9.
Avatási (diksa) mantra és a Szent Név
1967. december 3-án, vasárnap érdekes cikk jelent meg az Ananda Bazar Patrikában, egy fontos kalkuttai újságban. A címe így hangzott: Ma is történnek csodák. A történetet egy nappal azelőtt küldte be egy riporterük Alipore Dvarból, aki ezt írta:
„A Madari Hat Csekmari területén élő Kulup Csandra dász legfiatalabb fiát megmarta egy kígyó. Több ájurvédikus orvost és exorcistát hívtak, de hiába. Végül jött egy allopatikus orvos, és kijelentette, hogy a megmérgezett gyerek halott. A szülei még így is tudni akarták, nincs-e valami utolsó lehetőség, hogy megmentsék a fiukat. Hallották, hogy néhány exorcista (odzshá) él Bogribati Hat falu közelében, Phalakata és Dzsatésvar között, akik állítólag tudták, hogyan kell meggyógyítani a kígyómarást.
„Egyikük elment Csekmariba, elmondott egy mantrát 3 kis kagyló fölött, és elküldte őket, találják meg a kígyót, aki megmarta a gyereket. A mantra erejéből a kígyó előjött a rejtekhelyéről, és betekergett Kulup dász házába. Fejére, hátára és farkára ragasztották a 3 kagylót, amelyek fölött az odzshá elmondta a mantráját.
„A kígyó egész nap és éjjel szívta kifelé a mérget Kulup dász gyerekének a testéből, pontosan azon a helyen, ahol megmarta. Ekkor a gyerek hirtelen életre kelt. Ezer meg ezer tanúja van ennek az eseménynek.”
A riporter nem említette, hogy mindez mikor történt, de nem ez az egyetlen ilyen eset. Ma is látjuk, milyen megdöbbentő erejük van a mantráknak az élet számos területén. Szülőfaluban, Ganganadapurban, a dzsesszori járásban volt egy Haripáda Mucsi nevű tímár, aki nagyon jó odzshá is volt, és tudta, hogyan kell ilyen igézésekkel gyógyítani a kígyómarást. Egyszer azt mondta nekem, „Senki sem tapasztalja meg közvetlenül a mantra erejét, ha nincs teljes hite a guruban és a mantrában, amelyet ő adott.”
Számos mantra hat a kísértet-megszállás vagy kígyómarás ellen. Lehet, hogy népi nyelvjárásban fogalmazták meg ezeket a mantrákat, és egy kisebb félistenhez könyörögnek, mégis látjuk, hogy nagyon is hatásosak. Ha látjuk, hogy még az ilyen mantrák is eredményekkel járnak, tudakozódnunk kell, miért van az, hogy a nagyerejű 6, 8, 10, 12, 18 vagy 32 szótagos, mag-szótag és a meghódolás szava (szváhá vagy namah) által megszentelt mantrák miért nem tárják fel belső energiáikat, még akkor sem, ha tiszta tanítványi láncban érkeztek. Talán igazat kell adnunk a ganganadapuri tímárnak, mert ő világosan látta, mi a kudarcunk oka.
A Visnu-mantrák energiája
Már sok évszázaddal ezelőtt célzott erre a Legfelsőbb Úr saktjávesa-avatárja, Védavjásza, a Padma Puránában:
„Aki azt gondolja, hogy a templomi múrti fából vagy kőből van; aki azt hiszi, hogy a tanítványi lánc lelki tanítómestere közönséges ember; aki azt gondolja, hogy a tévedhetetlen Úr vaisnavája egy adott kasztba vagy hitvalláshoz tartozik; aki az Úr szent neveiből álló, minden bűnt eltörlő mantrát közönséges szavaknak tartja; vagy aki minden úr Legfelsőbb Urát, Visnut egy közönséges emberrel egyenlőnek véli – ezek mind a pokol lakói lesznek.”
A Legfelsőbb Úr vrndávani megnyilvánulásának édességét feltáró mantrát jobbnak tekintik, mert ez a forma is jobb, mint az Úr összes más formája, például az, amelyet Dvárakában tár fel. Pontosan ilyen a szammohanának nevezett 18 szótagos mantra; sőt ezt valamennyi mantra királyának tekintik. A Hari-bhakti-vilásza számos szentírást idézett – ideértve a Gópála-tápani Upanisádot, a Trailókja-szammohana-tantrát és a Szanat-kumára-kalpát – ezek mindegyike tanúsítja ennek a mantrának a rendkívüli kiválóságát.
A Bhágavata kijelenti, hogy az Úr összes különféle része és teljes része mind Krsnából származik, aki a Legfelsőbb Úr maga. Ahogyan Krsna egyértelműen a Legfelsőbb Személy az Istenség összes többi megnyilvánulása fölött, a mantrája is sokkal több a többinél. Mivel Krsná édes és nagylelkű vrndávani lílája jobb, mint az Úr összes többi kedvtelése, a lílát tartalmazó és feltáró 18 szótagos mantra az összes között a legjobb.
