A könyv Bhagvat és a bhakta Bhagvat –
Devánanda Pandit oktatása
„Ha meg akarod érteni a Srimad Bhágavatamot, egy igazi vaisnavától kell hallanod.”
Egy napon Maháprabhu keresztülment Vidjánagar falun, és megérkezett egy árokhoz, egy rizsföld szélén. A nagy tudós Devánanda Pandit ott építette meg a lakását, a rézsű oldalán. Devánanda nőtlen bráhmana volt, nagyon tudományos, és lemondásokat végzett. Hírnevet szerzett, mint a Bhágavata Purána tanítója. Sajnos annyira vágyott a felszabadulásra, hogy nem volt benne odaadás, nem érthette meg a Bhágavatam igazi mondanivalóját, ami a folyékony szeretet, a bhakti-rasza óceánja. Maháprabhu titkára, Szvarúpa Dámodara megpróbált néhány útmutatást adni neki:
„Ha meg akarod érteni a Srimad-Bhágavatamot, egy vaisnavától kell hallanod. De ezt csak akkor teheted meg, ha teljes menedéket veszel Sri Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábainál. Társulj rendszeresen az Ő tanítványaival, akkor igazán megérted az odaadást. Benned megvan a gjána, a megértés képessége, de az aparádha miatt még nem láttad be, hogy Krsna a legvégső cél.”
A Gaudija-bhásja így kommentálja ezt a verset: „Potenciálisan minden élőlény vaisnava. Devánanda Panditban megvolt a képesség arra, hogy megértse a Srimad-Bhágavatam mondanivalóit, de ez a tudás aludt benne az aparádha miatt, akadályozta a belátását. Krsna mindent tud; a Devánanda tudatlanságának gyökeréül szolgáló aparádhát csak Ő ismerte.
Maháprabhu akkor ment arra, amikor Devánanda Pandit éppen leckét tartott a Bhágavatamról. Mivel nem az odaadás kommentárját hallotta, Maháprabhu dühös lett, és rászólt:
„Hogy meri ez a gazember értelmezni a Bhágavatamot! Egyáltalán nem ismeri a lényegét. Milyen felhatalmazás alapján beszél? A Bhágavatam Krsna irodalmi inkarnációja. A legvégső cél a tiszta odaadás. A védikus szentírások kijelentették, hogy az odaadás áthatja a Srimad-Bhágavatamot. A Védák olyanok, mint a joghurt. Sukadeva Goszvámi köpülte ki, és felszolgálta Pariksit Mahárádzsának. Sukadeva nagyon kedves Nekem, és ő teljes mértékben ismeri a Bhágavatamban feltárt ezoterikus igazságokat. A Bhágavatam tele van az Én abszolút helyzetem és természetem leírásaival. Elkárhozik az, aki a legcsekélyebb különbséget teszi Köztem, tiszta bhaktáim és a Bhágavatam között.”
Bár az Úr haragosan mondta el ezeket a szavakat, a vaisnavák nagyon örültek az útmutatásoknak. Ő folytatta:
„Mindenki a tudatlanságban hempereg, aki a Bhágavatam tanításait nem a bhakti fényében adja elő. Ez a gazember állandóan beszél, de egyszer sem említi a bhaktit; összetépem a könyvét!” Az Úr előrelépett, hogy beváltsa a fenyegetését, de a vaisnavák arra kérték, ne tegye.
A Srimad-Bhágavatamot az összes Véda magasztalja, mint a legmélyebb és ezoterikus írást. A tanultságtól és büszkeségtől megmérgezett, úgynevezett pandit nem foghatja fel ezt az igazságot. Egyáltalán nem érti a lényeget az, aki azzal dicsekszik, hogy teljesen érti a Bhágavatamot. Csak az érti világosan a mondanivalót – a tiszta odaadást –, aki tudja, hogy nem különbözik a felfoghatatlan Legfelsőbb Úrtól.
Devánanda Pandit tündökölt a jó tulajdonságoktól. Ritkán találkozni ilyen nagy személyiséggel. De azok, akik rosszul értik a Bhágavatamot, meg akik ezeket dicsérik, megkapják a büntetésüket Jamarádzsától, az univerzum bírájától.
A Gaudija-bhásja így kommentálja ezeket az eseményeket:
„Lehet, hogy valaki tudós, és mégsem érti a Sri Bhágavatam lényegét. Amikor a tudósok hírnévre és dicsőségre törekszenek, akkor az univerzum bírája, Jamarádzsa megbünteti őket.”
