2.
A szolgálat megtisztító ereje
A Bhagavad-gítában az Úr kijelenti:
„A három kötőerőből álló külső energiát Isten hatalmazta fel, így lehetetlen legyőzni. De aki meghódol Előttem, átkelhet ezen a máján.” – BG 7.14
Visvanátha Csakravarti megjegyezi, hogy ez a vers erre a kérdésre késztet: „Ha ilyen nagy előnyök származnak abból, ha valaki meghódol az Úrnak, miért nincsenek értelmesebb emberek, akik így tesznek?” Visvanátha tömör válasza, lehet, hogy az emberek értelmesnek gondolják magukat, de nem azok. Az igazán értelmesek és műveltek valóban meghódolnak az Úrnak. Akikből hiányzik a jámborság, rossz panditák lesznek, nem jó panditák – a tudásukat személyes nyereségért, önmaguk dicsőítésére használják, nem az Úr megelégedésére. Krsna folytatja, hogy ezt tisztázza:
„A gonoszak nem hódolnak meg Nekem. Ostobák, az emberiség alja, az illúzió elrabolta az értelmüket, és démoni mentalitásnál vettek menedéket.” – BG 7.15
Visvanátha Csakravarti Thákura azt a kommentárt fűzi ehhez a vershez, hogy négyféle gonosz ember van, aki nem hódol meg az Úrnak: 1. ostoba, 2. az emberiség alja, 3. akik tudását elrabolta az illúzió, 4. és akik démonikusan gondolkodnak. Megvizsgálja e típusok jellemzőit:
- Az ostobák. Ezek a tetteik gyümölcseiért dolgoznak, és egy szinten vannak az állatokkal. Nem törődnek a Krsna-tudatos filozófia örök gyönyöreivel, hanem inkább az érzékkielégítés tünékeny örömeit keresik ebben a világban, és később a mennyben.
- Az emberiség alja. Ezek az emberek életük valamely pontján, egy rövid időre elfogadták az odaadás elveit, és így azt lehet mondani, hogy elérték az emberi státuszt. De mielőtt elérték volna az odaadó szolgálat célját, felhagytak vele, azt gondolták, nem éri meg az erőfeszítést. A bhakti önkéntes elutasítása mutatja, hogy ők az emberiség alja.
- A következő osztályba azok tartoznak, akik megtanulták, tanították is a szentírásokat, de az Úr külső energiájának hatására megkülönböztető képességüket. Ezek az emberek azt gondolják, hogy egyedül a vaikunthai Nárájana isteni formája méltó örök dicséretünkre és odaadásunkra, de úgy tartják, hogy Ráma és Krsna nem érnek annyit, azt hiszik, hogy közönséges emberek. Nekik mondta el az Úr ezt a verset: „A bolondok nem tisztelnek Engem, amikor emberi formát öltök.” (BG 9.11) Lehet, hogy ezek az emberek meghódolt bhaktáknak tűnnek, de ez nem így van.
- A démonok azok, akik az Úr ellenségei lettek. Olyanok, mint Dzsarászandha, aki látta az Úr formáját, de nyilakat lőtt Rá. Az ilyenek hamisan azzal érvelnek, hogy mivel Krsna formája látható, ezért ugyanolyan, mint más, az anyagi világban látható formák. Ezt a hitet rávetítik még a vaikunthai Nárájanára is, és megpróbálják szétvágni öröklét-tudat-boldogság testét. Ennek eredményeként soha nem hódolnak meg Neki.
Akik eljönnek az odaadó szolgálathoz
A Gítá következő versében az Úr Krsna azt a négyféle embert írja le, akik meghódolnak Neki:
„Négyféle jámbor ember imád Engem, Ardzsuna. Ezek a szenvedők, a bölcsesség keresői, a nyereségre törekvők, és a bölcsek.” – Gítá 7.16
A szenvedők betegségtől vagy más megpróbáltatástól szenvednek, ettől akarnak megszabadulni. A bölcsesség keresője lehet az, aki az önvalót akarja megismerni, vagy egy tanuló, aki valami más területet, például nyelvtant akar tanulni. A nyereségre törekvők az érzékek tárgyait akarják élvezni, a földet, a szép nőket és a pénzt. Bölcsek azok, akik belülről megtisztultak, és lemondtak. Visvanátha azt mondja, jámborok azok, akik vallásosan teljesítik a varnásrama-dharma előírt kötelességeit.
