1.
Tökéletesség az imádatban
A védánta szó jelentése, „a tudás végeredménye.” Utalás az Upanisádokra, a védikus kinyilatkoztatás vagy sruti utolsó könyveire. A rsik misztikus meglátásait tartalmazzák ezek a könyvek, amelyeket minden lelki tudás alapjának tekintenek Indiában. Az Úr inkarnációja, Védavjásza, a védikus irodalom összeállítója írta a Védánta-szútrákat vagy Brahma-szútrákat is, hogy összefoglalja az Upanisádok tanítását. A szútra szó aforizmát vagy kódot jelent, rövid, rejtélyes kijelentést, amely az Upanisádok tanításának egyik aspektusára emlékeztet.
A Védánta-szútrák azok a szövegek, amelyek minden vallásfilozófia alapjai Indiában. Az indiai filozófia mindegyik iskolájának alapítója (Sankara, Rámánudzsa, Vallabha, Visnuszvámi, Mádhva és Nimbárka) mind kommentárokat vagy bhásjákat írtak a szútrákhoz, hogy elmagyarázzák, hogyan értik a legfelsőbb igazságot. A Csaitanja Maháprabhu által alapított Gaudija Vaisnava iskolának is van egy hiteles kommentárja ehhez a fontos szentíráshoz, Baladéva Vidjábhúsana Góvinda-bhásjája. A Gaudiják számára azonban a Védánta-szútra tiszta kommentárja a Srimad Bhágavatam, amelyet szintén Vjászadéva írt, és amelyben világosan elmagyarázza a lelki tudás három arculatát, a szamnbandhát, abhidéját és prajódzsanát.
A Védánta-szútra 4 fejezetre vagy adhjájára, és ezek mindegyike 4 pádára oszlik. Az 1. és 2. fejezetek foglalkoznak a szambandha-tattvával, a 3. az abhideja- és a 4. a prajódzsanával. A Védánta-szútra 1. fejezetét szamanvajának vagy szintézisnek nevezik, mert a Védák és Upanisádok összes eszméjét a Brahman, a Legfelsőbb Igazság köré szervezik. A 2. fejezet az aviródha, ami következetességet, harmóniát jelent. Baladéva Vidjábhúsana szerint ez a fejezet megmutatja, hogy a szentírások összes, látszólag összeegyeztethetetlen állítása harmonikusan az egyetlen Brahman vagy Legfelsőbb Úr1 felé mutat. A 3. fejezet a szádhana, vagy „eszközök.” Az odaadásról beszél, amely a Brahman elérésének egyetlen módja. A 4. fejezet a phala vagy eredmény. A prajódzsana vagy végcél szót is használják a Brahman elérésére.
Sri Csaitanja Maháprabhu jobban megvilágította a Védánta tanításait a tanítványainak, és Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi kegyesen feljegyezte a magyarázatait a Csaitanja-csaritámrtában:
„A védikus tudás 3 részre oszlik, amelyek neve szambandha (kapcsolatok), abhidéja (eljárás) és prajódzsana (cél vagy vég). Szambandha az a tudás, hogy Krsna a lelki élet célja. Abhidéja az a tudás, hogy Őt az odaadással lehet elérni, és ennek megfelelően kell cselekedni. Az élet végső célja, a prajódzsana Krsna szeretete, a prema. A prema a lelki élet legnagyobb kincse, és a legelső az emberi élet céljai közül.” – CC 2.20.124-125
Másutt Krsnadásza ugyanezt még tömörebben mondja:
„A védikus tudás a szambandhának (kapcsolatok), abhidéjának (eljárás) és prajódzsanának (cél vagy vég) nevezett 3 részre oszlik. Ez a 3 nagy kincs Krsna, a Krsna iránti odaadás és Krsna szeretete.”
A Bhakti-raszámrta-szindhu (1.1.1) Krsnát akhila-raszámrta-múrtinak, a raszaként ismert 12 esztétikai és relációs tapasztalat megszemélyesítésének mondja. A szambandha tudás szerint Krsna a Legfelsőbb Igazság. Elérésének egyetlen módja a bhakti, odaadás, és az Iránta érzett szeretet minden lelki gyakorlat végső célja.
Szambandha
Az Úr Krsna mondja a Bhagavad-gítában:
„Én vagyok az, akit a védikus írásokból meg kell ismerni, Én állítottam össze az Upanisádokat és a Védántát, és Én ismerem a Véda igazi jelentését.” – Gítá 15.15
A Svetásvatara Upanisád a Legfelsőbbet a tulajdonságok nélküli Brahmannak írja le:
„Csak egy Isteni Lény van, aki mindenkiben rejtett. Mindent átható, benne lakik minden teremtett dologban; minden cselekvés felügyelője, minden teremtmény menedéke, a tanú, a tudat, az egyetlen létező. Nincsenek tulajdonságai.” – 6.11
A Srimad Bhágavatam azonban megmutatja, hogy még ezen a Brahmanon túl is van egy isteni arculat. Ez parátpara, „ami a túlsón is túl van.”
