dzsíver nitja o naimittik dharma
1. fejezet
A lélek örök és időleges természete
Valamennyi földi birodalom közül Dzsambudvipa a legjobb. Dzsambudvipa összes helye közül Bharata-varsa a legjobb. Bharata-varsa összes helyei közül a legjobb Gauda-desa. Gauda-desa összes helyei közül Navadvípa-mandala a legjobb. Navadvipa-mandala egyik részében, a Gangá partján ragyog örökké Godruma szép faluja. Hajdanában számos bhadzsanánandi bhakta talált otthonra Godruma kertjeiben. Egykor ott imádta egy szurabhi tehén az Úr Gauraszundarát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, egy folyondár-kunyhóban. Nem messze onnan egy Pradjumna-kundzsa nevű bhadzsana-kutira volt. Ebben a folyondárokkal sűrűn befuttatott bhadzsana-kutirában élt egy paramahamsza babadzsi az Úr imádata boldogságának révületében (bhadzsanánanda), a Legfelsőbb Úr személyes társának, Brahmacsári Brahmacsárinak az avatott tanítványa.
Premadásza Babadzsi, aki valamennyi szentírásban jártas volt, tudta, hogy Godruma nem különbözik a vrndávani Nandagrámától, és ő is azon a szent helyen vett menedéket. Minden nap kétszázezerszer zengte el az Úr Hari szent neveit. Minden nap száz meg száz dandavatot ajánlott fel a vaisnaváknak. Madhukáriként élt, az ottani tehénpásztorok házaiban koldult. Szigorúan követte a szent élet szabályait.
Amikor befejezte a lelki kötelességeit, nem vesztegette az idejét fecsegéssel. Inkább könnyes szemekkel olvasta az Úr Gauraszundara kedves társának, Dzsagadánanda Panditának a könyvét, a Prema-vivartát. Ilyenkor a bhakták szeretettel és odaadással hallgatták őt az erdei ligetben. És miért ne? Az a könyv, a Prema-vivarta tele van az odaadó szolgálat édes ízeivel (raszákkal). És ez a babadzsi olyan édesen olvasott, hogy azonnal kioltotta a bhakták szívében, ami még megmaradt az anyagi vágyak mérgező tüzéből. Egy délután, amikor már elmondta a köreit, ez a paramahamsza babadzsi leült a mádhavi-folyondárokkal befuttatott kunyhójában, olvasta a Prema-vivartát, és elmerült az odaadó szeretet óceánjában. Ekkor odament hozzá egy lemondott szannjászi, és újra meg újra dandavatjait ajánlotta a lábainál. Az extázisban elmerült babadzsi egy ideig nem volt tudatában a külső eseményeknek. Végül észrevette a szannjászit, aki leborult előtte, és leborult ez a babadzsi is, aki alázatosabb volt a fűszálnál, hogy üdvözölje őt. Aztán sírva fakadt, mondván, „Úr Csaitanja, Úr Nitjánanda, kérlek, legyetek kegyesek hozzám, egy elesett lélekhez.” A szannjászi így szólt a babadzsihoz, „Uram, én nagyon alantas és elesett vagyok. Miért utánzol engem, miért gúnyolsz?” Aztán a szannjászi port vett a babadzsi lábairól, és leült előtte. A babadzsi fakéreg-ülőhellyel kínálta, leült mellé, és lelki szeretettől elfojtott hangon szólt, „Uram, én vagyok az elesett lélek. Hogyan szolgálhatlak téged?”
A szannjászi letette a kamandaluját, tisztelettel összetette a kezeit, és szólt, „Uram, én nagyon szerencsétlen vagyok. Tanulmányoztam a szánkhja, pátandzsala, njája, vaisesika, púrva-mimámszá és uttara-mimámszá filozófiákat. Tanulmányoztam a Védántát, az Upanisádokat, és sok más szentírást is. Zarándoklatot tettem Váránasziba, és sok más szent helyre. Hosszú időt töltöttem azzal, hogy másokkal vitatkoztam a szentírások értelmén. Már tizenkét éve, hogy szannjászi dandát kaptam Szaccsidánanda Szaraszvatipádától. Miután átvettem a dandát, állandóan a szent helyekre utaztam. Akárhova mentem Bharata-varsában, mindig Sankarácsárja szannjászi-követőivel társultam. A kutícsaka, bahudaka és hamsza életszakaszok után néhány nappal elértem a paramahamsza állapotot. Aztán Váránasziban maradtam.