A jámborok első három típusa családos emberek, akiknek még vannak világi vágyaik, az utolsó a vágytalan lemondott, szannjászi. De mind a négynek kevert az odaadása: az első háromé karmával kevert, míg az utolsóé a tudással vagy a jógával, amelyet a Gítá 8. fejezete ír le (lásd még 8.12). Amikor az odaadás nem keveredik ilyen elemekkel, úgy nevezik, kévalá, vagy kizárólagos odaadás; ez a tiszta bhakti, és a Gítá számos verse leírja:
„Prthá fia, hallgasd meg, hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétség nélkül a jóga végzésével, miközben Nálam veszel menedéket, és az elméd Hozzám ragaszkodik.” – Gítá 7.1
„Prthá fia, könnyen elérhet Engem az a jógi, aki mindig fegyelmezett, és eltérés nélkül, szüntelenül Rám emlékezik.” – Gítá 8.14
„Prthá fia, a nagy lelkek, akik az isteni természetnél vesznek menedéket, osztatlan figyelemmel imádnak Engem, mert ismerik határtalan fenségemet. Állandóan a dicsőségemet zengik, teljes mértékben törekszenek, megtartják a fogadalmaikat, odaadóan leborulnak Előttem, és állandóan V Velem egyesülve imádnak Engem.” – Gítá 9.13-14
„Személyesen vállalom a felelősséget, hogy megvédem teljesen Tőlem függő bhaktáimat, megadok nekik mindent, ami az életükhöz szükséges. Ők mindig csak Rám gondolnak, és kizárólag Engem imádnak, minden tekintetben.” – Gítá 9.22
A Bhagavad-gítá legutolsó utasításában az Úr Krsna azt mondja, hagyj fel minden, a védikus szentírásokban előírt kötelességgel, ideértve a varnásrama-dharmát, a testi cselekvéseket vagy a gondolkodást szabályozó, egyéb előírásokat. Továbbá, a szentírás legbizalmasabb tanítására kell koncentrálni – a Legfelsőbb Úr személyes természetére – és kizárólag Neki kell meghódolni. Az ilyen tiszta vagy kizárólagos odaadás eléréséhez szükséges jámborság az, amely a Legfelsőbb Úr imádatára irányul.
Átmenet a vallástalanságból a meghódolásba
Bhaktivinoda Thákura részletesen elmagyarázza ezeket a verseket Bhagavad-gítá fordításában, elmondja, hogyan halad az ember a vonakodástól az Úr lelkes szolgálatáig.
„A szabályozottan élő jámborok között négyféle ember végzi a szolgálatomat. Aki anyagi vágyainak beteljesülésére törekszik, szenved, mert a reménye meghiúsul. Szenvedései közepette Rám gondol. Az ilyen embereket nevezem szenvedőknek. A vallástalan, nem szabályozott életmódot követő emberek azonban akkor sem gondolnak Rám, amikor bajban vannak.
„A korábban említett ostobák, az istentelen empirikusok és logika-tudósok akkor jönnek Hozzám, akkor jutok az eszükbe, amikor a kutatásaik során szükségük van a Legfelsőbb Lény-felfogásra. Ezek az érdeklődők.
„Azok, akiket az emberiség aljának neveztem, elfogadják az Istenség elvét, mint ami szükséges az erkölcsös élethez, de ez az erkölcs nem az Istenség elvein alapul. Amikor ezek az emberek már nem elégedettek fogyatékos Istenfelfogásukkal, és belátják, hogy az Istenség az erkölcs fölött áll, bhakták lesznek a vaidhi-bhakti útján, de valami nyereséget akarnak odaadó szolgálatukért.
„A májától megtévesztettek Sivát vagy Brahmát imádják, de nem ismerik pontosan a szambandhát – nem ismerik fel, hogy a Legfelsőbb Úr örökké az energiák tulajdonosa, a lélek a tudat örök, egyéni szikrája, és csak ideiglenesen van kapcsolatban a nem tudatos anyagi energiával. Többnyire nem ismerik fel az örök alkati helyzetüket, szolgálat-kapcsolatukat az Úrral. Ezért a tudásuk fedett, bár tanulmányozzák a Védántát, és más filozófiai írásokat. Amikor az illuzórikus energiától megtévesztett lélek felismeri, hogy a Legfelsőbb Igazság Brahman- és Paramátman-felfogása nem teljes, és a személyes Istenfelfogásnál, Bhagavánnál vesz menedéket, maga az Úr távolítja el értelméről a burkolatot. Ekkor a lélek felismeri, hogy ő az Úr örök szolgája, és elindul a meghódolás hatrétű útján.1
„Amikor a szenvedő vágyburkolatát elveszik, amikor a tudás keresője lemond a burkolatról, amely erkölcsi alapú tudásra korlátozza, a haszonleső lemond az érzéki boldogság triviális vágyáról, itt és ezután, és a filozófusok már nem akarnak eggyéválni az igazság személytelen arculatával, nem hiszik, hogy a személyes arculat időleges megnyilvánulás, akkor ez a négyféle ember is alkalmas lesz az odaadó szolgálatra. Amíg ezek a szennyeződések megmaradnak, az odaadó szolgálatuk a legjobb esetben kevert lesz. A kévalá, akincsaná vagy uttamá bhakti csak akkor jön el, ha ezektől a szennyeződésektől megszabadultak.”
