lelki testében, mindig Vradzsa lakóinak nyomdokaiban járva.” – BRS 1.2.295, CC 2.22.158
„Krsnára és egyik legkedvesebb és legközelebbi társára emlékezve állandóan elmerülten halljon szerető kapcsolataikról. Ilyen módon éljen állandóan Vradzsában.” – BRS 1.2.294, CC 2.22.160
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi így fogalmazza meg ezeket a verseket:
„A rágánugá-bhaktit külsőleg és belsőleg is végzik. Külső testében a gyakorló hall és énekel; elméjében azonban lelki testén meditál, és Krsnát szolgálja Vrndávanban, éjjel-nappal. Elméjében állandóan szolgálja Krsnát, ugyanabban a hangulatban, mint a kedvenc bhaktája Vradzsában, aki nagyon kedves az Úrnak.” – CC 2.22.156-7, 159
A szádhaka-rúpa a gyakorló teste, az a test, amelyben külsőleg végzi az odaadó szolgálatot. A sziddha-rúpa a lelki test; a kívánt forma, amely alkalmas Krsna azon szolgálatára, amely a bhakta szívének kedves. Mindkét testben az Úrnak azt a szeretett bhaktáját kell követnie, akinek a hangulatát nagyon szeretné elérni, legyen az Srimati Rádháráni, Lalitá, Visákhá vagy Rúpa-mandzsari az egyik szinten, vagy egy másikon Rúpa és Szanátana Goszvámik és a kíséretük. Őket kell követni, és mindkét szinten szolgálni kell az Urat. A külső testben olyan szolgálatokat kell végezni, mint Rúpa és Szanátana. A meditációs testben vagy sziddha-déhában úgy kell szolgálni, ahogyan megmutatják Rádhá, Lalitá, Visákhá és Rúpa-mandzsari. Egy gyakorló sose utánozza ezeket a bhaktákat, az egyik szinten se.
Srinivásza ácsárja lányának, Hemalatá Thákuráninak volt egy tanítványa, akit később kizárt eretnek nézeteiért – amelyeket Asszamban, a Szúrma völgyében tanított. Ez a deviáns tanítvány, Rúpa Kavirádzsa azt tanította, hogy mivel a gópik nem vettek menedéket egy gurunál, nem tartották meg az Ekádasi böjtöt, nem imádták a Sálagrámát és Tulaszi Dévit, akkor ezeket a követőiknek sem kell megtenniük. Visvanátha Csakravarti keményen megcáfolta ezt a tanítást (amelyet Szauramja-matának nevezett, a terület után, ahol hirdették). Ez a tanítás Rúpa Goszvámi versének vradzsa-lóka szavait úgy értelmezi, hogy Krsna vradzsai szerelmeseit jelenti, például Rádhát és Csandrávalit. Ma is vannak képviselői ennek a filozófiai iskolának Vrndávanban, a Ghontár Kundzs-ban. Mint az Atibári iskola, a követői csak egy sor tulaszi-gyöngyöt viselnek a nyakukban, és nevezik őket Vámákaupiniknak is. A tiszta vaisnava társadalom kizárja őket, mert csak utánozzák Krsna örök társait.1
A hiteles rágánuga-bhakták odaadóan végzik a kívánt szolgálatukat a guru irányításával. Így aztán gyorsan kibontakozik a Krsna iránti szeretetük, elérik az extázist és a tiszta szeretetet. A szeretet megnyilvánulásának első szakaszát bháva-bhaktinak nevezik; később ez intenzívebb lesz, mint a prema-bhaktinak nevezett szeretet teljes megnyilvánulása.
„Aki így végzi a rágánugá-bhaktit, el fogja érni Krsna szeretetét.” – CC 2.22.164
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura ezt a kommentárt írta ezekhez a versekhez: „A bhakta-formában kell szolgálni, ismételve a lelki tanítómesterektől hallott hari-kathát; gondolatban pedig közvetlenül Rádhát és Krsnát kell szolgálni Vradzsában, annak a szolgálatnak és hangulatnak megfelelő lelki testben. Aki így szolgál, az már nem a vaidhi bhakti útján jár, és nem kizárólag a guru és a szentírások szavai motiválják. Természetesen megérzi az odaadó szolgálat ízét (rucsi), a rágánugá bhakti útján halad, és hamarosan eléri a célt, Krsna intenzív szeretetét. Amikor a rágánugá úton eljut az extatikus hangulatok (bháva) szintjére, gyorsan befolyást gyakorol Krsnára, és ezen a ponton eléri Krsna szerető szolgálatát.”
