Nyolcadik slóka
áslisja vá páda-ratám pinastu mám
adarsanám marma-hatám karotu vá
jathá tathá vá vidadhátu lampato
mat-prána-náthas tu sza eva náparah
áslisja – ölelve; vá – vagy; páda-ratám – lótuszvirág lábaihoz borult; mám – engem; adarsanát – azzal, hogy nem látható; marma-hatám – összetört szív; karotu – tegye; vá – vagy; jathá – ahogyan (Neki tetszik); tathá – úgy; vá – vagy; vidadhátu – tegye meg; lampatah – züllött alak, aki más nőkkel társul; mat-prána-náthah – életem Ura; tu – de; szah – Ő; eva – csak; na aparah – nem valaki más.
Krsna – kívánsága szerint – szeretettel magához ölelhet engem, vagy akár el is tiporhat. Lehet, hogy összetöri szívem azáltal, hogy elrejtőzik előlem, de bármit is tegyen az a csalfa, Ő mindig az én egyetlen Uram marad.
Sri Szanmodaja Bhásjam
A prema legmagasabb szintjét írja le ez a vers. „Az a legfelsőbb házasságtörő és kicsapongó életet élő Krsna végtelen boldogságot adhat ennek a szolgának, aki meghódolt lótuszvirág lábainál; vagy a kétségbeesés szörnyű mélységeibe taszíthat azzal, hogy nem jelenik meg előttem; bármit megtehet velem, amit akar – még azt is, hogy egy másik szeretett gópijával élvez a jelenlétemben; mégis mindig a szívem Ura marad; számomra nem létezik senki más.”
A Srimad Bhágavatam elmondja, milyen páratlan helyzetben vannak ezek a teljesen meghódolt lelkek: „Amikor a halandó élőlények végre úgy döntenek, hogy lemondanak minden gyümölcsöző cselekedetről, és teljesen meghódolnak Előtte, Én ezt azzal viszonzom, hogy megadom nekik a halhatatlanság nektárját, fölemelem őket, hogy az örök társaim legyenek.”
A következtetés az, hogy a krsna-premában Krsna a bhakta élete, lelke és a legnagyobb kincse lesz. Az odaadó szolgálat ezen érett szakaszában a bhakta és az Úr közötti szerető kapcsolat teljesen virágba borul.
Premadharma
Sri Prahláda Mahárádzsa mondja a Srimad Bhágavatamban: "Ahogyan a vasdarabokat magához rántja a mágnes, a Legfelsőbb Úr akaratából az én szívem és elmém is lerázta az anyagi élethez való ragaszkodást; most olyan erővel rántanak magukhoz az Ő lótuszvirág lábai, mint a mágnes."
Kiderül ebből a kijelentésből, hogy örök kapcsolat van a végtelenül kis lélek és a végtelen Legfelsőbb Úr között. Ez a kapcsolat elhomályosul, amikor a lélek felhagy a Krsna-tudattal. De ha szerencsésen megtisztul a tudata, akkor feléled a kölcsönös vonzódás az Úr és szerves része között.
A tiszta és fényes vasdarabot automatikusan vonzza a mágnes; ugyanígy a szellemi lélek megtisztult és fényes tudata is automatikusan vonzódik Krsnához. A megtisztulásnak nincs más feladata, mint hogy megkönnyítse a vonzódást. A Krsna-tudat útjának a neve premadharma, a szerető odaadó szolgálat dharmája; a premadharma szádhakáinak tudniuk kell, hogy a premán kívül ez a vallási út semmilyen más eredménnyel nem törődik, amire a dharma, artha, káma és móksa után törekvők vágyakoznak.
A bhakta mindent feláldoz Krsnáért
Ezt maga az Úr Krsna erősíti meg a Srimad Bágavatamban: „Kedves gópijaim, a kedvemért megszakítottatok minden családi kapcsolatot, elértétek azt, ami még a nagy filozófusok és jógik számára is ritka. Találkozásaink teljesen tiszták és kifogásolhatatlanok. Ha megpróbálnám megfizetni az adóságomat a szeretetekért, odaadásotokért, szolgálatotokért és lemondásokat, még ha az örökkévalóságon át törekednék is halhatatlan testemben, képtelen lennék erre. Le vagyok kötelezve nektek, életről életre. Lehet, hogy ti a természetes szelídségetekből és szerető viselkedésetekből feloldoztok az adósságom alól, Én mégis örökre a lekötelezettetek maradok.”
