Lelki élet – színleg vagy szívből?
Manapság az istentelen, démoni hajlamú emberek (aszurák) némely csoportja arra vetemedett, hogy a lelki megvilágosodás szószólójává váljon, azt az újkeletű elképzelést hirdetve, miszerint az Abszolút Igazság sajátságos egyéni belátás kérdése, s mindegy, mire jut az ember, ugyanazt érheti el. Ez az elmélet abból a démoni gondolkodásból fakad, amely nyíltan tagadja a teremtés okát. A Bhagavad-gítá tizenhatodik fejezete ír az ilyen aszurákról. Az aszura nem hisz a személyes Isten létében, akinek irányítása alatt végbemegy a teremtés.
Az aszurák szerint a világon minden a véletlen műve, s hamis a hit, miszerint Isten teremtette a világot, az ateistáknak a teremtésre vonatkozó különféle filozófiai elméletei pedig a spekulatív agytorna mutatványai. Azt állítják, hogy az ember maga determinálja az Abszolút Igazságot, így aztán bármilyen módszert is ötöljön ki, az alkalmas Isten „kegyének” elnyerésére. Ahány spekuláló ember a világon, annyiféle módszer Isten, vagyis az Abszolút Igazság fölismerésére – hirdetik.
Rámánanda Ráj nyilvánvalóan nem ilyesfajta filozófiai szerencselovag. Jóllehet ő is többféle megközelítésről beszél, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az empirikus filozofálgatók vagy a spirituális ízlésű senkiháziak bármely spekulatív módszerével elnyerhető volna Isten kegye.
Hány ilyen csaló bukkant már föl az Úr Csaitanja odaadó vallásának nevében! Rámánanda különféle módszereket említett Isten kegyének elnyerésére, de ezek nem azonosak az imitáló Csaitanja-követők hamis elképzeléseivel. A módszerek különfélesége a szeretet tökéletes ízeivel – sánta-, dászja-, szakhja- vátszalja- és mádhurja-prémával – kapcsolatosan vetődik föl.
A szeretetteljes szolgálat ötféle lelki íze csakis az anyagi akadályok, a szívben lakozó nemkívánatos dolgok (anarthák) legyőzése után nyilvánul meg. Akinek nincs betekintése Isten transzcendentális szolgálatába, a kitalált módszereket tévesen egyenértékűnek hiszi az istenszeretet föntebb említett valós szintjeivel. A senkiháziak eme félreértése balszerencséjük árulkodó jele.
Az öt transzcendentális raszát elemzi a Bhakti-raszámrta-szindhu is, melyben az áll, hogy ezek a raszák öt fokozatban tapasztalhatók meg, de egy bizonyos ponton túl ezek egyike bizonyul a legédesebbnek.
Sríla Krsnadász Kavirádzs Gószvámí érzékletes hasonlattal él ezzel kapcsolatban: Az éter, a levegő, a tűz, a víz és a föld az öt alapelem. Az éterben nyilvánul meg a hang; a levegőben a hang és a tapintás; a tűzben a hang, a tapintás és a forma; a vízben a hang, a tapintás, a forma és az íz, míg a földben a hang, a tapintás, a forma, az íz és az illat együttesen tapasztalható meg. Az elemzés szerint az alapelemekben fokról fokra egyre több tulajdonság nyilvánul meg, és az utolsó, nevezetesen a föld az összeset tartalmazza. Hasonlóképp fejlődik a sánta-prémában megtapasztalt lelki érzelem előbb a dászja-préma, majd a szakhja-préma síkjára, majd tovább bontakozik a vátszalja-prémában, s végül a mádhurja-prémában éri el az istenszeretet a tetőfokát. A mádhurja-préma az odaadás más szintjeinek tapasztalatait is magába foglalja.
Srí Krsna a Srímad-Bhágavatamban elmondja, mennyire lekötelezi Őt a mádhurja-préma érzelmével áthatott szerető szolgálat:
maji bhaktir hi bhútánám amrtatvája kalpaté
distjá jad ászín mat-sznéhó bhavatínám mad-ápanah
„Az élőlény számára az örök élet nektárja az, ha szeretettel és odaadásssal szolgál engem. Kedves pásztorlánykák, a szívetekben lakozó töretlen ragaszkodás az egyetlen oka annak, hogy elnyerhettétek kegyemet.” (10.82.45.)
A Bhagavad-gítában pedig az áll:
jé jathá mám prapadjanté támsz tathaiva bahdzsámj aham
mama vartmánuvartanté manusjáh pártha szarvasah
„Óh, Prthá fia, mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát nekem. Mindenki, minden tekintetben az én utamat követi.” (Bg.4.11.)