„Hallgatási fogadalmat tettem, és menedéket vettem az „aham brahmászmi” (én Brahman vagyok), „pragjánam brahma” (Brahman a tudat) és a „tat tvam aszi” (te az vagy) mondásoknál, amelyeket mahá-vákjáknak mond Sankarácsárja (a szentírások legfontosabb mondásainak). Aztán egy napon láttam egy szent vaisnavát, aki az Úr Hari kedvteléseiről énekelt. Tágranyílt szemekkel bámultam rá. A szemeiből ömlő könnyekben fürdött, minden szőrszála égnek meredt az extázistól. Elcsukló hangon énekelte, „Sri Krsna Csaitanja! Prabhu Nitjánanda!” Újra meg újra táncolt, botladozó lépésekkel. Néha a földre esett.
„Amikor néztem őt, és hallottam az énekét, a szívem megtelt szeretettel, olyan szeretettel, amit le sem lehet írni. Mégis követtem a paramahamsza élet szabályait, és egy szót sem szóltam hozzá. Szerencsétlen vagyok, paramahamsza életem szabályai szerencsétlenek, úgynevezett jó szerencsém is szerencsétlenség. Miért nem beszéltem vele?
„Azóta a szívem ellenállhatatlanul vonzódik Sri Csaitanja lábaihoz. Nagyon nyugtalan lettem. Napokig kerestem azt a vaisnavát, de nem láttam őt sehol.
„Amikor azt a vaisnavát láttam, és hallottam a szájából a szent neveket, tiszta és szent boldogság töltött el. Azelőtt nem is tudtam, hogy létezik ilyen boldogság. Nem gondoltam, hogy ilyen boldog lehet egy ember.
„Néhány napi gondolkodás után úgy döntöttem, az lenne a legjobb, ha menedéket vennék egy vaisnava lábainál. Váránasziból Sridháma Vrndávanába mentem. Ott aztán sok vaisnavát láttam. Mindegyikük ezeket a neveket ismételte, „Rúpa, Szanátana, Dzsíva Goszvámi”, és jajveszékeltek. Sri Sri Rádhá-Krsna kedvtelésein meditáltak, és szeretettől elfulladt hangon mondogatták Navadvipa nevét.
„Attól a pillanattól fogva csak arra vágyakoztam, hogy lássam Navadvipát. 168 mérföldes utazás után, pár nappal ezelőtt érkeztem Vradzsa-dhámából Májápurába. A városban hallottam a dicsőségedről, és most eljöttem, hogy menedéket vegyek a lábaidnál. Kérlek, légy kegyes hozzám, fogadj el engem a szolgádnak, adj jó véget a történetemnek.”
Újra meg újra sírva, fogai közé alázatosan egy fűszálat véve szólt az a szent paramahamsza, „Szent szannjászi, én nagyon szerencsétlen vagyok. Megtöltöm a hasamat, alszom, haszontalanul fecsegek. Így vesztegettem el az életemet. Most azon a helyen élek, ahol Sri Krsna Csaitanja élvezte a kedvteléseit. Mégsem tudom megízlelni az Úr Krsna iránti igaz szeretetet. Te szerencsés vagy. Az Úr Krsna Csaitanja kegyében részesültél. Ha egyszer megemlékezem erről az elesett személyről, amikor megízleled a tiszta lelki boldogságot, nagyon sikeres lesz az életem.”
Többször is elmondta ezt az a szent babadzsi, magához ölelte a szent szannjászit, és megfürdette a szeméből ömlő könnyekben. A vaisnava érintésére a szent szannjászi úgy érezte magát, mint azelőtt soha. Táncolt és sírt. Táncolt, és ezt a dalt énekelte:
Minden dicsőséget Sri Krsna Csaitanjának! Minden dicsőséget az Úr Nitjánandának! Minden dicsőséget a lelki tanítómesteremnek, Premadászának! Minden dicsőséget az odaadó szolgálat boldogságának!”