Nemcsak az Urat kell szeretni és elégedetté tenni, hanem a bhaktákat is, akik nagyon kedvesek az Úrnak. Más szavakkal, azt, aki be akar lépni a Krsna-tudatba, nem érdekelhetik az önző, úgynevezett élvezetek. A bhakta Krsnát szolgálja, Őt szereti, Vele találkozik, bármit tesz, az egyetlen szándéka, hogy örömet szerezzen Krsnának, és még nagyobb szeretettel szolgálja Őt. Az Úr Csaitanja ezeket a szavakat használta a versében, ’szívében mélyen sújtott,’ igazából a bhakta nem érez sem bánatot, sem örömet. Hogy ezt megerősítse, az Úr Krsna ezt mondja a gópiknak: „A kedvemért feladtátok a szociális tabukat, a védikus parancsokat, megszakítottátok a kapcsolatot a rokonaitokkal és a családtagjaitokkal. Egyedül Rám koncentráltatok. Nem törődtetek sem a szépséggel, sem a házasság boldogságával. Csak azért tűntem el, hogy fokozzam a szereteteteket. Kérlek, ne okoljatok ezért, mert ti éppen olyan kedvesek vagytok Nekem, mint Én nektek.”
A másik fontos dolog ebben a versben, bár az Úr azt mondja, ’boldoggá teszel szerető öleléseddel,’ ebben nyoma sincs az önelégültségnek; még itt is az az egyetlen gondolat, úgy szereti Krsnát, hogy átadja magát Neki, az Ő örömére. Az Úr Csaitanja szavai nagyon szépen példázzák a tiszta szeretet igaz érzéseit.
A Sri Sri Siksástaka jelentősége
A Siksástaka nyolc verse nagyon jelentős... Jelentős az is, miért szállt alá a földre az Úr Csaitanja (?). Az Úr Krsna tudni akarta, „Milyen dicsőséges Srimati Rádháráni, az Én belső lelki energiám szerelme Irántam? Hogyan gyönyörködik az Én transzcendentális tulajdonságaimban? Milyen boldogságot érez, amikor látja az Iránta érzett szerelmem édességét?” Ezekre a kérdésekre akart választ kapni, ezért nyilvánította meg örök formáját, mint Csaitanja Maháprabhut, aki az audárját vagy a fenséget testesíti meg, abszolút teljességben. Sri Csaitanja megízleli Rádháráni szerelme háromféle állapotának rejtélyes mélységeit, amikor különféle kedvteléseket mutat be Golokának a Navadvipadháma néven ismert térségében.
Srimati Rádháráni extatikus érzéseivel és ragyogó arcával díszítve jelenik meg Krsna ezen a földön, mint Csaitanja Maháprabhu, Brahmá egy nappala alatt egyszer. Legutoljára Kr.u. 1486-ban szállt alá a halandó síkra, Nyugat-Bengál Nadia járásában, ahol Gangá anya isteni vizei megtisztítják Navadvipa városát. Navadvipadháma nem különbözik Vrndávanától.
Phálguna hónapban (március) teljes holdfogyatkozáskor született. Az egész város visszhangzott Isten nevének zengésétől, mivel ez volt a szokás holdfogyatkozás alatt. Az Úr Pandit Dzsagannátha Misrát és Srimati Sacsidévit fogadta el apjának és anyjának.
Gyerekkora tele volt gyerekes nyugtalansággal és csodálatos csínyekkel; fiatalkorát tanulással töltötte, szigorúan a védikus kultúrával összhangban, és ugyanilyen volt a családos élete. Aztán Gajába ment, ahol Isvara Puri, egy nagy ácsárja a Brahma-Madhva tanítványi láncban, beavatta a tízszótagos Gopála-mantra éneklésébe; ezzel tanította az élőlényeket, az a kötelességük, hogy egy önmegvalósított lelki tanítómesternél keressenek menedéket.
Miután visszatért Gajából, csak a szent nevet énekelte a társaival és a bhaktákkal, elárasztotta Bengált a szent név nektárjával, és hirdette Krsna odaadó szolgálatát. 24 éves korában elfogadta a szannjásza avatást a Sankara szampradájába tartozó Késava Bharatitól, és örökre megszakított minden kapcsolatot az otthonával és a családi élettel. A következő hat évben zarándoklatokat tett Bengálban, Orisszában, Dél-Indiában, Uttar Pradésban (Mathurá, Vrndávana, Prajág, Kási) és Bihárban (Kaukai, Natszala, Rádzsmahál). Utazásai során a feltételekhez kötött lelkek millióit áldotta meg azzal, hogy átadta nekik a szent nevet, és a tiszta odaadás tudományát tanította. Megcáfolt minden filozófiai spekulációt, ami ellenkezett a hiteles szentírások következtetéseivel, és szilárdan megalapozta az acsintja bhedábheda tattva filozófiáját, amelyet Ő maga tanított először, mint a vaisnava iskola másik négy iskolája tanításainak a lényegét.
