8.
Az avatott tanítvány kötelességei
Aki menedéket vett, és avatást kapott egy hiteles vaisnava gurutól, automatikusan elnyeri a jogot, hogy szolgálja az Úr múrti-formáját. A Pancsarátra (más néven Ágama) szentírások azt mondják, hibát követ el, aki nem így tesz:
„Ha valaki avatást kapott, és nem imádja rendszeresen mantrája istenségét, akkor a múrti gondoskodik arról, hogy minden terve meghiúsuljon.”
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy megfelelő viselkedés (szad-ácsára) hiányában nem lehet imádni a múrtit. Ezért a vaisnavához illő erkölcsös viselkedés feltétlenül szükséges a lelki fejlődéshez. A megfelelő viselkedés meghatározását a Visnu Puránában találjuk:
„Szádhu az, akinek már nincsenek hibái. A szat szó a szádhura vonatkozik. Ezért bevezik a szádhuk viselkedését szad-ácsárának.” – Hari-bhakti-vilásza 3.8
A Bhavisjóttara Purána mondja,
„A dharma (vallás) a viselkedésen alapul. A szenteket a viselkedésükről lehet felismerni. Ezért adták a szad-ácsára nevet a szentek cselekvésének. Király, a kötelesség és a nemesség a viselkedésben gyökerezik Aki nem tartja meg a magatartási szabályokat, az se nem nemes, se nem erényes.” – Hari-bhakti-vilásza 3.15-16
A szad-ácsára magában foglalja az avatott bhakta viselkedésének összes formáját, amilyenek a szabályozó elvek betartása és a napi gyakorlás, a brahma-muhúrta időszakban való felkeléstől az éjszakai pihenésig. Ide tartoznak az Ekádasikkal és ünnepnapokkal kapcsolatos különféle kötelességek is. Mindezeket az olyan vallási törvénykönyvekben írták le, mint a Hari-bhakti-vilásza.
A Hari-bhakti-vilásza azonban sokkal több szabályt közöl, mint amennyit bárki is követhet. Ezért a tanítványnak meg kell kérdeznie a lelki tanítómestert, hogy pontosan mit kell, mit nem szabad tennie. De mindig az összes utasítás lényegét kell észben tartani. A lényeg, mindig emlékezni a lelki tanítómesterre, a vaisnavákra és a Legfelsőbb Úrra; és minden tilalom lényege, soha el nem felejteni őket. Bármilyen utasítást vagy tilalmat találunk a szentírásokban, azok csak variációk erre a témára.
A lelki tanítómester utasításai az avatásra készülő számára
Az avatást a Hari-bhakti-vilásza 2. fejezete tárgyalja. Avatáskor a tanítványnak azonnal, 108-szor el kell énekelnie a mantrát.
A mantrát azzal a megértéssel kell énekelni hogy nincs különbség az avató lelki tanítómester, a guru által adott mantra és a mantra istensége között. Ezután a tanítvány hallgassa meg a lelki tanítómester utasításait, a mantra ismeretével együtt járó cselekedetekkel kapcsolatosan, amilyenek a njászák, dhjánák, és a szertartás más elemei.
Az avatott tanítvány általános kötelességeinek szanszkrit neve szamaja, „megállapodás.” A Hari-bhakti-vilásza két szamaja-listát ad. Az első (amelyik 12 szabályt tartalmaz) a Pancsarátra írásokból származik, a második 104 előírást és tilalmat sorol fel, a Visnu-jámalából. Itt az odaadó szolgálat néhány pontjához fűzök megjegyzéseket. A többit a könyvben máshol magyaráztam el részletesebben.
(1) A Nárada-pancsarátra lista a következő utasítással kezdődik:
„A guru azt mondja a tanítványnak, hogy senkinek se tanítsa meg a mantrát nyilvánosan, ne árulja el a mantrát nyilvános gyülekezetben. A mantrát és a bizalmas témákat tartalmazó írásokat, például a Srimad Bhágavatamot és a púdzsára vonatkozó részleteket mindig titokban kell tartani – védeni, mintha a saját testünk lenne.” – Hari-bhakti-vilásza 2.136
Szintén a Hari-bhakti-vilásza (2.146) idéz egy másik verset a Szammohana-tantrából, ez is azt mondja, hogy az ista-dévatát, a gurut és a mantrát titokban kell tartani. A dzsapa-malát is, ezért tartják a Gaudija vaisnavák a dzsapa gyöngyöket elrejtve, egy textil zsákban.
Egyesek azonban a „ne tanítsa a mantrát nyilvánosan” szavakat helytelenül úgy értelmezik, hogy a guru egy tanítványt se avathat be ugyanabba a mantrába, mint amit ő kapott a gurujától. Ha így van, akkor mit csinál a guru a mantra átadása idején – kihagy egy szót, hozzátesz egy másikat, a saját szeszélye szerint? Nem tenné ez tönkre a mantrát, nem zavarná meg a máris tökéletes formáját? Nagyon sok mantra van, mindegyik adott szótagszámmal, vannak 4, 6, 8, 10, 12, 18 vagy 32 szótagos mantrák. Átalakított formában kapta ezeket a guru a guru elődeitől? És ha igen, van-e joga, hogy ismét átalakítsa, mielőtt belesuttogja a tanítványa fülébe? Ha ez így lenne, az eredeti, hiteles mantra már régen elveszett volna a sok átalakított és eltorzított között.
A mantrát Param Brahman hang-inkarnációjának mondják. Ha ez így van, kinek van jogköre vagy hatalma, hogy megváltoztassa, lerövidítse? Nem kell-e a gurunak, aki ilyen mantrát ad, és a tanítványnak, aki elfogadja, elszenvedniük a sértés következményeit, nem kerülnek-e a pokolba a halál után?