Sokáig énekeltek és táncoltak, aztán beszélgetni kezdtek. A szent Premadásza babadzsi alázatosan szólt, „Nagy lélek, kérlek, maradj itt néhány napig ebben a Pradjumna-kundzsában, és tisztíts meg engem.”
A szent szannjászi válaszolt, „Lábaid szolgálatába adom a testemet. Nem néhány napig, életem végéig szolgállak téged. Ez a kívánságom.”
A szent szannjászi jól ismerte a szentírásokat. Tudta, milyen nagy lelki hasznot ér el az, aki a lelki tanítómester házában lakik, és a vezetésével tanul. Ezért nagyon boldogan ott maradt néhány napig abban az erdei ligetben.
Néhány nap után a paramahamsza babadzsi szólt, - Nagy lélek, Pradjumna Brahmacsári Thákura kegyesen a lábainál tart engem. Ma elragadtatottan imádja az Úr Nrsimhát Dévapalli faluban, Navadvipa-mandala szélén. Menjünk el, látogassuk meg, miután befejeztük a madhukári alamizsna-koldulást.”
A szent szannjászi válaszolt, „Azt teszem, amit parancsolsz.”
Átkeltek az Alakananda folyón, és délután kettőkor érkeztek meg Dévapalliba. Aztán átkeltek a Szúrjatila folyón, és látták az Úr személyes társát, Pradjumna Brahmacsárit az Úr Nrsimha templomában.
A paramahamsza babadzsi már messziről dandavatját ajánlotta a lelki tanítómesterének. Az Úr bhaktái iránti szeretettől meglágyulva, a szent brahmacsári azonnal kijött a templomból, mindkét kezével fölemelte a paramahamsza babadzsit, gyengéden megölelte, és a hogyléte felől érdeklődött. Hosszan beszélgettek a lelki dolgokról, aztán a paramahamsza babadzsi bemutatta a szent szannjászit. A szent brahmacsári tisztelettel szólt, „Méltó lelki tanítómester találtál. Tanuld meg Premadászától a Prema-vivartát. Azt mondják (CC Madhja 8.128), „Akár bráhmana valaki, akár szannjászi vagy súdra, lelki tanítómester lehet, ha ismeri Krsna tudományát.”
Aztán a szent szannjászi alázatosan dandavatját ajánlotta parama-gurujának (lelki tanítómestere lelki tanítómesterének), és szólt, „Uram, te az Úr Csaitanja személyes társa vagy. Kegyes pillantásod százával tisztíthatja meg az olyan gőgös szannjászikat, mint én vagyok. Kérlek, légy kegyes hozzám.”
A szent szannjászi nem ismerte a bhakták közötti kapcsolatokat. A guru és a parama-guru közötti kapcsolatot azonban látta, és úgy cselekedett, ahogyan egy őszinte tanítványnak kell. Megnézték a szandhja-aratit, és mindketten visszatértek Godrumába.
Így tele el néhány nap, és a szent szannjászi meg akarta tanulni a lelki igazságot a paramahamsza babadzsitól. Ruhája kivételével a szannjászi olyan lett, mint a vaisnavák. Uralkodott az elméjén, számos erénye és teljes hite volt a lelki útban. Ezenkívül nagyon alázatos volt, és most már hitt a Legfelsőbb Úr transzcendentális kedvteléseiben.
Egy reggel napkeltekor a paramahamsza babadzsi a mádhavi-folyondáros kunyhójában ült, és a köreit számolta a tulaszi gyöngyökön. Az Úrnak arra a kedvtelésére gondolt, amelyben elhagyta Vrndávanát, és újra meg újra ömlöttek a könnyek a szemeiből. Eredeti lelki formája tudatában, külső anyagi testét elfelejtve végezte a reggeli időpontnak megfelelő szolgálatot. A közeledő szent szannjászi láthatta, hogy a babadzsi extatikus transzba merült.
A paramahamsza babadzsi a szannjászira tekintett, és így szólt, „Gópi barátnőm, kérlek, hallgattasd el azt a majmot, ne zavarja a mi Rádhá-Góvindánk boldog álmát. Ha fölébrednek, akkor a barátnőnk, Lalitá boldogtalan lesz, és megszid engem. Nézd! Ananga-mandzsari is intett, hogy ezt tegyük. Te Ramana-mandzsari vagy. Ezt a szolgálatot kaptad. Kérlek, légy gondos és figyelmes.”
