4.
Szolgáld az Úr bhaktáit
Az Úr Csaitanja Prajágban találkozott Rúpa Goszvámival, és tanította neki az odaadó szolgálatot. Beszélgetéseik során, amelyeket a Csaitanja-csaritámrtában feljegyeztek, Maháprabhu elmondta Rúpa Goszváminak, hogy milyen ritka a tiszta bhakta. Az Úr elmondta, hogy a határtalanul sok élőlényt két csoportra lehet elosztani: az örökké felszabadultakra, és az örökké feltételekhez kötöttekre. A feltételekhez kötött élőlények között vannak, akik előreléphetnek, és vannak, akik nem. Mozdulatlan élőlények azok, akik tudata fedettebb, például a fák, a mozgó élőlények között vannak a madarak, vízi állatok és szárazföldi állatok, ezek mindegyikének fejlettebb tudata van.
A szárazföldi élőlények között kevés az ember. Ezek között a mleccshák, pulindák és sabarák kívül állnak a civilizált társadalmon, amelybe csak azok tartoznak, akik a védikus elveket követik. A Védákat követők fele csak színleg követi a szentírásokat, igazából vallástalan és bűnös életet élnek. A védikus elveket követők többnyire gyümölcsöző szertartásokat végeznek. Sok ilyen között lehet egy filozófus. Sok millió filozófus között lehet, hogy egy tényleg eléri a felszabadulást, de még sok millió felszabadult között is nagyon nehéz találni egyet, aki az Úr Krsna tiszta bhaktája.
Még a felszabadultakat is megköti a durva vagy finom vágy. A gyümölcsöző tetteket végzőket az anyagi élvezetvágy (bhukti) köti meg, akár ebben az életben, akár a halál után a mennyben. A tudás keresőit a felszabadulás vágya köti meg, míg a jógik lelki erőkre vágyakoznak. Ameddig az érzéki élvezet, üdvözülés vagy misztikus erők vágya ott van a szívben, zavarják az embert. Aki odaadó szolgálatot végez Krsnának, már nem kívánja a saját érzékei elégedettségét, és csak az Úr örömére törekszik. Ezért egyedül a bhakta ismeri a békét.
„Az Úr Krsna bhaktája békés, mert vágytalan. A tetteik gyümölcseiért dolgozók anyagi élvezetet kívánnak, a gjánik felszabadulást, a jógik anyagi fenséget; ezért ők mind kéjesek, és nem lehetnek békések.” – CC 2.19.149
„Nagy bölcs, még a felszabadult és tökéletessé vált lények között is nagyon ritka az, aki odaadóan szolgálja Nárájanát. Számtalan milliók között egyedül ő találta meg a békét.” – SB 6.14.5
Tadíja – akik kapcsolatban vannak az Úrral
Tadíjának, „az Övéinek” nevezik azokat a különleges lényeket, akik bizalmas kapcsolatba kerültek az Úrral. Vrndávan dásza Thákura írta a Csaitanja Bhágavatában:
„A Legfelsőbb Úr mindig a következő 4 dologgal társul: a könyv Bhágavata, Tulaszi, a Gangesz és a bhakták. Az Úr múrti-formáját azután lehet imádni, hogy rituálisan megszentelték, és belehívták az Urat. A szentírások azonban azt mondják, hogy ez a 4 dolog eleve isteni.” – CB 2.21.81-82
A könyv Bhágavatát, a személy Bhágavatát, Tulaszit és a Gangeszt mind az Úr megnyilvánulásainak tekintik, mert közvetlen kapcsolatban vannak Vele. Úgy nevezik őket, az Ő prakása-vigrahái. A múrti-formát nem tekintik imádandónak, amíg el nem végezték a prána-pratisthá szertartást. Ezt a 4 prakása-vigrahát azonban természetesen imádandónak tekintik; nincs szükség szertartásra, hogy erre a státuszra emelje őket. Ők mind lelkiek, és természetes kapcsolatban vannak az Úrral, mint a szolgái. Őket mindig az anyagi természettől különbözőnek kell tekinteni, és soha nem szabad úgy nézni rájuk, mint az érzéki élvezet lehetséges tárgyaira.