Tényleg ez a szabály, amit az avatásnál alkalmaznak? Magam láttam egy kézzel írott mantrát, amelyet egy Goszvámi családból származó, úgynevezett guru adott a tanítványainak; szándékosan helyesírási hibákat ejtett, és kihagyott egész szavakat. Beláttam, hogy ez a guru valószínűleg a fenti vers félreértett megértését próbálta követni, ugyanakkor megpróbálta a befolyása alatt tartani a tanítványát, amennyiben egy nem teljes mantrát adott neki.
A fenti vers másik helytelen értelmezése a következő: Egyesek azt mondják, ha megkaptad a 18 szótagos mantrát a lelki tanítómesteredtől, az a saját mantrád, szva-mantra. E megértés szerint ezt a mantrát nem taníthatod meg a tanítványaidnak, adhatsz egy másikat, például a 10 szótagos mantrát. Kérdezem én, ebben az esetben hogyan lehet fenntartani a tanítványi lánc elvét? A lelki tanítómester ne azzal a mantrával avassa a tanítványát, amit ő kapott a saját gurujától? Ha őt a 18 szótagos mantrába avatták be, ki jogosította fel, hogy újítson, és 10 szótagos mantrát adjon a saját tanítványának? Hogyan lehet megmaradni a lelki élet útján, amint azt az előző tanítók szabták meg a tanítványi láncban? A paramparának maga az elve sérül meg, ha az avatás ilyen eltorzult felfogása uralkodik.
Van egy másik filozófiai iskola, eszerint a súdráknak más mantrát kell adni, mint a magasabb kasztbeli vaisnaváknak. Nekik nem olyan mantrát adnak, amelyben a pranava (om) és a szváhá szavak vannak, hanem egy más mag-szótagot és a namah szót. Néha mag-szótag nélkül adják a mantrát, amelyet csak a namah-al egészítik ki. Szeretnénk tudni, vajon ezek a guruk attól a lehetőségtől akarnak-e megszabadulni, hogy esetleg beszennyeződhetnek, ha az alacsonyabb kasztba tartozó tanítványokat elfogadják. De van-e joga eltorzítani vagy átalakítani a mantrát a saját szeszélye szerint? Nem sértő elvenni egy teljes egészet, és darabokra vágni?
Mivel Szanátana Goszvámi nem kommentálta ezt a verset, mi a saját tisztelt lelki tanítómesterünk tanításai és példája szerint magyaráztuk.
Más utasítások a Nárada-pancsarátrából
Térjünk vissza a többi szamajához:
(2) „A tanítvány legyen odaadó a vaisnavák, de különösen az ácsárják iránt. Végezzen nekik púdzsát a képességei szerint, és védje meg őket, ha valaha veszélybe kerülnek. Más szavakkal, a tanítvány tegyen meg mindent, hogy szolgálja a vaisnavákat, használja fel az élet-energiáját, a vagyonát, az értelmét és a szavait.” – Hari-bhakti-vilásza 2.137
(3) Amikor a tanítvány kiviszi a virágokat és más hulladékot a templomból, azokat a fején kell vinnie. Folyó vízbe kell dobnia, sose hagyja, hogy a földdel érintkezzenek. Mindig ügyelnie kell, nehogy tiszteletlen legyen ezekkel a dolgokkal szemben, mert ezeket megszentelte a templomi használat, és praszádának számítanak.
(4) A tanítvány tekintse úgy, hogy imádott istensége, Visnu jelen van a holdban és a napban, a tehénben, az asvattha fában, a tűzben, valamint a guru és a bráhmanák testében.
(5) A tanítvány nem maradhat olyan helyen, ahol tudja, hogy a lelki tanítómesterét káromolták. Gondoljon azonnal a Legfelsőbb Úrra, és hagyja el azt a helyet. Nagyon veszélyes meghallgatni, ha a gurunkat bírálják. A szentírás ezt mondja: „Nárada! Sose hallgasd meg azt, aki káromolta a lelki tanítómestert, a Legfelsőbb Urat vagy a szentírásokat. Sose lakj együtt az ilyen emberrel, ne társalogj vele.”
(6) A tanítvány különösen akkor emlékezzen az ista-dévatájára, amikor jár, utazásra indul, adományoz, kora reggel, és amikor nincs otthon.
(7) Ha a tanítványnak van egy csodálatos isteni látomása, akár álmában, akár ébren, sose tárja fel senkinek, csak a gurunak.
Egy másik Pancsarátra szöveg azt mondja, hogy (8) a tanítvány nem ehet halat vagy húst, (9) nem ehet haragfémből készült tányérból vagy a szent fügefa leveleiről, (10) nem szabad köpnie, nem fújhatja ki az orrát a templomszobában, (11) nem léphet be a múrtik szentélyébe, ha bármilyen lábbeli van rajta.
Az Ekádasi fogadalom megtartása
Ugyanez a szöveg azt mondja, hogy a tanítvány (12) nem ehet Ekádasin, sem akkor, amikor a hold növekszik, sem amikor fogy. Végezzen különleges púdzsát Ekádasin, és éjjel virrasszon. Ezt mondja a Hari-bhakti-vilásza 2.147. Ezt a verset így magyarázza Szanátana Goszvámi: „Ekádasin úgy kell virrasztani, ahogyan más napokon nem. Virrasztás közben különleges múrti-imádatot kell végezni.”