„Az igazság ismerői megállapították, hogy a legfelsőbb kettőség-nélkülit háromféleképpen nevezik: mint Brahman, Paramátman és Bhagaván.” – SB 1.2.11
Bhagavánt vagy a Legfelsőbb személyes arculatát úgy ismerik, mint Krsnát (SB 1.3.28).
„A Legfelsőbb Úr Harit nem érintik meg az anyagi tulajdonságok. Ő a legfelsőbb személy, túl az anyagi természeten.” – SB 10.88.5
Abhidéja
Hari vagy Krsna mindenki legbelső lelke, és csak a bhaktin, az odaadáson keresztül lehet megérteni.
„Ha intenzív odaadással szolgálod a Felsőlelket, a Legfelsőbb Urat, aki végtelen, és akit csak az öröm határoz meg, akiben jelen van minden energia, akkor lassanként el fogod vágni az „én” és az „enyém” felfogásán alapuló tudatlanság szoros csomóit.” – SB 4.11.30
Brahmant megismerhetetlennek, kimondhatatlannak, megnyilvánulatlannak, az anyagi érzékek számára észlelhetetlennek mondják. De még így sem szabad azt mondani, hogy teljesen elérhetetlen. Ha azt gondoljuk, hogy Őt soha sem lehet elérni, elvesztjük minden reményünket, és ez komolyan akadályozza, hogy valaha is belefogjunk az odaadó szolgálatba. Ezért idéz Baladéva egy sort a Kaivalja Upanisádból: „Őt közvetlenül meg lehet ismerni a hiten, az odaadáson és a meditáción keresztül.”
Baladéva tovább magyarázza, „A hit szilárd hit; az odaadás a szolgálat számtalan fajtája, amelyek körül az első a hallás; meditáció azt jelenti, megszakítás nélkül a Brahmanra gondolunk – olyan a gondolkodás, mint a csurgó olaj. A szövegben a jóga szó azt jelenti, hogy ezt a hármat össze kell kapcsolni. Az avaiti, „ő tudja” szó a Brahman közvetlen észlelését vagy tapasztalatát jelenti.
A Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, hogy Őt csak az odaadással lehet megismerni. Megerősíti ezt Uddhavának a Bhágavatamban (11.14.21). A Máthara-sruti tovább dicsőíti a bhaktit:
„Az odaadás vonzza Őt, az odaadás tárja Őt fel; az Urat az odaadás befolyásolja. Semmi sem erősebb, mint a bhakti.”
Mindezek a szövegek megerősítik, hogy bár az Úr felfoghatatlan és megnyilvánulatlan, az odaadásnak megvan a hatalma, hogy feltárja a formáját.
A Védánta-szútra egy jól ismert aforizmája (3.2.24) szintén érinti ezt a témát. A szútra kerete az a lehetséges ellenvetés, hogy a Felsőlelket vagy Param Brahmant nem lehet észlelni a látással vagy más érzékekkel. Már az aforizma első szava elítéli ezt a gondolatot. Ha valaki odaadó szolgálatot végez, az Urat még az érzékeink is elérhetik. Megerősíti ezt a srruti és a szmrti.1
A szútra Góvinda-bhásja kommentárjában Baladéva 2 verset idéz a srutiból és 2-t a Bhagavad-gítából (szmrti), ezek alátámasztják, hogy egyes, a tudásban megszilárdult bhakták igenis látják az Urat:
„Az önmagától született teremtő kifelé nyíló lyukakat fúrt (megalkotta a szemeket), ezért az emberek kifelé néznek, és nem látják magukban a lelket. Néhány bölcs a halhatatlanságra vágyik, szemeiket befelé fordítják, és látják az odabent lakozó atmant.” – Katha Upanisád 2.1.1
„Bár Őt nem láthatják a szemek, nem írhatják le a szavak, nem tárhatják fel a félistenek, nem lehet megérteni lemondásokkal vagy szertartásokkal, a meditáció által egész teljességében láthatják Őt azok, akiket megtisztított (a szentírásoknak megfelelő) tudás.” – Mundaka Upanisád 3.1.8
Krsna a Bhagavad-gítában is megerősíti, hogy Őt közvetlenül meg lehet látni:
„Ardzsuna, Engem nem lehet úgy látni, ahogyan te láttál Engem, csupán a Véda tanulmányozásával, sem komoly lemondásokkal, adományozással vagy imádattal. Engem ezen a módon csak megszakítatlan odaadó szolgálattal lehet megismerni; így lehet látni és megérteni.” – Gítá 11.53-54
Ezekben a versekben az „úgy, ahogyan te” szavak Krsna emberi formájára vonatkoznak. Baladéva következtetése: „Az Urat tehát meg lehet látni az odaadó szolgálat tökéletes végzésével. Ilyenkor az odaadás telíti a szemeket és a többi érzéket, ez megadja nekik a megismerés képességét.”2
Ha valaki (a Katha Upanisád fent idézett versében a bölcs) már nem a saját érzékei kielégítésére törekszik, eléri Krsna szeretetét, és csak Krsna érzékeinek akar örömet szerezni. Baladéva Védánta-szútra kommentárjában ez a személy isteni látást kap, amikor szemeit bekeni a szeretet kenőcsével. Ez érdemesíti arra, hogy lássa Sjámaszundara páratlan szépségű isteni formáját.
