5.
Elkerülni a rossz társaságot
Amint azt a fenti terjedelmes leírásokból láttuk, minden áldást megkap az, aki olyan szerencsés, hogy találkozik a szentekkel, és élvezi a társaságukat. De teljesen az ellenkező hatást válthatja ki, ha vallástalanokkal vagy bűnösökkel társul. Ezért a vaisnava magatartása alapvetően két elven alapul: a szent társaság elfogadása, és a bűnös társaság elutasítása.
A bhakták társasága a vaisnava magatartás pozitív, közvetlen kifejezése. A vaisnava magatartás közvetett vagy negatív kifejezése viszont az abhakták társaságának elkerülése. A szentírások nyomatékosan hangsúlyozzák ezt a tilalmat, és a törekvő bhaktának erre különösen kell figyelnie.
„A vaisnava magatartás lényege a bűnös társaság elutasítása. Bűnösök azok, akik ragaszkodnak a nemi élethez, és akik ellenzik a Krsna iránti odaadás elveit.” – CC 2.22.87
Ugyanezt mondja a Bhágavatam:
„Ezért az értelmes ember otthagy minden rossz társaságot, és a bhakták társaságában marad. Csak az ilyen szentek vághatják el az egészségtelen elmebeli ragaszkodásokat nagyerejű szavaik használatával.” – SB 11.26.26
Ezért rendkívül óvatosan kell megválogatni a társaságunkat. Rúpa Goszvámi a Bhakti-raszámrta-szindhuban, amikor arról beszél, hogy hasonló gondolkodású társakat kell választani, a következő verset idézi a Hari-bhakti-szudhódajából (8.51). Ebben a versben Hiranjakasipu mondja Prahládának:
„Mint a tükör, az ember is azoknak a tulajdonságait veszi át, akikkel kapcsolatba kerül. Ezért az értelmes embernek azok társaságát kell keresnie, akiknek ugyanazon ideáljaik vannak, hogy kifejlessze magában a jó tulajdonságaikat.” – Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.29
A nagy tekintélyek mindig figyelmeztettek minket, hogy kerüljük a rossz társaságot.
Filozófusok, jógik és a tetteik gyümölcseiért dolgozók
A Kátjájana-szamhitá megmutatja, mennyire borzad a bhakta az abhakták társaságától:
„Jobb lobogó lángoktól körülvett ketrecbe zárva lenni, mint elszenvedni azok társaságát, akik nem szeretnek Krsnára gondolni.” – Hari-bhakti-vilásza 10.295, CC 2.22.91
Lényeg az, ha nagyon kell is szenvedned a fizikai fájdalomtól vagy a bebörtönzéstől, inkább fogadd el, mintsem veszélyeztesd a lelki életedet az abhakták társaságában.
Ezt mondták a Goszvámik is:
„Sose tekints azokra, akikben nincs odaadás az Úr iránt, és akik érdeme emiatt semmivé foszlott.” – CC 2.22.92
Többféle abhakta van, de ez a szó elsősorban ezekre vonatkozik: 1. aki a tettei gyümölcseiért dolgozik, érzékkielégítést keres, 2. a felszabadulásra törekvő filozófus, és 3. a jógi, aki misztikus erőket akar. Naróttama dásza Thákura összefoglalta a bhakta szempontjait a Prema-bhakti-csandrikában:
„Ne ragaszkodj a tettei gyümölcseiért cselekvőhöz, a filozófushoz és a képmutató bhaktához, hanem koncentrálj a tiszta bhadzsanára. Kövesd Vradzsa lakóinak megértését, mert ez a felbecsülhetetlen lelki igazság.”
„Az emberi életet ritkán lehet elérni, akkor miért nem az Úr Hari imádatára használod? Miért várod a halált megkötözve? Tégy félre minden egyéb feladatot, és felejtsd el a védikus vallást. Szolgáld csak odaadóan Krsnát.”
