A szív megvilágosodása
Néhány percnyi beszélgetés után Rámánanda az Úr Csaitanja lábaihoz borult, s megvallotta szívbéli érzéseit:
– Óh, Uram, megvilágosítottad szívem, s alkalmassá tettél arra, hogy kimondjam a fényt hozó igazságot, ami Rádhá és Krsna ismerete, az isteni szeretet lényege. Korábban Brahmá szívét világosította meg az Úr hasonlóképp a védikus tudománnyal. Az élőlényeket Felsőlélekként elkísérő Úr mindezt végtelen és indokolatlan könyörületességéből teszi. Nem jelenik meg színről-színre, de a szíven keresztül megvilágosít.
A Bhagavad-gítá is ezt támasztja alá. Krsna kijelenti, bhaktáival különös kegyet gyakorol, mert a szívükön keresztül felvilágosítja őket, s a lelki tudás lámpásával eloszlatja a tudatlanság sötétjét. A csodálatos Srímad-Bhágavatam legelején pedig a következő fontos megállapítás áll:
dzsanmádj aszja jató ’nvajád itaratas csárthésv abhigjah szvarát
téné brahma hrdá ja ádi-kavajé muhjanti jat szúrajah
tédzsó-vári-mrdám jathá vinimajó jatra tri-szargó ’mrsá
dhámná szvéna szadá niraszta-kuhakam szatjam param dhímahi
„Az Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége az élőlények egyedüli, független és önmagában is elégedett királya. Ő világosította meg Brahmá szívét, aki az első költő s a védikus himnuszok zengője. S Ő az, aki folyton zavarba ejti az empirikus tudósokat. Egyedül benne elegyedik az öt elem: a föld, a víz, a tűz, a levegő s az éter, s Őt tekintik a belső, a külső s a közbülső energia eredeti forrásának. Fohászkodjunk hát az Abszolút Igazság, Srí Krsna lótuszvirág lábainak oltalmáért, aki saját energiájának köszönhetően mindig mentes az illúziótól! Az Abszolút Igazság a teremtés, fenntartás és megsemmisülés minden részletében a tiszta tudás kútfője. Ez az egyetlen logikus következtetés, ami a téma mélyreható, közvetlen és áttételes vizsgálatából leszűrhető.” (Bhág.1.1.1.)
Rámánanda folytatta:
– Óh, Uram, kétely nyomasztja szívem. Légy kegyes, oszlasd el! Egyszer szannjászíként jelensz meg, máskor Sjámaszundarként, az isteni pásztorfiúként mutatod magad, most meg aranylónak látlak, mintha egész tested ragyogó fényben úszna. Ajkadhoz emeled fuvoládat, s tekinteted ide-oda csapong az eksztázis váltakozó hullámaitól. Miféle csodás látvány ez? Mondd meg nyíltan, Uram, mi az oka e tüneménynek?
Az Úr Csaitanja azt válaszolta, hogy az igazi bhakták teljesen elmélyednek Krsna iránti szerető érzelmeikben, és természetes istenszeretetük folytán mindenütt imádott Krsnájukat látják. Számukra ezért másmilyennek tűnik a valóság, ahogy a mozgó s mozdulatlan dolgokra tekintenek. Álljon itt néhány idézet ezzel kapcsolatban a Srímad-Bhágavatamból:
szarva-bhútésu jah pasjéd bhagavad-bhávam átmanah
bhútáni bhagavatj átmanj ésa bhágavatóttamah
„Az igaz bhakta mindenütt észleli Srí Krsna jelenlétét, aki minden élő életereje, és Benne lát minden mozgó és mozdulatlan dolgot.” (Bhág.11.2.45.)
vana-latász tarava átmani visnum vjanydzsajantja iva puspa-phaládhjáh
pranata-bhára-vitapá madhu-dháráh préma-hrsta-tanavó vavrsuh szma
„A dzsungel fái és liánjai gyümölcseik s virágaik terhével meghajoltak az Úr előtt, mert úgy érezték, Srí Krsna az éltető erejük. Tiszta istenszeretetüknek köszönhetően az Úr jelenlétében lelki derűvel és rajongó örömmel, dúsan záporozták a méznektárt.” (Bhág.10.35.9.)