Ha még egy olyan tudós is félreértette a Bhágavatam lényegét, mint Devánanda Pandit, akkor biztosan ugyanazon következmények elé nézünk mi is, ha úgy teszünk, mintha ennek a transzcendentális írásnak a művelt tudósai lennénk.
Maháprabhu Devánanda Pandit elleni haragja a múltban gyökerezett. Az Úr emlékezett arra, hogy Devánanda sértéseket követett el Srivásza Thákurral, Nárada Muni inkarnációjával szemben. Ez Maháprabhu megjelenése előtt történt, amikor a földön még nem volt meg az odaadás extázisa. Akkoriban még csak elszórtan, itt-ott voltak bhakták. Navadvip tudósai tanulmányozták a Gítát, a Bhágavatamot és más írásokat, de sajnos egyikük sem tanította a lényeget, a krsna-bhaktit. Mivel ezek a panditok soha nem akartak szolgálni, képtelenek voltak értékelni a bhakti-irodalom következtetéseit.
Devánanda Pandit a legkiválóbb volt a tudósok között, akik előadásokat tartottak a Bhágavatamról. A közönség nagyra becsülte. Ő azonban nem ismerte a tiszta odaadás útját, és vaisnava-aparádhát követett el az Úr emelkedett, tiszta bhaktája lábainál.
Egy napon a nagy bhakta, Srivásza Thákur meg akart hallgatni egy előadást a Bhágavatamról, elment Devánanda Pandit leckéjére, és leült a hallgatóság soraiban. Az egész Srimad-Bhágavatam transzcendentális szótagokból áll, amelyek belemerülnek az Istenszeretet és odaadás gyönyörűségébe. A Bhágavatam verseit hallva, Srivásza Pandit mély extázisba esett. Megjelent amély lelki emóció nyolc jele (asta-száttvika-vikára), úgymint remegés, borzongás, sírás és a többi. A hallgatóság úgy érezte, hogy Srivásza Pandit zavarja őket. Ő persze mit sem tudott a környezetéről, és ezért a tanítványok kivonszolták. Devánanda Pandit egy szót sem szólt a rosszindulatú cselekvés ellen. Srivásza Pandit, amikor lassan visszanyerte a tudatát, belátta, hogy mi történt, és nagyon zavartan ment haza.
Sri Csaitanjadeva, a mindenki szívében lakozó Legfelsőbb Úr, tudott Devánanda sértéséről. Amikor meglátta, eszébe jutott ez az aparádha, és azt gondolta, hogy egy ilyen gurunak a tanítványai végül maguk is olyanok lesznek, mint ő. Ezért megszidta:
„Te ott, Devánanda Pandit! Egyszer Srivásza Thákur eljött a leckédre. A tanítványaid azonban kivonszolták a házadból, amikor mélyen elmerült Krsna kedvteléseiben. Mi volt a sértése? Helyes dolog így bánni valakivel, akinek a szívét áthatja a bhakti-rasza? Gangá-dévi maga is vágyik a társaságára. Tarthatsz előadásokat a Bhágavatamról, de soha nem mérheted fel az igazi mondanivalóját. Amikor valaki teljesen jóllakik, elveszít minden ellenségességet. Amikor valaki megízleli a Bhágavatam isteni nektárját, mindenkinek a barátja lesz, nem is beszélve a vaisnavákról. Te azonban, bár taníthatsz másokat a Bhágavatamról, a nektárját nem ízlelheted meg.”
Devánanda csendesen hallgatta az Úr szidását, amitől elszégyelte magát, és elcsüggedt. Bár megbírálták, igazából nagyon szerencsés lélek volt, mert az Úr szidása ritka áldás. Még a démonok is elérik Vaikuntha lelki birodalmát, akiket az Úr megöl. Aki hittel és őszintén elfogadja a Legfelsőbb Úr figyelmeztetéseit vagy szidásait, hamarosan elnyeri a lótuszvirág lábai iránti tiszta odaadás áldását. Mások, akik figyelmen kívül hagyják az Úr büntetését, örökké az anyagi világban maradnak.