Harináma: a lóbha felébresztésének módja
Általában azt hiszik, hogy a rága-márga megengedi a szabadosságot, hogy antinomikus. Ez a hiedelem természetesen helytelen. Senki nem járhat a rágánugá útján, ha előbb nem vált rá méltóvá, az intenzív sóvárgás révén. Ha az intenzív sóvárgás felébredt, egyedül a szeretet mutat irányt a gyakorlónak. Ezen a ponton világossá válik előtte a vidhi-márga összes cselekményének a célja, és ha egyes gyakorlataiban nem is lenne olyan következetes, szíve és lelke fáradhatatlanul ápolja a Krsna-tudat kultúráját. Lehet, hogy az odaadás életének egyéb területein valamivel lazább lesz, de soha nem csökken az érdeklődése a Szent Nevek hallása és éneklése iránt.
A rágánuga-bhakti elérésére érdemessé tevő lóbha felébredése nem olcsó dolog, nem könnyű elérni. Azt jelenti ez, hogy a léleknek esélye sincs a tapasztalatra? Válaszul ezt írta Bhaktivinoda Thákura:
„A szabályozó elveket szilárdan követő bhaktának a Szent Név megadja a függetlenség drágakövét, és a spontán odaadás útjára helyezi. Az Úrhoz spontán ragaszkodó bhakta a parakijá hangulatnál vesz menedéket, és így merül el a Krsna iránti szeretetben.”
Maháprabhu az összes energiáját letette a szent nevébe. Az öt rasza – semlegesség, szolgálat, barátság, szülői szeretet és házastársi szerelem – teljes ragyogásukban jelen vannak annak a Nevében, aki a szerető kapcsolat határtalanul sok hangulatát megtestesíti. Ezért énekli Bhaktivinoda, „Krsna neve a bölcsek köve. A szertő kapcsolat határtalanul sok hangulatával teli aranybánya.”
Ha valaki el akarja nyerni az Istenszeretet kincsét, mindenféleképpen el kell fogadnia Csaitanja Maháprabhu vezetését. Tanítványi láncában kell avatást és inspirációt kapnia, és főleg a Szent Neveket kell zengenie – a Hare Krsna Mahá-mantra 16 nevét és 32 szótagját.
A Bhágavatamban a 9. jóga-király, Karabhádzsana kijelenti, hogy Maháprabhu az Úr teljes inkarnációja.
„A Kali-korszakban az arany Úr, akinek az ajkán mindig ott van Krsna neve, kiterjedései, részei, fegyverei és társai kíséretében jelenik meg. A nagyon értelmesek a közös éneklés áldozatával (szankirtana-jagja) imádják Őt.” – SB 11.5.32
Ez a jóslat sok információt tartalmaz a Maháprabhu-avatárról: a krsna-varnam szavak azt mutatják, hogy a 2 szótagot (kr-sna) mindig dicsőíti az Úr. Vagyis a kirtanán keresztül mindig a Krsna-tudatban oktatja a világot. Azt is jelenti, hogy az odaadás hangulatában állandóan Krsnát keresi, a nevei mondogatásával. A szángopángástra-pársadam szavak az Úr társaira vonatkoznak. Angái vagy „testei” Nitjánanda és Advaita Prabhuk, akik az Úr más formái. Upángái, más testrészei az Úr bhaktái, mint Srivásza Pandit, mindazok, akik Nála vettek menedéket. Astrája vagy „fegyvere” a Szent Név; és pársadái, a kísérete az energiái, mint Gadádhara, Szvarúpa Dámodara, Rámánanda, Szanátana és Rúpa. Az Úr testszíne akrsna, „nem fekete”, ami a Bhágavatam más kijelentései szerint aranyszínű. Így, bár belül fekete (Krsna), külsőleg arany (Gaura). Ebben a versben arany azt jelenti, hogy az Úr Gauránga felvette Srimati Rádháráni színét és a hangulatát. A Kali-korszakban a legértelmesebb emberek ebben a formában imádják az Úr Krsnát, a Szent Nevek zengésével.
