6.
Menedéket venni Krsnánál
Sri Csaitanja Maháprabhu az élőlények iránti részvétéből jelent meg Navadvip szent városában, Bengáliában. Eljött a társai kíséretében, hogy osztogassa a nagyon ritka, extatikus Istenszeretetet, ahogyan azt Vradzsa lakói tapasztalják. Először a meghódolás folyamatát tanította meg, mert ezt az extatikus szeretetet csak az érhet el, aki menedéket (saranágati) vesz Krsnánál. A Legfelsőbb Úr a Nála menedéket vett bhaktát szeretete kincsének örökösévé teszi.
A Legfelsőbb Úrhoz intézett himnuszaiban Gadzsendra elefánt énekelte el a következő verset:
„A tiszta bhakták, akik teljesen meghódoltak az Úrnak, semmi másra nem vágynak, csak hogy Őt szolgálják. A transzcendentális boldogság óceánjában elmerülve mindig az Ő legcsodálatosabb személyisége és cselekedetei dicsőségét zengik.” – SB 8.3.20
Az Úrnak meghódolt bhaktákat teljesen elégedetté teszi az a nagy gazdagság, amit ebből a meghódolásból kapnak. Boldogságuk sokkal nagyobb, mint bárki más öröme. Szívüket sose zavarja meg az az érzés, hogy valami nem elegendő.
Ha azonban nem hódoltunk meg eléggé, az érzéki élvezetben, felszabadulásban vagy a misztikus erőkben keressük a kielégülést. Időleges nyugalmat keresve helyről helyre, születésről születésre vándorlunk, csak a csapásokat és a szerencsétlenséget halmozzuk fel.
Bhaktivinoda Thákura Saranágatijában az első dal a következő:
„Sri Krsna Csaitanja az elesett lelkek iránti részvétből jelent meg ebben a világban az összes örök társával és hajlékával együtt. Mivel oda akarta adni nekik az Önmaga iránti szeretet legritkább ajándékát, megtanította a saranágatit, azt a folyamatot, ami a bhakták élete – menedéket venni az Úrnál. Alázat, meghódolás, elfogadni Krsnát, mint védelmezőt, hinni, hogy Krsna minden körülmények között megment, csak olyan cselekedeteket végezni, amelyek Krsna nagyobb szeretetéhez vezetnek, és mindent elutasítani, ami erre káros; ez a menedékvétel 6 eleme. Krsna, Nanda fia mindenkinek az imáit meghallgatja, aki így vesz Nála menedéket. Leborulok Rúpa és Szanátana előtt, alázatosan megfogom a lábaikat. Sírva szólok: Nagyon elesett vagyok. Kérlek, tanítsátok meg nekem, hogyan vegyek menedéket Krsnánál, hogy tökéletessé tegyem az emberi életemet.”
Bhaktivinoda Thákura éneke a Vaisnava-tantra egy versén alapul, amelyet Dzsíva Goszvámi idéz a Bhakti-szandarbhában (236). Ott így írják le a menedékvétel 6 elemét:
„A saranágati 6 fajtája: elfogadni azt, ami kedvező, elutasítani a kedvezőtlent, hinni, hogy Krsna megment engem, elfogadni Krsnát, mint a fenntartómat, meghódolás és alázat.” – CC 2.22.97
Bhaktivinoda Thákura részletesen írt erről az Amrta-praváha-bhásjában: „1. Elfogadni azt, ami kedvező, ez azt jelenti, ami kedvező a Krsna iránti odaadás fejlődéséhez. 2. Elutasítani a kedvezőtlent, ez azt jelenti, meg kell fogadni, minden cselekvésről lemondok, ami nem vezet Krsnához. 3. Hinni, hogy Krsna meg fog menteni engem: hinni, hogy egyedül Krsna a megmentőm. Más szavakkal, azt kell gondolni, nem hiszem, hogy a Brahman tudása megment engem a haláltól, de Krsna biztosan kegyes lesz, és megszabadít engem. 4. Krsnát mint fenntartót elfogadni: az ember azt gondolja, nem hiszem, hogy a különféle áldozatok vagy vallásos cselekmények felett uralkodó istenségek adják meg e cselekedetek eredményeit, és nem ők tartanak fenn engem. Az én gondomat egyedül Krsna viseli, és nem egy másik ember vagy isten. 5. Meghódolás azt gondolni, az én kívánságaim nem függetlenek. Teljesen alávetem magam Krsna akaratának. 6. Alázat azt jelenti, nagyon alantasnak gondoljuk magunkat.”
