Sri Nárada Muni és Daksa fiai
A keresztény teológiában ott van a Tízparancsolat; a vaisnavizmusban a szent név elleni tíz sértés. Káromolni valakit, aki teljes menedéket vett a szent névben, és aki másoknak menedéket ad a krsna-námában olyan komoly, hogy ez az első és legfontosabb. A bhaktának rendkívül óvatosnak kell lennie, különben lelki öngyilkosságot követhet el. A sértő millió és millió életen át zengheti a szent nevet anélkül, hogy elnyerné a Náma Prabhunak, magának a szent névnek az áldását.
A szentírások azt mondják, Daksát azért fejezték le, mert megsértette Sivát. Mégis megbocsátottak neki, miután őszinte lelkiismeretfurdalással elégedetté tette Sivát. A vaisnava-aparádha olyan alattomos, ha csak valamennyi nyoma marad a szívben, nem lesz bűnbocsánat. Daksának, aki a Szvájambhuva-manvantara idején követett el vaisnava-aparádhát, világkorokkal később kellett elszenvednie a következményeit. Ahogyan a Srimad-Bhágavatam mondja:
„A teremtő Brahmá azt a parancsot adta, hogy szaporodjanak, ezért a Pracseták elfogadták Márisát, mint feleségüket. Daksa ismét megszületett az ő méhéből. A Mahádéva Siva elleni sértései miatt kellett újra megszületnie. Következésképpen kétszer kellett meghalnia.”
Srila Visvanátha Csakravartipáda véleménye: „Szvájambhuva Manu korában teremtette meg Sri Nárájana Brahmát az isteni lótuszvirágból, amely a köldökéből nőtt. Daksa Brahmá fia volt, de még így is, mert megsértette Mahádeva Sivát, újra el kellett szenvednie a születést Márisá méhéből. Daksa először Vírabhadra kezétől halt meg, másodszor természetes halált halt.”
Az anyagi univerzum elpusztul az ötödik manvantara végén. Daksa a Szvájambhuva-manvantarában született. Mivel hatalmas fenséget kívánt, öt manvantarán át végzett lemondásokat. A hatodik manvantarában, a Csáksusában elnyerte a hatalmas gazdagságot. Visvanátha Csakravarti azt mondja, Daksa Siva kegyéből lett mesésen gazdag.
A Csáksusa manvantarában, a Legfelsőbb Úr Hari parancsára Daksa nemző Asiknit fogadta el a feleségének, és tízezer fiú apja lett. Utasította a fiait, hogy szaporítsák a népességet. Azt tanácsolta nekik, keressék fel Sri Nárájana-Szarovara szent helyét, ahol az idők kezdete óta sok szent élt. A Szarovara vizének tisztító hatására Daksa fiai megszabadultak az anyagi vágytól, és paramahamszák lettek.
Eszükbe jutott apjuk utasítása, hogy népesítsék be a világot, ezért öntisztítási folyamatba kezdtek. A nagy bölcs Nárada akkor találkozott velük, amikor lemondásokat végeztek, és próbára tette őket; föltett nekik tíz ezoterikus kérdést. A fiúk megértették a kérdések értelmét, lemondtak, és az odaadás életét élték. Elmondták, hogy mennyire becsülik Náradát, és elindultak az odaadó szolgálat útján.
Amikor Daksa hallotta, hogy a fiai aszkéták lettek, panaszkodni kezdett: „Jaj, jaj! Még a jó fiúk is nagy bánat okai lehetnek.”
Brahmának sikerült megvigasztalnia Daksát, aki ismét ezer fiút nemzett. Ugyanazt az utasítást adta nekik, gyarapítsák a népességet. Ők pedig a bátyjaik nyomdokait követték, és elmentek ugyanarra a szent helyre. Vizei megtisztították a szívüket minden anyagi szennyeződéstől, és ők is a Legfelsőbb Úr bhaktái lettek.
Több kedvezőtlen előjel fokozta Daksa aggodalmát. Amikor hírt kapott, hogy ezek a fiúk is a lemondás útjára léptek, és eltűntek, végtelenül elszomorodott. Megint Nárada Muni volt az ok, és Daksa nagy haragjában megátkozta őt. „Szent ember ruháját viseled, de valójában nem vagy szent. Lehet, hogy én családos ember vagyok, de igazi szent. Te azonban megmutattad a fiaimnak a lemondás útját, és tönkre tetted az életemet.
„Egyszer már elvetted a fiaimat, és most még egyszer megtetted. Nem tudod, hogyan kell bánni az emberekkel. Utazgass csak tovább az egész univerzumban, de én megátkozlak, hogy sehol se legyen otthonod.”