Amikor Maháprabhu megölelte bizalmas társait, Rámánandát és Szvarúpa Dámodarát, és extatikusan közölte velük, hogy a Szent Név az egyetlen módja annak, hogy belépjenek a bhakti-rasza megértésébe, ezzel nagyon világosan leszögezte, hogy a Szent Nevek zengése áll a tanítása középpontjában. Így szólt: „Kedves Szvarúpa Dámodarám és Rámánanda Rájám, tudjátok meg Tőlem, hogy az üdvözülés legkönnyebben megvalósítható módja a Szent Nevek zengése a Kali-korszakban. Aki így tesz, biztosan nagyon értelmes, és elnyeri Krsna menedékét. Csupán az Úr Krsna szent nevének zengése megszabadít minden rossz szokástól. Így jelennek meg minden jó szerencse, és a Krsna iránti szeretet hullámai.” – CC 3,20.8-9,11
Maháprabhu elmagyarázta Szvarúpa Dámodarának és Rámánanda Rájának, milyen hozzáállással kell mantrázni:
„Az Úr szent nevét úgy kell énekelni, hogy alacsonyabbnak gondoljuk magunkat, mint a szalma az úton. Legyünk türelmesebbek, mint a fa, ne várjunk el tiszteletet magunknak, és adjunk meg másoknak minden tiszteletet.” – CC 3.20.21
Ha valaki képes ebben a szellemben énekelni a Szent Nevet, hamarosan kibontakozik a szívében az intenzív vágy, hogy úgy szeresse Krsnát, mint a vradzsavászik. Igazán szegény és nyomorult az, akit megfosztottak ettől a gazdagságtól. Ezért a bhakta így imádkozik:
„A Krsna iránti szeretet nélkül az életem szegénységtől sújtott, és értelmetlen. Ezért imádkozom, hogy tégy engem a szolgáddá, és ami a béremet illeti, fizess meg engem extatikus Istenszeretettel.” – CC 3.20.37
A Szent Nevek zengése minden lelki gyakorlat közül a legjobb és a legerősebb. Egymaga nemcsak megsemmisíti a gyakorló tudatának szennyeződéseit, de megajándékozhatja őt a legértékesebb tulajdonnal, az Istenszeretettel is. Az a leggazdagabb, aki így szereti az Isteni Párt, Rádhát és Krsnát. Ha valakinek az az ambíciója, hogy megszerezze ezt a kincset, akkor magasztalja teljes szívéből a Szent Nevet, mint mindenek felettit. Maháprabhu valamennyi társa ezt a példát mutatta, a saját viselkedésével.
Srila Prabhupáda gyakran idézte Dzsíva Goszvámi Bhakti-szandarbháját: „Először is elvárás, hogy a bhakta hallja az Úr neveit, ez tisztítja meg a belső énjét.”
Prabhupáda azt mondja, először meg kell tisztítani az elmét és az értelmet a Szent Nevek zengésével, csak azután szabad hallani Krsna formájáról, tulajdonságairól, társairól és kedvteléseiről. Aki még nem érte el a rucsi szakaszát, vagyis nem érzi az odaadó szolgálat ízét, idő előtt elmehet egy színlelő guruhoz, megkaphatja az avatást és a tanításokat a rágánugá-bhaktiban anélkül, hogy előbb megkísérelte volna sértések nélkül énekelni a Szent Nevet. Aztán lehet, hogy úgy tesz, mintha gyönyörködne a Krsna-lílában, bár még mindig érinti az anyagi szennyezés. Ez a kísérlet nem fogja meghozni neki a szeretetet az Isteni Pár iránt, és nem szolgálhatja Őket a lelki hajlékukban.”