Devánanda Pandit leszidásával Csaitanja Maháprabhu nagyon fontos dolgot tanít nekünk: Ha valaki elkövet egy vaisnava-aparádhát, soha nem éri el a premát, még akkor sem, ha szolgálni törekszik, és meghódol Krsnának, mert nem részesül a vaisnava-krpában, a vaisnava kegyében.
Egy másik alkalommal, amikor Navadvip környékén járt, Maháprabhu Vácsaszpati vidjánagari házából Csakri Csattopádhjája kulijágrámai házába ment, amely Sridháma Májápurával szemközt, a másik parton fekszik. Eljött egy bráhmana, hogy találkozzon az Úrral. Melléhez szorította az Úr lótuszvirág lábait, és könyörgött:
„Uram, légy olyan kegyes, hallgasd meg a kérésemet. Megrögzött bűnös vagyok. Bíráltam a vaisnavákat és a szent név zengését, azt gondoltam, nincsenek igazi vaisnavák a Kali-jugában, és kételkedtem a szent név erejében. Most ég a lelkem. Te vagy a legnagyobb. Kérlek, mondd meg, mit tegyek.”
A bráhmana vallomása elégedetté tette az Urat. Mosolyogva szólt:
„Bráhmana, amikor nektárt, a halhatatlanság italát adják annak, akit megmérgeztek, a testébe jutott méreg lassan eloszlik, és a teste halhatatlan lesz. Te akaratlanul mérget ittál, amikor bíráltad a vaisnavákat. Krsna szent neve és transzcendentális tulajdonságai a halhatatlanság legkiválóbb nektárja. Csak akkor nyersz bocsánatot, ha ugyanazzal a nyelvvel, amellyel a vaisnavákat bíráltad, állandóan gyönyörködsz ebben a nektárban, és dicsőíted őket. Magasztald a vaisnavák csodálatos tulajdonságait dalban, versben vagy más módon, Én pedig személyesen feloldozlak a sértéseidtől, és semlegesítem azok mérgező hatásait. Annak, aki öntudatlanul elköveti a Vaisnava-aparádhát, az egyetlen segítség, ha szüntelenül dicsőíti a vaisnavákat és a Legfelsőbb Urat, és ugyanakkor felhagy a további sértésekkel. Ez az egyetlen mód, eltörölni az aparádha hatásait. A vezeklések és egyéb gyakorlatok haszontalanok. Térj haza, és gyönyörködj az Úr bhaktái dicsőítésében.”
Az összegyűlt vaisnavák nagy örömmel hallották az Úr kegyes szavait, és visszhangzó „Hari! Hari!” kiáltásokkal válaszoltak. Sri Gauránga minden akaratlan vaisnava-sértőt ugyanígy oktat, és belefullad a bánat óceánjába, aki figyelmen kívül hagyja ezeket az utasításokat, tovább sértegeti és bírálja a szádhukat. De azok, akik megfogadják ezt a tanácsot, megértik, hogy ez az összes Véda krémje, könnyen át fognak kelni a tudatlanság hatalmas tengerén, és belépnek az örök lelki birodalomba.
„Amikor a sértő ugyanazt a nyelvet, amellyel a vaisnavát káromolta, arra használja, hogy kifejezze lelkiismeretfurdalását, és magasztalja a vaisnavát, az áldásos lesz. A méreg lassanként legyengíti a test működését, de az ellenszer visszaadja a természetes egészséget. Ugyanígy, a vaisnava-aparádha helyrehozásához sem a további sértések elkerülése, sem milliónyi vezeklés nem lesz igazán hatásos. Csak a vaisnava becsületes és alázatos dicsőítése válthat meg.”
„Hatalmas érdemeket nyernek azok, akik követik Maháprabhu utasításait, hiszik, hogy az a tévedhetetlen igazság, és a vaisnava lábaihoz vetik magukat, hogy bocsánatot kérjenek. Megingathatatlanul hinni fognak Maháprabhuban, és könnyen átkelnek a tudatlanság óriási óceánján.”
Maháprabhu éppen befejezte a bráhmana oktatását, amikor Devánanda Pandit belépett. Devánanda, nemes tulajdonságai ellenére, nem tudott hinni az Úrban, sem a tanításaiban. A Srimad-Bhágavatam kiterjedt tanulmányozása és tanítása ellenére képtelen volt felfogni a Legfelsőbb Istenség előtti meghódolás transzcendentális üzenetét. Szívét felnyársalta a felszabadulás vágya, ezért nem tudta megízlelni a bhakti édességét, és nem is tudta tanítani a bhaktit másoknak.