Ugyanezt fejezi ki Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi a Csaitanja-csaritámrtában:
„A tadíja szó azokra a dolgokra vagy személyekre vonatkozik, akik kapcsolatban vannak az Úrral: Tulaszi, Krsna bhaktái, Mathurá földje és a Srimad Bhágavatam. Krsna örül, ha valaki e 4 egyikét szolgálja.” – CC 2.22.121
Ezt az utóbbi párverset a gyakorlati odaadó szolgálat 64 elemének felsorolásában találjuk. Ezek közül ötöt tekintenek a legfontosabbnak:
„Társulni kell a bhaktákkal, zengeni kell az Úr Szent Nevét, meg kell hallgatni a Srimad Bhágavatamot, Mathurában kell élni, hittel és tisztelettel kell imádni a múrtit.” – CC 2.22.214
Az odaadó szolgálat ezen öt elemét tekintik a legjobbnak, mert már csekély végzésük is felébreszti a Krsna iránti szeretetet. Végezze valaki az odaadó szolgálat egy vagy több folyamatát, a Krsna iránti szeretet gyorsan megnyilvánulhat (CC 2.22.214). Világos, hogy szoros kapcsolat van az odaadó szolgálat 5 leghatékonyabb cselekedete és a tadíja, az Úrral kapcsolatos dolgok felfogása között.
Külön kell hangsúlyozni, hogy a vaisnavák szolgálatát az odaadó szolgálat egyik formájától sem lehet elválasztani. Ezért énekli Naróttama dásza Thákura, Ki érte el valaha a legnagyobb boldogságot a vaisnavák szolgálata nélkül?” (Prema-bhakti-csandriká) Az Úr tökéletes bhaktájával, a személy Bhágavatával való társulás és szolglata nélkül az odaadó szolgálat egyik elemét sem lehet helyesen gyakorolni.
Továbbá, ahogyan Csaitanja Maháprabhu tanította Szanátana Goszvámit, a bhaktákkal való társulás az odaadás életének mindegyik szakaszában fontos.
„A Krsnának végzett odaadó szolgálat alapja a társulás a fejlett bhaktákkal. És amikor a Krsna iránti szeretet felébred, a bhaktákkal való társulás lesz a fő elem az odaadó szolgálatban.” – CC 2.22.83
A Krsna iránti odaadás a bhaktákkal való társulás gyümölcse. Amikor az odaadás beérik, és átalakul tiszta Istenszeretetté, a bhaktákkal való társulás továbbra is a szeretet lényegi kifejezése.
A vaisnavák különleges helyzete
A Pátmóttara-khanda 2 versében Mahádéva elmondta Párvatinak, milyen dicsőséges a tadíják imádata:
„Az imádat összes fajtája közül az Úr Visnu imádata a legjobb. Még ennél is jobb azon dolgok imádata, amelyek kapcsolatosak Vele.” – Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.214, Hari-bhakti-vilásza 10.361
„Aki Góvindát a Vele kapcsolatosak nélkül imádja, azt nem lehet igazi bhaktának tekinteni. Igazából nem más, mint képmutató.” – Hari-bhakti-vilásza 10.362
Az Úr nem fogadja el annak a szolgálatát, aki nem vonzódik Tulaszihoz és a többi tadíjához, és egyedül Iránta próbál szeretetet mutatni. A bhakták olyan kedvesek az Úr Góvindának, hogy alárendeli magát nekik. Ezért bárki könnyen megnyeri Őt, aki szereti és tiszteli őket. Sőt azt mondja, hogy aki bhaktának mondja magát, az nem igazán az Ő bhaktája. Ezt csak a bhaktáinak a bhaktája állíthatja:
„Ardzsuna, akik a bhaktáimnak mondják magukat, azok igazából nem a bhaktáim. Csak a bhaktáim szolgáit tekintem a bhaktáimnak.” – (Ádi-Purána, idézi a Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.218, Hari-bhakti-vilásza 10.133 és CC 2.11.28)
Uddhava egyike az Úr legkiválóbb bhaktáinak. Amikor Uddhava Krsnához közeledett, hogy megtanulja Tőle a jógát, az Úr elmondta az Uddhava-gítaként ismert tanításokat, amelyek a Bhágavatam 11. énekében maradtak fenn. Az Úr elsorolta, mik a tiszta bhakta tulajdonságai, és így szólt,