„A Védák gyümölcsöző cselekvéssel és lelki tudással foglalkozó részei a méreg tárházai. Aki ezekből iszik, mert azt gondolja, hogy a félistenek nektárját tartalmazzák, különféle fajokban történő, ismételt születésre ítéltetik, ahol azt eszik, ami kimondhatatlan. Az egész élete hanyatlás.”
„Az emberek a szentírások szerinti gyümölcsöző cselekvést és filozófiai spekulációt gyakorolják, de nem tudják, hogy a bhakti útján kerülhetnek kapcsolatba a Legfelsőbb Úrral. Elfogadják a sok különféle filozófiai iskolát, de alapvetően nem ismerik az igazságot. Nem hallgatom meg a beszédüket, mert én ismerem a legvégső igazságot: a bhakta élete szerető odaadás az Úr iránt.”
Kétféle bűnös ember: a nőbolond és az imperszonalista
A bűnösöket két alapvető csoportra osztják: érzéki vagy nőbolond, és abhakta, ateista vagy imperszonalista. Maháprabhu ezt mondta:
„A lemondott, a Legfelsőbb Úr imádatára törekvő, az anyagi szenvedés óceánján átkelni akaró számára sajnos a materialisták vagy a nők látása még károsabb, mint mérget inni.” – Csaitanja-csandródaja Nátaka 8.23; CC 2.11.8
Srila Prabhupáda általánosságban tárgyalta ezt az elvet az Anubhásjájában: „A vaisnava számára a magatartás egyedülálló elve az abhakta társulás elutasítása. Kétféle ember nem vaisnava: az egyik a szabados, a másik az abhakta. A szabados kétféle: törvényes házasságban élők, akik túlzottan ragaszkodnak a házastársukhoz, és azok, akik törvényellenes nemi életet élnek. Az első törvényes a varnásrama-dharma rendszer rendelkezései szerint, a második azonban megkárosítja a varnásrama rendszert, bűnei visszahatásokkal és pokolbeli születésekkel járnak. Abszolút nem méltó a vaisnava névre az, aki bűnöket követ el az anyagi világban. Az emberi élet 3 célja, dharma, artha és káma mind kapcsolatos a nemi élvezet körül forgó nem-vaisnava magatartással.
„Az élet 4. célja, a móksa nem a szexuális élvezeten alapul, de mert a felszabadulásra törekvők Májávádik – akik tagadják a személyes Istenfelfogást – ők még rosszabbak, mint a nemi élvezetek kedvelői, és így nem tekintik őket vaisnaváknak. El kell kerülni őket. A mindent (ideértve a Legfelsőbb Úr nevét, formáját és cselekedeteit) illúzióként elutasító Májávádi és az illuzórikus világban örömet találó májá-vilászi társasága egyaránt negatív hatással van a vaisnava tulajdonságok kifejlesztésére, és a tiszta odaadó szolgálat elérésére. A felszabadulás Májávádi keresője azért utasítja el az anyagi élvezeteket, hogy elnyerje az üdvösséget, és bemutassa személyes felsőbbrendűségét. A nőbolond az összes hedonista képviselője. Közös vonásuk az önző törekvés, a saját érzékeik kielégítésére törekszenek. Más célok uralják a cselekedeteiket, nem Krsna. Az életük tele van öncsalással, ezért nem lehet elfogadni őket Krsna szolgáinak.” (Anubhásja a CC 2.22.87 verséhez)
A Bhágavatam 3. énekében Kapiladéva részletesen elmondja az anyjának, Dévahútinak, milyen negatív hatásokkal jár a szabadosok társasága:
„Minden áron el kell kerülni azon szánnivaló teremtmények társaságát, akik az ellenkező nem játékszerei lettek. Nem békések, állandóan zavartak, és az önvalóról alkotott felfogásuk töredékes. Nincs erősebb bűvölet, nincs biztosabb kötelék, mint az, amely az ellenkező nemmel és az érzékkeilégítőkkel való társulásból jön. Ebben a társaságban az ember elveszti az igazmondás, tisztaság, kegy, komolyság, értelem, szerénység, szépség, hírnév, megbocsátás, az elme és az érzékek feletti uralom és a jó szerencse tulajdonságait.” – SB 3.31.33-35
Kapiladéva folytatja az érzékkielégítők bírálatát, és ezzel végzi:
„Májá az Úr által teremtett nő formájában lassanként közeledik a férfihez, úgy tesz, mintha felajánlaná a szolgálatát, de neki úgy kell látnia őt, mint a lélek halálát, aki olyan veszélyes, mint a fűvel benőtt, kiszáradt kút.” – SB 3.31.40
A Májávádi
A Legfelsőbb Úr Krsna maga felvette egy bhakta hangulatát, és megjelent ebben a világban, mint Sri Gauránga Maháprabhu. Földi élete során Maháprabhu meghatározta, hogyan kell viselkednie a szent lelki tanítómesternek. Maháprabhu tanításaiban az egyik különösen észrevehető dolog, hogy nem helyesli a Májávádát, a monisztikus filozófiát.