Miután Maháprabhu elfogadta a szannjászát, és elment Dzsagannátha Puriba, a sors úgy intézte, hogy Devánanda Pandit találkozzon Srila Vakresvara Pandittal, egy nagy bhaktával, és Csaitanja Maháprabhu örök társával. Csak úgy ömlött a jó szerencse Devánanda Panditra. A tiszta bhakta társasága olyan, mint a bölcsek köve, így aztán Devánandában gyorsan kialakult a rucsi (lelki íz), és a Maháprabhuba vetett tántoríthatatlan hit.
Srila Vrndávana dásza Thákur leírja, hogyan ment el ez a nagyon emelkedett vaisnava, Vakresvara Pandit Devánanda asramjába. Devánanda ámulva látta csodálatos megjelenését, mély érzelmekkel hallgatta extatikus éneklését, nézte a táncát. A felszabadulás vágya eltűnt a szívéből, Vakresvara lábaihoz borult, bekente testét a porral. Kivirult benne Maháprabhu tisztelete, bemutatva, milyen csodálatos eredménnyel jár egy mahá-bhágavata tiszta bhakta szolgálata.
Srila Szaraszvati Thákur írja: „Egy tiszta vaisnava szolgálata közvetlen eredményeként fölébredt Devánanda Pandit szívében a Maháprabhuba vetett tántoríthatatlan hit. Hatalmas jó szerencsét hozott neki, hogy Vakresvara az asramjába költözött. Devánanda ritualista volt ugyan, de nagyon művelt és önfegyelmezett. A szentírások közül csak a Srimad-Bhágavatamot tanulmányozta. Távol tartotta magát az érzékei követeléseitől, de nem volt hite Csaitanja Maháprabhuban. Srila Vakresvara Pandit kegye azonban eltörölte téves felfogását, és tisztelni kezdte Maháprabhut.”
Srila Vrndávana dásza Thákur írja: „A vaisnavák szolgálata magasabb, mint az Úré – ez a Bhágavatam és valamennyi kinyilatkoztatott szentírás ítélete. A Bhágavatam mondja, ’Lehet valami kétség, hogy a Legfelsőbb Úrnak végzett szolgálat megadja-e a tökéletességet, vagy nem, de abszolút nem kétséges elnyerni azt bhaktájának szolgálatával.’ A vaisnavák szolgálata tehát mindenki számára leghatékonyabb és legbiztosabb módszer, hogy elérje Krsnát.” (Csaitanja-Bhágavata, Antja 3.485-487)
Devánanda Pandit megkapta Maháprabhu darsanját, ami Vakresvara Pandit megtisztító társulásának közvetlen következménye. Devánandában megnyilvánult az alázat és a többi vaisnava erény, amikor az Úr lótuszvirág lábaihoz borult. Majd fölkelt, és gyáván álldogált egy sarokban. Az Úr elégedetten látta Devánandát, megkérte, jöjjön oda, és üljön mellé. Az Úr minden előző sértését megbocsátotta, és bizalmasan beszélt vele.
„Nagy szerencséd volt, hogy szolgálhattad szeretett bhaktámat. Vakresvara a krsna-sakti vagy isteni energia teljes kiterjedése. Aki őt szolgálja, eléri Krsnát. Szíve Krsna kedvenc helye. Ahol ő van, az a hely szent lesz, az Én hajlékom.”
Devánanda összetette a kezeit, és magasztalni kezdte az Urat: „Kegyes Úr! Megjelentél Navadvipban, hogy mindenkit felszabadíts. Én szerencsétlen és elesett vagyok. Sajnos, nem ismertelek fel, ez megfosztott társaságod és kegyed legnagyobb boldogságától. De Neked olyan a természeted, hogy mindenkihez részvétteljes vagy. Csak azért imádkozom, hogy szerethesselek. Kérlek, mondd meg, mit tegyek. Bolond vagyok. A Bhágavatam csak a legművelt, legokosabb tudósoknak való, hogyan tanítsam én másoknak?”
Az Úr elégedett volt Devánandával, és így szólt: „Ne próbáld másképpen magyarázni a Bhágavatamot, mint a krsna-bhakti fényében. A Bhágavatam üzenete az elejétől a végéig: szeresd Krsnát. Az egész anyagi teremtésben a krsna-bhakti az egyetlen Abszolút Igazság, és a világ végén csak ez az igazság marad.”