A Trailókja-szammohana-tantrában Mahádéva dicsőíti ezt a mantrát a feleségének, Bhagavati Dévinek:
„Ahogyan az összes drágakő közül a legjobb a bölcsek köve, az állatok közül a tehén, Szatí az összes nő közül, a bráhmana az emberek közül, és a Gangá a folyók közül, ez a mantra is a legjobb az összes között. Ahogyan a vaisnava szentírások a legjobbak az összes lelki tanítás közül, és a nyelvek közül a szanszkrit a legkiválóbb, ez pedig a legjobb mantra. Ezért, istennők királynője, én naponta ezt a mantrát zengem. Nincs még egy ilyen az egész univerzumban.” – Hari-bhakti-vilásza 1.185-6
A Hari-bhakti-vilásza a Szanat-kumára-kalpát is idézi, amely ezt mondja: „Indra könnyen a félistenek királya lett e mantra erejéből. Balszerencséje miatt Durvászá megátkozta, de e mantra erejéből visszakerült a helyzetébe.” (Hari-bhakti-vilásza 1.190-1)
Olyan erős ez, hogy nem kell fokozni purascsaranával vagy más szokásos szertartással. Csupán a mantra zengésével el lehet érni a kívánt eredményt.
„Mi haszna ezeknek az utasításoknak? Az ember csupán e mantra zengésével mindent megkap, amit kíván, akár a purascsarana vrata szigorú korlátozásai nélkül.” – Szanat-kumára-kalpa, idézi a Hari-bhakti-vilásza 1.192
Purascsarana
Általában különféle megtisztító eljárásokat (szamszkárákat) írnak elő az avatás előtt, hogy megtisztítsák a mantrát, és feltöltsék erővel. A Hari-bhakti-vilásza szerint 10 ilyen van: dzsanana, dzsívana, tádana, ródhana, abhiséka, vimalikarana, ápjájana, tarpana, dípana és gópana.1 Krsna mantrái azonban általában olyan erősek, hogy ezekre nincs szükség (Hari-bhakti-vilásza 1.235).
Bár e szamszkárákat a Hari-bhakti-vilásza szükségtelennek véli, mégis részletesen leírja a purascsaranát a 17. fejezetében. Az Agasztja-szamhitá így határozza meg a purascsaranát:
„A purascsaran öt részből áll: púdzsá naponta háromszor, állandó dzsapázás, vízfelajánlások, minden nap tűzáldozat, és a bráhmanák megvendégelése.” – Hari-bhakti-vilásza 17.11
Az utasítások szerint 16 kellékes púdzsá végzésével kell meghódolni a gurunak, Gaurángának és Rádhá-Krsnának. Aztán a lelki tanítómester engedélyével, egy kedvező pillanatban el kell kezdeni a mantra ismétlését. Van egy külön mantra, a tanítványok ezzel vállalnak kötelezettséget, hogy teljesítik a fogadalmat:
„Mától kezdve purascsaranát fogok végezni, hogy elérjem a tökéletességet a 18 szótagos Szammohana-mantrában. Minden nap elzengem az adott számú mantrát. Ennek egytizede lesz a szent tűzbe végzett felajánlások száma, ennek egytizede a szent víz-felajánlás, és ennek egytizede a bráhmanák száma.”
Más szavakkal, ha valaki úgy dönt, hogy 20,000-szer mondja el a mantrát, 2,000 felajánlást kell tenni a szent tűzbe, 200 vízfelajánlást, és 20 bráhmanát kell megvendégelni. Manapság, ebben a korszakban az emberek nem tudnak könnyen és teljes tudatban elvégezni egy ilyen bonyolult ceremóniát, mert az elméjük ingatag. Ezért a Hari-bhakti-vilásza megadja a purascsarana rövidebb változatát is, a guru hűséges szolgálata alapján. Ezt a részt különösen a gyakorló (szádhaka) figyelmébe ajánlom.
A purascsarana rövidebb változata
„A mantra tökéletességének eléréséhez a gurut elégedetté kell tenni az imádat megfelelő cselekedeteivel. Aki így tesz, nemcsak a mantrát teszi tökéletessé, de az istenség is elégedett lesz vele.” – Hari-bhakti-vilásza 17.238
„Úgy is elégedetté lehet tenni a gurut, hogy úgy meditálunk rajta, mint a múrti formáján. Gondoljunk úgy magunkra, mint aki odaadással követi a gurut, mint az árnyéka. Állandóan imádni kell a gurut, aki minden lelki cselekvés alapja. Ha valaki nem végzi el a purascsaranát, akkor is elérheti a tökéletességet a mantra zengésében a guru szolgálatával. Ez nem kétséges.”
Ezt mondják, „Ahogyan a réz arannyá válik, ha a különlegesen kezelt higany megérinti, a tanítvány is elnyeri Visnu tulajdonságait guruja társasága révén.” – Hari-bhakti-vilásza 17.241-243
Szanátana Goszvámi ezt mondja a Hari-bhakti-vilásza 17.241 kommentárjában, „A purascsarana tökéletességét csupán a lelki tanítómester kegyéből is el lehet érni.”