Bhaktivinoda Thákura a kasája szót használja a szennyeződésre. Minden szennyeződés alapja a vágy a saját érzékek kielégítésére. Amikor a szenvedők, a kíváncsiak, az anyagilag motiváltak és a műveltek feladják érzéki alapú vágyaikat, és azon gondolkodnak, hogyan szerezhetnének örömet az Úrnak, az odaadásuk szennyeződésektől mentes lesz – ez a tiszta odaadó szolgálat.
Az Úrnak a tiszta bhakta a legkedvesebb
Az Úr Krsna azzal folytatja a tanítását a Gítá 7. fejezetében, hogy kijelenti, az odaadó szolgálatot elkezdő négyféle ember közül a bölcs a legjobb:
„A négyféle imádó közül kiemelkedik a filozófus, aki ismer Engem, és az odaadása koncentrált. Én, Sjámaszundara-formámban, nagyon kedves vagyok az ilyen filozófusnak, és ő is nagyon kedves Nekem.” – Gítá 7.17
„Ezek a bhakták mind kétség kívül nagy lelkek, de a filozófus az Én saját lelkem. Mindig együtt van Velem, meg van győződve arról, hogy Én vagyok az élet legkiválóbb célja.” – Gítá 7.18
Nem mondhatjuk, hogy az Úr egyáltalán nem szereti a szenvedőket, a vagyonra törekvőket és a kíváncsiakat, akik elkezdték odaadó szolgálatát. Az Úr olyan, mint a kívánságokat teljesítő fa, és bizonyos mértékben teljesíti minden bhaktája vágyát. És a bhakták persze örömmel elfogadják. Az igazán bölcs filozófus azonban semmit sem kér az Úrtól, sem mennyei életet, sem megszabadulást az anyagi élettől. Ezért olyan kedves az Úrnak. Belátta, hogy az élet célja sokkal inkább az Úr fekete fiú-formája, mint a forma nélküli Brahman-arculat. Az Úr ezt a vágytalan filozófust úgy kedveli, hogy magával egyenlőnek tekinti.
Az Úr a kizárólagos, tiszta bhaktát magánál is kedvesebbnek tartja. Ezért mondja Uddhavának:
„Senki sem olyan kedves Nekem, mint te, Uddhava, sem a fiam, Brahmá, sem Siva, aki a testemből született, sem a fivérem, Szankarsana, sem Laksmi, a házastársam, aki a mellkasomon tartózkodik, de még a saját testem sem.” – SB 11.14.15
Másutt, a Bhágavatamban, ezt mondja az Úr:
„Bráhmana, nem vágyom arra hogy transzcendentális boldogságomat és fenségemet a szent bhakták nélkül élvezzem, akik számára Én vagyok az élet egyetlen célja.” – SB 9.4.64
A bhakták társasága a megtisztító erő
Visvanátha Csakravarti véleménye szerint a háromféle bhakta – a szenvedő, a kereső és a haszonleső – mind tele van vágyakkal, míg a bölcs vágytalan. Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi egy kicsit másként gondolja. Azt írja, hogy a szenvedőnek és a haszonlesőnek anyagi vágyai vannak, míg a kíváncsi és a bölcs a felszabadulást akarja elérni. Ha kialakul bennük az a fajta jámborság, amely odaadáshoz vezet, akkor felhagyhatnak ezekkel a vágyakkal, és elkezdhetik imádni az Urat.