A Srimad-Bhágavatam az egyetlen szentírás, amely a Krsna iránti odaadást jelöli meg az élet legvégső céljának. Egyetlen más szentírás sem támogatja ezt a felfogást. A Bhágavatam nem világi alkotás; transzcendentális irodalom, amely megjelenik és eltávozik, mint Isten inkarnációi. Nemrégen Krsna kegyéből nyilvánult meg Srila Vjászadéván keresztül, és a bhakti transzcendentális erejéből. Vrndávana dásza Thákur figyelmeztet, mivel a Bhágavatam maga Krsna, nem szabad ostoba módon azt gondolnunk, hogy ismerjük és értjük.
Az Úr folytatta, „Közeledjen akár egy tudatlan személy alázatosan a Bhágavatamhoz, annak magyarázata automatikusan megnyilvánul a szívében. Megtestesíti a tiszta lelki szeretetet, azonos Krsnával. Krsna felséges kedvtelései élnek benne. Vedavjásza összeállította már a négy Védát, a Mahábháratát, a Puránákat és más írásokat, mégis üresnek, nem teljesnek érezte magát. De teljesen elégedett lett, amikor összeállította a Bhágavatamot. Mégis vannak szerencsétlen lelkek, akik elolvassák ugyan a szentírások e koronaékszerét, és még mindig meg vannak fosztva a krsna-bhaktitól.
„Hangsúlyozd csak a bhaktit, amikor Srimad-Bhágavatamot tanítod. Akkor mentes maradsz az aparádhától, és a szíved megtelik boldogsággal. Valamennyi szentírás lényege a Krsna iránti odaadás, de a Bhágavatam egyedülálló, mert teljesen áthatja a krsna-bhakti-rasza. Fröcsköld mindenkire a vizet ebből a nektáróceánból.”
Devánanda Pandit elérzékenyült Maháprabhu csodálatos utasításaitól. Hódolatát ajánlotta lótuszvirág lábainak, és visszament az asramjába.
Maháprabhu Devánanda Panditon keresztül hirdeti a világnak a Srimad-Bhágavatam dicsőségét. A Bhágavatam 18,000 versének végkövetkeztetése: odaadás Krsna iránt. Nem éri baj azt a házat, amelyben megvan ez az áldásos írás. A Srimad-Bhágavatam imádata egyenlő Krsna imádatával. A Krsna iránti tiszta odaadást az nyeri el, aki rendszeresen hallgatja és elmondja ezt a rendkívüli könyvet. A bhaktin kívül bármely egyéb jelentés tanítása időpazarlás, és aparádhához vezet.
Két bhágavata van: grantha-bhágavata – az Istenség könyv-formája, és bhakta bhágavata – a bhakta-formája. A Bhágavatam mindennapos hallása, elmondása és imádata az Úrral és bhaktáival kapcolatos igazság megvalósításához vezet. Srila Krsnadásza Kavirádzsa írja (CC Adi 1.99):
eka bhágavata bada-bhágavata sástra
ára bhágavata-bhakta bhakti-rasa pátra
„A bhágavaták egyike a nagy szentírás, a Srimad-Bhágavatam, és a másik a tiszta bhakta, aki elmerül a szerető odaadás ízében, a raszában.”
Devánanda Pandit úgy ismerte meg Srivásza Thákur emelkedett helyzetét, hogy Maháprabhunak és örök társának, Vakresvara Panditnak a kegyében részesült. Szívbeli megbánással és a legnagyobb alázattal, ismételten bocsánatot kért Srivásza Thákur lótuszvirág lábainál. Így elnyerte Srivásza Thákur és Maháprabhu valamennyi bhaktája áldásait.
Az Úr szól (SB 6.16.51):
sabda-brahma param-brahma
mamobhe sasvati tanú'
„A legfelsőbb hangrezgés és a Legfelsőbb Lény egy és ugyanaz.”
Senki sem képes a könyv-bhágavata kegyét vonzani, ha nem áldotta meg előbb a bhakta-bhágavata kegye. Enélkül sohasem ízlelhetjük meg a krsna-bhakti nektárját. A bhakta-bhágavata elleni legcsekélyebb sértés bárkit meggátol abban, hogy elérje a Bhágavatam, Isten irodalmi inkarnációja kegyét.