A Hari-bhakti-vilásza szerint a mantrát a múrti púdzsával történő imádata után naponta háromszor kell énekelni. Ha nem megy, akkor kétszer, vagy legalább egyszer. Ha a szádhaka ugyanabban a faluban lakik, mint a guru, menjen oda minden nap, és ajánlja fel a hódolatát. Mindig a bhaktákkal kell társulni, stb.
„Az ember nincs messze a tökéletességtől, ha az értelmét állandóan a múrtira, a mantrára és a gurura koncentrálja. A mantra lelke a múrti. A múrti a guru formájában nyilvánul meg. Ha valaki el akarja érni a szíve vágyát, nem szabad megkülönböztetést tennie e három között.” – Hari-bhakti-vilásza 17.65-66
A Srimad Bhágavatam 7. éneke is azt mondja, hogy az Úr kegyét a guru hűséges és odaadó szolgálatával lehet megkapni. Krsna ugyanezt mondta a barátjának, Szudámá Viprának:
„Engem, minden lény lelkét, nem tesz annyira elégedetté a 4 rend kötelességeinek (áldozatok, család szolgálata, vezeklés és lemondás) teljesítése, mint a guru szolgálata.” – SB 10.80.34
Bár nagyon erős mantrát kaptunk Sri Gurudévától, hiányzik belőlünk a kitartás, nem vagyunk képesek elnyerni a lelki tanítómester kegyét, így aztán nem észleljük a mantrában alvó nagy energiát. Láttuk a fejezet elején az újságcikkből, hogy még egy nem-bráhmana is, aki nem követte a lelki élet alapvető szabályozó elveit, képes volt akkora energiával ismételni a mantrát, hogy a 3 kagyló megtámadta a kígyó testét, kihozta a sűrű őserdőből, arra kényszerítette, hogy visszamenjen a házba, ahol megmart egy gyereket, és aztán meggyógyítsa a saját marását. És azok, akik a mantrát a tiszta tanítványi láncban kaptál, képtelenek meglátni a benne rejlő erőt? Természetesen nem.
Az odaadásnak olyan ereje van, hogy magát Krsnát vonzza. Krsna belső energiája, Srimati Rádháráni jegyéből elvárhatjuk, hogy elnyerjük az odaadás istennőjének a kegyét. A guru kegyéből, aki nem különbözik Srimati Rádháránitól, közvetlenül tapasztalhatjuk az Úr kijelentését: „Engem egyedül az odaadás által lehet megismerni.”
Különbség a mantra és a Szent Név között
Prakásánanda Szaraszvatinak adott tanításaiban Maháprabhu a következő megkülönböztetést tette a mantra (avatási mantra) és a (Mahámantrának is nevezett) Szent Név között:
„Krsna nevének zengése megszabadít az anyagi létezéstől. És Krsnát a nevének zengése által érjük el.” – CC 1.7.73
Ez a világ az érzéktárgyak elfogadásának és elutasításának elvén alapul. Aki a mantrára koncentrál, megszabadul a köteléktől. Aztán, ha a Szent Neveket zengi szankirtanában, közvetlenül szolgálhatja az Urat.
„Krsna neveinek, a Mahámantrának olyan a természete, hogy abban, aki zengi, megjelennek az érzelmek Krsna iránt.” – CC 1.7.83
„Valamennyi szentírás azt mondja, hogy a Szent Nevek zengésének gyümölcse a Krsna iránti szeretet kibontakozása.” – CC 1.7.86
Maga az Úr jelentette ki, hogy minden tökéletesség eljön a Szent Név kegyéből. És ami a legfontosabb, az emberi élet ötödik célja, a Krsna iránti szeretet valósul meg, ha az Úr neveit zengik
„A Krsna iránti szeretet az emberi élet legmagasabb célja. Ehhez képest a többi 4 cél jelentéktelen. Ez az ötödik életcél, a prema olyan, mint az extatikus nektár óceánja. Ehhez képest a dharmából, arthából, kámából és móksából (vallásosság, gazdasági fejlődés, érzékkielégítés és felszabadulás) merített öröm nem több, mint egy csepp víz.” – CC 1.7.84-5
Ezek az idézetek azt mutatják, hogy a Szent Névnél menedéket vett bhakta legmagasabb eredménye a Krsna iránti szeretet, a prema. „Szíveik szívében a szentek állandóan Jasodá fia, Krsna felfoghatatlanul gyönyörű fekete formáját és számtalan, felfoghatatlan tulajdonságát látják a szeretet kenőcsével megkent szemeikkel.”3
Az odaadó szolgálat Pancsarátra és Bhágavata megközelítései
A Legfelsőbb Urat, Vradzsa királyának a fiát csak egy olyan bhakta szeretete befolyásolja, akinek az az egyetlen vágya, hogy az Ő transzcendentális érzékeit tegye elégedetté. Mivel azonban az embereknek anyagi testük van, általában bűnösek cselekszenek, és az elméjük zavart. A Páncsarátrika iskolában az avatás utáni múrti-imádatot tartják a legfontosabbnak abban, hogy megfogyatkozzanak ezek a tulajdonságok. A tiszta odaadás végcélját azonban egyformán írja le a Pancsarátra irodalom és a Bhágavatam. Rúpa Goszvámi így foglalja össze a Bhágavatam lényegét a Bhakti-raszámrta-szindhuban:
„A legnagyobb odaadás, a bhakti a Krsna iránti kedvező hozzáállás kultúrája, minden anyagi vágy és a monisztikus filozófia vagy gyümölcsöző cselekvés szennyezése nélkül.” – BRS 1.1.11, CC 2.19.167
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi ezt így fordítja le:
„A bhakta foglalja le minden érzékét a kedvező Krsna-tudat gyakorlásában. Hagyjon fel minden más vággyal, más félistenek imádatával, a monisztikus tudás és a gyümölcsöző cselekvés gyakorlásával.” – CC 2.19.168
De Rúpa ezt a bhakti-meghatározást a Nárada-pancsarátra egyik versével támasztja alá:
„A bhaktit úgy határozzák meg, mint az érzékek lefoglalását az érzékek tulajdonosának a szolgálatában. Ezt a szolgálatot ne szennyezze be a testi azonosulás, legyen tiszta, kizárólag Rám koncentráljon.” – BRS 1.1.12, CC 2.19.170
Itt az odaadó szolgálat elsődleges jellemzője az érzékek lefoglalása az érzékek Ura szolgálatában. Két jellemzője van, amelyeket másodlagosnak tekintenek, vagyis a megfelelő végzéstől függenek. Az első, hogy nem szabad azonosulni a test önző érdekeivel. A második, hogy megtisztul, amennyiben egyedül Rá koncentrálnak. Ez a két meghatározás egymással párhuzamos. A bhakti-abhideja gyakorlása vezet el a prema végcéljához, a prajódzsanához.
„Ezeket a cselekedeteket suddha-bhaktinak, tiszta odaadó szolgálatnak nevezik. A tiszta odaadó szolgálat végzése során a kellő időben megjelenik a Krsna iránti eredeti szeretet. Ennek tulajdonságait a Pancsarátrákban és a Srimad Bhágavatamban írták le.” – CC 2.19.169
A tiszta odaadó szolgálat jellemzői ugyanazok a Pancsarátra és a Bhágavata útjai, mégis van néhány különbség a legjelentősebb gyakorlatokban. A mantra zengését és a múrti-imádatot a Páncsarátrika rendszerrel és a Dvápara-jugával hozzák kapcsolatba, míg a Szent Nevek zengése a Bhágavaták extatikus gyakorlata, és különösen alkalmas a Kali-jugában. Megerősíti ezt Madhvácsárja a következő versben, amelyet a Mándúkja Upanisádhoz írt kommentárjában találunk:
„A Dváparában csak a Páncsarátrika módszer szerint imádták a Legfelsőbb Úr Visnut; a Kali-korszakban kizárólag a Szent Név által imádják.”
A Szent Nevek zengésének fontossága
A Bhágavatamban sok vers tesz tanúságot az odaadó szolgálat 3 legfontosabb cselekedete, a hallás, éneklés és emlékezés mellett:
„Ezért állandóan, teljes koncentrációval kell hallani a Legfelsőbb Úrról, dicsőíteni és imádni Őt, és meditálni Rajta, a bhakták védelmezőjén.” – 1.12.14
„Ezért, királyom, bárhol is legyen az ember, mindig beszéljen a Legfelsőbb Úr Hariról, dicsőítse, és emlékezzen Rá teljes koncentrációval.” – 2.2.36
„Bharata dinasztia sarja! Aki félelemnélküliséget kíván, halljon a Legfelsőbb Úr Hariról, valamennyi lény lelkéről és a legfelsőbb irányítóról, dicsőítse és emlékezzen Rá, mert egyedül Ő rabol el minden szenvedést.” – 2.1.5
Végső soron azonban az odaadó szolgálat 3 cselekedete közül a kirtanát, vagyis az Úr dicsőítését és a nevei zengését emeli ki a Bhágavatam, mint a legjobbat:
„Király, megállapították, hogy az anyagi élvezetekkel szemben közömbös és teljes félelemnélküliséget kívánó jógik számára a legjobb út Isten szent nevének állandó éneklése.” – 2.2.36
„Leborulok a Legfelsőbb Úr Hari előtt, mert szent nevének zengése minden bűnt megsemmisít; minden szenvedése elcsitul annak, aki felajánlja Neki a hódolatát.” – 12.13.23
Sri Csaitanja Maháprabhu is megerősítette a Bhágavatam e kijelentéseit a saját szavaival:
„Az odaadó szolgálat végzésének számos módja közül kilencet tekintenek a legjobbnak, mert ezeknek nagy erejük van ahhoz, hogy megadják a Krsna iránti szeretetet, és így magát Krsnát. E 9 folyamat közül a legfontosabb az Úr szent nevének zengése, mert a sértések nélküli éneklés megadja a Krsna iránti szeretet kincsét.” – CC 3.4.70-1
„Csupán Krsna szent nevének zengése megszabadít a bűnös élet valamennyi visszahatásától. Az odaadó szolgálat 9 folyamatát el lehet végezni csupán a Szent Név zengésével.” – CC 2.15.107
A Bhagavad-gítá 12. fejezete azt mondja, hogy az Úrra való emlékezés, kontempláció és meditáció a belső megtisztulástól függ, ezért nem könnyű a közönséges emberek számára. A szankirtana azonban a külső érzékek cselekvése, ezért mindenki elérheti, még a zavart emberek is a Kali-korszakban.