„Úgy tartom, hogy a szenvedő és a haszonleső materialista bhakta, a kíváncsi és a filozófus pedig a felszabadulásra vágyik. Ezt a négyféle jámbor embert mind nagyon szerencsésnek kell tekinteni, mert fokozatosan lemondanak az őket uraló vágyakról, és tiszta bhakták lesznek.” – CC 2.24.95-96
Önbecsapás és csalás – a bhukti és mukti vágya
A lelki tudás legtisztább tekintélye a Srimad Bhágavatam. Célja egy olyan vallási rendszer leírása, amely minden önbecsapástól mentes. Ezt a Bhágavatam bevezető versei mondják (1.1.2). Bár az emberi életnek mind a 4 célját kaitavának, tudatlanságból született önbecsapásnak mondják, a felszabadulás vágya az összes közül a legnagyobb sötétség, mert teljesen eltörölhet minden, az odaadás útján szerzett nyereséget.
Sridhara Szvámit a vaisnavák az odaadás legnagyobb őrének nevezik, a Srimad Bhágavatamhoz írt kommentárjáért. Ő a proddzshita-kaitava szavakat a következő módon magyarázza: „A pra előtag azt mutatja, hogy a felszabadulás vágyát teljesen el kell utasítani.” (Lásd CC 1.1.93)
Ezen az alapon az odaadás tisztaságát úgy lehet lemérni, hogy mennyire mentes az érzékkielégítés és a felszabadulás, vagy az élet 4 célja – vallásosság, anyagi eredmények, érzéki élvezet és üdvözülés – vágyaitól. Másutt Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi úgy beszél minden kedvező és kedvezőtlen cselekvésről, mint a tudatlanság sötétségéről, ami zavarja a bhakti elérését (CC 1.1.94). A Bhágavata bevezető verse a tiszta odaadás azon meghatározásához vezet, amelyet Rúpa Goszvámi adott – mentes minden egyéb vágytól, csak az Úr örömére törekszik.
Gaura-Nitái indokolatlan kegye megsemmisíti ezt a tudatlan önbecsapást, és lehetővé teszi, hogy a tiszta odaadás tudása fölkeljen, mint a nap a sötétségben.
Rúpa Goszvámi egy boszorkányhoz is hasonlítja az érzékkielégítés és a felszabadulás vágyait:
„Hogy is jelenhetne meg az odaadás boldogságának óceánja a szívben, amíg ott vannak az érzéki élvezet és a felszabadulás boszorkányai?” – Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.22, CC 2.19.176
A vágyak akadályozzák a tiszta odaadás kibontakozását, de az odaadó szolgálat az egyetlen eszköz, amivel ezeket meg lehet semmisíteni. Minden bűnös vágy alapja a tudatlanság, vagy Krsna elutasítása. Minden bűn magja, vagy tendenciája ebben a tudatlanságban van. Ebből a bűnös cselekvés elkerülhetetlen. A tudatlanságra, a bűnre és a bűn magjára is a klesa szót használják. Ezeket a klesákat csak az odaadó szolgálat semmisítheti meg, a hallás és éneklés, ahogyan a lelki tanítómester tanítja.
„A bhakti 6 jellemzője: 1. minden klesát megsemmisít, 2. megad minden áldást, 3. jelentéktelenné teszi a felszabadulást, 4. nagyon ritka, 5. különösen intenzív boldogság, 6. képes arra, hogy Krsnát vonzza.” – Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.18
Az odaadó szolgálat megtisztítja a vágyakat
Az elefántok királya, Gadzsendra már nem reménykedett abba, hogy életben marad, és nagy bajában az Úr kegyéért imádkozott. Őt tekintik a példának arra, aki a szenvedés miatt jutott el az odaadáshoz. Saunaka és a rsik lemondtak a közönséges tudásvágyról, hogy bhakták legyenek. Egy bizonyos ponton Dhruva Mahárádzsa belátta, csak időpazarlás, hogy nagy király akar lenni, és az élet igazi értéke a lelki élet legnagyobb java. Ekkor bhakta lett. És végül a 4 Kumára, Sukadéva és a 9 jóga-király mind elhagyták a filozófia útját, hogy az Úr iránti kizárólagos odaadást keressék. Mindegyik esetben az odaadáshoz vezető jámborság hozta el nekik ezt a jó szerencsét.
A rossz társulásnak az a hatása, hogy fokozatosan felébreszti a felszabadulás, az érzékkielégítés, vagy a misztikus erők vágyát. A bhakták társaságának azonban éppen ellentétes hatása van. Társaságukban az egyén kifejleszti a lelki értelmet, és a hitet az odaadó szolgálatban. Ennek eredményeként belátja a felszabadulás, érzékkielégítés és a misztikus hatalom jelentéktelenségét, és nagy intenzitással kezdi gyakorolni a bhakti jógát.