Többször is elmondta ezt a paramahamsza babadzsi, végül elvesztette az eszméletét. A szent szannjászi most már tudta, kicsoda ő a lelki világban, és ezeket a szolgálatokat végezte.
Aztán fölkelt a nap, és megnyilvánult a hajnal szépsége. A madarak énekeltek. Enyhe szellő fújt. A reggeli napsütésben nagyon szép volt a mádhavi-folyondárokkal befuttatott kunyhó, leírhatatlanul szép.
A paramahamsza babadzsi egy banánfa-kéreg ülésen ült. Lassan visszatért a külső tudatba. Aztán tovább zengte a szent neveket. A szent szannjászi dandavatjait ajánlotta a lábainál, alázatosan leült mellé, és szólt, „Uram, ennek az alantas személynek van egy kérdése. Kérlek, válaszold meg, tedd lángoló életét ismét hűvössé és boldoggá. Kérlek, hintsd Vradzsa nektárját erre a szívre, amelyet megperzselt az imperszonalizmus tüze.”
A babadzsi válaszolt, „Te érdemes vagy arra, hogy meghalld a válaszokat. Tedd föl a kérdésedet, én pedig megválaszolom, amennyire tudom.
A szannjászi szólt, „Uram, nagyon sokat hallottam a vallásról. Sok embert megkérdeztem a vallás igazáról. Szomorú, de a válaszaik nem voltak összhangban. Ezért megkérdezem: Mi az egyéni lélek valódi kötelessége? Miért magyarázzák az egyes tanítók másként a vallás igazságát? Ha csak egy igazság van, miért nem egyezik meg a filozófusok véleménye?”
Sri Krsna Csaitanja Prabhu lábain meditálva, a szent babadzsi válaszolt, „Te szerencsés, elmondom neked a vallás igazságát, amennyire a megértésem megengedi. Kérlek, hallgasd meg.
„Egy dolog örök természete az örök vallása. Valaminek a vallása az eredeti azonosságából származik. Amikor az Úr Krsna meg akar teremteni valamit, az eredeti természetét teremti meg. Az az eredeti természet annak az örök vallása. De amikor egy dolog kapcsolatba kerül más dolgokkal, megváltozhat a természete. Néhány nap után a változás elmélyül, és az tűnik a dolog igazi természetének. Ez a megváltozott természet azonban igazából nem a dolog valódi természete. A megváltozott természetek neve niszarga. Mondok egy példát. A víznek van eredeti természete. A víz eredeti természete az, hogy folyékony. Bizonyos körülmények között ez a természet megváltozhat, és a korábban folyékony víz szilárd jég lesz. Ez a víz megváltozott természete, ami eredetinek látszik. Ez a megváltozott természet azonban nem örök. Mindig időleges. Valamilyen okból megjelenik, végül eltűnik magától. Az eredeti természet akkor is megmarad, amikor a megváltozott természet megjelenik, bár látens módon. Idővel az eredeti természet ismét látható lesz, amikor a körülmények kedvezőek.
„Egy dolog eredeti természete örök. Megváltozott természete időleges. Aki tudja az igazságot, ismeri az örök és az időleges természet közötti különbséget. Aki nem tudja az igazságot, azt hiszi, hogy az időleges természet örök.”
A szent szannjászi megkérdezte, „Te egy dologról (vasztu) beszélsz. Mit jelent ez a szó?”
A paramahamsza válaszolt, „A vasztu szó a vasz (létezni) igéből, és a tu utótagből tevődik össze. Ezért nevezik vasztunak azt, ami létezik. Kétféle vasztu van: valóságban létező, és valóságban nem létező dolgok. Ami a valóságban létezik, az a lelki igazság, az élet lelki célja. Ami valójában nem létezik, azok az anyagi tárgyak, anyagi tulajdonságok, és hasonlók. Ami a valóságban létezik, az igaz. Ami nem létezik a valóságban, az csak valakinek a tévhite.
„Amikor az ember hisz valamit, lehet, hogy az igaz, lehet, hogy csak illúzió. A Srimad Bhágavatam (1.1.2) mondja: „A legfelsőbb igazság az illúziótól megkülönböztetett valóság, amely mindenki javát szolgálja.” Ez bizonyítja, hogy a szellem világa az egyetlen valóság. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége az egyetlen valóság. Belőle nyilvánul meg a sok-sok egyéni szellemi lélek, akik mind az Ő szerves részei, és Belőle nyilvánul meg az illuzórikus energia (májá) is.