A Srimad Bhágavatam 6. kijelenti, hogy a bhaktit vagy odaadó szolgálatot elsődlegesen a szankirtana formájában kell végezni:
„Ezért ebben a világban az emberek számára a legkiválóbb vallási cselekvés az Úr odaadó szolgálata, és főként az olyan cselekedetek, mint isteni neveinek ismétlése.” – 6.3.22
A Bhakti-raszámrta-szindhu (1.2.145) ezt a meghatározást adja a kirtanáról: „az Úr neveinek, tulajdonságainak, cselekedeteinek stb. hallható dicsőítése.” A legjobb kirtana azonban még így is a Szent Név zengése, amelyről szintén beszél a Bhágavatam, és amelyet Szanátana, Rúpa és Dzsíva Goszvámik tanítanak. Ez a Kali-korszak vallási elve, amint azt Krsna inkarnációja, Sri Csaitanja Maháprabhu hirdette.
A Szent Nevek zengése a jelenlegi korszak vallása
Maháprabhu és a társai egyértelműen kijelentették, hogy az odaadó szolgálat összes cselekedete közül a Szent Nevek zengése a legfontosabb. A Harináma-szankirtanának nincs más célja vagy eredménye, mint a Krsna iránti szeretet. A Szent Nevek zengésével nem a vallásosságra, anyagi jólétre, érzéki élvezetre vagy felszabadulásra törekszenek. A Kali-korszakban minden vallási cselekmény és mantra lényege a Szent Név. Ezt támasztja alá a szentírások sok kijelentése:
„A Kali-korszakban nincs más vallási cselekmény, mint a Szent Nevek zengése. A Szent Név valamennyi mantra lényege.” – CC 1.7.74
A Srimad Bhágavatam utolsó könyvének számos verse is hangsúlyozza, milyen fontos a Szent Nevek zengése a Kali-korszakban.
„Királyom, a Kali-korszak a hibák óceánja, de van egy nagy erénye: az ember csupán Krsna neveinek zengésétől felszabadul, és a legfelsőbb hajlékba megy.” – SB 12.3.51
„Azt, amit a Szatja-jugában Visnu-meditációval, a Tretá-jugávan tűzáldozatok végzésével és a Dvápará-jugában múrti-imádattal értek el, a Kali-korszakban Hari nevének és dicsőségének zengésével lehet elérni.” – SB 12.3.52
Nárada Muni, a félistenek látnoka világosan kijelentette, hogy a Kali-korszakban nem lehet másként elérni a tökéletességet:
„A viszály és képmutatás e korszakában a megszabadulás egyetlen eszköze az Úr szent neveinek zengése. Nincs más út, nincs más út, nincs más út.” – Brhan-náradíja Purána, CC 1.7.76
Maháprabhu maga magyarázta el ezt a verset Prakásánanda Szaraszvatinak:
„Ebben a Kali-korszakban Krsna a Szent Neve, a Hare Krsna Mahámantra formájában szállt alá. Az egész világot meg fogja szabadítani a Szent Név kegye. Nárada verse azért ismétli háromszor a harer náma szavakat, hogy ezt erélyesen hangsúlyozza. És hogy megvilágítsa a nagyon ostobák számára is, odateszi az eva (biztosan) szót. A kijelentést tovább erősíti a kevala (csak) szó használata, amely minden egyéb utat megtilt, vagyis a tudás, misztikus jóga és a gyümölcsöző cselekedetek végzésének útjait. És hogy biztosan kijelentse, aki figyelmen kívül hagyja a tanítását, nem fogja elérni az üdvösséget, háromszor ismétli a „nincs más út” szavakat.” – CC 1.17.22-5
A Mahámantra Kali-korszakbeli fontosságát hangsúlyozza a Kali-szantarana Upanisád is:
„A Mahámantra 16 neve megsemmisíti a Kali-korszak szennyezését. Az egész védikus irodalomban nem találni a lelki vallás felségesebb eszközét.”