Ezt mondja Sukadéva, amikor kijelenti, hogy minden körülmények között, a motivációtól függetlenül, minden élőlény egyetlen kötelessége, hogy tiszta, és indokolatlan odaadó szolgálatot végezzen:
„Az értelmesebb embernek a Legfelsőbb Személyt kell imádnia az intenzív bhakti-jóga útján, akár tiszta bhakta minden személyes vágy nélkül, akár tele van mindenféle vággyal, akár a felszabadulásra törekszik.” – SB 2.3.10
Amikor Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi ezt a verset tárgyalja, a következőképpen vizsgálja az udára-dhih (értelmesebb) szót:
„Az értelmes szó azt jelenti, jó megítélése van. A jó megítélés jele, ha valaki odaadó szolgálatot végez, még akkor is, ha érzékkielégítésre vagy felszabadulásra vágyik. Ez azért van így, mert egyetlen más folyamat sem tudja meghozni a megígért eredményeit a bhakti támogatása nélkül. A bhakti azonban olyan erős és független, hogy egymaga megad minden eredményt. Ezt tudván az értelme személy kizárólag Krsnát imádja. Akinek ilyen széles, mély és felsőbbrendű értelme van, az az Urat szolgálja akkor is, ha van valami más indítéka, és végül eléri az odaadás tökéletességét. Az odaadás olyan erős, hogy eltöröl minden anyagi vágyat, az Úr transzcendentális tulajdonságaihoz vonz, és megadja az odaadást Krsna lábainál.” – CC 2.24.91-95
Visvanátha Csakravarti az intenzív szót úgy magyarázza, hogy a bhaktának a karma és gjána gyakorlatok belekeverése nélkül kell végeznie a transzcendentális, szerető szolgálatot. (Lásd még kommentár a Srimad Bhágavatam 5.19.26-hoz.)
Még az odaadó szolgálat alapvető cselekedetei is olyan erősek, hogy fel tudnak szabadítani.
„Ha valaki csak egyszer azt mondja, Krsna, a Tiéd vagyok, akkor Krsna megszabadítja őt az illuzórikus energia kötelékétől.” – CC 2.22.33
Az Úr Rámacsandra is megígérte, amikor elmondta Szugrívának, hogy találkozott Vibhísanával:
„Megígérem, ha valaki igazán meghódol Nekem, és csak egyszer azt mondja, A Tiéd vagyok, és meg akar szabadulni a félelemtől, örökre megadom neki a félelemnélküliséget.”
A bhakti átalakítja a bhaktát, még akkor is, ha a szolgálat indítéka valami más vágyon alapul, mert az odaadás külső cselekményei vonzzák Krsna kegyét. Az Úr olyan kegyes, hogy gyorsan megtisztítja az ilyen imádó szívét, megszabadítja az érzékkielégítés és a felszabadulás vágyaitól. Sőt odáig megy, hogy megadja neki az Istenszeretetet, még akkor is, ha nem ez volt az odaadó szolgálatának az eredeti célja. Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi írta ezt is:
„A rossz társulás miatt az élőlény anyagi boldogságra és felszabadulásra (az Úr személytelen arculatába való beolvadásra) vágyik, vagy misztikus jógát végez az anyagi hatalomért. Ha igazán értelmes lesz, a Krsna-tudathoz fordul, intenzív odaadó szolgálatot végez Sri Krsnának. Ha valaki úgy végez odaadó szolgálatot, hogy még vannak önző vágyai, az Úr akkor is ad neki menedéket, akkor is, ha nem kérte. Az Úr azt mondja magában, ez az ostoba Engem imád, és ugyanakkor anyagi érzékkielégítést keres. Kiönti az isteni nektárt, hogy mérget igyon. Elég bölcs vagyok ahhoz, hogy ne adjam oda az érzékkielégítés mérgét ennek a bolondnak. Inkább nektárt adok neki, és elfelejtetem vele ezeket az alacsonyabb rendű érzéki örömöket. Azok, akik valami más céllal imádják Krsnát, mégis megízlelik az odaadó szolgálat örömét. Aztán felhagynak a vágyaikkal, és csak arra sóvárognak, hogy az Ő szolgái legyenek.” – CC 2.22.37-41
A Csaitanja-csaritámrta fenti verseihez ezt a kommentárt írta Bhaktivinoda Thákura az Amrta-praváha-bhásjában: „A rossz jellem és rossz társulás eredményeként az élőlény érzéki élvezetre, felszabadulásra vagy misztikus erőkre vágyik. Ha véletlenül kapcsolatba kerül tiszta bhaktákkal, még mindig kialakulhat benne a tiszta értelem, lemondhat ezekről a vágyakról. Az érzéki élvezetekre, üdvözülésre vagy misztikus erőkre vágyakozók nem óhajtják a tiszta odaadást. Ha azonban olyan szerencsések, hogy mégis a tiszta odaadást gyakorolják, akkor Krsna olyan kegyes hozzájuk, hogy megadja nekik a premát, bár nem ez volt a céljuk.
