Sri Garuda, Visnu isteni hordozója
Még egy nagy jógi és kéjes lesz, és elbukik, ha megsért egy vaisnavát. Egy emelkedett vaisnava megsértése nagyon komoly következményekkel jár. Ezt mutatja Szaubhari Rsi története, a Srimad-Bhágavatamból.
Szaubhari sok éven át gyakorolt komoly lemondásokat. Néha a Jamuná folyó fölött lebegett, és néha mélyen alámerült benne. Egy napon Garuda, Visnu szárnyas hordozója, éhes volt, és lemerült egy tóba, a Jamuná folyó közepén. Lecsapott, és megragadott egy nagy halat, amelyről azt gondolta, éppen jó lesz ebédre. A kisebb halak megrémültek, amikor látták, hogy a vezérüket ilyen könnyen elfogyasztották. Szaubhari Rsi megsajnálta őket, és megátkozta Garudát: „Ha még egyszer ide mersz jönni – meghalsz!”
A Srimad-Bhágavatam nagy kommentátora, Visvanátha Csakravarti Thákura így értelmezi: „Sajnos Szaubhari Rsi két sértést is elkövetett a nagy bhakta Garuda ellen: parancsokat adott egy magasabb személyiségnek (ágjápradána), és rosszindulatú magatartást tanúsított (tadistaprátikúlja). Garudát viszont nem lehet elmarasztani olyan sértésekért, mint nem engedelmeskedni az utasításoknak (ágjálanghana), és erőszak mások ellen (práni-himszana), hatalmi helyzete miatt.
Szaubhari még egy harmadik sértést is elkövetett, megátkozott egy pársadát, az Úr társát. Azért tette, hogy megvédelmezze a tóban élő, gyámoltalan teremtményeket, de a részvéte hiábavaló volt, mert Kálija megmérgezte a vizet, és a halak mindenképpen meghaltak. Szaubhari átka nemcsak azt jelentette, amennyiben Garuda még egyszer eljön a tóhoz halat enni, akkor azonnal meghal, hanem azt is, ha csak odajön, és nem is eszik halat, akkor is elpusztul. Garuda tudta ezt, és sose merészkedett a tó közelébe. Kálija is tudott erről az átokról, ezért éppen abban a tóban vett menedéket, hogy elmeneküljön Garuda elől. Szaubhari kegyes akart lenni a halakhoz, de magára hozta az aparádha szörnyű következményeit. Mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.
Szaubhari letért a lelki útról, és belefogott a szexuális kalandok pokoli lidércnyomásába, ami a családi élet rabszolgaságában tetőzött. A lélek határtalan örömét fölcserélte a test múlandó élvezetével. Így ment ez éveken át. Azonban, mivel a Jamuná vizében vett menedéket, amely lelki és megtisztító, nagyon megbánta, és ismét folytatni tudta a lelki gyakorlatait, amelyek végül elvezettek a felszabaduláshoz.
A végtelen útjai titokzatosak és megismerhetetlenek. Történt, hogy miközben Szaubhari Rsi lemondásokat végzett, egy nagy király, Juvanásva, Ambarisa Mahárádzsa őse, örököst szeretett volna. Minden lehetséges módon megpróbált gyermeket nemzeni száz feleségének, de sikertelen maradt. Teljes kétségbeesésben ment el az erdőbe a feleségeivel. Az erdő részvétteljes bölcsei belekezdtek egy Indra-jagjába, hogy elégedetté tegyék Indrát, ő pedig megáldja a királyt egy fiúval. Nagy gondossággal végezték az áldozatot. Egy kelyhet megtöltöttek vízzel, hogy a király fő feleségei megigyák, és az megtermékenyítse őket, a kelyhet pedig otthagyták az áldozati arénában. Egy éjszaka a király nagyon szomjasan ébredt, megtalálta a kelyhet, és a tartalmát megitta. Másnap reggel a bölcsek látták, hogy a kehely üres, és megrémültek. Amikor rájöttek, hogy a vizet a király itta meg, megértették, hogy ez csak Isten szándékából történhetett. Imákat ajánlottak fel az Úrnak, megbocsátották isteni tettét, és dicsőítették titokzatos útjait.
Idővel egy kiváló, a nagy herceg összes jegyét felmutató fiú jelent meg Juvanásva király hasának jobb alsó oldalából. A gyermek állandóan sírt, anyatejre éhezett, és a bölcsek nem tudták, hogyan táplálják őt. Ekkor megjelent az Úr Indra, akit a jagjában imádtak, és megnyugtatta a síró gyermeket. Felajánlotta neki a mutatóujját, hogy azt szopja, mondván, mám dhátá – „Ihatsz engem.” Ezért a gyermeket Mándhátának nevezték el.
Bár a gyermek Juvanásva király hasából született, a bölcsek áldásai folytán nem halt meg. Ott is maradt azon a helyen, lemondásokat végzett, és végül elérte a jóga tökéletességét.