„A bhaktáim nagy gonddal szolgálnak Engem, hódolatukat ajánlják Nekem valamennyi testrészük és képességük használatával. Más bhakták imádatát még fontosabbnak tekintik, mint az Én imádatomat; az Én jelenlétemet látják minden élőlényben. Testükkel Értem dolgoznak; a beszéd képességét arra használják, hogy a tulajdonságaimat dicsérjék. Elméjük cselekedeteit Nekem ajánlják, és felhagynak minden anyagi vággyal.” – SB 11.19.21-22
Vrndávan dásza Thákura megerősi az első vers 3. sorát, más bhakták imádatát még fontosabbnak tekintik:
„Az Úr nagyon erőteljesen kijelentette a Védákban és a Bhágavatamban: Bhaktám imádata vagy szolgálata még nagyobb, mint az Én imádatom.” – CB 1.1.8
A bhakták 3 szintje
Rámánanda Baszu és apja, Szatjarádzsa Khán példás családos emberek voltak Kulinagráma faluból, Maháprabhu legkedvesebb bhaktái között. Egyszer meglátogatták az Urat Puriban, és megkérdezték, mik a családos bhakta kötelességei. Maháprabhu részletesen válaszolt, és mindenütt arra tanította a családos embereket, hogy 3 fő kötelességük van: szolgálni Krsna múrti-formáját, zengeni a Szent Neveket, és szolgálni a vaisnavákat.
Ezt hallva, Szatjarádzsa Khán ezt gondolta: „A múrti szolgálata és a Szent Nevek zengése elég érthető, és könnyen el lehet végezni a lelki tanítómester utasításai szerint. Ha azonban valaki nem tud felismerni egy vaisnavát, akkor nem tudja könnyen szolgálni.” Ezért megkérdezte az Urat, miről lehet felismerni a vaisnavát – ki az igazi vaisnava, és mik a jellemzői?
A következő 3 évben Maháprabhu megválaszolta ezt a kérdést, először elmondta a legalacsonabb vaisnava-kategóriát, a kanisthát, aztán a madhjamát, és végül a legmagasabb osztálybeli bhaktáról, az uttama-adhikáriról beszélt. Az első évben ezt mondta,
„Ha hallom, hogy valaki csak egyszer kimondta Krsna Szent Nevét, imádandónak és az emberek legjobbjának tekintem. Krsna szent nevének egyszeri ismétlése megsemmisíti a bűnös élet összes következményeit. Az odaadó szolgálat mind a 9 folyamatát végzi az, aki csak a Szent Nevet zengi. A Szent Névvel nem kell átmenni avatáson vagy tisztító szertartásokon, mint más mantrákkal. A Név még az emberi társadalom legalacsonyabb rangjában levőt is megszabadítja, amint elénekli Másodlagosan, a Szent Név eloldja az anyagi tettek kötelékét, vonzza az elmét, és felébreszti a Krsna iránti szeretetet.” – CC 2.15.106-109
Csaitanja Maháprabhu így végezte, „Ezért aki Krsna nevét zengi, azt vaisnavának kell látni, és ajánld fel neki minden tiszteletedet.” – CC 2.15.111
Bhaktivinoda Thákura valamennyire megvilágította Maháprabhu tág utasítását: „Sokan vannak, akik avatást kaptak a vaisnava mantrába, de továbbra is a Májáváda filozófia uralma alatt állnak, mert nem ismerik a vaisnava tanítást. Ilyen hibák nem szennyezik be azt a bhaktát, aki sértések nélkül zengi a Szent Nevet. Aki csak megkapta az avatást, azt úgy nevezik, vaisnava-prája, csaknem vaisnava. Aki csak egyszer kimondta a Szent Nevet sértések nélkül, az tiszta bhakta, akkor is, ha a legalacsonyabb szinten van. A családos ember azokat a bhaktákat szolgálja, akik legalább itt tartanak.” – Amrta-praváha-bhásja 2.15.111
A fejlettebb bhakták jellemzői
Egy évvel később a kulinagrámaiak visszamentek Puriba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel az Úrnak. Ez alkalommal így szólt:
„Szolgáljátok a vaisnavákat, és zengjétek Krsna szent nevét. Ha megteszitek ezt a kettőt, nagyon gyorsan eléritek Krsna lótuszvirág lábai menedékét.” – CC 2.16.70