A virrasztással kapcsolatban olyan utasítások vannak, hogy az éjszaka mindegyik 3 órás periódusában különleges imádatot kell végezni, ilyenek a púdzsá, ételfelajánlások, árátrika végzése, hangos olvasás a szentírásokból, a Szent Nevek és más dalok közös éneklése.
Egy másik Pancsarátra Ágama, a Visnu-jámala azt mondja, hogy a tanítványnak már azelőtt bele kell egyeznie abba, hogy követi a 104 szabályt, mielőtt megkapta volna a mantrát a gurutól. Azt mondják, hogy a lelki tanítómesternek legalább egy évig figyelmesen meg kell vizsgálnia a leendő tanítványt, el kell magyaráznia neki ezt a 104 szabályt és előírást. Ezek közül 52 a következő:
(1) a brahma-muhúrta alatt felkelni,
(2) felébreszteni Mahávisnu múrtiját,
(3) lámpás-ceremóniát, mangalárátrikát végezni a múrtinak, hangszerekkel,
(4) reggeli fürdőt venni a szabályok szerint,
(5) tiszta, új ruhát venni, egy felső és egy alsó ruhát.1 Az ember csodálkozhat, hogy aki múrti-imádatot végez, honnan szerezzen minden nap új ruhákat. Talán néhány nagyon gazdag ember megteheti, de ez nem lehetséges mindenki számára. Ezért ezt az utasítást úgy kell érteni, hogy a ruhát minden nap ki kell mosni tiszta vízben.)
(6) a személyes múrtit imádni (Szanátana Goszvámi azt mondja, ez azt jelenti, fürdés közben vizet felajánlani; nem a templomi imádatra vonatkozik, amelyről külön beszélnek.)
(7) tilak jelet rajzolni a homlokra gópicsandanával, tiszta agyaggal vagy földdel, például a Rádhá-kundából vagy egy tulaszi-növény tövétől,
(8) minden nap gópicsandanával díszíteni a testet, megrajzolva az Úr Visnu 5 fegyverét: kagylókürt, korong, buzogány, kard és íj (a Gaudija vaisnavák nem követik ezt a szokást, csak tilakkal jelölik meg a test 12 helyét),
(9) elfogadni a csaranámrtát, a vizet, amellyel lemosták a múrtit,
(10) tulaszi és drágakő-nyakláncokat viselni (a Gaudija vaisnavák csak néhány tulaszi.-gyöngysort viselnek a nyakukban),
(11) levenni az ott hagyott virágokat Visnu múrtijáról és az oltárról,
(12) a múrti használt szantálpépével, mint praszádával, bekenni a testet,
(13) imádni a személyes múrtit a Sálagráma-silában, vagy a képmásban,
(14) megenni az Úr Visnu tulaszi maradékait, vagy a fejre tenni díszítésül,
(15) tulaszi leveleket szedni a szabályok szerint,
(16) naponta háromszor meditálni a páncsarátriki-mantrán, a szabályok szerint,
(17) megkötni a sikhát az imádat kezdetén, vagy a szandhjá végzésekor,
(18) felajánlani az Úr Visnu csaranámrtáját az ősöknek,
(19) királyhoz illően szolgálni a múrtit (ha valaki megteheti),
(20) a rendes és alkalmi szertartásokat csak akkor szabad elvégezni, ha nem állnak szemben a Visnu iránti odaadás elveivel. (A rendes szertartások a fürdés, mantrák zengése stb., az alkalmi szertartások pl. a halotti szertartás, felajánlás az ősöknek.)
(21) szandhjá és púdzsá előtt öntisztítást és njászákat2 végezni,
(22) az évszaknak megfelelő, friss gyümölcsöket és virágokat felajánlani az Úrnak.
A bhakta és az abhakta felajánlásai
A bhakták a tiszta Istenszeretetet tekintik az élet végső céljának. A tetteik gyümölcseiért dolgozók az előírt kötelességének végzésének képességét, a gazdagságot és az érzékkielégítést tekintik az élet céljainak. Ezek a durvább célok motiválják a cselekedeteiket. Finomabb szinten, a filozófusokat a felszabadulás érdekli. A bhakták szerint azonban mindkét esetben, durvábban vagy finomabban, de az érzékeiket akarják kielégíteni. Ezért lehetőleg távol maradnak azoktól, akikben megvan az a négyféle önző vágy. Az ilyenek önző indítékaik ellenére úgy tesznek, mintha Nárájana múrtiját imádnák, de a bhakták vonakodnak elfogadni a praszádájukat, mert félnek, hogy negatív hatással lesz a tiszta odaadásukra. Az Úr szívesen elfogadja a tiszta bhakta felajánlásait, de teljesen közömbös a felületes bhakta felajánlásaival szemben, akit nem érdekel más, mint az érzékei kielégítése. Van egy vers a Csaitanja-csaritámrtában, amely ezt alátámasztja:
„Az Úr elragadja az ételt a bhaktától, és megeszi; oda sem fordul, hogy ránézzen az abhakta ételére.”
Az Úr nagyon élvezi az olyan közönséges ételfelajánlásokat, mint a nagy bhakta, Vidura feleségének törmelék rizse, a négy marék lapított rizs, amit Szudámá Vipra hozott, Srídhara banánvirágai és banánfa magja, Rághava Pandit kókuszdió leve. De nem vonzzák az olyan abhakták, mint Durjódhana, értékes süteményei.