A gyermek felnőtt, és uralkodott a világon. Visnutól merítette erejét, így uralkodott a hét szigeten, amelyek a földet alkotják – Dzsambú, Plaksa, Sálmali, Kusa, Krauncsa, Sáka és Puskara. Még az olyan hatalmas démonok is mindig rettegtek tőle, mint Rávana, ezért Indra elnevezte őt „Traszaddaszju”-nak, aki elijeszti a gazembereket.
Mándhárá császár nagy adományokat adott, és jagjákat végzett, hogy imádja Visnut. Három fia és ötven lánya lett a feleségétől, Bindumatitól, aki Sasabindu lánya volt. Purukutsza, Ambarisa és a nagy misztikus Mucsukunda voltak ezek a fiúk.
Közben Szaubhari Muni a Jamuná folyó vizében végzett lemondásokat. Egy napon egy ívó halpár eltérítette a figyelmét. A Rsi szíve megtelt kéjvággyal. Feljött a folyó fenekéről, és elment Mathurába, Mándhátá császárhoz, és feleségül kérte az egyik lányát. A császár azt mondta, bármelyikük szabadon választhatja férjéül a bölcset.
Szaubhari Rsi azt gondolta magában: „Öreg, ráncos és ősz vagyok a lemondások miatt, nem vagyok vonzó egy fiatal hercegnő számára. Először jóképűvé kell tennem magam, hogy még a mennyei hölgyek is arról álmodjanak, hogy én legyek a férjük.” Misztikus erejéből át is alakult egy jóképű fiatalemberré.
Amikor a király testőrei bekísérték, mind az ötven hercegnő olyan ellenállhatatlanul vonzónak találta őt, hogy összevesztek egymással, mindegyik a felesége akart lenni. Szaubhari Rsi el is vette mindet, és ötven olyan pompás palotát épített, hogy még az Úr Indra palotája is belesápadt az összehasonlításba. Mándhátá császár csak ámult Szaubhari Rsi gazdagságán. A Rsi királyi életmódja nagyon is megalázta őt, saját hatalmas birodalma ellenére.
Szaubharit fantasztikus luxus és élvezet vette körül, ő azonban mégsem volt elégedett, nem volt békében magával. Az érzékkielégítés csak fokozza a férfi kéjes vágyait, ahogyan a vaj táplálja a tüzet. Töprengeni kezdett: „Mit csináltam? Csupán attól, hogy ívni láttam a halakat, elhagytam az önmegvalósítás útját a szexért. Mivel megsértettem Garudát, tönkretettem magamat. Nézz rám! Senki se vesztegesse az idejét az érzékek tárgyaival. Mentsd meg a szíved és az elméd, meditálj állandóan a Legfelsőbb Úron. És ha magányos vagy, társulj a szentekkel, akik az Úr lótuszvirág lábainál vettek teljes menedéket.
„Azelőtt Harin meditáltam, de a nemi vágy belevonszolt a végtelen családi bonyodalmakba. Elvettem ötven lányt, és mindegyik feleségemtől száz fiam lett. Az anyagi természet annyira megrontotta a tudatomat, hogy a vágyaim nem értek véget.”
Szaubhari Rsi siránkozással töltötte a napjait. Megpróbált elkülönülni a családi élettől, visszavonult, és elment az erdőbe, odaadó feleségei pedig követték. Ismét lemondásokat kezdett gyakorolni. Halála idején teljesen felajánlotta magát a mindent átható Felsőlélek szolgálatának, és odaadásuk miatt a feleségeik is elérték ugyanazt a lelki célt.
Ez az esemény bepillantást enged a vaisnava-aparádha finom működésébe. A nagy bölcs Szaubhari a halakkal rokonszenvezett, ezért követte el a sértést Garuda lábainál. Ez a cselekedet közvetve odavezetett, hogy minden élőlény elpusztult a Jamuná folyóban, sőt ez volt az oka annak, hogy Vrndávana emelkedett lakóit (Vradzsavászik) zaklatták, mert menedékhelyet teremtett Kálijának. Szaubhari tehát még a Vradzsavászikat is megsértette, akik a legkedvesebbek Krsnának.
Ami a magánéletét illeti, Szaubhari elbukott a lelki úton. Évekre buja őrültté süllyedt, foglyul esett az illúzió hálójában, amelyből nehéz kikecmeregni. Végül visszanyerte lelki helyzetét, Vrndávana-dháma és Jamuná dévi kegyéből. De ami a krsna-bhakti nektárjának gyönyörűségét illeti, ezt nem nyerhette el. Káliját viszont, bár irigy és szeszélyes volt, megsegítették odaadó feleségeinek jó kívánságai, odavonzották Krsna kegyét, és minden áldást meghoztak neki.
Szinte lehetetlen megszabadulni a vaisnava-aparádha következményeitől. Sose bocsáthatnak meg annak, aki nem érez komoly lelkiismeretfurdalást, és nem hódol meg a megsértett bhakta lábainál. Bocsánat nélkül az élet célja elveszett.