A következő 18 évben Dzsagannátha Puriban élt. Bizalmas társaival élvezte az Istenszeretet nektárját, alaposan megvizsgálva a három kérdést. Követői közül nagyhatású prédikátorokat küldött ki, hogy a feltételekhez kötött lelkeket a tiszta odaadás útján elvezessék a Legfelsőbb Úrhoz. Ilyen módon egész Indiát elárasztotta a Krsna-prema hullámaiban. Szvarúpa Dámodara, Rámánanda Rája, Prabhódhánanda Szaraszvati, Rúpa Goszvámi, Szanátana Goszvámi, Raghunátha dásza Goszvámi, Gopála Bhatta Goszvámi, Dzsíva Goszvámi, Kavi Karnapura és mások könyvekben fektették le a tanításait; ebből a célból hatotta át a szívüket isteni energiájával. Ő maga sűrítette össze ezeket a tanításokat a Siksástaka imákban; ezek mindenkit elérnek, minden szinten megérintik a bhaktákat. Néha az Úr maga is elmerült e nyolc vers nektárjában, megízlelte a következtetéseit Szvarúpa Dámodara és Rámánanda Rája társaságában. Később ezeket a verseket részletesen elmagyarázták olyan fontos szentírások, mint a Csaitanja-csaritámrta.
Az Úr a saját példájával tanította, hogyan kell ideális családos és lemondott életet élni. Ezek a tanítások is benne vannak ebben a nyolc versben. Nagyon kiváló versek ezek. A meghódolt lelkek, akik odaadással hallgatják e nektári imákat a Legfelsőbb Úr Gauránga szájából, biztosan vonzódni kezdenek lótuszvirág lábaihoz. Mint a lelkileg megittasult méhek, rajokban repülnek Krsna szeretetének lótuszvirágos tava felé.
Az Úr Gauránga eljövetele után 401 évvel írta a Szanmodaja Bhásja kommentárt Kedarnátha Bhaktivinoda. A Siksástaka imák a védikus írások lényegét párolják le a raszika bhakta, a tiszta bhakta számára. Ezek az imák az Abszolút Igazság, a Legfelsőbb Úr ajkáról hangzottak el. Minden nap olvassák el, mondják el és imádják ezeket az őszinte és szerencsés lelkek. Ezek az imák az állandó társaink, tanuljuk meg, vegyük a szívünkre.
Csaitanja-csaritámrta, Antja 20.48-52:
„Szolgálólány vagyok Krsna lótuszvirág lábainál. Ő a transzcendentális boldogság és ízek megtestesülése. Ha akarja, magához szoríthat engem, éreztetheti velem az egységet, vagy nem jelenik meg, és elpusztítja az elmémet és a testemet. Mégis Ő az életem Ura.
Kedves barátnőm, hallgasd meg az elmém döntését. Krsna az életem Ura minden körülmények között, akár kegyes hozzám, akár boldogtalanná tesz, és megöl.
Krsna néha lemond más gópik társaságáról, és én irányítom az elméjét és a testét. Ez az én szerencsém, de mások búsulnak, mert Ő engem szeret.
Végül is, Ő nagyon ravasz, makacs szoknyavadász, aki hajlik a csalásra, és más nők társaságát keresi. Aztán velük szeretkezik a szemem láttára, és nagy bánatot okoz. Mégis Ő az életem Ura.
„Vagy, hiszen Ő nagyon ravasz, makacs szoknyavadász, hajlamos arra, hogy csaljon, keresi más nők társaságát. Aztán szerelmi ügyekbe bonyolódik velük a szemem láttára, csak azért, hogy elkedvetlenítsen. Ő azonban mégis az Én életem Ura.”
„Nem bánom, ha elbúsít Engem. Csak azt kívánom, hogy Krsna boldog legyen, mert az Ő boldogsága az életem célja. Ha azonban az a boldogsága, hogy Engem elszomorítson, akkor az a bánat az Én legnagyobb boldogságom.”