A Legfelsőbb Úr azokat a bhaktákat szereti, akik menedéket vesznek Nála. Meghallgatja az imáikat, és megadja nekik a vradzsa-prema ajándékát.
Menedékvétel testben, elmében és szavakban
A Hari-bhakti-vilásza (11.677) tovább magyarázza a menedékvétel hat fajtáját, testben, elmében és szavakban. Dzsíva Goszvámi is idézi ezt a verset a Bhakti-szandarbhában:
„Testtel, aki menedéket vett az Úrnál, azon a szent helyen lakik, ahol Krsna végezte a kedvteléseit. Szavaival azt mondja, Uram, a Tiéd vagyok, és az elmével a bhakta tudja, hogy az Úrhoz tartozik. Így élvezi a lelki boldogságot.” – Idézi a CC 2.22.98 is.
Az Úr magával egyenlőnek, vagyis nagyon kedvesnek tartja azt a bhaktát, aki teljes meghódolással menedéket vett.
„Amint egy bhakta menedéket vett Krsnánál, és meghódolt Előtte, Krsna őt magával egyenlővé teszi.” – CC 2.22.99
Megerősíti ezt az, amit Krsna a kedves társának és tanítványának, Uddhavának mondott:
„Amikor a születésnek és halálnak alávetett élőlény felhagy a cselekvéssel, teljesen meghódol Előttem, és a vágyaimnak megfelelően cselekszik, kegyemből eléri a halhatatlanságot, lelki minőségben egyenlő lesz Velem, és így élvezheti az élet isteni elragadtatottságát a lelki világban, az Én társaságomban.” – SB 11.29.32, CC 3.4.193
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura a következőképpen magyarázta ezt a verset: „A halandó élőlény tudása arra korlátozódik, amit az érzékekkel észlel. Amikor felhagy a gyümölcsöző tettekkel és a spekulációval, és egyszerűen meghódol az Úrnak, akkor többé nem ismer hiányt, mert elérte az Urat. Mivel Vaikuntha Urát szolgálja, felveszi Vaikuntha tulajdonságait. Ez azt jelenti, hogy az illuzórikus anyagi természetnek már nincs hatalma felette.”
A fenti verset úgy is lehet értelmezni, hogy olyan fenséget nyer, mint maga az Úr. De akárhogyan van is, nem értelmezhetjük úgy, hogy egységet jelent, monisztikus értelemben. A bhakta, aki menedéket vett az Úrnál, olyan kedves Neki, hogy olyan közelinek tekinti, mint a saját testét.
Valahányszor a bhakta a hódolatát ajánlja az Úrnak, a meghódolás cselekedetét hajtja végre. A szanszkrit namah szót, amely a namaszkárában és sok mantrában is megjelenik, így magyarázza meg a Padma Purána, Uttara-khanda:
„A ma szótag a hamis egót képviseli; a na szó ezt tagadja. A namah szó tehát azt jelenti, hogy a testet öltött lény nem független. Mindig a Legfelsőbb Úrtól függ, és az élete mindenképpen Őbenne van. Teljesen le kell mondania minden illúzióról, hogy bármit függetlenül megtehet. Az Úr erejéből viszont nincs olyan, amit el ne érhetne. Ezt tudván, az életéért való felelősséggel meghódol az Úrnak, és csak Őt szolgálja.” – Bhakti-szandarbha 236
Amikor Dévaki látta, hogy Krsna a fiaként született meg, így dicsőítette Őt:
„Mi élőlények halandók vagyunk, és állandóan rettegünk, hogy elnyel a halál nagy kígyója. Ebben a világban oda menekülünk, ahova tudunk, de sehol nem szabadulunk meg a veszélytől. Uram, nagyon szerencsések vagyunk, hogy eljutottunk Hozzád. Most végre nyugodtan és boldogan pihenhetünk, mert a halál rettegve menekül Előled.” – SB 10.3.27
Az élőlények számára nincs sehol megbízható menedék az univerzumban, csak az Úr lótuszvirág lábai, mert Ő nem fél, nem siránkozik, és tele van a halhatatlanság nektárjával. Maga az Úr ismételten mondja, hogy minden bajtól megszabadítja a bhaktáit, ha Nála vesznek menedéket. Egyedül Ő a lélek védelmezője és fenntartója. Az Úr mondja a Brahma Puránában:
„Mindenkit megszabadítok, aki Nálam vesz menedéket e szavakkal: Urak Ura, Dzsanárdana! Egyetlen menedékem, meghódolok Előtted.” – Hari-bhakti-vilásza 11.654, Bhakti-szandarbha 236
Bhaktivinoda Thákura számos dalt írt a menedékvételről, nemcsak a Saranágati című gyűjteményében, hanem a Kaljána-kalpa-taruban, a Gítávaliban és a Gítá-málában is. A bhaktáknak meg kellene tanulniuk ezeket a dalokat, és Naróttama dásza dalait, amelyeket a Prárthaná és a Prema-bhakti-csandriká jegyeztek fel. Mindenki gyorsan halad a bhakti útján, aki belépett e dalok szellemébe.