Bár az Urat nem érdeklik az abhakták felajánlásai, kegyes az egyszerű emberekhez, azokhoz, akik nem ismerik a lelki igazságokat. Közvetlenül nem fogadja el az imádatukat, de elvezeti őket a bhakták társaságába. A tiszta bhakták társaságában ezek az ártatlan emberek hamarosan megismerik a vaisnava teológiát. Aztán olyan szerencsések lesznek, hogy menedéket vehetnek egy lelki tanítómesternél, és megtanulhatják a Legfelsőbb Úr imádatának titkait. Krsna mondja a Bhagavad-gítában:
„Ha valaki tiszta szívvel és odaadással felajánl Nekem egy levelet, virágot, vagy kevés vizet, örömmel elfogadom szeretete ajándékát.” – Gítá 9.26
„Más félistenek imádói nagy igyekezettel tesznek Nekem csodálatos dolgokból álló felajánlásokat, de nem fogadom el, mert a hitük csak egy pillanatra szól. Kényszerből teszik ezeket a felajánlásokat, és nem igazán őszinték.”
Az Úr múrti-formájában nemcsak elfogadja kizárólagos bhaktái szerető felajánlásait, hanem néha odáig megy, hogy azokat meg is eszi. A kommentátorok szerint a fenti versben a kizárólagos szó azt jelenti, „akinek a teste és elméje tiszta.” Így adják vissza az Úr szavait: „Nem fogadom el annak a felajánlását, akinek a teste tisztátalan, más szavakkal, a menstruáló nők és mások nem tehetnek felajánlásokat.”
(23) rendszeresen imádni a tulaszi-növényt,
(24) rendszeresen imádni a Srimad Bhágavatamot,
(25) naponta háromszor imádni Visnut – reggel, délben és este,
(26) naponta hallgatni a Srimad Bhágavatamot és más szentírásokat, például a Puránákat,
(27) viselni a múrti által viselt ruhákat,
(28) elfogadni a jámbor tetteket, mint magának az Úrnak a parancsát, és azokat a szolgálat szellemében végezni, ezzel a gondolattal: „Azt teszem, amit Te akarsz.”
(29) elfogadni a lelki tanítómester parancsait,
(30) hinni a lelki tanítómester szavaiban,
(31) feldíszíteni magát a saját mudráival.
A vaisnava szimbólumok
Szanátana Goszvámi kifejti a kommentárjában, „saját” azt jelenti, ami az imádat személyes tárgyára vonatkozik, amint a mantra mutatja. De nem magyarázza meg a mudra szót, amelynek több különböző jelentése van. A Hari-bhakti-vilásza Berhampore kiadása szerint ez a szó „a tilak, amely valakinek a saját szampradájájához tartozik.” Laksmi-Nárájana és az Úr fenséges arculatának más imádói nemcsak az Úr fegyvereivel jelölik meg a testüket (a fenti 8. pont szerint), hanem elhelyezik a hal, teknős stb. inkarnációkat ábrázoló jeleket is. Ezeket a jeleket néha beégetik a testükbe, és ez a mudra. Néha ilyen állandó jeleket égetnek a testükre a Madhva vagy Rámánudzsa iskolák vaisnavái. Ez olyan szokás, amelyet a Gaudija vaisnavák nem követnek.
A jelölések bővített leírását a Hari-bhakti-vilásza 15. fejezete tartalmazza. Ezt mondja:
„Ásádha hónap (június-július) világos felének 12. napján, amikor az Úr Hari lefekszik aludni, az avatott vaisnavának meg kell törnie az Ekádasi böjtöt, és aztán égesse Visnu szimbólumait a testére.” – Hari-bhakti-vilásza 15.24
A test megjelölését ahhoz hasonlítják, ahogyan a hűséges feleség viseli a házasság jeleit, például a kagylóhéj karkötőket. Ez a vers említi, hogy az Úr Hari le akar feküdni. Igazából az előző nap, a Sajana Ekádasi jelzi a Csaturmászja időszak kezdetét, amikor azt mondják, hogy az Úr Visnu alszik. A Dvádasit néha az Ekádasi kiterjesztésének nevezik, így mindkét állítás megengedett. Ugyanezt az utasítást adják a Pársva Ekádasira (amikor eltelt a Csaturmászja időszak fele, és Visnu álmában megfordul), valamint az Utthána Ekádasira (a 4 hónapos időszak végén, amikor Visnu fölkel).
A Hari-bhakti-vilásza (15.52) leírja a szimbólumokat, amelyeket Visnu öt fegyverének is neveznek, és megmondja, a test melyik részére kell beégetni. Visnu Kaumudaki nevű buzogánya a homlokra kerül, íja és tegze a fejre, Nandaka nevű kardja a szív fölé, bráhmanák a Szudarsana-csakrát a jobb, a kagylókürtöt a bal karjukon viselik.
Ezeken a napokon a vaisnavák vörösen izzó vassal teszik fel Visnu szimbólumait, máskor gópicsandana agyagot használnak. Ezért mondják: „Az értelmes ember minden nap gópicsandanával rajzolja fel ezeket a szimbólumokat, például a korongot. Sajana Ekádasin és más időpontokban ráégeti a testére. (Hari-bhakti-vilásza 4.116)
A Hari-bhakti-vilásza ugyanezen fejezete idéz egy részt a Gautamíja-tantrából; ez megadja a szabályokat, hogyan kell használni a gópicsandanát a test Visnu-szimbólumokkal való megjelölésére: „A korongot a jobb karra kell tenni, a kagylókürtöt a balra és a jobbra, a buzogányt balra, és a buzogány alá egy másik korongot. A kagylókürt fölé, mindkét karon, be kell égetni a lótuszvirágot. A kard a mellkasra kerül, az íj és a tegez a fejre. Először minden vaisnavának Visnu öt fegyverét kell viselnie, aztán bélyegezze a hal-inkarnáció jelét a jobb, és a teknősét a bal karjára.” Mondják ezt is: „A bráhmana a Szudarsana-csakrát, a Halat és a lótuszvirágot a jobb karjára tegye, a kagylókürtöt, a lótuszvirágot és a buzogányt a bal karjára.” – Hari-bhakti-vilásza 4.110-113
Szanátana azt írja a 111. vers kommentárjában, hogy a mudrákat mindenki arra a testrészére teheti, ahova kívánja. Ezt is megerősíti a Hari-bhakti-vilásza, amikor kijelenti: „Saját szampradájájának ácsárjáit követve a kagylókürtöt, korongot és más jeleket elhelyezheti más testrészein is, ahogy neki tetszik, odaadásból hozzátéve azokat a külön jelöléseket, amelyek személyes istenségét jelzik.” (Hari-bhakti-vilásza 4.114)
A szentírások azt mondják, sose lesz bűnös az, akinek a testét az Úr kagylókürtjét stb. ábrázoló jelek díszítik. Ezek a szimbólumok olyanok a vaisnava számára, mint egy pajzs, kavacsa.