A jóga különféle formái
Néhány helyen a szentírások a szertartásokat vagy az önzetlen cselekvést dicsérik, mint a lelki fejlődés legjobb eszközét (abhidéja); máshol a tudást magasztalják. Nevezik ezeket jógáknak, lelki utaknak is. Jóga azt is jelenti, egyesülni a Legfelsőbbel. Az említett jógákat karma- és gjána-jógának is nevezik. Tény azonban, hogy a lelki tökéletességet a legjobban az odaadással, a bhakti-jógával lehet elérni. A bhakti minden mástól független, míg a karma, gjána és a jóga csak a bhaktival együtt adnak teljes jutalmat. Ezt mondja a Csaitanja-csaritámrta (2.22.17):
„A bhakták nagyon jelentéktelennek tekintik a karma, gjána és a misztikus jóga elsődleges jutalmait, vagyis az érzéki élvezetet, felszabadulást és a misztikus erőket. Ezeknek az utaknak nincs független hatalmuk ahhoz, hogy megjutalmazzák a gyakorlót. Még a felszabadulás is összetett kezekkel áll, várja az alkalmat, hogy szolgálhassa a bhaktit. Az élet többi célja – vallásosság, gazdagság és érzéki élvezetek – még jobban ki vannak szolgáltatva a bhaktinak, és csendesen állva várják kegyes pillantását.”
Bár az egész Bhagavad-gítá a jógával foglalkozik, különösen a 6. fejezet tárgyalja a jóga (a nyolcrétű jóga-rendszer, amelyet általában egynek vesznek a jógával) meditációs formáját. A fejezet végén 2 vers világosan kijelenti, hogy az összes jóga közül a bhakti, az odaadó szolgálat a legjobb.3
E versek magyarázatában előző ácsárjánk, Bhaktivinoda Thákura kifejtette a jóga kifejezés jelentését és az egyes jógák közötti különbséget: „A tettei gyümölcseiért dolgozót nem lehet jóginak nevezni, mert ez a kifejezés csak az önzetlenül cselekvőre, a filozófusra, a nyolcrétű misztikus út követőjére és az odaadó szolgálat gyakorlójára alkalmazható. Maga a jóga szó a fokozatos lelki fejlődés útjára vonatkozik. Aki elkezdi a jógát, úton van a Legfelsőbb Szellem közvetlen tapasztalatához.
„Ezen az úton az önzetlen cselekvés jógája az első lépés, és amikor ez kiegészül a tudással és lemondással, a törekvő átlép a gjána-jóga szakaszába. Amikor ez is kiegészül a Legfelsőbb Úron való meditációval, az a nyolcrétű jóga-rendszer gyakorlása. A negyedik és legmagasabb szakasz, amikor mindezek kiegészülnek a Legfelsőbb Személy iránt érzett szeretettel.
„A legnagyobb jó keresője valóban a jóga lelki útját járja. A fejlődés egymást követő szakaszaiban kialakul az erős elhatározás és a gyakorlatokba vetett hit. De amikor tovább halad, végül nem szabad szigorúan ragaszkodnia az adott szakasz előírt gyakorlataihoz. Ha az egyik vagy másik szakaszhoz ragaszkodik, anélkül, hogy továbblépne, azonosul azzal a jóga-úttal, amelyre szorítkozik. Ezért neveznek egyeseket karma-jógiknak, másokat gjána-, astánga- vagy bhakti-jógiknak.
„Krsna azt mondja, a 3 másfajta jóginál jobb az, akinek kizárólagos célja az Én odaadó szolgálatom. Légy tehát jógi, vagyis bhakti-jógi. Az önzetlen cselekvés jógájával lehet fejlődni a tudásban; a tudás jógája visz tovább a Legfelsőbb Úron való meditáció jógájához, és onnan lehet eljutni az odaadás jógájához, amelyet a Legfelsőbb Személy iránti szeretet jellemez.”