Rámánanda Rája teljesen elmagyarázza a szádhja-szádhana-tattvát, de Srila Prabhupáda fenti szavaiból világos, hogy az Isteni Pár szolgálatának legmagasabb céljához vezető gyakorlás csak a Szent Név zengésének megtisztító folyamatán keresztül lehetséges. Ezt az Úr is megerősítette: „A Szent Név zengése mindenkinek meghoz minden tökéletességet.” „Minden tökéletesség” a lelki élet tökéletességére vonatkozik. Bár Vradzsa lakóinak a szeretete, amelyről Rámánanda Rája ír, a védikus tudás tárházának a legtitkosabb kincse, és ezt a jutalmat szinte lehetetlen elnyerni, a Szent Név kegyéből csodákat lehet tenni. Maháprabhu kijelentette Tapana Misrának, Raghunátha Bhatta Goszvámi nagyapjának: „Az élet célját és elérésének módját egyaránt megtalálni a Szent Nevek zengésében,” és „Ha ismételten gyakorlod a Szent Név zengését, a szeretet magja kicsírázik, és akkor megismered az élet célját, valamint az elérésének módját.”2
Szanátana Goszváminak azt mondta Maháprabhu, hogy a 9-féle odaadó szolgálat képes ugyan arra, hogy megadja a Krsna-premát, mégis a Szent Nevek zengése a legjobb (CC 3.4.70-1). Ez a kijelentés egyértelműen megerősíti, hogy a Szent Név által el lehet érni az élet végső célját, és minden tökéletességet. Ezért az odaadó szolgálat összes cselekedete közül a Szent Név imádatának kell elsőbbséget adni, fel kell ismerni, hogy ez a tökéletesség elérésének legjobb eszköze.
Az Isteni Pár neveinek egyedülálló tulajdonságai vannak. Egyszerre eszközök és a lelki élet célja. Az Úr azért szállt alá a földre a Szent Név formájában, hogy feltárja ezt az igazságot, és mint Maháprabhu, megmutatta, hogy az imádat legmagasabb formája a Szent Név zengése.
„A szent név transzcendentális csodakő, mert ez minden tudatos gyönyör megtestesülése. Teljes, tiszta és örökké felszabadult, mivel nem különbözik magától Krsnától. Nem anyagi név, ezért nincs különbség a Név és a Megnevezett között.” – Padma Purána, BRS 1.2.233, CC 17.133
A Brahma-szamhitá kijelenti, „A tökéletesség szakaszában azt éred el, amin a szádhana-életedben meditálsz.” Naróttama dásza mondja a Prema-bhakti-csandrikában, „Amilyen szádhanát végzel, olyan lelki testet fogsz kapni.” Ezért állandóan fel kell tárni a Szent Névnek azt, hogy a vradzsa-premára vágyakozunk, amikor Sri Guru, Rúpa és Szvarúpa Dámodara irányításával, sértések nélkül mantrázunk. Ha valaki így tesz, a Szent Név kegyes lesz, és megadja neki a vradzsa-prema tökéletességét, mert maga az Úr jelentette ki, hogy a Szent Név kegyéből jön meg minden tökéletesség.
A nagy tekintélyek azt tanítják, hogy az Úr nyolc napszaknak megfelelő kedvteléseire a Siksástaka 8 versével kapcsolatosan kell emlékezni. Dzsíva Goszvámi mondja a Bhakti-szandarbhában, hogy a Kali-jugában mindenféle odaadó szolgálatot ki kell egészíteni a Szent Névvel. Nem szabad abbahagyni a kirtanát a szmarana kedvéért. Maháprabhu szambandhával, abhidéjával és prajódzsanával kapcsolatos tanításainak a lényege mind benne van a Siksástakában, valamennyi szentírás lényegében.
Szükség van Gaura-Nitái kegyére
A Námástakamban (7. vers) Rúpa Goszvámi jelzi, hogy a Név még sokkal kegyesebb, mint a Megnevezett:
„Uram, Te két különböző formában nyilvánulsz meg, mint a Megnevezett, és mint a Név. E kettő közül a másodikat kegyesebbnek tartom, mint az elsőt. Kövessen el bár valaki számtalan sértést a Megnevezettel szemben, még mindig elmerülhet a nektár óceánjában, ha a Nevet imádja.”
A Padma Purána azonban világosan megkülönböztetést tesz az éneklés 3 kategóriája között: tiszta Név (suddha-náma), a név tükörképe (námábhásza), és sértő éneklés (námáparádha). Csaitanja Maháprabhu következő versei azt mutatják, hogy csak az kaphatja meg a Krsna iránti szeretet kincsét, aki sértések nélkül énekel.
„Az odaadó szolgálat végzésének számos módja közül 9-et tartanak a legjobbnak, mert ezek nagyon könnyen megadhatják a Krsna iránti szeretetet, és így magát Krsnát. A 9-féle odaadó szolgálat közül a legfontosabb az Úr szent nevének zengése, mert ha valaki sértések nélkül énekel, megkapja az Istenszeretet kincsét.” – CC 3.4.70-1
Nagyon kell ügyelni arra, hogy ne kövessünk el sértést a Szent Névvel szemben. Aki a nagyon kegyes és nagylelkű Gaura-Nitáinál vesz menedéket, annak a szíve igen rövid időn belül megtisztul, és méltóvá válik arra, hogy elérje a Rádhá-Krsna-premát.