A mi tanítványi láncunkban (Szanátana leírja a kommentárjában) ezek a szimbólumok a fuvola, stb., amelyek Sri Krsnára emlékeztetnek. A következő vers (Hari-bhakti-vilásza 4.115) azt mondja, egyesek együvé teszik a korongot és a kagylókürtöt. Szanátana kifejti: „Krsna kagylókürtjének jelét viselni nem lehet hiba, mert ez az Úr örök társa, és az egyik legkiválóbb bhaktája. Mondják, hogy egy alkalommal egy bráhmana felesége elvetélt, amikor meghallotta a hangját. A bráhmana dühös volt, és megátkozta a kagylókürtöt, hogy démonként szülessen meg. Meg is született, mint Pancsadzsanja démon fia, és a Páncsadzsanja nevet kapta. E démoni kapcsolat miatt egyes vaisnavák a kagylókürt jelét külön helyezik el.
A Hari-bhakti-vilásza (4.117) azt mondja, ehelyett a testet meg lehet bélyegezni vagy az Úr neveivel, vagy egész mantrákkal, amilyenek a 8 szótagos (om nárájanája namah) vagy az 5 stagos (klim krsnája szváhá).
A mi tanítványi láncunkban egyes vaisnavák, akik a madhura-raszában végzik az imádatot, Gaura nevét, a Here Krsna mantrát vagy az Úr lábnyomait bélyegzik a mellkasukra, karjaikra vagy máshova. E szokás célja, hogy segítsen emlékezni az Úrra. Ez az alapvető szándék akkor is, amikor tilakot teszünk a test 12 részére, és tulaszi-gyöngyöket a nyakunkban. A Gaudija iskolában minden vaisnavának legalább ezt a szokást kell követnie.
A Hari-bhakti-vilásza a Náradíja Purána egy idézetével folytatja: „A vaisnavákat fel lehet ismerni a tulaszi vagy lótuszvirág-mag nyakláncról, amit viselnek, a gópicsandana vagy szantálpép függőleges vonalairól a homlokukon, és a kagylókürt és a korong jeleiről a vállaikon. Az ilyen vaisnavák gyorsan megtisztítják a világot.” – Hari-bhakti-vilásza 4.123
A következő vers hasonló szellemű: „Én annak a szolgája vagyok, aki megjelölte a karjait Visnu szimbólumaival, aki állandóan arra használja a beszéd képességét, hogy a Legfelsőbb Személy neveit dicsőítse, aki a függőleges tilak-vonalakat viseli a homlokán, és lótuszvirág-mag nyaklánca van. – Hari-bhakti-vilásza 4.124
El kell ismernünk, ami az előzőekben már elhangzott, lehet, hogy valaki a Legfelsőbb Úrra emlékeztető szimbólumokat viseli, de ha olyan módon cselekszik, ami ellenkezik az odaadás elveivel, ahogyan azokat a szentírások leírták, vagy ha bűnös cselekedetekben vesz részt, akkor nem szabad őt társulásra méltónak tekinteni. A tiszteletet azonban fel kell ajánlani neki, mert rajta vannak vaisnava külső jelei.
A Brahma Purána mondja, „12 évi jámbor tettek felhalmozott érdemeit veszíti el az, aki nem ajánlja fel a tiszteletét annak, aki megjelölte magát Krsna szimbólumaival.” – Hari-bhakti-vilásza 4.98
A Padma Purána a következőket mondja a test szimbólumokkal való megbélyegzéséről: „Az ember nézzen a napra, és így tisztítsa meg magát, ha valaha meglátta egy alacsonyabb rendű ember arcát, aki káromolja a Visnu jeleivel, például a koronggal megjelölt bhaktát.” – Hari-bhakti-vilásza 15.40
Ez az utasítás nem vonatkozik a kéztartásokra, amelyeket az imádat során bizonyos időpontokban használnak, és amelyeket szintén mudrákként ismernek. Ezeknek a mudráknak ilyen neveik vannak: áváhani (amikor a múrtit hívják), szthápini (amikor leültetik), szannidhápani (közelebb hozzák), dhenu (tehén), matszja (hal), kúrma (teknős), sankha (kagylókürt), csakra (korong), gadá (buzogány), padma (lótuszvirág), stb. 16 ilyen kéztartás van, amelyeket a 16 kellékkel történő imádat egyes szakaszaiban használnak.
(32) szent dalokat énekelni,
(33) táncolni a múrtinak,3
(34) kedvező hangokat hallatni a kagylókürt megfújásával, ami az Úrra emlékeztet,
(35) eljátszani az Úr kedvteléseit,
(36) tűzáldozatokat végezni a szentírások utasításai szerint,
(37) ételt felajánlani a múrtinak,
(38) meghívni magunkhoz a szenteket és a bhaktákat,
(39) púdzsát végezni,
(40) elfogadni a múrtiknak és a vaisnaváknak felajánlott étel maradékait,
(41) elfogadni a múrtinak felajánlott pán maradékait.