Azt mondják, hogy születésekor a bráhmana a rsik, a félistenek és istennők, valamint apja lekötelezettjévé válik. A szentírások szerint a bráhmana azzal róla le adósságát a rsikkel szemben, hogy betartja a brahmacsárját (cölibátusban él) a házasságáig. A félisteneket jagja végzésével kártalanítja, apját pedig fiak nemzésével. Daksa azzal érvelt, hogy a fiai még nem rótták le az adósságaikat, ezért nem lett volna szabad lemondaniuk. Daksa érezte, Nárada tanítása tette közömbössé a fiúkat a családi élettel szemben, így aztán nem kapják meg az áldást ebben az életben és a következőben. Daksa úgy érezte, Nárada megzavarta éretlen elméjüket. Megmondta Náradának, hogy a Legfelsőbb Úrral való kapcsolata szennyfolt az Úr hírnevén.
Nárada, akit minden szent tisztel, közömbösen, tiltakozás nélkül fogadta Daksa átkát. Ha valaki elfogad egy átkot, és hagyja, hogy megfoganjon, bár képes lenne az eltörlésére, akkor ez a tolerancia elegendő ahhoz, hogy megnyerje azt a személyt, aki megátkozta. Az az igazság, hogy azoknak, akik a materializmus sarában élnek, Daksa szempontja értékes, viszont fel sem tudják fogni, mit tanít Nárada a tiszta odaadásról. És ez vaisnava-aparádhához vezet.
Brahmá közben megvigasztalta a fiai elvesztését sirató Daksát. Brahmá bátorítására, és attól félve, hogy gyermektelen maradhat, hatvan leányt nemzett, akik odaadóak szolgálták az apjukat. Mind férjhez mentek, gyermekeik és unokáik benépesítették az univerzumot.
A vaisnava-aparádha súlyosan árt a lelki fejlődésnek. Amikor Daksa megsértette az Úr Sivát, bocsánatot kért, de csak félszívvel. Az aparádha betegsége ott maradt Daksa szívében, és újból a felszínre került, mint Sri Nárada Muni lótuszvirág lábainak megsértése.
Imádhatja valaki az Urat millió és millió életen át, de ha megsértett egy vaisnavát, nem nyerheti el az Úr kegyét. Figyelmeztetés ez minden bhaktának.
Srila Bhaktisziddhánta Szaraszvati Prabhupáda írja a Gaudija-bhásja kommentárban:
„A Legfelsőbb Úr Krsna négy formában nyilvánul meg az anyagi világban. A vaisnava, Tulaszi, a Gangá és a Srimad-Bhágavatam az Úr négy isteni kiterjedése (prakása-vigraha). Bár lehet, hogy nem látszanak istenieknek, nem különböznek az Istenségtől, és imádatra érdemesek.
„Az emberek általában azt gondolják, hogy csak az Úr múrti-formája méltó az imádatra, miután formálisan beállították (prána-pratisthá). Ez azonban nem vonatkozik a vaisnavára, Tulaszi devire, Gangá devire vagy a Srimad-Bhágavatamra. Ez a négy hozzátartozik Krsnához, és Ő bár élvezi őket, mégis élvezi a szolgálatukat. Az Istenség e képviselőit soha nem szabad semmibe venni, különben az odaadó szolgálat haszontalan.
Maháprabhu maga mondja: ’Illúzióban vannak, és fájdalmat okoznak Nekem azok, akik Engem ugyan közvetlenül imádnak, de elhanyagolják a bhaktáimat. Felajánlásaimat égő zsarátnok záporának érzem a testemen. Aki a bhaktáimat bírálja és megsérti, azt megsemmisíti a nevem zengése. Csak mert valaki mantrázik, az nem garancia a sikerre. Én mindenkit megsemmisítek, aki megsérti a bhaktáimat.’
„Még egy szannjászi is elbukik, ha megsért egy tiszta bhaktát. Gaurancsandra kijelentette a világnak: ’Hagyjatok fel a vaisnavák bírálatával, és vegyetek menedéket a krsna-námánál. Ha valaki csak egyszer kiejti Krsna nevét, sértés nélkül, Én őt azonnal megszabadítom.’”
Srila Vrndávana dásza Thákura elítélte azokat, akik megsértik Visnut, Krsnát, és bhaktáikat, a vaisnavákat. Nárada Munit idézi a Csaitanja-Bhágavatában:
„Aki nyíltan elesett, csak magának árt, a csaló szent azonban rosszabb, mert magával vonszolja az összes követőjét.”