Maháprabhu azért jelent a Szent Nevek zengését hirdesse
„Sri Csaitanja Maháprabhu azért szállt alá, hogy a vallási elveket hirdesse. Kali korszakában a vallás egyetlen elve az Úr Krsna szent neveinek zengése. Nagyon értelmes az, aki az Urat a Szent Név áldozatával imádja. A többieket legyőzte a viszály korszakának a szelleme.” – CC 2.11.98-9
A Srimad Bhágavatam is hangsúlyozza, Maháprabhu megjelenése azért fontos, mert a Szent Neveket tanítja:
„A Kali-korszakban az Arany Úr, akinek ajkain mindig ott van Krsna neve, megjelenik a kiterjedései, részei, fegyverei és társai kíséretében. A nagyon értelmesek a közös éneklés áldozatával (szankirtana-jagja) imádják Őt.” – SB 11.5.32
Maháprabhu további célja az volt, hogy mindenkinek megadja a lelki tapasztalat leginkább emelkedett és ragyogó fajtáját. Egy napon, amikor azon gondolkodott, hogyan tegye méltóvá az élőlényeket arra, hogy belépjenek ebbe a tapasztalatba, karjaival átölelte Szvarúpa Dámodarát és Rámánanda Ráját, a legközelebbi társait, és ezt mondta nagy ujjongással:
„Kedves Szvarúpa Dámodarám és Rámánanda Rájám, tudjátok meg Tőlem, hogy a Szent Nevek zengése az üdvözülés legkönnyebben megvalósítható módja ebben a Kali-korszakban. Ebben a korszakban Krsnát az Úr szent neve áldozatával kell imádni. Aki így tesz, az bizonyára nagyon értelmes, elnyeri Krsna menedékét. Minden nemkívánatos szokástól megszabadulhat, ha csak Krsna szent nevét zengi. Így kap meg minden jó szerencsét, így hömpölyögnek a Krsna iránti szeretet hullámai.” – CC 3.20.8-9,11
Ebből a kijelentésből könnyen megérthetjük, hogy az Úr valami különleges erőt adott szent nevei zengésének a Kali-korszakban. Ez a különleges erő az a képessége, hogy fel tudja ébreszteni a szerető ragaszkodást (rága) az Úr iránt. Ezért ez a legjobb folyamat, amellyel fejleszteni lehet a rűga-bhaktit, vagyis a spontán odaadó szolgálatot.
A szentírások a mantrák zengésének általában 3 módozatát írják le: vácsika, hangos éneklés; upámsu, olyan suttogás, amelyet az ember csak maga hall; és mánasza, éneklés az elmében. Mindegyiket jobbnak mondják az előzőnél. A mantra azonban, akár kimondják, akár csendesen ismétlik, csak akkor számít, ha a bhakta megpróbál eleget tenni a kötelezettségnek, és adott számban ismétli. Általában nem találunk a szentírásokban olyan utasítást, hogy számolni kell a mantrák ismétlését. Nem mondják ezt a Mahámantra esetében sem. Lehet énekelni azzal a fogadalommal, hogy minden nap adott kört elmondunk, vagy fogadalom nélkül. Ezzel kapcsolatban nincsenek korlátozások, nincs olyan szabály sem, hogy a nap melyik időpontjában, vagy milyen tisztasági állapotban kell énekelni. Maga Maháprabhu ennyit mond a Siksásztakában: „minden különösebb szabály és előírás nélkül lehet zengeni.”
„Gondolj Krsnára, és mondd ki a neveit, éjjel és nappal, akár eszel, akár fekszel, akár ébren cselekszel.”
„Az egyetlen szabály: mindig a Szent Nevet zengeni. Nincs más követelmény.”
Másutt ezt mondják:
„Vadász! Nincsenek időre vagy helyre vonatkozó szabályok, mikor és hol lehet zengeni az Úr szent nevét. Nem is szükséges a rituális tisztaság állapotában lenni. Énekelni akkor is lehet, ha valaki evés, alvás vagy a dolga végzése után nem mosta meg a kezét és a száját.”
Emlékezzünk arra, hogy a Hare Krsna mantra 16 nevét és 32 szótagját Mahámantrának nevezik, és ezek különösen erősek.
„Ilyen a Krsna neveiből álló Mahámantra természete. Aki ezt zengi, extatikusan érez Krsna iránt.” – CC 1.7.83
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura ezt írta e vers magyarázatában (Anubhásja):
„Egyes ostoba emberek nem értik meg, hogy a 16 névből és 32 szótagból álló mantra a Mahámantra. Azt gondolják, ez is csak egy közönséges mantra, amelyet ki lehet mondani csendben vagy az elmében; azt állítják, nem lehet hangosan ismételni vagy énekelni. Az Istenszeretetet elértek hangosan éneklik ezeket a neveket más bhakták társaságában. A Mahámantra éneklése a világon mindenkit beavat a Szent Névbe. Aki a Neveket hangosan énekli, azokat egyidejűleg hallja, és emlékezik rájuk. Mivel Krsna és a neve nem különböznek egymástól, mindenki szolgálni akarja az Urat, aki a neveit ismétli (dzsapa). Azt, aki már elérte a bháva-szakaszt, nem szennyezi be a tudatlanság. Személyes kapcsolatba kerültek az Úrral, ezért gyönyörködnek mindenben, ami az isteni ízeket, a raszát alkotja. Amikor az extatikus érzés (bháva) intenzívebb lesz, premává válik. A Krsna 16 nevéből és 32 szótagból álló mantra a leghatásosabb; a Pancsarátra irodalomban felsorolt összes többi mantrát kevésbé hatékonynak tekintik. Az Úr szent neveit nevezik Mahámantrának.”
