3.
A szolgálat kezdetei
Azt mondják, a szerencsés élő lélek sok életen át vándorol a 14 világban1, és csak azután találkozik a vaisnava guruval Krsna kegyéből. A gurun keresztül kapja meg az odaadás növényének magját.
„Miután ebben a zavart állapotban vándorolt az univerzumban, ha a lélek valahogyan találhat egy szentet, aki exorcistaként működik, nagyerejű igézésként ható utasításai legyőzik májá uralmának boszorkányát, aki futva menti az életét. Ekkor a szerencsés egyén megtalálja a Krsna iránti tiszta odaadást, és Mellette egy helyet. Ott imádja Krsnát, és közben szolgálja a gurut. Ennek eredményeként megszabadul az anyagi élet illuzórikus kötelékeitől, és eléri Krsnát.” – CC 2.22.14-15, 25
„Amikor, jó szerencséből, itt az ideje annak, hogy az anyagi kötelék megszűnjön, kialakul a Krsna iránti ragaszkodás a bhakták társaságában.” – CC 2.22.45
Ezt mondja Mucsukunda király az Úr Krsnához intézett imáiban, amikor megszabadult:
„Tévedhetetlen Úr! Amikor az univerzumokban vándorlók számára eljött annak az ideje, hogy megszűnjön az anyagi létezésük, kapcsolatba kerülnek a bhaktákkal. Csak a bhaktákkal való társulás eredményeképpen fejlődhet ki a vonzódás Irántad, a szentek célja, az univerzum Ura iránt.” – SB 10.51.53
A bhakták társasága nélkül senki sem kezdheti el gyakorolni az odaadó szolgálatot. Gyakorlás nélkül senki sem szabadulhat meg a bűnös tendenciáktól, senki sem érheti el a Krsna iránti szeretet célját. De senki sem társulhat a bhaktákkal, ha előbb nincs meg benne az a jámborság, amely az odaadó szolgálathoz vezet. Ezért mondja Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi:
„Amikor Krsna úgy dönt, hogy kegyes lesz egy szerencsés lélekhez, személyesen irányítja őt belülről, mint Felsőlélek, és kívülről, mint lelki tanítómester. Ha a bhakták társasága felébresztette valakiben a hitet Krsna odaadó szolgálatában, felébred a Krsna iránti, alvó szeretete, amely megszünteti a feltételekhez kötött, anyagi létezést. Egy nagy bhakta kegye nélkül egyetlen cselekedetet sem lehet olyannak tekinti, mint ami rendelkezik az odaadó szolgálat jellemzőivel. Nem lehet megszabadulni az anyagi létezés kötelékeitől, a Krsna-bhakti eléréséről nem is beszélve,” – CC 2.22.47, 49, 51
Az odaadáshoz vezető jámborság
A fent idézett szövegekben a szerencse szó azokra a korábbi jámbor tettekre utal, amelyek végső soron elvezetnek a bhaktihoz. A lelki életre való efféle hajlam ébreszti fel a vágyat, hogy társuljunk lelki dolgokban messzire jutott emberekkel. Az ilyen társulás kelti fel az odaadó szolgálat ízét.
„Az odaadás az Úr bhaktáival való társulásból születik. Az ilyen szentekkel való kapcsolat azoknak adatik meg, akik előző életeikben jámbor érdemeket gyűjtöttek.” – Brhan-náradíja Purána, Hari-bhakti-vilásza 10.279
Bhaktivinoda Thákura így magyarázza ezt a fejlődést az Amrta-praváha-bhásjában (2.22.45): „A bhakti szentírások a múltbeli jámborság eredményeit jó szerencsének nevezik. A múltbeli jámborság háromféle, attól függően, hogy odaadáshoz, érzékkielégítéshez vagy felszabaduláshoz vezet. Ebben a világban minden, tiszta odaadáshoz vezető cselekedet neve bhaktj-unmukti-szukrti, az érzékkielégítéshez vezetők bhogonmukti-szukrti és a felszabaduláshoz vezetők moksonmukhi-szukrti. A lélek alkati tevékenységét, az Úr odaadó szolgálatát felébresztő jámbor tettek véget vetnek az anyagi természet kötelékeinek.”