A színlelők a szentek emelkedett ülőhelyeit bitorolják, és az embereket félrevezetik a vallás nevében. Arra ösztönzik őket, hogy hamis gyakorlatokat végezzenek, és bírálják a vallási elvek igazi képviselőit, a vaisnavákat. Elpusztítják magukat és szerencsétlen követőiket. A vigyázatlan emberek összegyűlnek, hogy meghallgassák a lelki tanításokat ezektől a sarlatánoktól, és a végén csak a valódi szentek sértegetését hallják. A hamis guruk követői elhiszik ezeket a tanításokat, és kikövezik az útjukat a pokolba. Vrndávana dásza mondja: „Az emberek lelkesen hallgatják a lelki tanításokat attól, akit külső megjelenéséről szentnek gondolnak. Ehelyett azonban a valódi szentek elleni bírálatot hallják, és ezért a sértésért mély szakadékba zuhannak.”
A Védák egyhangúlag kijelentik, ha valaki vaisnava elleni sértéseket hallgat, elveszti jámborsága érdemeit, és születésről születésre förtelmes helyzetekbe kerül.
Ha viszont sértések nélkül zengi Krsna nevét, akár csak egyszer, akkor Krsna megszabadítja őt az anyagi köteléktől. Legyen bár valaki nagyon jártas az összes Védában, ha továbbra is sértegeti a vaisnavákat, az örök kárhozat várja. A Gaudija-Bhásja mondja a Sri Csaitanja-Bhágavatával kapcsolatban: „Ha valaki felhagy a vaisnavák sértegetésével, és akár csak egyszer kimondja Krsna nevét, könnyen részesül a Legfelsőbb Úr kegyében. A szádhu bírálata ugyanaz, mint Sri Guru lótuszvirág lábait bírálni, és ez sértés a Legfelsőbb Úr ellen. Aki a Legfelsőbb Urat megsérti, fokozatosan lesüllyed a Bhagavad-nindá szintjére, és nemcsak a premát nem nyeri el, hanem a náma-aparádha miatt meg sem közelíteni a dharma, gazdagság vagy anyagi élvezet előnyeit.”
És ezért van az, hogy gyakran halljuk, az emberek azt mondják: „Évek óta mantrázom, de nincs íze.” Kavirádzsa Goszvámi választ kínál: „Ügyelni kell a sértésekre, amikor a krsna-námához közeledünk. A sértő mantrázás sose hozza meg a kívánt szívváltozást.
„Ha Krsna szent nevét mondjuk, de hajunk nem áll égnek, a könnyek nem öntik el a szemeinket, és nincs meg testünkben az extázis vulkánkitörése, akkor biztosan acél borítja a szívünket.”
A Csaitanja-csaritámrta azt írja, „Krsna nevének egyszeri kimondása megsemmisít minden bűnt, és aztán az odaadás fokozatosan szeretetté, krsna-premává fejlődik. Amikor a prema átitatja a szívet, dobog, a test izzad és rázza a hideg, a beszéd elcsuklik, és a szemeket elöntik a könnyek. Amikor az isteni szolgálat hangulatában mondogatjuk Krsna nevét, akkora gazdagságot nyerünk, hogy a létért való küzdelemnek vége van, pedig nem is próbálkoztunk vele. Ha azonban valaki ismételten mondogatja Krsna nevét, de nem indul könnyekre, nyilvánvaló, hogy egy aparádha akadályozza a krsna-náma magjának kihajtását.”
Akkor mi a megoldás? Kavirádzsa Goszvámi azt mondja, hogy Krsna nevének zengésében figyelembe kell venni a sértéseket, de Maháprabhu és Nitjánanda Prabhu, az istenség legnagylelkűbb megnyilvánulásai neveinek zengésében nincsenek sértések.
„Ha valaki akár csak egy kevés hittel zengi Maháprabhu és Nitjánanda Prabhu neveit, azonnal megtisztul minden sértéstől. Aztán extázist érez, amikor Krsna nevét zengi. Sri Csaitanja Maháprabhu határtalanul nagylelkű. Mi a remény a felszabadulásra az Ő imádata nélkül?”
Ez nem azt jelenti, hogy Maháprabhu és Nitjánanda Prabhu megadják a premát az aparádha jelenlétében. Ők annyira nagylelkűek, hogy aki menedéket keres lótuszvirág lábaiknál, az a kegyükben részesül. A sértések hamar eltűnnek, és a sértő érzi a Krsna iránti szeretetet.
Bhaktivinoda Thákur mondja: „Ha meghódolunk Maháprabhunak és Nitjánanda Prabhunak, minden korábbi sértésünk azonnal el lesz törölve. Aztán a legkegyesebb szent név isteni szeretetet záporoz ránk.”