„Krsna azt mondja magában, Ez az ember valami mást keresett, de mégis szolgált Engem; az alacsonyabb természet még mindig beszennyezi a szívét. Lemondott a prema nektárkelyhéről, és mérget akar inni, ez mutatja, hogy milyen ostoba. Képtelen a halhatatlanság nektárjáért imádkozni, ez a tudatlanság jele. Én azonban bölcs és tapasztalt vagyok, tudom, mi kell az élet tökéletességéhez, megízleltetem vele a nektárt. Ez az extázis elfelejteti vele az anyagi örömök keserű ízét.”
A félistenek így énekelnek a Bhágavatam versében az Úr kegyéről:
„Igaz, hogy az Úr Krsna teljesíti a vágyat, amikor valaki arra kéri. Ő azonban semmi olyat nem ad, amit ha egyszer megkaptak, újra meg újra kérni fogják. Ha ezek az imádók nem is kérik, az Úr személyesen adja meg nekik azt az áldást, amelytől elfelejtik minden időleges anyagi vágyukat.” – SB 5.19.27
„Aki önző indítékból végzi az Úr Krsna odaadó szolgálatát, az is megismeri a szolgálat ízét. Ennek eredményeként felhagy anyagi vágyaival, és arra vágyik, hogy az Úr örök szolgája legyen.” – CC 2.22.51
Bhaktivinoda Thákura szerint, „Ha valaki olyan szerencsés, hogy a bhakták társaságába került, és elkezdte Krsna odaadó szolgálatát, hogy valamilyen önző világi célt elérjen, hamar feltárul előtte, hogy ezek a célok kis értékűek, a bhaktitól kapott magasabb íz eredményeként. Krsna imádata olyan tiszta és szent, hogy aki kapcsolatba kerül vele, hamarosan elvet minden egyéb vágyat, és arra törekszik, hogy az Úr szolgája legyen.” (Amrta-praváha-bhásja)
A bhakti ereje elfelejteti az anyagi vágyakat. Ezt látjuk a nagy bhakta gyermeknél, Dhruvánál, aki elutasította az adományt, amit a Legfelsőbb Úr felajánlott, és így szólt:
„Uram, azért kezdtem gyakorolni a lemondást és az aszkézist, hogy nagy uralkodó legyen. Most, hogy elértelek Téged, aki rejtve maradsz még a nagy félistenek, szentek és királyok számára is, úgy érzem magam, mint aki üvegcserepeket keresett, és helyettük egy nagyon értékes drágakövet talált. Most olyan elégedett vagyok, hogy nincs olyan áldás, amit még kérhetnék Tőled.” – Hari-bhakti-szudhódaja 7.28; idézi CC 2.22.42 és 2.24.219
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura kommentálja az Anubhásjában, „A tiszta bhakták társaságának, Krsna kegyének és a Krsna iránti odaadásnak ez a közös jellemzőjük: megszabadítanak az abhaktákkal való társulás ízétől, az illuzórikus energiából keletkező szerencsétől, valamint attól a tendenciától, hogy a karma, gjána és jóga útjait kövessék.” – CC 2.24.104
A tudás és felszabadulás vágyainak átalakulása
Visvanátha Csakravarti Thákura írja a Srimad Bhágavatam 1.1.4 kommentárjában, hogy Saunakát és a többi látnokot eredetileg beszennyezte a tettekhez való, vágyon alapuló ragaszkodás. De amikor meghallgatták a Puránákat Romaharsanától, és elgondolkodtak a tartalmán, eljutottak arra a szakaszra, amelyen tudásra vágyakoztak. Később, a szent Ugrászavával való társulás eredményeképpen az odaadás ízére kezdtek törekedni. Szúta Goszvámihoz intézett szavaik bizonyítják, hogy eredetileg gyümölcsöző tetteket végeztek:
„Ezt az áldozatot végeztük, amelynek eredményei bizonytalanok a szertartás sok hiányossága miatt, míg a testünk fekete lett a füsttől. De te eljöttél, és életre keltettél azzal, hogy megitattál Góvinda nektárjával.” – SB 1.18.12
Miután a bölcsek az odaadásra léptek, a kíváncsiság kevésbé mutatkozott, és az áldozatot azért végezték, hogy eljussanak Hari lakóhelyére, Vaikunthába.