Szatjarádzsa Khán ismét megkérdezte, miről lehet felismerni a vaisnavát. Ez alkalommal Maháprabhu a középszintű bhaktáról, a madhjama adhikáriról beszélt
„Elsőosztályú bhaktának kell tekinteni azt, aki mindig az Úr szent nevét zengi. Imádd a lótuszvirág lábait.” – CC 2.16.72
A harmadik évben Szatjarádzsa ismét feltette ugyanazt a kérdést, és ez alkalommal Maháprabhu a legfejlettebb vaisnava, uttama-adhikári vagy mahá-bhágavata tulajdonságainak felsorolásával válaszolt:
„Az összes vaisnava közül a legjobb, akinek már a megpillantása az ajkadra hozza Krsna nevét.” – CC 2.16.74
A vaisnava e 3 fokozatát néha így nevezik, vaisnava, vaisnavatara, és vaisnavatama, alapvető, jobb és kiváló bhakta. Így hangsúlyozta Maháprabhu a családos bhakta kötelességét, hogy tisztelje és imádja ezt a háromféle vaisnavát. Bhaktivinoda Thákura kifejti: „Azt a vaisnavát nem kell szolgálni, aki lehet, hogy formális avatást kapott, de egyszer sem énekelte a Szent Nevet sértések nélkül. Az ember legyen mégis a jóakarója, és lássa szívesen vendégül.” – Amrta-praváha-bhásja 2.16.71
A bhakta tulajdonságai
A Bhágavata és más vaisnava szentírások sok helyen leírják a bhakta tulajdonságait. Sukadéva ezt mondta Pariksit királynak:
„Azokhoz, akik minden személyes cél nélkül, odaadóan imádják a Legfelsőbb Urat, a félistenek eljönnek, és megajándékozzák őket a tulajdonságaikkal. Ami az abhaktákat illeti, hol vannak az erényeik? Személyes vágyaktól vezetve, mindig felületesen járnak az állandótlan létezésben. Ezért lehetetlen, hogy igazán erényesek legyenek.” – SB 5.18.12
Gadádhara Pandit Goszvámi tanítványa, Ananta Ácsárja ilyen végtelenül erényes bhakta volt. Az ő kedves tanítványa volt Haridásza Pandit, aki Góvindadzsi szolgálatát irányította a Jógapíthában, Vrndávanban. Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi leírta Haridásza tulajdonságait a Csaitanja-csaritámrtában:
„A Góvindadzsi templomban Haridásza Pandit volt a fő púdzsári. Erényének hírneve elterjedt az egész világon. Udvarias, türelmes, békés, nagylelkű, komoly volt, szavaiban és törekvéseiben kedves és józan. Mindenkit tisztelt, mindenkinek a javára cselekedett. Szívében nem volt kétszínűség, irigység vagy rosszindulat. Az Úr Krsna 50 közönséges tulajdonsága lakott a testében.” – CC 1.8.24-27
Másutt Maháprabhu a következőket mondta a bhakta tulajdonságairól Szanátana Goszváminak:
„Minden nagy erény megnyilvánul a vaisnava testében, mert azt mondják, hogy Krsna minden erénye áttevődik a bhaktájára. Ezek a transzcendentális tulajdonságok a tiszta vaisnavák jellemzői, és bár ezeket nem lehet teljesen leírni, megpróbálkozom néhány célzással. A bhakták részvétteljesek; szándékosan sose szítanak ellenségességet, szavaikban és tetteikben igazak előítélet nélkül; folttalanok, nagylelkűek, szelídek, tiszták, nem érdekli őket az anyagi tulajdon vagy ambíció. Mindenki javára dolgoznak, békések; teljes menedéket vettek Krsnánál, és nem befolyásolja őket a kéjvágy. Ártalmatlanok, szilárdak, és legyőzték a 6 főbűnt – kéjvágy, harag, kapzsiság, irigység, illúzió és féltékenység. Csak annyit esznek, amennyi szükséges, és nem rúgnak be. A bhakták tiszteletteljesek, hamis presztízs nélkül; komolyak, részvétteljesek, barátságosak, költőiek, ügyesek és csendesek.” – CC 2.22.75, 77-80
A fenti versekben leírt tulajdonságok a tiszta, szent bhakta jelei vagy megkülönböztető vonásai. Ezek közül a legfontosabb a krsnaika-sarana: teljes menedéket vett Krsnánál. A többi 25 az elsőn alapul.