Visvanátha Csakravarti írja a versek kommentárjában: „A karmit és a gjánit jógiknak tekintik. Patandzsali nyolcrétű jóga-rendszerének követőjét nagyobb spiritualistának tartják, mint az előbbi kettőt. De a jógik legjobbja az, aki odaadó szolgálat cselekedeteit végzi, amilyenek a hallás és éneklés.”
A bhaktát nem érdekli az olyan jóga gyakorlása, amely részleges. Ezeket a bhakta nemcsak hiányosnak, hanem hibásnak tekinti, mert a gyakorlásban benne van az ego vágya. Az Úr ezt mondta Uddhavának:
„Az odaadó jógi minden gondolatával meghódolt Nekem, sem a tudást, sem a lemondást nem tartja az igazi jó forrásának ebben a világban. A szertartások végzésével, lemondással, filozófiával, jógával, adományozással, az előírt kötelességek teljesítésével elért eredményeket az Én bhaktáim könnyen megkaphatják a Nekem végzett odaadó szolgálat gyakorlásával. Az Én szent, türelmes és koncentrált bhaktáim ezekből semmit sem kívánnak; Én azonban mégis megadom nekik ezeket a jutalmakat, a felszabadulással és az újraszületéstől való megszabadulással együtt.” – SB 11.20.31-34
Az odaadó szolgálaton kívül minden misztikus gyakorlat olyan, mint a csecsek a kecske nyakán – nincs érdemleges feladatuk. Az értelmes ember felhagy azzal a haszontalan törekvéssel, hogy érzéki élvezetet és felszabadulást keressen, és kibontakoztatja a tiszta odaadást a bhakti-jóga gyakorlásával.
A tökéletes imádat
A korábban idézett Védánta-szútra aforizmában talált szamrádhaná szó is jelentős. A rádh igetőből származik, ami azt jelenti, imádni. A szam előtag jelentése teljes, tökéletes. Ebből a tőből származik Krsna belső energiájának a neve, Sri Rádhá. Rádháráni Krsna tökéletes imádója, lásd a Bhágavatam-verset, amit a gópik mondanak el a rásza-lílá leírásában:
„Ő (Rádhá) valóban tökéletesen imádta a Legfelsőbb Urat, a legfelsőbb irányítót. Ezért volt vele olyan elégedett Góvinda, hogy elvitte egy magányos helyre, és minket mind itt hagyott.” – SB 10.30.28
Csaitanja Maháprabhu tanításait így lehet összefoglalni:
„Az imádat tárgya az Úr, Vradzsa királyának a fia formájában. Hajléka Vrndávan, és tökéletes imádói a tehénpásztor lányok, akik Vele élnek, és akik közül az első Rádhiká. A Legfelsőbb Úr imádatának legvarázslatosabb módja az, amit ezek a gópik találtak ki. Az isteni kinyilatkoztatás leghitelesebb forrása a Srimad Bhágavatam. A Krsna iránti szeretet, a prema az emberi élet ötödik vagy végső célja. Ezek Sri Csaitanja Maháprabhu hitének alapelvei, és mi ezt a tanítást tartjuk a legjobbnak.”
Az a következtetés, hogy Krsna Srimati Rádháránit követő imádatát méltán nevezik a legtökéletesebb imádatnak. Nem vezet a Legfelsőbb Személy megpillantásához az olyan imádat, amelyből a prema eleme hiányzik.
A Csaitanja-csaritámrtában találjuk a következő verseket:
„A spekulatív filozófiai tudás, gyümölcsöző tettek, az érzékeket fegyelmező misztikus jóga útjain járva nem lehet megnyerni Krsnát. Az Ő szeretetét csak az odaadás ízével lehet elnyerni, extatikus szeretetben.” – CC 1.17.75
„Ezek az írások azt mondják, hagyj fel a gyümölcsöző tettekkel, spekulatív tudással és a misztikus jóga-rendszerrel. Krsnát odaadással lehet elnyerni. Én ezért odaadással imádom Őt.” – CC 2.20.136
Tiszta odaadás nélkül nem ébredhet fel az extatikus szeretet. A tiszta odaadás, mint Rúpa Goszvámi írja, a Krsna-tudat kultúrája, amelyet az jellemez, hogy semmi másra nem vágyik, csak Krsnára. Rúpa Goszvámi jegyzi meg azt is, hogy ezt a kultúrát nem szabad meggyengíteni a filozófiai spekuláció és a gyümölcsöző cselekvés útjaihoz tartozó gyakorlatok hozzákeverésével. Krsnadásza Kavirádzsa elmondja ugyanezt a Csaitanja-csaritámrtában, majd folytatja:
„Ez a tiszta odaadó szolgálat meghatározása, amelyből kifejlődik az extatikus szeretet. E szeretet jellemzőit írják le az olyan írások, mint a Bhágavata és a Pancsarátra.”4 – CC 2.19.169
A Pancsarátra kifejezetten azt mondja, az odaadó szolgálat az érzékek lefoglalása az Érzékek Tulajdonosa szolgálatában. Hozzáteszi, hogy ezt a szolgálatot nem szennyezheti be a testi azonosulás. Akkor tiszta, amikor kizárólag az Úrra koncentrál (Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.12, CC 2.19.170).