A Gaudija vaisnavák Srimati Rádháráni hangulatában vannak, amikor el kellett válnia Krsnától, aki Mathurába ment. Az elválás szellemében állandóan az Urukat keresik: „Hol van az életem ura, a fuvolajátékos?” Az elválás (vipralambha) hangulatában, amelyre maga Sri Csaitanja Maháprabhu mutatott példát, a Gaudija vaisnavák nem tesznek pánt a szájukba, és nem nyelik le, akkor sem, ha azokat felajánlották Rádhának és Góvindának, mint együttlét-kedvtelésük egyik elemét. Inkább a fejükre teszik, tiszteletből. Támbúlát fel lehet ajánlani Sri Csaitanja Maháprabhunak abban a tudatban, hogy Ő Rádhá és Krsna együttes inkarnációja, de utána azt nem szabad megenni, csak tisztelni és imádni, mint a múrti maradékait. Ennek az az oka, hogy a támbúlát mámorítószernek tekintik. Srimati Rádháráni, Vrsabhánu király lánya a legnagyobb isteni érzés, a mahábháva megtestesítője. Krsna legkiválóbb szerelmese, aki mindig csak Rá gondol; elvarázsolja Őt, aki magát Kámadévát is megtéveszti. Pánt ajánl Krsnának, hogy elégedetté tegye, fokozza transzcendentális szeretetvágyát. Ebben csak az vezeti, hogy elégedetté tegye az érzékeit. Ha azonban valaki ilyen tiszta indíttatás nélkül fogadja el a felajánlott pánt, csak azért, hogy a saját érzékeit élvezze jobban, ezt nem helyeselhetik azok, akik a tiszta odaadó szolgálatra törekszenek. Az odaadás útján a kezdők tele vannak szennyezésekkel, és nem szabad belépniük olyan területekre, amely a hatáskörükön kívül esik. Talán úgy tesznek, mintha megtisztelnék a praszádát, de csak az elrejtett érzéki élvezetvágyaik ébrednek fel, és azokat akarják kielégíteni. Ezért nem fogyasztják el a Gaudija vaisnavák a felajánlott pánt, de megtisztelik, a fejükhöz emelik. Más felajánlott ételt persze meg szabad enni. De Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi még így is óva int:
„Aki ide-oda szaladgál, hogy örömet szerezzen a nyelvének, a hasához és a nemi szerveihez fog ragaszkodni, és nem éri el Krsnát.” – CC 3.6.227
(43) társulni a vaisnavákkal. Sokat lehetne idézni a szentírásokból, amelyek megerősítik, mennyire fontos ez a társulás, és ezekről már volt szó egy korábbi fejezetben.
(44) betartani a különleges böjt-szabályokat, a Dasamitól Dvádasi-ig tartó 3 nap alatt. (A Hari-bhakti-vilásza szerint Dasamin és Dvádasin csak egyszer, délben szabad enni havisjánnát, egy só és fűszerek nélküli kását. Ekádasin böjtölni kell, vizet sem szabad inni. Vagy anukalpát lehet fogyasztani, egy kevés nem-gabona praszádát. Hűségesen meg kell tartani a fogadalmakat ezen a 3 napon, ameddig valaki jó egészségben van.)4
(45) meg kell tartani a vaisnava ünnepeket és szent napokat, zarándoklatokat kell tenni. (Szanátana Goszvámi azt mondja, az ünnepek és szent napok a Dzsanmástami, stb., míg a zarándoklat a templomok felkeresésére vonatkozik. Ez az utasítás kiterjed a tulaszi és virágoskertek, stb. létesítésére is.)
(46) megtartani a 8 különleges napot (ezek a 2 nagy Dvádasi, Unmilani, Vjandzsuli, Triszprsá, Paksavardhini, Dzsajá, Viadzsajá, Dzsajanti, Pápanásini),
(47) elkészíteni a megfelelő életfelajánlásokat és szolgálni a múrtit az évszaknak megfelelően, ha lehet, királyi módon (Szanátana azt mondja, például a hintaünnep a tavasznak megfelelő szolgálat),
(48) betartani a különleges vaisnava szokásokat,
(49) úgy gondolni a lelki tanítómesterre, mint Istenre (ezzel kapcsolatosan sok verset lehet tanulmányozni. Példák ezekre:
„Lelki tanítómesterem lótuszvirág lábait imádom, akiről minden szentírás azt mondja, hogy ő maga az Úr Hari, és valóban így gondolnak rá a szentek. Ez azért van így, mert ő nagyon kedves az Úrnak.” – Visvanátha Csakravarti, Gurvástakam 7
„Elmém! Gondolj úgy a gurura, mint aki Mukundának a legkedvesebb.” – Raghunátha dásza, Manahsiksá 2
„Tudd, hogy a guru Én vagyok, és soha ne nézd le. Sose gondolj rá úgy, mint közönséges emberre, mert a guru az összes félisten.” – SB 11.17.27