Lényeges és másodlagos erények
A Bhágavatamban Kapiladéva mondta el az anyjának, Dévahútinak, mik a bhakta erényei:
„A jámborok között drágakövek azok a szentek, akik türelmesek, kegyesek és barátságosak minden teremtménnyel szemben, akik nem szereznek ellenségeket és békések.” – SB 3.25.21
Az ebben a versben felsorolt tulajdonságok a bhakta jellemzői; azon a lényeges erényen alapulnak, hogy teljesen meghódoltak Krsnának. A következő 2 versben Kapiladéva leírja a bhakta lényegi jellemzőit.
„Érzelmeiket kizárólag Rám koncentrálva, ezek a szádhuk rendíthetetlen odaadó szolgálatot végeznek Nekem. Minden cselekvésről valamint családi kapcsolatról és barátságról lemondtak a kedvemért.” – SB 3.25.22
„Nálam vettek menedéket, állandóan Rólam hallanak és énekelnek. A különféle anyagi szenvedések nem érintik őket, mert mindig kitöltik őket kedvteléseim és cselekedeteim gondolatai.” – SB 3.25.23
„Erényes hölgy! Az ilyen szádhuk mentesek minden ragaszkodástól. Imádkozz az ilyen szentek társaságáért, mert ez eltörli a bűnös emberekkel való érintkezés káros hatásait.” – SB 3.25.24
A növekvő vonzódás kapcsolatában, amikor valaki meghallgatja a Krsna-kathát a szent bhakták és a lelki tanítómester szájából, kegyük gazdagabbá teszi őt, kiszabadul az illúzió karmaiból, és eléri a Krsna iránti tiszta odaadást.
A bhakta további jellemzői
A következő versek is a szentek érdemeiről beszélnek. Ezeket a Bhágavatában találjuk, ahol az Úr elmondja Uddhavának Aila király történetét, azt, hogy mennyire ragaszkodott Urvasi apszarához:
„A szentek vágytalanok és békések; mindenkivel egyenlően bánnak. Semmit sem tartanak a magukénak; nincs egójuk. Nem érintik őket az olyan ellentétpárok, mint a hideg és meleg, és nem érdeklő őket más tulajdona. Mindenekfelett, mindig Rám koncentrálnak.” – SB 11.26.27
„Nagyon szerencsés Uddhava! Mint te, ezek a szerencsés szentek állandóan Róma beszélnek. Bárki megtisztul a bűneitől, ha meghallgatja, mit mondanak.” – SB 11.26.28
„Akik e témákat meghallgatják, eléneklik, vagy csak értékelik és tisztelik, odaadó bhaktáim lesznek, kialakul bennük a hit és az odaadás Irántam.” – SB 11.26.29
Ahogyan a tengerben fuldokló számára egy hajó a megváltás, a szentek a megváltás a szegény lelkek számára, akik elsüllyednek az anyagi létezés óceánjában. Krsna mondja,
„Mindenki számára az étel az élet; Én vagyok a szenvedők menedéke; a vallásos tettek az egyetlen kincs, amit az ember magával vihet, miután meghalt; és a szentek mindenkit megmentenek, aki fél az anyagi létezéstől.” – SB 11.26.33
„A szentek éppen úgy adnak belső látást az emberiségnek, ahogyan a fölkelő nap megvilágítja az univerzumot. Bizony, félistenek ők; a legigazabb barátok; az ember saját énje, az Én énem.” – SB 11.26.34
Imádandó lelki tanítómesterünk, Srila Prabhupáda Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura elmagyarázta ezt a verset a Bhágavata-vivrti-ben: „A szenteket a naphoz lehet hasonlítani. Szavaik olyanok, mint a fény, megadja a látás képességét a feltételekhez kötött lélek tudása belső szemének, megsemmisíti a tudatlanság sötétségét, amelybe beleesett. Az igazán szentek azok, akik az odaadás útján járnak. Abhaktákat sem szenteknek, sem legigazabb barátoknak nem lehet tekinteni. Mind nagyon távol vannak az Úrtól, akik a világot az élvezet forrásának látják, félelmetesnek találják, amit el kell utasítani, vagy más vágyaik vannak, mint az Úr öröme. Csak azok képesek legyőzni az ellentétpárokat és a megkülönböztetéseket, akik teljesen elkötelezték magukat az odaadó szolgálat útján.”