És a Bhágavatamban a tiszta bhakti következő, részletes leírását adja Kapiladéva az anyjának, Dévahútinak:
„Az első jel, hogy megjelent valakinek a szívében a tiszta, minden anyagi tulajdonságtól mentes egyesülés az odaadásban, hogy amikor a tulajdonságaimról hall, a gondolatai azonnal és ellenállhatatlanul Felém sodródnak, ahogyan a Gangesz vize hömpölyög a tenger felé. Mint a Gangesz folyása, a Legfelsőbb Személy iránti odaadás is indokolatlan és akadálytalan.” – SB 3.29.10-11
„Ha nem biztosítják, hogy szolgálhatja az Urat, a tiszta bhakta nem fogadja el a felszabadulás semmilyen formáját, legyen az lakóhely az Úr bolygóján, az Úréval egyenlő fenség, közelség Hozzá, ugyanaz a forma, mint az Úré, vagy monisztikus egyesülés – még akkor sem, ha ezeket maga az Úr ajánlja fel. Most elmondtam, milyen a bhakti-jóga legmagasabb szakasza. Aki ezt elérte, legyőzheti az anyagi természet 3 kötőerejét, és valóban érez (bháva) Irántam.” – SB 3.29.12-13
A fenti idézetek mutatják, hogy a Bhágavata és a Páncsarátrika filozófiai iskolák végső soron ugyanarra a következtetésre jutnak.
Aki odaadó szolgálatot végez, lassan megszabadul a rossz szokásoktól, amelyek hátráltatják a lelki fejlődésben. Amikor ezek visszavonulnak, megszilárdul az odaadó szolgálatban, és ez a szilárdság teszi lehetővé, hogy tisztán és mély ragaszkodással végezze gyakorlását. Aztán a bhakta megérzi a valódi ízt (rucsi), amely megerősödve isteni érzelemmé, a bháva-szakasz előzetes extázisaivá válik. Innen hamarosan eléri a premaként ismert extatikus szeretet szakaszát. Az extatikus szereteten belül számos szakasz van, ezek a sznéha, mána, pranaja, rága, anurága, bháva és mahábháva.
Prajódzsana
A Védánta-szútra 4. fejezetét úgy nevezik, „az eredmények.” E fejezet 1. része az „ismétlés.” Ezt a részt erről a szútráról nevezték el: „A hallást, éneklést és a Legfelsőbbön való meditációt ismételten kell gyakorolni, mert újra meg újra ezt az utasítást adják.” – Védánta-szútra 4.1.1
Baladéva Vidjábhúsana úgy érti, hogy ez az utasítás szerepel a Cshándógja Upanisádban, a Svétakétunak 9-szer elismételt szavakban: „Az, ami kisebb a legkisebbnél, abból van minden, ami létezik, Svétakétu. Ez az igazság és ez az önvaló. Te az vagy, Svétakétu.” Az önvaló itt a Legfelsőbb Brahmant jelenti. E szavakat, te az vagy, úgy is lehet érteni, te az Övé vagy.
Így egészen logikus, hogy ismételten a Védánta-szútra utolsó aforizmáját hangsúlyozzák: „A kinyilatkoztatás azt mondja nekünk, hogy soha nem jövünk vissza. A kinyilatkoztatás azt mondja nekünk, hogy soha nem jövünk vissza.” – Védánta-szútra 4.4.22
Ennek az az értelme, hogy amikor valaki ismeri az Úr igazi azonosságát, odaadó szolgálata hatására eléri az Ő hajlékát, Golokát. Ha ilyen módon felszabadult, soha nem tér vissza az ismételt születés és halál világába. Ennek bizonyságát találjuk a hangban vagy kinyilatkoztatásban.
A vonatkozó szövegrészek, amelyeket Baladéva a kinyilatkoztatott írásokból idéz:
„Azok, akik Brahmannál vettek menedéket és felszabadultak, soha nem térnek vissza az ismételt születés és halál halandó világába.”