„Minden tökéletesség a Szent Névből jön. Nem igényel avatást vagy a purascsarana elvégzését. Legyen valaki az emberiség alja, amint megérinti a nyelvét, azonnal megszabadítja őt.” – CC 2.15.108
Mindezek a kijelentések azt mutatják, hogy a Szent Nevek Mahámantrája erősebb, mint bármely más mantra, ideértve a 18 szótagos Gópála-mantrát is. Akit beavattak a mantrába, megkapta a jogot, hogy gyakorolja a vidhi-márgát, míg ha valaki a Mahámantrát zengi, akár kapott avatást, akár nem, minden élethelyzetre méltó. A rágánugá útján járó gyorsan eléri kívánt célját Vradzsában, ha a Szent Név imádatánál vesz menedéket. A vidhi- vagy arcsaná-márgán járó számára Vradzsa extatikus hangulata homályos és távoli. A vidhi-márga lelki gyakorlatainak nincs erejük ahhoz, hogy megadják ezt a hangulatot.
Ha olyan erős a Név, miért van szükségünk avatásra?
Dzsíva Goszvámi megválaszolja a kérdést, miért szükséges a mantra és az avatás, ha a Szent Névnek ekkora tisztító ereje van. A következő bekezdést a Bhakti-szandarbhában (285) találjuk:
„Most azt mondhatjátok, a mantra az Úr neveiből áll. Ehhez járul a meghódolást jelző szó, namah, szváhá, stb., Nárada és más látnokok ezeken keresztül ruházták fel a mantrát különleges energiával, mert így kívánta az Úr. A mantra arra is képes, hogy személyes kapcsolatot létesítsen az Úrral. A mantra (összes alkotóelemei közül) csak az Úr nevei teljesíthetik a bhakta élete legnagyobb célját (prema). Ez tehát azt jelenti, hogy a mantrában még nagyon erő van, mint a Névben. Ha ezt megfontoljuk, miért van szükség avatásra?
„A válasz a következő: avatásra alapvetően nincs szükség. Mégis, mivel az embereknek általában rossz szokásaik vannak, és képtelenek koncentrálni a testi azonosulás stb. miatt, az olyan nagy látnokok, mint Nárada, alkalmilag bevezettek néhány alapvető szabályt, amelyek előírják a múrti-imádat végzését (arcsana-márga); ez csökkenti a rossz szokásokat és a koncentráció hiányát. A szentírások ezért írják elő a vezeklést a múrti-imádat elmulasztásáért. Ha nincsenek hibák (testi és mentális aberrációk), nincs szükség avatásra.”4
Srila Prabhupáda tovább magyarázza ezt a megkülönböztetést: A feltételekhez kötött léleknek mindenképpen el kell érnie a tökéletességet a mantrában, hogy megszabaduljon az anyagi egójától, és az érzékkielégítés tendenciájától. A namah szót így értelmezi: ma a hamis ént jelenti, na ezt tagadja. Aki tökéletesen zengi a mantrát, közvetlenül megtapasztalja a transzcendens valóságot. Rúpa Goszvámi énekli a Námástakamban, így szólítja meg a Szent Nevet: „Szent Név! Téged imádnak a felszabadult lelkek.” (Anubhásja 1.7.72-4)
A mantra tisztulást hoz – a Szent Név extatikus szeretetet
Már láttuk, hogy Maháprabhu utasításokat adott a Szent Névvel és a mantrával kapcsolatosan a májávádi szannjászinak, Prakásánanda Szaravasztinak, amikor Kásiban járt. Prakásánanda bírálta az Urat, azt mondta, a Szent Név zengése nem megfelelő cselekvés annak, aki a lemondott életrendben van. Válaszul az Úr így szólt:
„Tisztelt uram, kérlek, hallgass meg, elmondom, miért éneklek. A lelki tanítómesterem bolondnak tartott, és megszidott. „Te bolond vagy, mondta, nem tanulmányozhatod a Védánta filozófiát. Menj, és zeng állandóan a Krsna-mantrát, mert ez valamennyi mantra lényege. A Krsna-mantra zengése megszabadít az anyagi létezéstől. Aki Krsna nevét zengi, eléri Őt. A Kali-korszakban nincs más vallási cselekmény, mint a Szent Nevek zengése. A szent név az összes mantra lényege.” – CC 1.7.71-74
E kijelentések lényege a következő: Ha egy alázatos tanítvány kérdésekkel és szolgai hozzáállással közeledik a lelki tanítómesterhez, a guru beavatja őt a mantrába, amely a Krsnával való kapcsolat isteni tudását tartalmazza. A tanítvány a guru kegyében részesült, és ettől kezdve megpróbál kiküszöbölni mindent, ami elvonja a figyelmét az odaadás életéről. A tanítvány Krsnát szolgálja, megjelenik a Krsna iránti szeretet, hajlik arra, hogy a neveit ismételje. Ilyen módon éri el a beteljesülést a tiszta Istenszeretetben. Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura ezt így foglalta össze a CC 1.7.73 magyarázatában:
„A Krsna-mantra zengésével a lélek tapasztalni kezdi a világfeletti birodalmat. Kevésbé érdekli az érzéki észlelés és az anyagi ragaszkodás. Aztán menedéket vesz az öt kapcsolat egyikében, és megízleli az isteni ízeket az összes alkotóelem révén: vibhávák, anubhávák, vjabhicsári-bhávák és száttvikák. Az isteni ujjongás befolyására megtisztult szív megvilágosul a tiszta jóságban. Ebben az állapotban az élőlény megtapasztalhatja az imádat tárgyát. Ez a folyamat teljesen más, mint a lélek durva és finom burkolatainak élvezete.”