A szentekkel való társulás előnyei
Milyen előnyökkel jár a szentek társasága? A szentek – a guru és a tiszta bhakták – részvéte főként azt eredményezi, hogy megszünteti a rossz szokásokat, és kibontakoztatja a tiszta bhaktit.
„Az Úr Krsna odaadó szolgálatának alapja a társulás a fejlett bhaktákkal. Ha már felébredt valakiben a Krsna iránti alvó szeretet, még mindig az elsődleges szolgálata, hogy társul ezekkel a bhaktákkal.” – CC 2.22.80
„Egy nagy bhakta kegye nélkül semmi nem számít odaadásnak. Az ember nemcsak hogy képtelen elérni a Krsna iránti tiszta odaadást, de nem szabadulhat meg még az anyagi létezés kötelékeitől sem.” – CC 2.22.51
Számos vers van a Bhágavatamban, amelyek szintén a bhaktákkal való társulást dicsőítik:
„Rahúgana, az ember nem valósíthatja meg az Abszolút Igazságot, ha nem keni be az egész testét a nagy bhakták lába porával. Nem jöhet el a megvalósítás az aszkézisből és lemondásból, áldozat végzéséből, a családi életről való lemondásból, vagy olyan lemondásokból, mint víz alatt maradni télen, vagy körülvenni magát tűzzel és a nap perzselő hevével nyáron.” – SB 5.12.12
„A materialista életre nagyon hajlamos emberek soha nem tisztulhatnak meg, soha nem érhetik el a dicsőséges Urat, ha nem kenik a testükre egy olyan vaisnava lába porát, aki teljesen megszabadult minden anyagi szennyeződéstől.” – SB 7.5.32
A jámbor embereket, vagy a karma és gjána utak szádhujait nem szabad tadíjaként, az Úrral kapcsolatos emberként vagy dologként meghatározni. Azoknak, akik a bhakti útján előre akarnak haladni, nagyon óvatosnak kell lenniük, kinek végeznek szolgálatot. Különben nem sajátítják el, nem érik el a célt – a tökéletességet a tiszta odaadásban és a Krsna iránti szeretetben.
A vaisnavákkal szembeni sértések elkerülése
A Hari-bhakti-vilásza az Agni Puránát idézi, elmondja, milyen eredménnyel jár, ha valaki megveti a Visnu szimbólumaival díszített bhaktát. Ezt a verset egy bráhmana mondja el, aki a fia halálát siratja – az Úr Rámacsandra apjának, Dasaratha királynak a nyila találta el.
„Gondoltam valaha, hogy az Úr múrti-formája nem több, mint egy kődarab? Láttam valaha Visnu bhaktáját az úton, éreztem tiszteletlenséget, mert a testét elfedték az Úr szimbólumai? Ez a visszahatás ezekre a bűnökre, hogy most a fiam halálát siratom?” – Hari-bhakti-vilásza 15.41
Ezt az eseményt a Rámájana írja le. Az Úr Rámacsandra apja, Dasaratha király nagyon tehetséges íjász volt, akkor is eltalált egy állatot, ha csak a hangját hallotta, nem is kellett látnia. Egy alkalommal az erdőbe ment vadászni. Ugyanabban az erdőben egy Sravana nevű bráhmana fiú a folyóhoz ment, hogy vizet hozzon a vak szüleinek. Miközben Sravana vizet merített, Dasaratha hallotta a hangot, azt gondolta, hogy egy elefánt iszik, és kilőtt egy nyilat abban az irányban. Eltalálta a célt, és a szerencsétlen gyerek halálosan megsebesült. Haláltusájában a fiúnak még valahogy sikerült beszélni a szomjas szüleiről, és megkérte Dasarathát, vigye el nekik a vizet, amit ő már nem tudott biztosítani.