A Bhágavatam elmondója, Sukadéva Goszvámi azt is mondta Pariksit királynak, hogy szilárd egységben volt a tulajdonságok nélküli Brahmannal, amikor a Krsna-kathá nektárja vonzotta az elméjét.
„Szent király, bár biztosan tökéletes transzcendenciában voltam, elmémet erőszakkal magukhoz vonzották a megvilágosult versekben magasztalt Úr kedvtelései. Így kezdtem el a tanulmányozásukat.” – SB 2.1.9
Másutt ugyanezt mondta Szúta Goszvámi:
„A nagyon hatalmas Sukadéva Goszvámin, Vjászadéva fián erőt vett a vonzódás Hari tulajdonságaihoz. Tanulmányozni kezdte a Srimad Bhágavatam nagy elbeszélését, és örökre kedves lett Visnu bhaktáinak.” – SB 1.7.11
A következő elbeszélést a Brahma-vaivarta Puránában találjuk. Miközben a fia, Sukadéva elmerült a szamádhiban a dzsungel közepén. Vjászadéva szerét ejtette, hogy meghallgattasson vele néhány verset, amelyeket az Úr dicsőítésére írt. Ezeknek a verseknek olyan erejük van, hogy Sukadéva szamádhija megszakadt, amikor meghallotta. Édességük annyira vonzotta Sukát, hogy sajnálni kezdte a Brahman meditációban elvesztett időt. Lévén mindentudó, tudta, hogy ezek a versek a Bhágavatamból valók, és a szerzőjük a saját apja. Ennek eredményeként azonnal odament Vjászához, és kérte, oktassa őt a Bhágavatamban. Így hódította meg az odaadás istennője az apát és a fiát, akik mindketten közvetlenül tapasztalták a Brahmant, és így hajtotta az uralma alá az egész univerzumot.
A 4 Kumára bölcs volt, akik a Brahman közvetlen megvalósítása után kezdtek vonzódni az odaadó szolgálathoz.
„Amikor a lótuszvirág szemű Úr tulaszi leveleinek illatát szállító szél behatolt a bölcsek orrlyukaiba, megzavarta a testüket és az elméjüket, bár éppen elmerültek az elpusztíthatatlan Brahman tudatában.” – SB 3.15.43
A 9 nagy jógi, a jógakirályok is a Brahman ismerői voltak, az Úr Krsna tulajdonságai vonzották őket, és aztán odaadó szolgálatába kezdtek. Ezt a Bhakti-raszámrta-szindhu erősíti meg:
„Bár a jóga 9 nagy mestere már megszabadult a szenvedéstől, és ismerték a védikus tudást, elmentek az Úr Brahmá gyülekezetébe, és meghallgatták a Gópála-tápani Upanisádot, a Véda legmagasabb részét. Amikor megtudták, hogy Krsnáé a legnagyobb hatalom, megjelentek rajtuk az extázis jelei, és nagy lelkesedéssel látogatták meg az Úr Krsna városát, Dvárakát.” – BRS 3.1.20, CC 2.22.140
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi így foglalja össze e Brahma-gjánik történetét, akiket később a Krsna iránti odaadás vonzott:
„Bár Sukadéva Goszvámi és a 4 Kumára mindig elmerültek a személytelen Brahman gondolatában, és ezért őket Brahmavádiknak tekintették, mégis vonzódni kezdtek Krsna transzcendentális kedvteléseihez és tulajdonságaihoz, és Őt kezdték imádni. Krsna kegyéből a 4 Kumára elméjét az Ő aromája vonzotta. Tulajdonságaitól vonzva kezdték el tiszta odaadó szolgálatát. Sukadéva Vjásza kegyéből kezdett emlékezni az Úr Krsna kedvteléseire. Krsna transzcendentális kedvteléseitől vonzva ő is bhakta lett, és a szolgálatát végezte. A 9 nagy misztikus születésétől fogva a tudás útján gyakorolt. De megváltoztak, amikor hallottak az Úr Krsna tulajdonságairól az Úr Brahmától, az Úr Sivától és a nagy bölcs Náradától.” – CC 2.24.115-118
„Az odaadás természete olyan, hogy elvonja az elmét a Brahman megvalósítás örömeitől. Transzcendentális testet ad a bhaktának, hogy az Úr Krsna szolgálatát végezhesse. Ha már van ilyen teste, a bhakta Krsna transzcendentális tulajdonságain meditál. Ha már vonzódik ezekhez a tulajdonságoktól, tiszta odaadó szolgálatot végez.” – CC 2.24.110-111
Mindezek a példák, amelyekben az Úr tulajdonságai felszabadult lelkeket vonzanak, súlyt adnak Szúta Goszvámi állításának, aki ezt mondta a bölcseknek Naimisáranjában:
„Bár minden anyagi köteléktől megszabadultak, az önvalóban gyönyörködő, különféle átmárámák indokolatlan odaadó szolgálatot végeznek a dicsőségesen cselekvő Úrnak. Az Úrnak valóban transzcendentális tulajdonságai vannak, és ezért mindenkit vonzhat, ideértve a felszabadult lelkeket.” – SB 1.7.11
Még Sankarácsárja is azt írja a Nrsimha-tápani Upanisád kommentárjában, a felszabadult lelkek szívesen öltenek testet, hogy imádhassák az Urat. Az odaadó szolgálat e jellemzőjét úgy nevezik, móksa-laghutá-krt, ami azt jelenti, csökkenti a felszabadulás vonzását.