„A felszabadult személy így marad egész életében, majd halála után Brahmalókára megy, ahonnan nem tér vissza soha.” – Cshándógja Upanisád 8.15.1
Krsna 2 fontos verssel erősíti meg ezt az állítást a Gítában:
„Ha a nagy bhakták már elérték, hogy részt vehetnek a kedvteléseimben, többé soha nem fogadnak el átmeneti születést, amely a szenvedés lakóhelye. Ardzsuna, minden bolygó lakója természettől fogva ismételten megszületik és meghal, az Úr Brahmá bolygójával kezdve. De nincs több újraszületés, ha elért Engem, Kaunteja.” – Gítá 8.15-16
„A kinyilatkoztatás mondja” kifejezés ismétlése mutatja, hogy a Védánta-szútra ezekkel a szavakkal végződik.5
Persze a bhakták számára prema, ami a bhakti annak legtisztább formájában, önmaga jutalma. Ezért a bhakták bármilyen alacsony létformában készek megszületni, amíg az biztosítja, hogy szolgálhatják az Urat, ami számukra a legnagyobb jó. Ezt a magatartást példázza az Úr Brahmá, Gópála Krsnához intézett imáiban:
„Uram, hadd legyek olyan szerencsés, hogy ebben az életben vagy egy másikban, akár egy alantas teremtmény testében bizalmas bhaktáid között élhessek, és szolgálhassalak.” – SB 10.14.30
Bhaktivinoda Thákura ugyanezt az érzést ismétli az egyik dalában, a Gítávaliban:
„Uram, ha azt kívánod, hogy újra megszülessek, hadd szülessek meg egy bhakta házában. Szívesen leszek féreg vagy rovar, amíg a szolgád lehetek, de nem érdekel, hogy olyan Brahmá legyek, akit nem érdekel a Te szolgálatod.” – Saranágati 11
Mi a szádhaná bhakti?
Ezen a módon a bhakti egyszerre abhidéja és prajódzsana, a tökéletesség eszköze és maga a tökéletesség. Azt mondják, hogy a bhaktinak 3 szintje van: odaadás a gyakorlatban (szádhana-bhakti), odaadás az extázis szintjén (bháva-bhakti) és odaadás a tiszta szeretet szintjén (prema-bhakti). A bháva-bhaktit az éri el, akinek gyakorlati odaadó szolgálata beérett, és amikor ez még intenzívebb, prema-bhaktivá válik.
A gyakorlati szolgálatot így határozza meg Rúpa Goszvámi a Bhakti-raszámrta-szindhuban:
„Szádhaná-bhakti az az odaadás, amit az érzékek végeznek, és amelynek célja a bháva elérése. A keresett bháva örökké tökéletes, és egyszer csak megnyilvánul a gyakorló szívében.” – BRS 1.2.2
Itt Rúpa Goszvámi óva int, nehogy félreértsük a szádhaná kifejezést. Nem a szabályozó elvek betartása teremti meg vagy váltja ki a bhaktit, az odaadás érzelmeit. Ez az érzelem vagy bháva Krsna belső energiájának a megnyilvánulása, ezért örökké tökéletes. Az odaadás az élőlény örök, természetes hangulata, és az odaadó szolgálat végzésével tárul fel a bhakta szívében. Így kell érteni a gyakorlás célját. Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi így magyarázza ezt a verset:
„A hallás, éneklés, emlékezés stb. cselekedetei alkotják az odaadó szolgálat lényegi jellemzőit. Határ-jellemzője az, hogy felébreszti a tiszta szeretetet Krsna iránt. Ezt soha nem lehet megteremteni; ez csak megjelenik az odaadó szolgálattal, például hallással és énekléssel megtisztított szívben.” – CC 2.22.103-104
Bhaktivinoda Thákura így magyarázza ezeket a verseket az Amrta-praváha-bhásjában: „Az odaadó szolgálat lényeges jellemzői az olyan cselekedetek, mint Krsnáról hallani és énekelni, megfelelő hozzáállással. E jellemző eredménye a prema kincse, amely akkor nyilvánul meg, amikor a gyakorló minden egyéb vágyról lemond, elvág minden kapcsolatot a gyümölcsöző tettekkel és a felszabadulás kutatásával. A Krsna iránti szeretet örök, önmagától megnyilvánult. Nem lehet elérni más módon, mint tiszta odaadó szolgálattal. Megjelenik az elmében, amelyet tiszta, gyakorlati odaadó szolgálat megtisztított. Ezért a tiszta hallás és éneklés a gyakorlati odaadó szolgálat lényeges elemei.”