A király elvette a vizesedényt, és csendesen állt Sravana apja és anyja előtt. A vak apa szólt: „Gyermekem, miért tartott ma olyan sokáig vizet hoznod?” Dasaratha hallotta a félelmet és aggodalmat a vak bráhmana hangjában, és nagyon szomorúan elmondta neki, mi történt. „Bölcs, az én nevem Dasaratha. Állatnak néztem a fiadat, és megöltem.”
A vak bölcs elájult, amikor meghallotta a tragikus hírt. Egy idő után, amikor magához tért, siratni kezdte veszteségét. Ebben a pillanatban kezdett spekulálni, milyen lehetséges oka lehetett a fia halálának.
A Padma Purána is óva int, nehogy közönséges embernek lássuk a vaisnavát:
„A pokol lakója lesz, aki azt gondolja, hogy a guru közönséges ember, aki tiszteletlen a tévedhetetlen Úr saját kíséretéhez tartozó vaisnavával szemben, azt gondolja, hogy egy bizonyos kasztba vagy hitvalláshoz tartozik, vagy aki azt gondolja, hogy közönséges víz a csaranámrta, amely a Kali-korszak minden hibájától megtisztít.”
Továbbá ezt írja a Szkanda Purána,
„Azok a bolondok, akik a nagy lelkeket, Visnu bhaktáit bírálják, lezuhannak a Maháraurava nevű pokolba az őseikkel együtt. Hatféle viselkedés jár bukással: megölni vagy káromolni egy vaisnavát, ellenségességet érezni iránta, nem követni az etikettet, és nem állni fel üdvözlésül, vagy megharagudni rá. Még az is a bukás oka, ha valaki nem örül, amikor egy vaisnavát lát.” – Hari-bhakti-vilásza 10.311-2
Továbbá azt mondják, hogy még a vaisnavák bírálatának meghallgatása és bukáshoz vezet.
„Ha valaki azt hallja, hogy káromolják az Urat vagy azokat, akik Neki szentelték az életüket, és nem távozik azonnal, elbukik, és elveszt minden érdemet, amit korábban szerzett.” – SB 10.74.40; Hari-bhakti-vilásza 10.316
A bhakta az Úr kegyének csatornája
Amikor Sri Csaitanja Maháprabhu megfigyelte, mennyire kedveli és megbecsüli Pratáparudra király az Ő társát, Rámánanda Ráját, jelezte, hogy kegyes szándékozik lenni a királyhoz, és szólt:
„Kedves Rámánanda Rájám, Krsna összes bhaktája közül te vagy a legkiválóbb; ezért aki téged szeret, biztosan nagyon szerencsés. Mivel a király annyira szeret téged, az Úr Krsna biztosan el fogja fogadni őt.” – CC 2.11.26
Bhaktivinoda Thákura megtanította, hogyan kell imádkoznia a bhaktának a fejlett vaisnavák társaságáért, hogyan boruljon a lábukhoz, hogyan mondja el nekik sírva a szenvedéseinket, azt, hogy az anyagi élet tüzében égünk, mert nem törődtünk az Úr szolgálatával. A bhakták a kegy óceánjai, és az egyetlen gondjuk, hogy látják a feltételekhez kötött lelkek szenvedését. Ha tudnak a szenvedésünkről és közbenjárnak értünk a Legfelsőbb Úrnál, Ő nagyon kegyes lesz hozzánk, tudja, hogy a kísérete a gondunkat viseli. A Legfelsőbb Úr kegyét bhaktáin keresztül kapjuk meg.
A Legfelsőbb Úr részvét-energiája a nagy vaisnavában vagy Krsna lelki tanítómester bhaktája testében nyilvánul meg. Mivel a bhakták a szívükben tartják Krsnát, bárkinek odaadhatják, aki kétszínűség nélkül menedéket vesz náluk. Krsnát nem lehet másként megtalálni, mint teljesen elfogadni a bhakta menedékét, aki teljesen átadta magát a Legfelsőbb Úrnak. Ezért írt olyan jóváhagyással Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi arról, hogy Raghunátha dásza nagybátyja, Kálidásza milyen buzgón tisztelte a vaisnava ételmaradékait.