(50) gondozni a tulaszi növényt, naponta összegyűjteni a leveleit,
(51) a múrtit és a gurut lefektetéssel, lábuk masszírozásával és megfelelő ággyal szolgálni, hogy azon aludjanak, stb.,
(52) lefekvés idején Rámára és a kíséretére gondolni, mert ezt mondják,
„Sosem lesz lidércnyomása annak, aki lefekvéskor Rámára, Szkandára, Hanumánra, Garudára vagy Bhímára gondol.” – Hari-bhakti-vilásza 11.155
Tilalmak a Visnu-jámalából
Elvárják, hogy az avatott tanítvány ezt az 52 szabályt kövesse. Felsorol a Visnu-jámala 52 tilalmat is. Az avatott tanítványnak tilos
(53) alkonyatkor vagy hajnalban aludni,
(54) dolgát végezni anélkül, hogy utána meg ne tisztítaná magát földdel,
(55) ácsamanát végezni állva,
(56) a guru ülőhelyére ülni,
(57) kinyújtott lábakkal ülni a lelki tanítómester előtt,
(58) átlépni a lelki tanítómester árnyékán,
(59) elmulasztani a reggeli fürdőt, amíg egészséges – ha beteg, fürödjön gondolatban, és vegyen fel tiszta ruhát,
(60) elmulasztani a múrti napi imádatát – ha csak nem képtelen rá,
(61) elfelejteni felébreszteni a múrtit és a lelki tanítómestert, reggel nem üdvözölni őket,
(62) műveltségével dicsekedni a lelki tanítómester előtt,
(63) a fenekén ülni a lelki tanítómester előtt,5
(64) feltenni a tilakot a megfelelő mantra nélkül,
(65) ácsamanát végezni a megfelelő mantra nélkül,
(66) kék ruhát viselni,
(67) abhaktákkal barátkozni (ahogyan Naróttama írja a Prema-bhakti-csandrikában: Ne kedveld a munkájuk gyümölcseiért dolgozókat, a személytelen filozófusokat és a hazug bhaktákat),
(68) olyan szövegeket olvasni, amelyek nem tanítanak odaadó szolgálatot,
(69) triviális dolgokhoz és örömökhöz ragaszkodni,
(70) húst enni vagy alkoholos italokat inni,
(71) drogot fogyasztani,
(72) piros lencsét és más, a tudatlanság kötőerejében levő ételeket enni, például pirított rizst, stb.,
(73) sákát, tumbit, kalandzsát stb. enni (itt a sáka bizonyos leveles zöldségekre vonatkozik, amelyek károsan befolyásolják a látást vagy a testi erőt, röviden mindenféle, egészségre ártalmas növényt.
Persze van sok leveles zöldség (patola-sáka, vásztúka vagy betho-sáka, nalitá – kenderlevélből készített spenót – és másféle spenót, ami megengedett. Sri Csaitanja Maháprabhu különösen kedvelte a vásztúka spenótot. Bhaktivinoda Thákurát követve, minden nap énekeljük:
„Tökéletesnek tekintem az életemet, amikor megeszem a spenótot, amely olyan kedves volt Gaurának.”
„Jasodá suktát, különféle spenótokat, sült zöldségeket, juta spenótot és tököt szolgál fel.”
A tumbit nevezik alámbu-nak is, Bengálban általában láu néven ismerik, nálunk lopótök. Itt bizonyos tökféléket tiltanak meg, ezek a kerek tumba, a fehér láu és a keserű tök, nem az összes tökféle tilos. Maháprabhu különösen kedvelte a tejben főtt láut. A lemondása előtti estén megette a láut, amit a bhaktája, Srídhara hozott, és amit az anyja, Sacsi tejben főzött meg.
A kalandzsa szó meghatározása: mérgező fegyverrel megölt állat vagy madár, vagy az ilyen állat húsa.6 A „ne egyél kalandzsát” szavakat megtaláljuk az Upanisádokban is. Más szentírások szerint a szárított hús megevése, a férfinél idősebb nővel folytatott szexuális kapcsolat, a kora reggeli nap sugarai, friss tehéntejjel készült túró, szex és a napkelte utáni alvás mind ártanak az életenergiának. A Tretá- és a Dvápará-jugákbana ksatriják megehették azoknak az állatoknak a húsát, amelyekre maguk vadásztak. A Kali-jugában azonban többféle magatartás nem megengedett. Öt ilyen van: lóáldozat végzése, tehénáldozat, a cselekésről való lemondás, hús felajánlása az ősöknek, és az a szokás, hogy a fiatalabb testvér nemzzen utódot, a család fennmaradása érdekében (CC 1.18.64).
A szabályt leíró eredeti versben a stb. szóról Szanátana Goszvámi azt mondja, hogy a padlizsánra vonatkozik. A Hari-bhakti-vilásza 8.64-65 verseiben egy másik lista van a tiltott ételekről, ezek között vannak a hagyma és a fokhagyma.