Az Úr Csaitanja így szólt Rámánandához:
– Mélységes nagyrabecsüléssel adózol Rádhá és Krsna előtt, ezért mindig, mindenütt láthatod Őket.”
Rámánanda Ráj szívét azonban nem nyugtatta meg az Úr Csaitanja válasza, bár az Úr kétségkívül a sásztrák szellemében, helyesen szólt. Ezért így felelt:
– Kedves Uram, kérlek, ne rejtőzködj tovább! Ne titkold tovább igaz mivoltodat! Jól tudom, ki vagy: Te vagy Srí Krsna, Srímatí Rádhárání külsejébe burkolózva, s azért szálltál alá, hogy a kedveseddel folytatott isteni kedvteléseid rajongását megízleld. Megjelenésed legfőbb célja, hogy magad is megérezd, miféle odaadással imádnak híveid, s hogy szerte a három világon osztogasd e szeretetet. Magad akaratából jöttél el hozzám, miért nem vallasz színt?
Ekkor az Úr Csaitanja elmosolyodott, s feltárta önmagát, mint Raszarádzs, az isteni raszák királya és mint Mahábháva, az istenszeretet megtestesülése, azaz Srímatí Rádhárání. Majd megmutatta, hogy Ő egy személyben az isteni pár, a Srímatí Rádhárání érzelemvilágával s ragyogásában megjelenő Srí Krsna.
rádhá krsna-pranaja-vikrtir hládiní saktir aszmád
ékátmánáv api bhuvi purá déha-bhédam gatau tau
csaitanjákhjam prakatam adhuná tad-dvajam csaikjam áptam
rádhá-bháva-djuti-szuvalitam naumi krsna-szvarúpam
„Rádhá és Krsna szerelme az Úr belső, gyönyör-energiájának isteni megnyilvánulása. Habár Rádhá és Krsna egyéni azonosságukban is egyek, mégis örökre elváltak egymástól. E két transzcendentális személyiség ezennel Srí Krsna Csaitanjaként újra egyesült. Hódolatom néki, aki Srímatí Rádhárání érzelmeivel s külsejével felruházva nyilvánította meg magát, bár Ő maga Srí Krsna.” (Szvarúp Dámodar naplójából)
Az Úr Csaitanja megmutatta, hogy Ő egy, bár kettő, s kettő, bár egy. Ez az Abszolút Igazság egészen kivételes megnyilvánulása. Csakis azok a szerencsések szolgálhatják az egy személyben egyesülő két örök személyt, akik Rámánanda Ráj kegyéből jól ismerik Srí Krsna Csaitanját, valamint Srí Srí Rádhá-Krsnát.
Az Úr Csaitanja isteni alakjának e páratlan megnyilvánulása teljességgel lenyűgözte Rámánandát. A lelki érzelmek eksztázisától elvesztette eszméletét, s ájultan rogyott a földre. Az Úr Csaitanja ebben a pillanatban megérintette Rámánanda testét, aki eszméletre tért. Meglepődve látta ismét a szannjászít maga előtt. Az Úr Csaitanja átkarolta Rámánandát, s megnyugtatta, rajta kívül még senki sem láthatta ezt az isteni, együttes formát.
Az Úr Csaitanja kijelentette, kedvteléseit illetően Rámánanda előtt semmi sem maradt titokban, ezért mutatta meg néki e páratlan megnyilvánulását.