„Gauránga imádata nem nehéz – könnyen össze lehet gyűjteni az összes gyümölcsét. A prema maga keresi azt, aki sírva mondja ki Gauránga nevét.”
Maháprabhu és Nitái Prabhu a legnagyobb jóakarók. Hogy a Dzsagái és Mádhái fivéreket megmentették, azt nem tartják nagyon nagy dolognak – elég volt egy kegyes pillantásuk, hogy megmentse a fivéreket, bár sértők voltak. A nagyon kegyes Gaurahari mindenféle csellel megszabadította még Dévánanda Panditot is, aki komolyan megsértette a vaisnava Srivásza Panditot.
Aki előre akar haladni a rágánugá bhakti útján, gondoljon a kegyükre, és állandóan imádkozzon alázatosan az Úr Csaitanjához és az Úr Nitjánandához, ahogyan Naróttama dásza Thákura imádkozik a Prárthanában:
„Mikor lesz kegyes hozzám Nitái Csánda? Mikor válnak jelentéktelenné a vágyaim az anyagi élvezetekre és a családi életre? Mikor adom fel az érzékek tárgyait, és mikor lesz tiszta az elmém? Mikor látom meg Vrndávan földjét? Mikor könyörgök sóváran Rúpa és Raghunátha kegyéért? És mikor leszek képes megérteni az Isteni Pár szeretetét?”
Naróttamát elszomorítja, hogy az Úr kegye ellenére mégis becsapjuk magunkat, és nem kapjuk meg a nagy ajándékokat, amelyek megadásáért Ő eljött. Így imádkozik Gaurángához:
„Nem imádtam az Úr Gaurángát, ezért elbuktam. Gondatlanul eldobtam a Krsna iránti szeretet kincsét. A legértékesebb kincset vesztettem el, és csak annak elnyerésére törekedtem, ami értéktelen. E hibám miatt a legalacsonyabb szintre süllyedtem. Nem törődtem a szentek társaságával, és a gonoszak között szórakoztam. Csoda-e, ha a karmikus visszahatás hurka megszorul a nyakam körül? Megettem az anyagi érzékkielégítés borzalmas mérgét, és nem merültem el a szankirtana ízében, ahogyan Gauránga Maháprabhu tanította. Milyen élvezet tart ma életben engem? Naróttama dásza csodálkozik, „Miért nem haltam meg ettől a szenvedéstől?”
Bhaktivinoda imája Nrsimhadévához
Aki a vradzsaiak hangulatára vágyakozik, spontán belekezd a rágánugá-bhakti gyakorlásába. Ez nagyon ritka, és csak egy fejlett bhakta kegyéből történik meg. Csak az lesz ilyen szerencsés, aki olyan bhaktánál vesz menedéket, aki kizárólag az Úr szent neveit zengi. A színlelő becsapja magát, sose részesül Nitjánanda-Balaráma kegyében, és elveszti az értékes lehetőséget, hogy valaha is elnyerje a Rádhá és Krsna iránti szeretet drágakövét.
„Ha Nitái valakit a kegyében részesít, akkor eléri Rádhát és Krsnát Vradzsában. Fogd hát szorosan Nitái lábait.” – Prárthaná
Ha egy bhakta a haladott imádat útjára kíván lépni, a bhaktának először arra kell törekedni, hogy kiküszöbölje a kéjvágy, harag és kapzsiság formáiban jelentkező hibáit. Naróttama dásza arra tanít, ha fejlett bhaktákkal társulunk, védettek leszünk a kéjvágy, harag és kapzsiság befolyásával szemben. De ritka az olyan bhakták társasága, akik nagyon jártasak az odaadó szolgálatban, a szent elragadtatottság művészetében, ragaszkodnak Krsnához, és mentesek az anyagi szennyeződéstől. A nagyon kegyes lelki tekintély, Bhaktivinoda Thákura ezért imádkozik a Navadvipa-bháva-tarangában Nrsimhadévához – aki minden akadályt megszüntet a lelki úton. Ez az ima része a Nrsimha-templom leírásának, amely Dévapalliban van, egy faluban Godruma szigetén, Navadvipa-dhámában.