Vaidhi bhakti
A gyakorlati odaadó szolgálat kétféle: vaidhi bhakti (szabályozó elveken alapuló odaadás) és rágánugá bhakti (spontán szeretetet követő odaadás). Ezeket is elmagyarázza a Csaitanja-csaritámrta:
„Akiben nincs spontán ragaszkodás az Úr iránt, azért imádja Őt, mert a szentírások elrendelik. Az ilyen odaadó szolgálatot minden szentírás vaidhi bhaktinak nevez.” – CC 2.22.106
A rága szó a Legfelsőbb Lélek utáni természetes vágyat, természetes ragaszkodást, vonzalmat jelent. Ha ez még nem jelent meg valakinek a szívében, de meghallgatott egy szentet, és azóta hisz a szentírások parancsaiban, már végezhet odaadó szolgálatot, a guru elfogadásával kezdve. Az ilyen odaadó szolgálat neve vaidhi bhakti. Ez a szabályozott odaadást 64 különféle cselekvés és tilalom alkotja. A 3 fő szabály menedéket venni egy lelki tanítómesternél, avatást kapni tőle, és szolgálni őt. A többi 61 cselekedet közül ötöt tartanak nagyon fontosnak: társulni a bhaktákkal, zengeni a Szent Neveket, meghallgatni a Bhágavatamot, Mathurában (szent helyen) lakni, és hittel imádni a múrtit. Már egy kevés erőfeszítés azzal az eredménnyel jár, hogy a gyakorló jobban szereti Krsnát. A nagy tekintélyek azt mondják, akár csak egyet gyakorolsz az öt közül, akár mindet, ha nem gyakorolsz kitartással, nem fognak lemosni a prema hullámai. Dzsíva Goszvámi meghatározása szerint a kitartás eltérítés nélküli állandóságot jelent. Megingathatatlan hittel kell koncentrálni az adott gyakorlatra.
„Akár egyet, akár többet gyakorol valaki az odaadó szolgálat cselekedetei közül, az Istenszeretet hullámai akkor jelennek meg, amikor az elhatározása szilárd.” – CC 2.22.130
Másutt azt mondja Maháprabhu, hogy az odaadó szolgálat 64 cselekménye közül az a 9 a legjobb, amelyeket Prahláda nevezett meg. Ezek közül is a legjobbak az első 3 (hallás, éneklés és emlékezés). Ezek közül a kírtana a legjobb.
A kírtanának is több fajtája van: Krsna neveinek, formájának, tulajdonságainak és cselekedeteinek dicsőítése. Ezek közül a neveinek zengése van díszhelyen. Aki kitartóan zengi a Szent Neveket, biztosan részesül a Név kegyében, és hamarosan gyönyörködhet az Istenszeretet ízében.
Rágánugá bhakti
A nagy tekintélyek azt mondják, hogy a csupán a szentírások parancsainak erejéből végzett odaadó szolgálat az Úr fenséges arculatához vezet, Vaikuntha hajlékában, nem ahhoz, aki Vradzsában él. Vradzsa eléréséhez rágánugá bhaktit kell végezni. Ezt mondja a Csaitanja-csaritámrta (1.3.15):
„A világon mindenki a szentírások parancsai szerint imád Engem, de a vaidhi bhakti által nem érhetik el Vradzsa szerető hangulatait.”
Az előző versek biztosan azt mondják nekünk, hogy csak a rága útján végzett imádat vezethet oda, hogy megkapjuk Krsna szolgálatát Vradzsában. Itt azonban próbáljuk megérteni a következőt: ha valaki azt gondolja, hogy félre lehet tolni a vidhi-márga különféle szabályozó elveit, mielőtt megszerezné a készséget a rágánugá-bhakti megnyilvánulására, akkor a vallás képmutatója lesz, egy színlelő. Ezért írja Bhaktivinoda Thákura az egyik dalában (Krsna-náma dhare kata bal):
„A szabályozó elvekben megszilárdult bhaktának a Szent Név megadja a függetlenség drágakövét, elhelyezi őt a spontán odaadás útján. Legyőzi az Úr iránti spontán ragaszkodás, menedéket vesz a parakijá hangulatban, és teljesen elmerül a Krsna iránti szeretetben.”
A Krsna iránti tiszta szeretet végcéljára törekvőnek azzal kell kezdenie, hogy menedéket vesz egy lelki tanítómesternél, a szentírások parancsai szerint, és követi a vidhi-márgát az Úr Szent Neveinek állandó éneklésével. Így nagyon gyorsan érdemessé válik a spontán szeretet megnyilvánulására. Amikor a jellem nemkívánatos elemei megsemmisülnek, automatikusan felébred a spontán szeretet. De ha nem szabadult meg ezektől a nemkívánatos elemektől, nagyon valószínű, hogy az ilyen témák tárgyalása káros következményekkel jár.