Meghódoltam lótuszvirág lábaidnál
Saranágati, 16
„Meghódoltm lótuszvirág lábaidnál,
És végtelenül boldog lettem.
Minden szenvedés elhagyott,
És nincs több aggodalmam.
Mindenfelé örömet látok.
Lótuszvirág lábaid nem ismerik a siránkozást,
Ott nincs félelem, nincs halál;
Lábaid a nektár tárháza.
Most, hogy ott nyugalmat találtam,
Nem félek többé az anyagi létezéstől.”Saranágati, 16
Végre megértettem, Uram
Saranágati, 21
„Végre megértettem, Uram, hogy a Te lábaid tele vannak a halhatatlanság, öröm és félelemnélküliség nektárjával. Mindenről lemondtam, hogy leboruljak, és menedéket vegyek lótuszvirág lábaidnál, Uram. Lótuszvirág lábaid meg fognak védelmezni. Semmi más nem adhat védelmet ezen a világon. Most tudom, hogy az örök szolgád vagyok, Te vagy a felelős a fenntartásomért. Úgynevezett független életem nagyon sok szenvedést okozott, de most, hogy menedéket vettem lótuszvirág lábaidnál, ezek a szenvedések mind eltűntek.”
Én a kutyád vagyok, Te a gazdám vagy
Saranágati, 19
„Mindennel meghódoltam lótuszvirág lábaidnál, és az ajtódhoz vetettem magam. Kérlek, ismerd el, hogy én a kutyád vagyok, és Te vagy a gazdám.
Köss meg a közelben, és viseld a gondom. Az ajtód közelében maradok, elkergetem a tolvajokat és más veszélyes embereket.
Minden nap örömmel megeszem a bhakták ételmaradékait, akik praszádát fogyasztottak.
Ülve vagy fekve, csak a Te lótuszvirág lábaidra gondolok. Táncolva megyek Feléd, amikor hívsz.
Sose gondolok a saját szükségleteimre vagy a fenntartásomra, boldogan időzöm érzéseim örömében. Bhaktivinoda hivatalosan elfogad Téged a védelmezőjének.”
Aki haladni akar ezen az úton, annak tanulmányoznia kell a saranágati témát. Szégyentelen színlelő az, aki nem vett menedéket Krsnánál, és csak haszon-, imádat- és presztízsvágyból kezdi el a rága-márgát. Hamarosan megtámadja mindenféle anartha. Igaz, hogy a vidhi-bhakti útja nem adhatja meg a vradzsa-premát, de nekünk azon az úton kell járnunk, amit a lelki tanítómesterek mutatnak meg, a tanítványi láncban. Alaposan megvilágították, hogy csak a Szent Név zengése iránti odaadás hozza meg azt a képességet, hogy a rágánugá-bhaktit gyakoroljuk. A Szent Név zengése olyan, mint a ceremónia, amely életet ad az Úr múrti-formájának. A bhakta élete állandó menedékvétel. Ezt az életet a Szent Név adja a bhaktának.