Amikor Maháprabhu Észak-Indiában utazott, megállt egy pár napra Benáreszben. Egy mahárástrai bráhmanától hallott a nagy Májávádi szannjásziról, Prakásánanda Szaraszvatiról. Az Úr a következő megjegyzéseket tette:
„A Májávádi imperszonalisták megsértik Krsnát. Állandóan olyan szavakat ismételgetnek, mint Brahman, atman és csaitanja. Ennek eredményeképpen képtelenek kiejteni Krsna szent nevét. Krsna neve és lényege egy és ugyanaz. Krsna neve, formája és lényege egy és ugyanaz. Mind lelki, és nem lehet köztük különbséget tenni. Krsnában nincs különbség a test és a lélek, a megnevezett és a megnevező között, mint a lélek esetében, ahol ezek a megkülönböztetések mind jelen vannak.” – CC 2.17.129-132
A Csaitanja-csaritámrta más versei is megerősítik, hogy a Májávádik képtelenek az Úr tiszta nevét zengeni, mert ellenségesek Krsna örök szolgálatának felfogásával szemben.
„A Májávádik szájából nem hallani Krsna szent nevét, mert ők teljesen szemben állnak az Úrral.” – CC 2.17.143
Maháprabhu öt formában jelent meg, mint a Pancsa-tattva, hogy elárassza a világot Istenszeretettel. Csak a Májávádi filozófusok tudtak valahogy elmenekülni, csak őket nem érintette.
„A Májávádik, a tetteik gyümölcseiért dolgozók, a vitatkozó, káromló ateisták és a rossz tanulók nagyon ügyesen kikerülték a prema áradatát. Elfutottak, ezért az nem érinthette meg őket.” – CC 1.7.29.30
A Májáváda kommentárok meghallgatásának veszélye
Vjászadéva azért írta a Védánta-szútrákat, hogy elmagyarázza a tiszta odaadó szolgálat filozófiáját, de a szútrák Májávádi értelmezése tagadja az Úr örök, transzcendentális formáját. Továbbá ez az értelmezés eltörli az örök különbséget az egyéni lelkek és a Legfelsőbb Lélek között, hatékonyan tagadja az örök szolgálat-kapcsolatot a végtelenül kicsi egyéni lélek és a Legfelsőbb Úr között. A lélek örök alkati tevékenysége az Úr szolgálata, ezért aki meghallgatja a Májáváda filozófiát, zavart kelt a megértésében. Az Úr iránti odaadás érzését elveszítve elveszíti önmagát, és vége. Ezért mondják,
„Vjászadéva az élőlények üdvösségéért írta a Védánta-szútrákat, de romlás vár rájuk, ha meghallgatják a Májávádik értelmezését.” – CC 2.6.169
Szvarúpa Dámodara Goszvámi jó barátjának, Bhagaván Ácsárjának volt egy öccse, Gópála Bhattacsárja, aki a Védántát tanulmányozta Benáreszben. Amikor Gópála eljött, hogy meglátogassa őt Puriban, Bhagaván Ácsárja többször is megkérte Szvarúpa Dámodarát, hallgassa meg, hogyan magyarázza a fivére a Védánta-szútrákat. Szvarúpa Dámodarát azonban nem érdekelte, és így fejtette ki az ellenvetéseit:
„Gópála társaságában elvesztetted az értelmedet, azért tetszik most annyira, hogy Májáváda filozófiát hallgass. Amikor egy vaisnava meghallgatja Sankara Sáríraka-bhásjáját (a Védánta-szútrához írt Májáváda kommentárt), többé nem tesz különbséget az úr és a szolga között, és magát a Legfelsőbb Úrnak tekinti. A Májáváda filozófia meghallgatása tévedhetetlenül megváltoztatja még egy mahá-bhágavata-bhakta tudatát is, akinek élete és lelke Krsna.”