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura írja: „Krsna és Gauránga a neveik, és a nevek Ők maguk. Krsnát alárendeltnek, vagy Gaurángánál rosszabbnak tekinteni tudatlanság. De tény, hogy Gauránga és Nitjánanda különösen segítenek az elesett lelkeknek. Minél elesettebbek a dzsívák, annál kegyesebb lesz az Úr. Gauránga és Nitjánanda az isteni jóság legvégső megnyilvánulásai.
A krsna-lílába csak a legmagasabb felszabadult lelkek léphetnek be. Maháprabhu és Nitjánanda Prabhu ellopták Vrndávana madhura-raszáját, és ingyen osztogatják a legkevésbé méltó lelkeknek. A Gauránga és Nitjánanda lótuszvirág lábaiból kiömlő nektári áramlat elviszi azokat a lelkeket Krsna lótuszvirág lábainak szentélyébe.”
„Gauránga imádata nem zárja ki Krsna imádatát. Nem is rosszabb, mint Sri Rádhá és Krsna imádata. Az a fajta úgynevezett odaadás fiktív, és nincs meg benne a krsna-prema isteni nektárjának egyetlen cseppje sem.”
Maháprabhu sohasem tűrte a vaisnava-aparádhát. Rámacsandra Puri, Devánanda Pandit és mások élő példák erre az igazságra. Még Sacsi anyának is bocsánatot kellett kérnie Advaita Ácsárjától, mielőtt az Úr megáldhatta őt a premával. Csak annak bocsátanak meg, aki őszintén közeledik a megsértett vaisnavához, és bocsánatért könyörög. A sértések eltűnnek; különben a következmények végzetesek. Amíg a szívet befedik a sértések, nem lehet belehatolni.
Bhaktivinoda Thákur énekel:
„A sértések olyan keménnyé tették a szívemet, mint az acél, és olyan kegyetlenné, mint a mennykövek. Uram, még a Te szent nevednek sincs hatása. Reménytelennek és tehetetlennek érzem magamat, ezért hangosan kiáltom szent nevedet.” Imádkozik Sri Gaurához és Nitáihoz: „Én vagyok a legelesettebb, Ti meg a kegy óceánjai vagytok. Kérlek, mentsetek meg!”
Ez a kritikus különbség a Krsna-lílá és a Csaitanja-lílá között. Sri Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi ezzel a titkos kinyilatkoztatással zárja a Sri Csaitanja-csaritámrta Madhja-líláját (Madhja 5.271):
krsna-líla amrta-sára
tára sata sata dhára,
dasa-dike vahe yáhá haite
se caitanya-lílá haya,
sarovara aksaya
mano-hamsa caráha’ táháte
„A Krsna-lílá az összes nektár krémje, csak Sri Rádhá és Krsna bizalmasai és az örökké tökéletes lelkek léphetnek be oda. Akkor mi hogyan fogjuk fel a Csaitanja-lílát? Sri Csaitanja Maháprabhu kedvtelései végtelen tárház, amelyből a Krsna-lílá nektárjának ezer meg ezer folyama hömpölyög minden irányban, elárasztva mindenkit – mindenütt. Bárcsak ott úszna örökké az elmém hattyúja, bárcsak mélyen belevetné magát a nektár végtelen hullámaiba.” (Madhja 25.283)
tad idam ati-rahasyam gaura-lílámrtam yat
khala-samudaya-kolair nádrtam tair alabhayam
ksatir tyam iha ká me sváditam yat samantát
sahrdaya-sumanobhir modam esám tanoti
„A Gaura.líla mélyen misztikus és bizalmas. Ez az odaadásnak és Krsna szeretetének a kulcsa. Azok, akik irigykednek Krsnára és a bhaktáira, olyanok, mint az állatok, képtelenek megízlelni a nektárt. Én azonban nem panaszkodom azért, mert leírtam Maháprabhu líláját, mert nem veszett el semmi. Sőt nyertünk valamit, mert a tiszta szívű bhakták kiterjesztik a lílát azzal, hogy újra meg újra megízlelik és gyönyörködnek benne.”
„A Krsna-lílá valamennyi nektár krémje. Csak Sri Rádhá és Krsna bizalmasai és az örökké tökéletes lelkek léphetnek be oda. Akkor hogyan képzeljük el a Sri Csaitanja lílát?
Sri Csaitanja Maháprabhu kedvtelései végtelen tárház, amelyből a Krsna-lílá nektárjának ezer meg ezer folyama hömpölyög minden irányban, mindenkit és mindent eláraszt. Bárcsak örökké ott úszna elmém hattyúja, és mélyen elmerülne a nektár végtelen hullámaiban.”