Kommentár
"Én csak a gópik alantas szolgálólánya vagyok, akik mindig elmerülten szolgálják Krsna lótuszvirág lábait. Megölelhet, kihasználhat, eltörheti a szívemet azzal, hogy nem jelenik meg előttem. Szabados életet él, megszokta, hogy a gópikkal elégíti ki a kéjes vágyait. Legyen meg az akarata; mindennek ellenére mégis Ő az én szívem szeretett Ura, nem több és nem kevesebb. Az Úr Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, teljesen független. Vallásom az, hogy engedelmeskedjek a parancsainak. Nincsenek többé független szeszélyeim; nincs semmi okom arra, hogy ne szolgáljam az Ő akaratát."
A tökéletes szakaszban a bhakta örökre letette a test és az elme anyagi megjelöléseit. Csak az a gondja, hogy teljesítse az Úr Krsna minden vágyát Goloka transzcendentális birodalmában, amely az Ő saját játszótere. A tiszta szeretet e hangulatában a bhakta egyetlen reménye a szolgálatra, hogy a gópik szolgálólánya legyen; ez a szolgálat valóban lehetséges a bhakta eredeti lelki formájában, transzcendentális érzékekkel.
A lélek sose gondoljon arra, hogy ásrajavigraha-bhakta (Krsna fő társa) legyen. Maga a gondolat önzővé fogja tenni. A tiszta lélek a lelki világban az ásrajavigrahát szolgálja. A lélek kedves az Úr Krsnának; de alkatilag, az Úr kívánságára, az Úr lelki energiájának határ-kategóriájában van.
A Sri Sri Siksástaka tanításai
A Siktástaka nyolc verséből a következőket látjuk. Szambandha, abhidheja és prajódzsana – általánosságban az első vers a szent név közös éneklését tanítja; a második arról beszél, hogy a feltételekhez kötött lélek sajnálatosan vonakodik elfogadni ezt a legjobb folyamatot; a harmadik tárgya a szent név éneklésének helyes módja; a negyediké lemondás a csalásról és minden ártalmas vágyról; az ötödiké a lélek eredeti lelki azonossága; a hatodiké az, hogy milyen szerencse közelebb kerülni az Úrhoz; a hetediké az elválás nagyon emelkedett hangulata; és a nyolcadiké, hogyan lehet elérni az abszolút szükséges célt. Mind a nyolc vers az abhideja elvet mutatja meg. Ebben az összefüggésben az első öt vers közli a szambandha gjánát; a többi három a prajódzsanát magyarázza el. Az első öt vers a szádhanabhaktival, és a következő kettő a bhavabhaktival foglalkozik. A 6-8. versek, és különösen a 7-8., a premabhaktival foglalkozik, csak szádhakák számára.
Visvanátha Csakravarti Thákura versét választom, hogy közvetítse az érzéseimet, hódolatomat ajánlom minden olvasónak, és így végződik ez a kommentár:
„A Legfelsőbb Úr Krsna, Nanda Mahárádzsa fia az imádatom tárgya. A legkiválóbb szolgálatot a vradzsai gópik végzik. A Srimad Bhágavatam abszolút hiteles szentírás, minden tanítás és következtetés alapja. A Krsna-prema az ötödik cél a Védák négy célján túl; ez a legfelsőbb rendeltetés. Mindez az Úr Csaitanja véleménye, ezért mi is ezt részesítjük előnyben; más vélemények nem érdekelnek.”
Szentírások ezzel a verssel kapcsolatban:
Srimad Bhagavatam 10.31.11:
„Az Úr Krsna lábai szebbek a lótuszvirágnál, és nagyon sajnáljuk, amikor a gabonamagvak héja és a durva füvek és növények megsebzik.”
Srimad Bhágavatam 10.31.15:
„Amikor napközben az erdőbe mész, a másodperc töredéke olyan lesz számunkra, mint egy világkor, mert nem láthatunk Téged. De amikor göndör fürtökkel olyan szépen díszített, gyönyörű arcodat nézzük, örömünket akkor is meggátolják a szemhéjaink, amelyeket az ostoba teremtő alkotott.”
Krsna-karnámrta, 12. vers:
„Trónoljanak mindig a szívemben az Úr Krsna lótuszvirág lábai, a gáláns hősé, aki örök kedvteléseket élvez valamennyi Laksmi-dévivel (a gópikkal); kinek viruló szépsége elhervasztja a lótuszvirágok kiváló szépségét; aki tökéletesen meggyőzi bhaktáit isteni védelméről; és aki mérhetetlen boldogságot ad nekem.”