Szvarúpa Dámodara tiltakozása ellenére Bhagaván Ácsárja továbbra is védelmezte a vágyát. Azt mondta, „Krsnának adtunk az életünket és a lelkünket. Sankara kommentárja nem tudja megváltoztatni az elménket.”
Szvarúpa Dámodara felelt, „Ha így is van, a Májáváda filozófiában csak azt halljuk, hogy Brahman a tiszta tudat, és a májá univerzuma hamis. Azt is halljuk, hogy az egyéni lélek független tudata csak elképzelés, és minden tudatlanság, még a Legfelsőbb Úrban is. A bhakta szíve meghasad a fájdalomtól, amikor ezt hallja.”
Bhagaván Ácsárja nagyon elszégyellte magát, és félt. Nem szólt semmit, de másnap megkérte Gópála Bhattácsárját, hogy menjen haza Bengálba. (CC 3.2.94-100)
Az Úr formája és energiái örökkévalók
Vrndávan dásza Thákura is azt írja a Csaitanja Bhágavatában, hogy Maháprabhu így bírálta a Májáváda filozófiát Murári Guptának:
„A védikus szentírások úgy beszélnek Rólam, hogy nincsenek kezeim és lábaim, nincs arcom vagy szemem. Ilyen módon gúnyt űznek Belőlem. Van egy Prakásánanda nevű bolond Kásiban, aki ezt tanítja. Ő kis darabokra vágja a testemet. A védikus szentírásokat tanítja, de nem fogadja el örök formám igazságát. Sértései eredményeképpen a testét befedte a lepra, de még mindig nem hajlandó megérteni. Az Én testem örökké tiszta, és minden védikus áldozat megtestesítője; Brahmá és Siva az Én tetteimet dicsőítik. Testem lelki érdemet nyer, és megtisztul a bűntől, de ez a kérkedő bolond azt gondolja, hogy ez illuzórikus. Hallgass meg, Murári, elmondom neked a védikus tanítás bizalmas lényegét. Én Jagja-varáha inkarnációja vagyok, a védikus irodalom krémje, aki korábban fölemelte a világot. Most ebben a formában jöttem el, hogy a szankírtana mozgalmat hirdessem. Elpusztítom a gonoszakat a bhakták kedvéért. Nem tudom elviselni azokat, akik úgy cselekszenek, mint a bhaktáim ellenségei; ha az Én fiam, akkor is elpusztítom őt.” – Csaitanja Bhágavata 2.3.36-44
A védikus szentírások a nirákára (forma nélküli) és nirvisesa (differenciálatlan, tulajdonságok nélküli) szavakat használják, hogy tagadják a Legfelsőbb Úrban az anyagi forma, cselekedetek és tulajdonságok jelenlétét. De aztán azzal folytatják, hogy feltárják az Úr örök formájának és tulajdonságainak igazságát, megjelenését és kedvteléseit ebben a világban. Igazából, mivel az Úr mindenható, senki sem tagadhatja az Ő örök formáját. Ugyanazok a szentírások, amelyek a Legfelsőbb formáját és tulajdonságait tagadják, később ezeket elismerik. Ezért ha valaki részletesen megvizsgálja a szentírásokat, meggyőződik arról, hogy az Úr transzcendentális formájának és tulajdonságainak tanítása élvez előnyt.