Az a következtetés, hogy a bhaktákkal való társulás az odaadó szolgálattal kapcsolatos jámbor tettek eredményeképpen jön létre. Az ilyen jámborság Visnunak vagy a vaisnaváknak végzett véletlen szolgálatból származik. Nem kell nagyon hosszú időt tölteni a bhakták társaságában. Egy lava egy másodperc 4/45 része, egy villanásnyi idő. Azt mondják, elég egy lava ideig társulni a fejlett bhaktákkal, az már minden tökéletesség elérését eredményezi. Ekkora transzcendentális ereje van a társulásnak:
„Minden szentírás újra meg újra dicsőíti a bhakták társaságát. Egy pillanatnyi társulás eredménye minden tökéletesség.” – CC 2.22.54
„A mennyet vagy a felszabadulást össze sem lehet hasonlítani az Úr társaival való társulás legrövidebb pillanatával sem. Ha ez így van, akkor hogyan lehet ezzel egyértékűnek tekinteni a világiak nyomorúságos áldásait?” – SB 1.18.13, CC 2.22.55
Hit
A szenttel való kapcsolatból származó jámborság eredménye az egyre nagyobb elkülönülés ettől a világtól, múlandó örömeivel és kudarcaival. Ez vezet ahhoz a vágyhoz, hogyan olyan emberekkel társuljunk, akik az örök igazságot kutatják. Ha a szerencsés lélek egy szent ajkairól Krsna-tudatos előadást hall, kialakul benne a hit, bizonyos hiedelem, hogy minden kötelezettsége teljesül, ha Krsnát odaadóan szolgálja.
Amikor valaki egy bhaktától hallja a Bhagavad-gítá magyarázatát, megtudja, hogy bár először úgy tűnik, Krsna különféle lelki utakat értékel, például a védikus áldozatokat, a karma-jógát és a gjána-jógát, a végső elemzésben ezek az utak mind másodlagos helyre szorulnak, és a bhakti-jógáé az első hely. Krsna utolsó utasítása az odaadó szolgálatot írja elő, mint a lelki megvalósítás legkiválóbb útját. Az az általános szabály, hogy amikor ellentmondásos utasításokat adnak, az utolsót kell előnyben részesíteni. Krsna végső szavai a Gítá man-maná bhava mad-bhakto mad-jádzsi mám namaszkuru és a szarva-dharmán paritjádzsja mám ekam saranam vradzsa versei. A végső utasításban hivő élőlény bhakta lesz, minden más cselekvésről lemond, és Krsna-bhadzsanát végez.
A Bhágavatam egyik fontos versében az Úr Kapiladéva oktatja az anyját, Dévahútit arról, hogyan fejlődik a hit a bhaktákkal való társulással és a Krsna-tudatos témák meghallgatásával kezdve. A hit együtt jár a fegyelmezett odaadó szolgálat végzésével. Ha valaki elkezdte a gyakorlást, belső élete a ratin vagy bháván, az odaadás érzelmein keresztül fejlődik, és onnan tovább az odaadás tiszta állapotába, a premába.
„Hősies kedvteléseim nagyon kellemesek a fülnek, kielégítik a szívet, ha azokat a tiszta bhakták társaságában hallgatják. Aki örömmel élvezi ezeket a kedvteléseket ilyen társaságban, ennek eredményeképpen gyorsan előrejut a felszabadulás útján, áthaladva a hit (sraddhá), a Krsnával való isteni kapcsolat feltárása (rati) és az Iránta érzett igaz szeretet (bhakti) szakaszain.” – SB 3.25.25
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi így határozta meg a hitet:
„A hit szó az a szilárd és magabiztos hiedelem, hogy egyedül a Krsna iránti odaadással minden kötelesség teljesül.” – CC 2.22.62
Ez a hit azon a megértésen alapul, hogy Krsna minden létezés alapja:
„Ahogyan a fa törzse, ágai, gallyai és levelei táplálékot kapnak, ha a gyökerét öntözik, és minden érzék elégedett, ha a gyomornak adnak ételt, ugyanígy minden élőlényt szolgál az, aki a tévedhetetlen Legfelsőbb Személyt imádja.” – SB 4.31.14
Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr imádata automatikusan szolgál valamennyi félistent, az imádat minden tárgyát. Ha az Úr elégedett, az egész univerzum elégedett. Akinek ilyen hite van, az alkalmas arra, hogy odaadó szolgálatot végezzen.
Ahogyan a Bhágavatam (11.20.9) mondja, amíg az odaadó szolgálat témáinak hallgatása fel nem ébresztette a hitet, addig az ember továbbra is tettekhez és tudáshoz vonzódik. Ezt ez előzetes hitet a szentírásokba vetett vagy doktrinális hitnek nevezik. Bhaktivinoda Thákura a következőt írja az Ámnája Szútrában:
„Sraddhá, hit egy adott mentális hozzáállás, amely az odaadásra irányul, és elutasítja a lelki fejlődés minden egyéb eszközét. A meghódolás folyamata jellemzi.”