(74) elfogyasztani az abhakta által felajánlott ételeket,
(75) olyan szokásokat követni, amelyek más félistenekkel kapcsolatosak, nem Visnuval,
(76) más mantrákat zengeni, nem Visnuét,
(77) elvégezni a fekete mágia olyan szertartásait, mint a márana (amelynek az a célja, hogy valakit megöljön), uccsátana (valakinek szenvedést okozni), vagy vasikarana (valaki felett uralkodni),
(78) rosszabb kellékekkel imádni a múrtit, amikor valaki jobbra is képes,
(79) megengedni, hogy eluralkodjanak az olyan érzelmek, mint a bánat,
(80) megtartani az Ekádasit, amikor egybeesik a Dasamival,
(81) megkülönböztetést tenni a hónap világos és sötét feleinek Ekádasijai között (más szavakkal egyformán kell böjtölni mindkét Ekádasin),
(82) illegálisan üzletelni vagy szerencsejátékokat játszani
(83) gyümölcsöt enni böjtnapon, ha valaki képes a teljes böjtre,
(84) sráddha ceremóniát végezni Ekádasin,
(85) aludni Dvádasi napján,
(86) tulaszi leveleket szedni Dvádasin,
(87) elkerülni Visnu fürdetését Dvádasin,
(88) a sráddha ceremóniát másvalamivel, nem Visnu-praszádával végezni,
(89) vrddhi-sraddhát (ősöknek tett felajánlás olyan áldásos alkalommal, mint egy fiú születése, stb.) végezni tulaszi levelek nélkül,
(90) sráddha ceremóniát végezni nem vaisnava pappal (amihez Szanátana hozzáteszi, és ha nincsenek jelen vaisnavák, vagy ahol mást használnak a felajánlásokhoz, nem Visnu-praszádát),
(91) más vizet használni az ácsamanával való megtisztításhoz, miután valaki már megitta a csaranámrtát,
(92) fa-ülőhelyen ülve imádni az Urat (ezt meg lehet tenni, amíg valaki nem közvetlenül a fán ül, hanem valamivel leteríti a fát),
(93) haszontalan beszélgetést folytatni a múrti-imádat (púdzsá) közben,
(94) leanderrel7 és más mérgező virágokkal, például csorbókával végezni az imádatot,
(95) vas eszközöket használni az imádatban,
(96) vízszintes tilak jeleket viselni, mint a saiviták,
(97) nem tiszta vagy lemosatlan eszközt használni a múrti-imádatban, vagy figyelmetlen elmével imádni,
(98) egy kézzel felajánlani a hódolatot, vagy csak egyszer körüljárni,
(99) ételmaradékot felajánlani a múrtinak, vagy olyan ételt, amit az ételmaradék érintése beszennyezett,
(100) számlálás nélkül zengeni mantrát. (Ez arra a mantrára vonatkozik, amelynek van egy mag-szótagja, tartalmazza a szváhá vagy namah szavakat, és a lelki tanítómester adta. A szabály az, hogy a mantrát naponta adott számban kell elénekelni. Ez nem vonatkozik a Mahámantrára (Hare Krsna), amelyet lehet adott számban, a gyöngyökön énekelni, vagy hangosan, számolás nélkül.)
(101) bárkinek elárulni a mantrát,
(102) bűnös tett elkövetése miatt elmulasztani az odaadó szolgálatot, vagy
(103) a vallási cselekedeteket nem az előírt időben végezni,
(104) vonakodva elfogadni a Visnu-praszádát.
Az avatási ceremónia
Minden vaisnavának nagyon kell ügyelnie, nehogy elkövesse ezeket a tiltott cselekedeteket. A guru köteles megtanítania az 52 előírást és az 52 tilalmat a leendő tanítványnak, mielőtt avatást ad. A tanítvány mindegyiket a bádham, „elfogadom” szóval nyugtázza. Amikor a tanítvány egyetért azzal, hogy mindent megtesz, a guru elvégezteti vele a lámpás-ceremóniát és a múrti-imádatot. Ha ez megtörtént, belesuttoghatja a mantrát a jobb fülébe.
„Az avatás után a tanítvány fölkel, aztán hódolatát ajánlja a lelki tanítómester előtt, és addig tartja a fejét a lábain, amíg megengedik. Aztán a tanítvány a lehetőségeinek megfelelően ajándékokat ad a gurunak, és az áldásait kéri.” – Hari-bhakti-vilásza 2.179
A lelki tanítómester imádata után a többi vaisnavát kell imádnia, a lehetőségei szerint, és mindenkit meg kell vendégelnie. Miután megkapta a guru és a vaisnavák áldásait, kérjen engedélyt, majd üljön le maga is, és egyen a családjával és a barátaival együtt. Az a szerencsés ember, aki a szentírások szerinti avatási eljárást követi, biztosan hosszú és áldott életet fog élni, és minden vágya teljesül.
Az avatási szertartás során használt tárgyakat, például a vizesedényt, tisztelettel fel kell ajánlani a lelki tanítómesternek, mint ajándékot (daksina), még akkor is, ha nem kéri, hogy adják neki ezeket. A guru valószínűleg nem fog többet kérni a tanítványától, mint hogy tartsa tiszteletben a tanításait. A tanítvány azonban ne legyen fukar, ajándékozzon a gurunak földet, teheneket, ruhákat, aranyat, vagy amit csak tud. Igyekezzen elégedetté tenni a guru feleségét és gyerekeit is olyan ajándékokkal, mint arany ékszerek. A lelki tanítómester azonban akkor is elégedett, ha egy szegény tanítvány nem tud többet felajánlani, mint saját magát, szívbeli őszinteséggel.
A szentírások tudósai a diksá nevet adták annak a folyamatnak, amely által az élőlény elnyeri az isteni tudást, lemond az érzékek időleges tárgyainak rángatásából és taszításából származó boldogságról, és kutatni kezdi az Úr Krsna iránti örök odaadást. A folyamat másodlagos eredménye, hogy többé nem hajlik a bűnre. A lelki tanítómester akkor elégedett igazán, ha látja, hogy a tanítvány őszintén törekszik az odaadó szolgálatra, nem törekszik világi élvezetekre, felszabadulásra vagy jóga-erőkre. Ez a magatartás „az őszinte tudáskeresés ajándéka.” A hamis tanítók szolgálatot, hírnevet, vagyont és más előnyöket akarnak a tanítványaiktól, míg az igazi guru elégedett, ha látja, hogy a tanítványa egyre jobban vágyik arra, hogy imádja az Urat.
Miután a lelki tanítómester átadta a mantrát a tanítványának, maga is elzengi 1,008-szor, hogy megőrizze a mantra-erő megtapasztalásának a képességét (Hari-bhakti-vilásza 2.181).