„Az Úr transzcendentális formája teljes az öröklétben, megismerésben és boldogságban. Te azonban azt mondod, hogy ez a forma az anyagi jóság kötőerejének a terméke. Biztosan ateista az, aki tagadja az Úr transzcendentális formáját. Nem szabad sem látni, sem érinteni egy ilyen embert, akit meg fog büntetni a halál ura.” – CC 2.6.166-167
„A Legfelsőbb Úr teljes minden isteni fenségben, te azonban forma nélkülinek mondod. Az Őt személytelennek nevező szentírások csak formája és tulajdonságai anyagi megértését ítélik el, és később azt mondják, hogy formája és tulajdonságai transzcendentálisak, nincsenek világi jellemzőik.” – CC 2.6.140-141
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi idéz egy verset a Hájasirsa-pancsarátrából, amely lényegében ugyanezt mondja:
„Azok az Upanisádok, amelyek az Abszolút Igazságot forma nélkülinek és személytelennek írják le, végül azt bizonyítják, hogy Ő egy személy. Ha jobban megvizsgáljuk, látjuk, hogy bár a Legfelsőbb személyes és személytelen leírása egyaránt érvényes, végül a személyes felfogás dominál ezekben az írásokban.” – Csaitanja-csandródaja-nátaka 6.67)
A Taittiríja Upanisád (3.1) a távolító, eszközhatározós és helyhatározós esetek alkalmazásával jelzi, hogy háromféle tulajdonság van jelen a Legfelsőbb Személyben:
„Brahman az, akiből minden élőlény születik, Brahman által élnek, és a halál után belépnek a Brahmanba. Ez az, amit tudnod kell.” – Taitt. U. 3.1
A „bahu sjám” (sokká váltam) szavak, amelyeket a Cshándógja Upanisádban (6.2.3) és a Taittiríja Upanisádban is meg lehet találni, jelzik, a Legfelsőbb Úr arra vágyott, hogy kiterjessze az energiáit a teremtésben. Az Aitaréja Upanisádban talált „sza aiksata” (ránézett a teremtésre) szavak mutatják, hogy a Legfelsőbb Úr teremteni akart, és kiterjesztette erőit az anyagi természetre. Ez világosan hangsúlyozza, hogy Ő már létezett a teremtés előtt.
Az Upanisádok ismételten említik a brahman szót. A Srimad Bhágavatamot a Védánta lényegének mondják – SB 12.13.12). Itt Krsnát a Brahman teljes megnyilvánulásának nevezik:
„Milyen szerencsések! Milyen szerencsések Nanda tehénpásztor falujának a lakói! Barátjukká és rokonukká tették a boldogság örök, legfelsőbb és teljes formáját, a teljes Brahmant.” – SB 10.14.32
Az Upanisádokban számos vers mondja, hogy a Legfelsőbb Igazságnak nincsenek anyagi kezei vagy lábai; de a következő lélegzetvétellel megerősítik, hogy mindenhová elmegy. Egy példa erre ez a vers a Svetásvatara Upanisádból:
„Nincsenek kezei és lábai, mégis fut, és mindent megfog. Lát, bár nincsenek szemei. Hall, bár nincsenek fülei. Mindent tud, amit tudni kell, de Őt nem ismeri senki. Eredeti, nagy személynek nevezik.” – Svetásvatara Upanisád 3.19
A Májávádik elutasítják az ilyen Sruti szövegek közvetlen jelentését, és közvetlen értelmezés alapján azt mondják, hogy a Legfelsőbb Igazság személytelen. Ez nem változtatja meg e szövegek tényleges, személyes jelentését. Brahman helyes megértése a hat fenséggel rendelkező, Legfelsőbb Úr Bhagaván, akinek lelki boldogság-formája van. Azok a szentírások, amelyek Őt forma nélkülinek mondják, csak azt jelentik ki, hogy nincs anyagi formája. Továbbá a Májávádik azt mondják, hogy nem cselekszik, pedig Ő mindig élvezetes, transzcendentális kedvteléseket végez.