– Óh, Rámánanda, nem csupán egy világos bőrszínű személy áll előtted. Én vagyok Srí Krsna, s amit látsz, az örök formám megnyilvánulása, amely Srímatí Rádhárání testszínébe burkolózik. Srí Krsnán kívül senki sem érintheti Srímatí Rádháránít, ezért öltöm magamra Rádhiká érzelmeit, s így hódolok saját örömömnek. Ebben az örök formámban Srí Krsna édes mivoltát is megízlelem. De kérlek, senki előtt ne tárd föl e titkot! A köznép gúnykacajának lennék tárgya tébolyult próbálkozásom miatt. Én vagyok az első számú bolond, s te vagy a második, s mivel ebben egyformák vagyunk, így nincs különbség kettőnk között.
Így élvezte az Úr Csaitanja Rámánanda társaságát tíz napon át, nagy örömmel társalogva Srí Krsnáról. Rádhá és Krsna isteni kedvteléseinek örök színhelyéről, Vradzsa-dhámról beszélgettek. Sorra vették Vradzsa-dhám bizalmas titkait, a szent hajlékon megnyilvánuló rajongás egész áramát. További beszélgetésük fölfoghatatlan titokként mindenki elől rejtve maradt.
Az érintett témakör drágakőhöz hasonlatos ismeretek lelőhelye volt, amely az egész emberiség javára adta egyik kincsét a másik után. E beszélgetés kimeríthetetlen ércbányához is hasonlítható, s ahogy művelni kezdték e bányát, különféle drága fémek kerültek a felszínre: réz, harangfém, ezüst, arany s végül a bölcsek köve.
Rámánanda Ráj és az Úr Csaitanja beszélgetésének kezdete s vége egyaránt nemes fémeket hozott a felszínre. Bevezető eszmecseréjük témája, a társadalmi tagozódás és az erkölcs követése a rézhez, a fémek anyjához hasonlatos. A karma-jóga, amikor az ember tetteinek eredményét szenteli Srí Krsnának, a harangfémhez hasonlítható. A karma-szannjásza, vagyis a világról való lemondás gyakorlása az ezüst; az empirikus, spekulatív tudással vegyített odaadás (gjána-misra-bhakti) az arany, míg a mindettől mentes odaadó szolgálat (gjána-sunja-bhakti) a bölcsek köve.
Beszélgetésük befejező szakasza az odaadó szolgálat lelki érzelmeiről szól. A fenti hasonlat ez esetben is alkalmazható. A szolgai rajongás (dászja-préma) a réz, a baráti ragaszkodás (szakhja-préma) a harangfém, a szülői vonzalom (vátszalja-préma) az ezüst, míg a szeretői rajongás (mádhurja-préma) az arany. Legvégül pedig Srí Srí Rádhá-Krsna transzcendentális kedvtelése a bölcsek kövéhez fogható. A spekulatív tudástól mentes odaadás csodakövét az a bhakta nyerheti el, aki állhatatos, energikus, kitartó, jó társasága van, s minden szándékában őszinte.
Másnap az Úr Csaitanja engedelmet kért Rámánanda Rájtól, hogy dél-indiai zarándokútját folytathassa. Arra is megkérte, kövesse útmutatásait, amiket a következőképpen foglalt össze:
– Vonulj vissza világi kötelességeidtől, s költözz Nílácsalba (Dzsagannáth Puríba). Zarándokutamat befejezve hamarosan én is odaérkezem. Együtt leszünk ott, s Rádhá-Krsna isteni kedvteléseiről beszélgetve nagy boldogságban töltjük majd időnket!
Ezzel az Úr Csaitanja átkarolta Rámánandát, s hazaküldte, majd nyugovóra tért. Másnap reggel felkereste Hanumán helybéli templomát, hódolatát ajánlotta a múrti előtt, majd pedig tovább indult, hogy bejárja Dél-Indiát.
Amíg az Úr Csaitanja Rámánanda városában, Vidjánagarában tartózkodott, a különböző iskolákhoz tartozó filozófusok régebbi gondolkodásmódjukat föladva mind Krsna bhaktái lettek. Az Úr Csaitanja útnak indulását követően Rámánandát az elválás fájdalmas hullámai ragadták magukkal. Képtelen volt eleget tenni szokásos feladatainak, inkább átadta magát az Úrral kapcsolatos mély meditációnak.