„Ilyen dicsőséges a bhakták ételmaradéka: megtisztelésükkel Kálidásza el tudta érni Sri Csaitanja Maháprabhut. Ezért tegyétek félre a szégyent és undort, egyétek meg a vaisnava ételmaradékait, mert így téve minden vágyatok teljesülni fog. Krsna ételmaradékait mahá-praszádának nevezik, de a bhakták ételmaradékainak a mahá-mahá-praszáda nevet adták. A bhakták lába pora, a víz, amely lemosta a lábukat, és az ételmaradékaik mind nagyon nagy segítségek a lelki gyakorlatban. Valamennyi kinyilatkoztatott szentírás újra meg újra hangosan hirdeti, hogy e három dolog használatával el lehet érni a Krsna iránti extatikus szeretet legmagasabb célját. Kedves bhaktáim, kérlek, hallgassatok meg, mert ehhez ragaszkodom: higyjetek ebben a három dologban, és szolgáljátok őket teljes hittel. Rajtuk keresztül ízlelitek meg a szent szeretet örömét, amelyet Krsna szent nevében találni, és el fogjátok nyerni Krsna örömét. Ezt bizonyította Kálidásza tapasztalata.” – CC 3.16.58-63
Bhaktivinoda Thákura is így énekelt:
„Mikor lesz hozzám kegyes Sri Csaitanja Maháprabhu? Mikor találok menedéket egy vaisnava árnyékában? Alázatosan közeledem a szenthez, nyakam körül ruhával, összetett kezekkel, és a fogaim között egy szalmaszállal. Megállok előtte, és feltárom neki a lelkemet. Sírva beszélek neki a szenvedésemről, és könyörgök, engedjen ki a materialista élet tüzéből. Ha az a nagyon kegyes vaisnava meghallja a történetemet, közbenjár értem a Legfelsőbb Úr Krsnánál. Még nagyon érdemtelen és jelentéktelen vagyok, Krsna részvétteljes lesz irántam, amikor hallja, hogy a vaisnava értem imádkozik.” – Kaljána-kalpataru
„Tisztelt vaisnava, részvét óceánja, légy kegyes hozzám, a szolgádhoz. Könyörgöm, adj nekem menedéket, és tisztíts meg. Mivel Krsna a tiéd, a te hatalmadban áll, hogy odaadd másoknak. Én tehetetlen vagyok, csak Krsna neveit mondogatom, és követlek, bárhova mész.” – Saranágati
A lelki tanítómester kegye nélkül nem lehet elnyerni a vaisnavák kegyét. És a lelki tanítómester és a vaisnavák kegye nélkül nincs remény a Legfelsőbb Úr kegyének elnyerésére. A lelki tanítómester adja meg nekünk a képességet, hogy felismerjük az igazi bhaktákat, és elválasszuk őket azoktól, akik csak bhaktáknak színlelik magukat. E megkülönböztetés nélkül könnyű rossz társaságba keveredni, és letérni a tiszta odaadás útjáról. Senki más nem mutatja meg nekünk a hiteles társulás irányát, mint a hiteles lelki tanítómester, aki valamennyi, a szentírásokban leírt tulajdonsággal rendelkezik: teljes mértékben ismeri a szentírások igazságait, a Legfelsőbb Igazság közvetlen megvalósításával gazdagítva, a bhakti jóga útjának legmagasabb szintjén, az anyagi kötőerők ide-oda rángatása nélkül. A tökéletesség eléréséhez szükséges útmutatást biztosan nem képesek megadni azok az úgynevezett guruk, akik nem igazán ismerik a vaisnava tanítást, közömbösek a Szent Név éneklésének Maháprabhu által intézményesített útjával szemben, akik sértéseket követnek el a Szent Név ellen, vagy akiket beszennyezett az abhakták vagy a törvényellenes szexuális kapcsolatokat fenntartók bűnös társasága.
A szén feketeségét a világ összes tavában és óceánjában található víz sem változtathatja meg; ezt csak a tűz képes átalakítani. Ugyanígy csak a szad-guru isteni tanításainak lobogó tüze tisztíthat meg az anyagi szennyeződéstől. Csak akkor lehet kiszabadulni az anyagi illúzió boszorkányának szorításából.