Srivász Pandit és a leprás felszabadítása
Még Brahmá és a félistenek is Srivász dicsőségét éneklik. Aki őt imádja, eléri Krsna lótuszvirág lábait, amelyeket még Siva vagy Ananta Sesa sem érhetnek el. Nincs nagyobb, mint őt szolgálni. Sokkal kedvesebb ő Krsnának, mint Ananta Sesa, Laksmí, Brahmá és Siva. Kedvesebb az Úrnak, mint Ő maga.
Mathurába menet Maháprabhu néhány napra meglátogatta Rámakeli városát. Ahelyett, hogy tovább utazott volna Mathurá felé, délre ment, Dzsagannátha Puri ősi városába. Útközben megállt Sri Advaita Ácsárja házában, Sántipurában. Odament egy leprás is, hogy lássa Maháprabhut. Az Úr elé vetette magát, és a könyörületéért kiáltott.
„Uram! Te rendkívül részvétteljes vagy. Azért jelentél meg ebben a világban, hogy megmentsd a legszerencsétlenebb lelkeket. Szíved természettől fogva fáj, amikor az embereket szenvedni látod. Én leprás vagyok. Kérlek, mondd meg nekem, hogyan szabadulhatok meg a gyötrő fájdalomtól.”
Maháprabhu felkiáltott: „Tűnj el a szemem elől! Beszennyez, ha csak rád nézek. Te egy vaisnavát káromoltál. Az semmi, amit ebben az életben tapasztalsz. El sem tudom gondolni, mi fog történni veled.
„Megsértettél egy vaisnavát, akinek a puszta neve megszenteli az univerzumot. Még Brahmá és a félistenek is Srivásza dicsőségét éneklik. Aki őt imádja, eléri Krsna lótuszvirág lábait, amelyeket még Siva vagy Ananta Sesa sem érhetnek el. Nincs nagyobb, mint őt szolgálni. Sokkal kedvesebb ő Krsnának, mint Ananta Sesa, Laksmí, Brahmá és Siva. Kedvesebb az Úrnak, mint Ő maga.
„Krsna mondja a Srímad-Bhágavatamban szeretett barátjának, Uddhavának: ’Bár Brahmá a fiam, Siva a másik énem, Szankarsana a fivérem, és Laksmí a feleségem, ők nem olyan kedvesek Nekem, mint te vagy.’
„Születésről születésre kimondhatatlanul sokat szenved, aki egy ilyen vaisnavát káromol. Haszontalan a sértő műveltsége, előkelő születése és vallása. Krsna minden imádatát elutasítja. A földanyát megtisztítja egy ilyen vaisnava érintése, amikor táncol. Minden égtájat megtisztít csupán a pillantásával. Srivásza Pandit mahá-bhágavata, te meg bíráltad folttalan jellemét. Ezért lángol a tested a lepra fájdalmától, de ez a büntetés semmi ahhoz képest, ami rád várakozik. Rád se bírok nézni. Én sem tudlak megszabadítani.”
Sri Csaitanjadeva szavai megrázták a leprást, aki könyörögve leborult:
„Biztosan megbolondultam, amikor gyaláztam egy vaisnavát. Nem láttam be a cselekedeteim komolyságát. Most szenvedek. De tudom, a szádhuk természete az, hogy enyhítik a szenvedést. Részvétteljesek még a sértőkkel szemben is. Könyörgök, adj nekem menedéket. Ki menthet meg Rajtad kívül? Te ismered a különféle sértések összes orvoslatát és a vezekléseket, ezért mint az univerzum mindenható atyja, kérlek, mondd meg, milyen vezekléseket kell végeznem.”
Maháprabhu szólt, „Amit most tapasztalsz, az csak a sértés azonnali visszahatása, de elképzelhetetlen az a szenvedés, ami életről életre következik. Te Srivásza Panditot sértetted meg, ezért tőle kell bocsánatot kérned. Menj, és borulj a lábaihoz. Csak akkor szabadulsz meg a sértéstől, ha ő megbocsát neked. A testből a tövist ugyanaz a vágás távolítja el, mint amellyel belépett. A lábba beleállt tövis nem jöhet ki a vállon. Ahhoz a vaisnavához kell közeledni, akit megsértettek, tőle kell kérni a bocsánatot. Csak akkor nyer bocsánatot, ha a vaisnava egyetért. Srivásza Pandit szíve teljesen tiszta; borulj a lábaihoz, és kérj menedéket. Ő soha nem lát másokban hibákat, és meg fog neked bocsátani. Felszabadulsz, és eltűnik a szenvedésed.”