Túl korai azt gondolni, hogy amint valaki menedéket vett a lelki tanítómesterénél, máris joga van olyan könyveket élvezni, mint a Bhágavatában a Rásza-pancsádhjája, Gópi-gítá, Uddhava-szamváda, vagy a Góvinda-lilámrta, Krsna-bhávanámrta, Csandidásza és Vidjápati dalai, Dzsagannátha-vallabha-nátaka, Krsna-karnámrta, Gítá-góvinda, és más efféle könyvek. A Krsna szerelmes kedvteléseivel való elsietett belépés elkerülhetetlen következménye a törvényellenes szexuális tevékenység.
Az odaadás növényének magja a hit
Az odaadás növényének magja a hit. A vaidhi-bhakti növényének magja a szentírásokban megadott szabályozó elvekben való hit; a rágánugá-bhakti magja a vradzsaiak spontán szeretete utáni intenzív vágyon alapul. Akinek van hite, méltó az odaadás gyakorlására (CC 2.22.64). Ha nincs meg az intenzív vágyon alapuló hit, akkor a különböző csapdák elkerülhetetlenek a rágánugá bhakti gyakorlásában. Másrészt, ha valakinek már van hite, képes arra, hogy állandóan hallgassa Vradzsendra-nandana nektári kedvteléseit, amilyen a rásza-lílá, és az ebből a ragaszkodásból keletkező nagy odaadás megtisztítja a szívét az anyagi vágy betegségétől. Ha a világi vágy megszűnt, feltámad az intenzív késztetés, hogy szolgálja Madana-móhana, a transzcendentális Kámadéva érzékeit, aki szépségével elbűvöli a világi Kámadévát. Lelki fejlődésének csak ezen a pontján képes megfelelően végezni a rágánugá bhakti gyakorlatait, amelyek az asta-kálija lílák hallgatása, éneklése és a meditáció. Amíg jelen vannak a szívben az anyagi vágyak, nagyon lehetséges, hogy kedvezőtlen eredményekkel jár az összehangolt törekvés, belépni olyan szerelmi témákba, amilyenekről Dzsajadéva ír a Gítá-góvindában.
Vigyázni kell, gondosan kell követni a guru utasításait, mert sok veszély van abban, ha valaki egyedül próbálja követni a vradzsa-bhávát. Azt kell tenni, amit a hiteles guru mond, az általa előírt szolgálatot kell végezni. Miközben a tanítvány így cselekszik, fokozatosan megtisztul a szíve a nemkívánatos elemektől, és ha szerencsés, végighalad a Rúpa Goszvámi által leírt szakaszokon – nisthá, rucsi, ászakti, aztán bháva és prema. Gondosan kell ügyelni, nehogy abba a csapdába essünk, hogy fejlett bhaktának gondoljuk magunkat. Mivel Maháprabhu biztosított minket arról, hogy minden gyakorlat közül a náma-bhadzsana a legjobb, és minden tökéletesség forrása, ne kételkedjünk abban, hogy a náma-bhadzsana alkalmas az odaadó élet bármely szakaszában, legyen valaki kezdő, gyakorló, vagy tökéletessé vált lélek.6
„Mindig a Szent Nevet kell zengeni, megelégedve azzal, amit a sors hoz. Az ilyen viselkedés kedvez az odaadás fejlődésének.” – CC 1.17.30
Mivel a Szent Név zengése az egyetlen gyakorlat és a gyakorlás egyetlen tárgya, törekedjünk arra nagy elszántsággal, hogy mindenkor és minden körülmények között a Szent Névnél vegyünk menedéket. Ha erre képesek vagyunk, a Szent Név a kegyében részesít minket, megsemmisít minden rosszat a szívünkben, és megnyilvánít minden áldást. Amikor megjelenik a Krsna neve iránti szeretet megtisztult érzése, a Megnevezett iránti megtisztult szeretet is megjelenik. Ezen a ponton válnak lehetségessé a rága megtisztult érzései.
„Amikor a Név csak egy kevéssé feltárul, megmutatja nekem a saját lelki formámat és jellemzőit. Elrabolja az elmémet, és odavisz Krsna mellé. Amikor a Név teljesen feltárul, egyenesen Vradzsába visz, ahol megmutatja személyes szerepemet az örök kedvtelésekben.” – Saranágati
A következtetés tehát az, hogy a Szent Név imádata az odaadó hozzáállás fejlesztésének legjobb eszköze, ezen keresztül tárul fel Vradzsa hangulata. A Szent Nevet zengeni annyi, mint elindulni az úton az imádat tökéletességéhez.