„Ezért a dolog (vasztu) szót három dologra lehet alkalmazni: 1. az Istenség Legfelsőbb Személyisége, 2. az egyéni szellemi lelkek, és 3. az illuzórikus energia (májá). Valójában ez a három dolog létezik. Tiszta tudás a három dolog közötti kapcsolat ismerte.
„Sok különféle nézet van e három dolog igazi természetéről. Ezek általában tele vannak tévedésekkel. A vaisesika filozófusok, akik a dolgokat és a tulajdonságokat osztályozzák, sok dolgot hisznek igaznak, ami nem az.
„A valóban létező dolgoknak sajátos tulajdonságaik vannak. Ezek határozzák meg a természetüket. Az egyéni szellemi lelkek valóban léteznek. Örök tulajdonságaik vannak. Ezek határozzák meg a természetüket.”
A szent szannjászi szólt, „Uram, szeretném ezt helyesen megérteni.”
A szent babadzsi szólt, „Egy Krsnadásza Kavirádzsa nevű költő, aki az Úr Nitjánanda kegyében részesült, megmutatta nekem a könyve kéziratát, a Csaitanja-csaritámrtát. Ebben a könyvben (Madhja 20.108 és 117) Maháprabhu ezt az utasítást adja: „Az élőlény alkati helyzete, hogy Krsna örök szolgája legyen, mert ő Krsna határ-energiája, az Úrral egyidejűleg egy és Tőle különböző. Az élőlény elfelejtette Krsnát, időtlen idők óta a külső természet vonzza. Az illuzórikus energia (májá) mindenféle szenvedést küld neki anyagi életében.
„Az Úr Krsna a lelki élet teljessége. Olyan, mint a nap, amelyből számtalan lelki univerzum áradt ki. Az egyéni szellemi lelkek a Krsna-nap sugarai. Nagyon sok egyéni szellemi lélek van
„Valaki azt mondhatja, Azt mondod, hogy az egyéni szellemi lelkek az Úr Krsna részei. Ez azt jelenti, hogy széttöredezik, egyéni szellemi lelkekké válik, és megszűnik létezni. Mint a sok darabra tört hegy. Ha széttörik, a hegy már nincs többé.
Erre ezt válaszolom, Nem beszélhetsz így. Ha tiltakozik, és azt kérdezi, Miért ne? Akkor ezt válaszolom: Végtelenül sok egyéni lélek nyilvánul meg az Úr Krsnából, mint az Ő szerves részei. Ő azonban egyáltalán nem lesz kevesebb.
„A Védák azt mondják, hogy az egyéni lelkek olyanok, mint az Úr Krsna lobogó tüzéből kipattanó szikrák. De egyik hasonlat sem közelíti meg a teljes igazságot. A tűz és a szikra, a nap és a sugarak, a bölcsek köve és az arany nem jó példák az egész helyzetre. Vessük el ezeket az anyagi hasonlatokat, nézzünk mélyen a szívünkbe, és meg fogjuk érteni a lélek természetét.
„Az Úr Krsna a nagy lelki lény, és az egyéni lélek végtelenül kicsiny lelki lény. Az Úr Krsna és az egyéni lélek egyek abban az értelemben, hogy mindkettő lelki. Az Úr Krsna azonban a teljes egész, a lelkek csak az egésznek a részei. Ez a különbség köztük.
„Az Úr Krsna végtelenül vonzó, és az egyéni szellemi lélek vonzódik Hozzá. Az Úr Krsna a legfelsőbb irányító, és az egyéni szellemi lelket is irányítja. Az Úr Krsna mindent lát, megfigyeli az egyéni szellemi lelket. Az Úr Krsna tökéletes, az egyéni szellemi lélek szegény és alantas. Az Úr Krsna mindenható, az egyéni lélek erőtlen- Ezért az egyéni lélek örök természete vagy vallása, hogy örökké az Úr Krsna hűséges szolgája legyen.