„Mikor fogom meglátni Dévapalli falu szépségét, és mikor hempergek Nrsimhadéva templomának a porában, extatikus szeretetben? Őszintén könyörgök majd Nrsimhadévához, hogy adjon nekem szeretetet Krsna iránt, és tisztítsa meg a szívemet a 6 ellenségtől (kéjvágy, becstelenség, presztízs reménye, korrupció stb.) Sírva borulok Nrsimhadéva lábaihoz, és imádkozom, hogy vágyakozzak Krsna szolgálatára. Azt fogom kérni, hogy minden akadály nélkül imádjam Navadvipa Isteni Párját. Maga a félelem is fél az Úr Nrsimhadévától. Mikor lesz elégedett és kegyes hozzám? Bár Nrsimhadéva formája félelmetes a gonoszak számára, Ő rendkívül nyájas Prahládához és Krsna más bhaktáihoz.
„Mikor lesz kegyes hozzám, mikor szól részvétteljesen, mikor ígéri meg, hogy minden veszélytől megvéd engem, bár ostoba és értéktelen vagyok? Azt mondja majd nekem, Menj, és élj szabadon Sri Gauránga földjén. Szeresd a Szent Nevet, szolgáld az Isteni Párt. Bhaktáim kegye minden akadályt eltávolít. Most menj, és tapasztald tiszta elmével Rádhá és Krsna imádatának extázisát.
„Mikor mond ilyen szavakat az Úr Nrsimhadéva, mikor teszi lábát a fejemre? Ott, Nrsimha templomának kapujában hempergek majd a porban, az Isteni Pár iránti szeretet extázisában, amely hirtelen leszáll rám az Ő kegyéből.”
Amikor Nrsimhadéva kegyesen eltávolítja az odaadás életének akadályait, a bhakta félelem nélkül, akadálytalanul halad a guru által kijelölt lelki úton. Amikor a lelki tanítómester kegyes, a bhakta olyan szerencsés, hogy eléri a szeretetet Rádhá és Krsna iránt.
„Hol az én szeretett Krsnám? Hol a fuvolajátékos? Hol találhatom meg Nanda fiát?” – CC 2.12.5
Maháprabhu így szólongatta Krsnát, és olyan hevesen zokogott, hogy a könnyei lemosták a mellét. Megölelte a közeli társait, Rámánanda Ráját és Szvarúpa Dámodarát, és feltárta nekik Rádháráni Urától való elválása hangulatának legbizalmasabb arculatait. Ez a bhadzsana titkos lényege. Nem tudnánk erről, ha az Úr nem öltötte volna fel a személyes energiája, Srimati Rádháráni hangulatát, és nem mutatta volna meg a világnak, hogyan imádja Krsnát. Ezért semmilyen ajándékot nem lehet összehasonlítani Sri Csaitanja Maháprabhu ajándékával. Még az ajándék természetébe való rövid bepillantás is a legnagyobb jó a világ feltételekhez kötött élőlényei számára.
Gaurahari a szeretet Istensége. Eléri az élet célját, aki olyan szerencsés, hogy beszélhet az Istenszeretet-gyümölcsök osztásának kedvteléséről. A történészek meg fogják állapítani, hogy Maháprabhu Istenszeretet-tanításának prédikálása még akkor is nagy erővel folyt, amikor konfliktusok voltak a hinduk és a mohamedánok között. Semmi nem állította meg, nem is lassította le. Bharatavarsa egész földjét elárasztotta a prema; mindenütt ott voltak a Szent Név hangjai, és még sok nem-hindut, például mohamedánt is beavattak az Ő szeretet-vallásába. Bebizonyosodott, hogy amilyen mértékben az emberek Maháprabhu nagylelkű kedvteléseiről beszélnek, olyan mértékben űzik el a gyűlöletet, féltékenységet és erőszakot. Az emberek nagylelkűbbek lesznek, kialakul bennük az egyetemes testvériség érzése, mindenkit megölelnek abban a megértésben, hogy az egész világ egyetlen család. Felébred a feltételekhez kötött lelkek örök azonosságának megértése, és mindenki imádni fogja a Legfelsőbb Urat, Sri Krsnát. Ha ez a tudat formálja a világot, könnyen el lehet érni a kommunizmus igazi ideálját, és teljes béke uralkodik.
Az Isteni Pár iránti szeretet gazdagságában az ember örökre megszabadul mindenféle szegénység szenvedésétől.