„Nem cselekszik, nincsenek érzékei. Nem találni Vele egyenlőt vagy Nála jobbat. Van egy természetes, kiváló energiája, amely különféleképpen nyilvánul meg, mint tudás, erő és cselekvés.” – Svetásvatara Upanisád 6.8
Ennek a versnek az az értelme, hogy a Legfelsőbb Úr nem anyagilag cselekszik, hiszen nincs kezekből, lábakból vagy más cselekvő érzékekből álló anyagi formája. Bár nincsenek anyagi érzékei, isteni szórakozásai mégis vannak. Bár isteni hajlékában van, túl minden anyagi aggodalmon, mégis mindent áthat. Senki sem egyenlő az Úrral, arról nem is beszélve, hogy valaki felette állna. A Legfelsőbb Úr transzcendentális energiái Számára természetesek. Háromféle természetes energia van: gjána-sakti, bala-sakti és krijá-sakti, a tudás, erő és cselekvés energiái. Ezek az elsődlegesek. Vannak más neveik is: 1. csit-sakti vagy szamvit-sakti, 2. szat-sakti vagy szandhini-sakti, és 3. ánanda-sakti vagy hládini-sakti.
A Májávádik azonban nagy vesződséggel bizonygatják, hogy Krsnának nincsenek energiái, bár ez a vers világosan azt mondja, hogy ezekkel természetesen rendelkezik. A Legfelsőbb Úr energiáit így is fel lehet osztani: belső vagy lelki energia, a májá külső energiája és az élőlényekből álló határ-energia. A lelki energia extatikus és tudatos elemeinek együttes lényege a bhakti. Ha ezt odaadják egy élőlénynek, és ő az egész szívével elfogadja, áttörheti az anyagi vagy külső energia burkolatait, és beléphet a Krsna iránti tiszta szeretet isteni extatikus tudatába. Ez a nagy eredmény a tiszta bhaktákkal való társulás következménye: ettől kezdve az ő magatartása is olyan, mint a szenteké.
Bhaktivinoda Thákura imája
Sri Csaitanja Maháprabhu örökké felszabadult társa, Bhaktivinoda Thákura írta a következő dalt a Saranágatiban:
„Az érzéki élvezet ígéretétől megzavartakban és a Májávádi imperszonalistákban nincs odaadás. Az életüknek nincs célja. Uram, azért imádkozom, hogy sose legyek a társaságukban. E kettő közül azonban inkább az érzékei élvezőjével lennék, mint egy Májávádival, akinek társaságába, remélem, soha nem kerülök. Az érzékek élvezőjét megváltoztathatja egy bhakta társasága, kegye könnyen elviheti az odaadó szolgálathoz. Ha azonban az imperszonalista szennyezés megérintette valakinek a szívét, az a mindenféle hamis érveléstől olyan kemény lesz, mint a kő. A Májávádi magát az odaadást, a bhaktát és az odaadás tárgyát mind az anyagi világ időleges megnyilvánulásainak tekinti. Átkozom, ha úgynevezett szolgálatot végez Krsnának, meghallgatja a Bhágavatamot és a Szent Neveket zengi. Krsnához intézett imái olyanok, mint a mennykövek az Úr testén. Semmi sem árt jobban az odaadásnak, mint a Májáváda, ezért sose kívánok együtt lenni olyan emberekkel, akik ezt a filozófiát vallják. Ezennel Bhaktivinoda elutasítja a Májáváda filozófiát, és a Szent Neveknél vesz menedéket a bhakták társaságában.” – Saranágati, 27
A rossz társulás eredménye, hogy az ember nem szabadul meg az anyagi vágytól. Amikor az elmét legyőzi az érzékek tárgyaihoz való ragaszkodásból származó öröm és csalódás, hogyan találhatna ott helyet valami olyan tiszta dolog, mint a Krsna-prema? Vagy, ahogyan Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi írja:
„Ha az érzéki élvezet és a felszabadulás vágya helyet talál a bhakta szívében, odaadó szolgálatának cselekedetei nem vezetnek el a Krsna iránti szeretethez.” – CC 2.19.175
Az odaadó szolgálat különböző cselekedetei közül a Szent Nevek zengése áll az első helyen. De azok, akiknek más vágyaik vannak, és az abhakták társaságának csapdájába estek, ezer meg ezer életen át is énekelhetnek, anélkül, hogy valaha elérnék a célt, a Krsna iránti szeretetet. Ezért írta Dzsagadánanda Pandit,
„Testvér! Nem énekelheted a Szent Nevet az abhakták társaságában. A Szent Név hangjai kijöhetnek a szádból, de az igazából nem a Név. Néha a Név visszatükröződése (námábhásza) lesz, és néha sértő éneklés (námáparádha), de testvér, tudnod kell, hogy mindkét esetben az efféle éneklés megakadályozza a Krsna iránti tiszta odaadás elérését. Ha a Szent Neveket akarod zengeni, akkor társulj a bhaktákkal, és tartsd távol az érzéki élvezet, felszabadulás vagy jógi-erők vágyait.” – Prema-vivarta 7
„Hagyj fel a Szent Név elleni tíz sértéssel, ne aggódj, hogy tisztelnek-e vagy bírálnak. Fogyaszd el ragaszkodás nélkül azt, amire szükséged van, és mindig zengd a Szent Nevet. Fogadj el mindent, ami az odaadás szempontjából kedvező, és utasíts el mindent, ami zavarja a gyakorlását. Ne törekedj a felszabadulásra vagy a misztikus erőkre, sem karmával kevert odaadásra. Mindenekfelett hagyj fel a majmok hamis lemondásával, amelyben testtudat és érzékkielégítéshez való ragaszkodás lakozik. Maradj erős abban a tudásban, hogy Krsna mindig törődik veled. Ajánld fel magadat teljesen Krsnának, alázatosan, és szabadulj meg minden köteléktől. A közönséges ember nagyon nehezen találja meg a hiteles szentek társaságát. Krsna ezt tudja, és ezért jött el kegyesen Nadijába egy szent bhakta formájában. Az értelmes ember Maháprabhunál vesz menedéket, mert Maháprabhun kívül nincs igazi szent vagy lelki tanítómester.”
A rossz társulástól csak úgy lehet megszabadulni, ha jóra cseréljük:
„Az ember vagy a szentek társaságának áldásából vagy magának Krsnának a kegyéből szabadul meg a kéjvágyból, haragból és kapzsiságból származó rossz társaságtól, és eléri a tiszta odaadó szolgálatot.” – CC 2.24.97
„Ha az értelmes ember a szentekkel tartva megszabadult a rossz társaságtól, nem tud felhagyni az Úr dicsőségének hallgatásával, amely olyan kellemes, még akkor is, ha csak egyszer hallják.” – SB 1.10.11
A Bhágavatam ezt tanácsolja:
„Ezért az értelmes embernek ott kell hagynia a rossz társaságot, és a bhaktákhoz kell csatlakoznia. Csak ezek a szentek tudják elvágni egészségtelen elmebeli ragaszkodásainkat, tanításaikon keresztül.” – SB 11.26.26
Figyelmesen el kell kerülni az ellenkező nem és az abhakták társaságát. A világ veszélyei eltűnnek, ha valaki jó társaságban marad. Naróttama dásza Thákura így énekel a Prema-bhakti-csandrikában: „Mit árthat a kéjvágy, harag és kapzsiság annak a gyakorlónak, aki szentekkel társul?”