„Az Úr Krsna határtalan energiák ura. Ezek az energiák mind tökéletesen megnyilvánulnak a lelki világban. Az egyéni szellemi lelkeket egy energia, a tatasztha-sakti nyilvánítja meg. A tökéletlen anyagi univerzumokat is az Úr egyik energiája nyilvánítja meg. Ez ugyanaz az energia, a tatasztha-sakti. Ez az energia teremti meg azt a világot, amelyben a lelki lények és az élettelen anyag együtt élnek. Valamilyen kapcsolatot teremt a lelki és az anyagi világ között.
„A szellem tudatos és tiszta, az anyag élettelen; vagyis ellentétek. Ezért a tudatos szellemi lélek nem igazán lehet kapcsolatban a tudattalan és élettelen anyaggal. Az egyéni lélek a szellem egy apró részecskéje. A Legfelsőbb Úr egyik energiája azonban valahogy mégis kapcsolatba hoz egyes lelkeket az anyaggal. Ezt a tatasztha-sakti nevű energia teszi.
„A folyó vize és a szárazföld között van egy hely, a tata (part). A part a vízzel is, a földdel is érintkezik. Ezen a helyen a föld és a víz tulajdonságai egyaránt megjelennek. Az egyéni lélek lelki. Mégis az élettelen anyag irányítása alá kerülhet.
„Az egyéni lélek tehát nem olyan, mint a lelki világ, amely sohasem kerül kapcsolatba az anyagi világgal. Nem is olyan, mint az élettelen anyag. Ebben az értelemben az egyéni lélek se nem szellem, se nem anyag. Ezért igaz az, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége és az egyéni szellemi lelkek örökké különböznek. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége az illuzórikus energia, májá ura. Ő irányítja máját. Az egyéni szellemi lélek azonban bizonyos körülmények között májá hatalmában találhatja magát. Ezért az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az egyéni szellemi lelkek és májá örökké különböznek egymástól.
A Védák (Katha Upanisad 2.2.13 és Svetásvatara Upanisad 6.13) megerősítik, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden létezés örök alapja: „A Legfelsőbb Úr örök, és az élőlény is örök.”
„Az egyéni szellemi lélek örökké az Úr Krsna szolgája. A szellemi lélek az Úr tatasztha-saktijából nyilvánul meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy az egyéni szellemi lélek egyidejűleg egy az Úrral, és különbözik Tőle. Az egyéni lélek néha májá hatalmában találhatja magát, de Isten Legfelsőbb Személyisége mindig májá irányítója. Ebben az egyéni szellemi lélek és az Istenség Legfelsőbb személyiség örökké különböznek.
„Az egyéni lélek természete lelki, és az Istenség Legfelsőbb Személyisége is lelki természetű. Az egyéni lélek tehát az Istenség Legfelsőbb Személyiségének az egyik energiája. Másrészt, mivel az Ő szerves része, örökké nem különbözik Tőle. Ha az egyéni lélek és az Istenség Legfelsőbb Személyisége egyidejűleg egyek, és különböznek, akkor a közük levő örök különbség a fontosabb.
„Az egyéni lélek örök természete és kötelessége az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a szolgálata. Ha elfelejti ezt a kötelességét, májá befolyása alá kerül, és távol marad az Úr Krsnától. Ez azt jelenti, hogy a lélek belép az anyagi világba.
„Nem lehet megmondani, hogy a lélek pontosan mikor esett bele először az anyagi világba. Ezért mondják, hogy anádi-bahirmukha, öröktől fogva vonzza a külső energia. A Krsnától való távolmaradás, és a májá világába való belépés egyaránt különböznek a lélek örök természetétől. Ezek mind perverziók.
„A lélek időleges természete és időleges kötelességei azért jelennek meg, mert kapcsolatban van a májával, és az irányítása alá kerül. A lélek örök természete egy, változatlan, és teljesen hibátlan. Nagyon sokféle időleges természet van, amelyeket mind az anyagi világgal való kapcsolat teremtett.”
Ennyit mondott a szent paramahamsza babadzsi, és az Úr Hari neveit kezdte zengeni. Az igazság meghallása után a szent szannjászi a dandavatját ajánlotta, és szólt, „Uram, ma átgondolom mindazt, amit mondtál. Ha vannak kérdéseim, holnap a lábaid elé helyezem.”