A bhakták vidáman kiáltozni kezdtek. A leprás leborult Maháprabhu előtt, megértette, hogy végtelenül kegyes, és elment, hogy megkeresse Srivásza Panditot. Amikor megtalálta, a lábaihoz borult, és bocsánatért könyörgött. A vaisnavák nagylelkű és részvétteljes koronaékszere, Srivásza Thákur meg is bocsátott neki – a leprás felszabadult.
Sri Csaitanja Maháprabhu hangsúlyozottan beszél arról, milyen következményekkel jár egy vaisnava káromlása. De figyelmeztetése ellenére, az Úr személyesen bünteti meg azt, aki egy vaisnavát megsért vagy bírál. Ha nagy vaisnavák közötti viszály tanúi vagyunk, az áll az érdekünkben, hogy ne világias veszekedésnek lássuk, hanem lehetőségnek, amely hirdeti és fokozza Krsna iránti szeretetüket, körülbelül úgy, mint a Szatjabhámá és Rukmini királynők közötti szócsaták. Vitáik transzcendentális tárgya mindig ugyanaz volt – Krsna.
A vaisnavák közötti véleménykülönbségeket Krsna inspirálja, hogy tanítson bennünket. Aki ostoba módon állást foglal egy ilyen vitában, aparádhi lesz, mivel ellentmond a másik vaisnavának, és bírálja őt, ez pedig számára nagyon ártalmas eredménnyel jár. Olyan ez, mintha valaki az egyik kezével szolgálná Krsnát, és a másikkal megütné. Amikor valaki megérti, hogy a vaisnavák az Úr Krsna transzcendentális testének részei, akkor megérti, hogy az Úr és a bhaktái elválaszthatatlanok.
Ha úgy imádjuk Krsnát és bhaktáit, mint akik egyek, és elmerülünk Krsna lótuszvirág lábai szolgálatában, akkor halhatatlanok leszünk. Aki őszintén elmondja vagy meghallgatja ezeket az áldásos utasításokat, mindig védett lesz a vaisnava-aparádha elkövetésétől.
Itt azt kell meggondolni, hogy a tiszta vaisnavák közötti ellenkezés néha örömet szerez Krsnának, mert Érte harcolnak. Ha azonban egy bhaktát megfertőzött a náma-aparádha, és ez arra indítja, hogy megsértsen egy alázatos vaisnavát, akkor nem érdemel részvétet.
Számos példa van a szentírásokban, amelyek leírják ezt az önpusztítást. A Hari-bhakti-vilásza idéz egy verset a Szkanda Puránából, amelyet Márkandeja Rsi mondott el Bhagírathának:
„Azok a gazemberek, akik egy vaisnavát bírálnak, nemcsak maguk zuhannak le, hanem velük együtt az apjuk is. És mindenkinek a pokolban kell élnie, aki nem örül egy vaisnava láttán.”
Ami azt illeti, hogy el kell kerülni a rossz társaságot, a Hari-bhakti-vilásza idézi a Srimad-Bhágavatamot:
„A fejlett tudattal és értelemmel rendelkezőknek teljesen el kell utasítaniuk a rossz társaságot, és a bhaktákat kell keresniük, mert egyedül az ő útmutatásaik vethetnek véget a vágy okozta aggódásnak.” Hari-bhakti-vilásza 10.318
Srila Bhaktivinoda Thákur azt mondja, még a vaisnavákat gyalázó gurut is el kell utasítani. „Lehet, hogy valaki kezdetben alkalmas guru. De ha valamilyen oknál fogva megsérti a szent nevet, fokozatosan elveszti megkülönböztető képességét. Akkor aztán gyaláz egy vaisnavát, és nem érzi többé a krsna-náma ízét. Fokozatosan lesüllyed a materializmus és a nők kihasználása karmai közé.”
Srila Visvanátha Csakravarti Thákur azt mondja, „rossz társaság” olyan ragaszkodást jelent, ami lefelé húz. Srila Szanátana Goszvámi kommentárja a Hari-bhakti-vilászához, a Dig-Darsini kijelenti:
„A ’szentek’ kifejezés kizárólag a Legfelsőbb Úr bhaktáira vonatkozik, nem a munka gyümölcsiért dolgozókra, filozófusokra vagy jógikra. Rossz társulás annyi, mint túlzottan ragaszkodni a családhoz, barátokhoz és otthonhoz. Jelent kihasználás-alapú kapcsolatokat is. Csak a szentek bölcsessége menthet meg a kihasználó törekvéseinktől, csak ők vezethetnek minket a lelki szolgálat útján.”