Szaraszvati Thákura folytatja a vers magyarázatát:
„A Név és a Megnevezett nem különböznek egymástól. Az Úr Krsna az abszolút valóság, felszabadult, a tiszta tudat megtestesülése, transzcendentális bölcsek köve, és ilyen a neve is. Csak a Szent név imádata semmisítheti meg az azonosulást a durva és a finom testtel. Egyedül a Vaikuntha név megmentheti az élőlényt attól, hogy elmerüljön az anyagi érzékkielégítés gondolataiban. Mivel elég erős ehhez, mantra-szárának, valamennyi mantra lényegének nevezik. Minden anyagi dolognak van neve és formája, vannak tulajdonságai és feladatai, és ezeken mindenki vitatkozik, kísérletezik velük. Ez nem így van a Vaikuntha névvel: az Úr neve, formája, tulajdonságai és társai mind a nem-kettősségben vannak.”
A Szent Nevek dicsősége
A Szent Nevek zengését (harináma-szankirtana) a Kali-korszak vallási elvének nevezik a Védák, az Upanisádok, a Bhagavad-gítá, a Srimad Bhágavatam, a többi Purána, és az olyan történelmi írások, mint a Mahábhárata. Sri Csaitanja Maháprabhu mégis alászállt ebben a korszakban, hogy megmutassa a saját példájával, e nagy mantra hangos zengése és éneklése sokkal jobb, mint minden egyéb vallási cselekmény. Zengő hangon hirdette a harináma-szankirtana dicső győzelmét a Siksásztakában. Ugyanezt tanította námácsárjáján, Haridásza Thákurán keresztül, aki minden nap hangosan elénekelt 300,000 nevet. 22 piactéren korbácsolták meg Ambiká Kalna kormányzó parancsára, ő mégis kitartott a Szent Név mellett:
„Darabokra szaggathatják a testemet, elhagyhatja az élet, én akkor sem hagyom abba a Szent Nevek zengését.” – Csaitanja Bhágavata 1.14.135
Maháprabhu többi társa is ragaszkodott a Szent Névhez. Fel kell lelkesülnünk az örömtől, el kell csodálkoznunk, amikor meggondoljuk, az Úr és a bhaktái hogyan tárták fel a Mahámantra hatalmát.
Miért vagyunk ilyen szerencsétlenek? Miért nem nyerjük el azonnal a mantrázás gyümölcseit? Az ok világos: megsértjük a Szent Nevet.
„Ha valaki csak egyszer kiejti az Úr szent nevét, ha csak eszébe jut, vagy véletlenül meghallja, biztosan megszabadul az anyagi kötelékektől; mondják ki helyesen vagy helytelenül, összekapcsolva, vagy elkülönítve. Bráhmana, ha valaki a Szent Nevet az anyagi test hasznára, anyagi vagyon és követők céljaira, a kapzsiság vagy az ateizmus hatása alatt ismétli – más szavakkal, ha sértéseket követ el – a mantrázás nem hozza meg olyan gyorsan a kívánt eredményt.” – Padma Purána, Hari-bhakti-vilásza 11,527, CC 3.3.60
De még így is, ha szorgalmasan mantrázunk, és nem követünk el sértéseket, tapasztalni fogjuk a hasznát, vagyis a Krsna iránti szeretetet. Az avatáskor kapott mantra zengése csökkenti az anyagi ragaszkodást, a bhakta egyre jobban vonzódik a Szent Nevekhez. A Szent Név kegyéből felébred benne a Krsna iránti szeretet.
Bhaktivinoda Thákura írta az egyik dalában (Krsna-náma dhare kata bala, Saranágati):
„Amikor a Név csak csekély mértékben feltárul, már megmutatja a saját lelki formámat és tulajdonságaimat. Elrabolja az elmémet, odaviszi Krsnához. Ha a Név teljesen feltárult, elvisz Vradzsába, és megmutatja, mi a szerepem az örök kedvtelésekben.”
A Szent Név kegyéből jutunk el abba a helyzetbe, amelyben elmondhatjuk Csaitanja Maháprabhuval:
„Milyen mantrát adtál nekem, gurudéva? Milyen ereje van? Úgy érzem, megbolondulok, ha ezt a mantrát zengem.” – CC 1.7.81
Ha eljutunk erre a pontra, elkezdjük megérteni a Szent Név hatalmát.