Amíg nincs meg ez a hit, addig nincs esély arra, hogy valaki vonzódni kezdjen a Bhágavatam és a hasonló szentírások meghallgatásához. Ez a hit az odaadás növényének a magja. Miután bejárta az univerzumokat, a szerencsés lélek, aki felhalmozta a megfelelő érdemeket, elnyeri az odaadás magát, a hitet, Krsna és a lelki tanítómester kegyéből.
A mag elültetése
A hit magját a szív talajában ültetik el. A víz az odaadó szolgálat cselekedetei, például Krsnáról hallani a szádhuktól, és aztán elismételni, ezek öntözik a magot, amely hamarosan kicsírázik az odaadás növénye formájában. A növény addig nő, amíg túl nem jut a Viradzsá folyón, Brahmalókán keresztül a lelki égbe kerül, és onnan tovább megy Goloka Vrndávanába, ahol meghozza a prema isteni, gyönyörteli gyümölcseit.
„A lélek a kertész szerepében elülteti a hit magját a szívben, és megöntözi a hallással és az énekléssel. A növény kisarjad, és addig növekszik, ameddig át nem hatol az univerzum burkolatain, átkel a Viradzsá folyón, áthalad Brahmalókán, és eljut a lelki égbe. Onnan tovább növekszik, amíg el nem jut Goloka Vrndavanába, ahol Krsna lótuszvirág lábai kívánságokat teljesítő fája köré tekeredik.” – CC 2.19.15-154
Krsanadásza Kavirádzsa Goszvámi, Rúpa Goszvámi legkiválóbb követője is elismétli Rúpa leírását a fokozatos lépésekről, amelyek elvezetnek a prema-bhaktihoz, az odaadáshoz a tiszta szeretetben:
„Ha a lélek olyan szerencsés, hogy hinni kezd Krsnában, társulni fog a bhaktákkal. A bhaktákkal való társulás eredményeképpen a hallással és énekléssel kezdődő odaadó szolgálatot végzi. A gyakorlati odaadó szolgálat megszabadít minden nemkívánatos anyagi szennyeződéstől, és ez állandósághoz vezet. Ha megvan ez a kitartás a gyakorlásban, akkor kialakul a hallás, éneklés és más szolgálatok íze. A következő lépés a mély ragaszkodás felébresztése, és ebből végre megjelennek a szeretet első megnyilvánulásai, mint a sarjadzó fa. Ezeket az első extatikus megnyilvánulásokat nevezik bhávának, ennek intenzívebb formája az Istenszeretet vagy prema, az éket végső célja, és minden öröm tárháza.” – CC 2.23.9-13
Az odaadás gyümölcse nektári, lényegében rendkívül élvezetes. Az ember teljesen elégedett, ha megízlelte azt a gyümölcsöt. Minden szomorúság, zavar, félelem és epedés örökre eltávozik a szívből, és az ember undorodik az érzékkielégítés, felszabadulás és misztikus erők vágyaitól. A szívben nincs helye többé gyűlöletnek, féltékenységnek, irigységnek, és annak a tendenciának, hogy másokat bíráljunk. Nem kísért meg a szex, vagyon vagy hatalom, a halláson, éneklésen és emlékezésen keresztül szilárdak maradunk a Krsna-tudatban. Az embernek nincs más kötelessége, csak az Úr örömére végzett cselekvés. A Krsna-tudat fejlesztésével kapcsolatos tudáson – szambandha, abhidéja és prajódzsana – az embert nem érdekli más tudás felhalmozása. Sose gondolja azt, hogy valamilyen jóga-gyakorlat jobb, mint a bhakti jóga.
Az élőlény csak Krsna belső gyönyör-energiája kegyéből nyerheti el az odaadás kincsét. Ezt a kincset az örökli, aki olyan szerencsés volt, hogy a hládini-saktitól megáldott bhaktával társult. Ezért mondják, hogy a Krsna bhaktáival való társulás a Krsna iránti odaadás alapja. Ahogyan a pénzre vágyónak gazdagokkal, az odaadás kincsét keresőnek olyan emberek társaságát kell keresnie, akik gazdagok az odaadásban. Aztán el kell fogadnia a tanítást, és az útmutatást szigorúan követve belép az odaadás életébe.