Az odaadásnak végső soron kizárólagosnak kell lennie
Az előbbiekre való tekintettel, a következtetés világos:
„Ezért az értelmes ember nem hagyja, hogy az illuzórikus anyagi világ elbűvölje, és a Krsna iránti odaadás örök igazságát kutatja.”
Az odaadás vágymegsemmisítő ereje az odaadó szolgálat öt fő cselekedetének bármelyikére alkalmazható.
„Az odaadó szolgálat öt leghatalmasabb cselekedete a társulás a bhaktákkal, az Úr Krsna múrti-formájának imádata, a Srimad Bhágavatam hallgatása, a Szent Nevek zengése, és lakás Vradzsa-dhámában. Ha az értelmes emberek csak minimális kapcsolatba kerülnek ezzel az öt cselekménnyel, felébred alvó szeretetük Krsna iránt. A széles, mély és kiváló értelemmel rendelkezők az Urat szolgálják még akkor is, ha van valamilyen indítékuk, és ennek az az eredménye, hogy végül elérik az odaadás tökéletességét. Az odaadás olyan erős, hogy eltöröl minden anyagi vágyat, és az Úr transzcendentális tulajdonságaihoz való vonzódás megadja a Krsna iránti odaadást.” – CC 2.24.187-188, 190, 192
Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi is megnevezte az odaadó szolgálat öt legfontosabb cselekedetét a Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá 22. fejezetében. De itt megemlíti, hogy elszánt és kitartó gyakorlás nélkül senki nem várhatja el, hogy megnyilvánuljon az Istenszeretet gyümölcse. Megadja azt is, mik a kiváló értelem jelei: „Igazán értelmes az, aki felhagy a durva és finom érzékkielégítéssel, és Krsna érzékei kielégítésének szenteli magát.” A Krsna iránti igaz szeretetben nincs önző érzéki vágy. Aki eljutott erre a megértésre, az megérdemli az udára-dhí címet, mint a fent idézett Bhágavatam vers (2.3.10) említi: „Az emberek akár mindent, akár semmit sem kívánnak, vagy ha bele akarnak olvadni az Úr létezésébe, csak akkor értelmesek, ha az Úr Krsnát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádják, a transzcendentális szerető szolgálat intenzív végzésével.”
E tisztánlátás nélkül összetévesztjük a tiszta odaadást az odaadás más, kevert fajtáival, amelyeket a filozófiai spekuláció vagy más célok jellemeznek. Az ember bölcsességnek gondolja ezt a tudatlanságot, liberalitásnak a szektásságot, és végső soron tévútra jut. Az anyagi világban az emberek azt gondolják, hogy az egyik lelki út olyan jó, mint a másik. Igazából csak egyetlen úton lehet elérni Krsna hajlékát, Goloka Vrndávant. Ez az út a bhakti-jóga. Ezt világosan megmondják a Bhagavad-gítá és a Srimad Bhágavatam.
Ezt a fajta kizárólagosságot említi a Bhagavad-gítá dicsőítése, a Gítá-mahátmja is:
„Csak egy szentírás van – amelyet Dévaki fia énekelt el.
Csak egy Isten van – akit Dévaki fiaként ismernek.
Csak egy himnuszt kell énekelni – Dévaki fiának neveit.
Csak egy kötelesség van – az egyetlen Legfelsőbb Isten szolgálata.”
A következő fejezet azt vizsgálja, hogyan lehet elnyerni a nagy szerencsét, eljutni az odaadó szolgálathoz, és azt milyen módon kell végezni.