A lelki tudományok sarlatánjai
A materialista töprengők arra a spekulatív következtetésre jutottak, hogy Isten bármiféle lelki gyakorlatozással egyformán elérhető. Szerintük mindegy, hogy a módszer éppen a gyümölcsöző tettek útja, az empirikus filozófiai spekuláció, vagy a misztikus jóga, a meditáció, a vezeklés vagy bármi más, mert végső soron ezek mindegyike elvezet a legfelsőbb célhoz. Közkedvelt mondásuk: „Sokféle út létezik, s bármelyiket kövesse is az ember, bizonyosan eléri az áhított célt.” Véleményüket részletesebben kifejtve elmondják, hogy Istennek különböző formái léteznek, mint például az Úr Rámacsandra, vagy a személytelen Brahman, Kálí istennő, vagy Durgá, Mahádéva, Ganésa és mások, s mind ugyanolyan eredménnyel imádható, mint ahogy egy embernek is több neve lehet, s bármelyiken szólítják is, válaszolni fog.
A lelki tudományok sarlatánjainak ezen állításai egy szellemi csecsemő értelmetlen gügyögésének tűnnek. A kisgyermek kivehetetlen gügyögése lehet, hogy fölöttébb kedves a meddő töprengés híveinek, ám egy hiteles lelki ember elutasítja azt.
A Bhagavad-gítá kijelenti:
jánti déva-vratá déván pitrn jánti pitr-vratáh
bhútáni jánti bhútédzsjá jánti mad-jádzsinó’pi mám
„A félisteneket imádók a félistenek között fognak újraszületni, akik a szellemeket és hasonlókat imádják, azok közéjük születnek, az ősatyák imádói az ősatyákhoz jutnak, s akik engem imádnak, azok velem fognak élni.” (Bg.9.25.)
Ganésa, Szurja vagy Indra imádói végezetül e félistenek hajlékára jutnak, míg Krsna hajlékára egyedül Krsna hívei jutnak el. Ezért kerülik a világias emberek a Bhagavad-gítát. Megfeledkeznek arról, hogy a külső energia befolyása alatt állnak, s ilyenképpen anyagi haszonvágy reményében a félisteneket imádják. Így csalóka ragaszkodás támad bennük a félistenek iránt, és lekényszerülnek az igazi fejlődés útjáról, amely az Istenség Személyiségéhez vezet. Vonzalmuknak köszönhetően az anyagi világ különb s különb régióit járják be, elszenvedvén az ismétlődő születés és halál nyomorúságait.
Akik viszont az Istenség Személyiségét szeretnék elérni, s ezért szeretetteljes szolgálattal imádják Őt, bizonnyal hozzá jutnak el. Vagyis az ember imádatának jellege nyeri el szolgálatai gyümölcsét, ám ezek a gyümölcsök nem egyformák, miként azt a világi töprengők vélelmezik. Aki a hétköznapi vallásosság, az anyagi gyarapodás, az érzéki élvezetek vagy az üdvösség gyümölcseire sóvárog, ne gondolja, hogy ugyanoda jut, mint a tiszta, transzcendentális bhakták. A köznapi vallásosság eredménye pusztán múló boldogság az emberi életben; az anyagi gyarapodás csupán az érzékkielégítés jobb lehetősége; míg az érzéki élvezetek eredménye a csalódás, ami aztán az üdvözülés vágyát kelti föl az emberben. Az üdvözülés eredménye a beolvadás a személytelen Brahmanba, ám Srí Krsna bhaktájának célja az Istenség Személyiségének örök szolgálata. Világi ember nem érti eme életcélok mérhetetlen különbségét.
A mahámájá az anyagi természet forrása és szülőanyja a felhatalmazott félistenek, akik a Legfelsőbb Úr külsődleges képviselői. A félistenek az Istenség Személyiségének irányítása alatt végzik feladataikat az univerzum törvényeinek működtetésében. Erről a Bhagavad-gítá tájékoztat, melyben az Úr kijelenti, hogy az anyagi energia egyedül az Ő irányításának engedelmeskedve hozza létre a materiális világot, s ily módon az egész világ végső soron az uralma alatt áll.
Isten belső energiája másmilyen. A Bhagavad-gítá azt is föltárja, hogy Istennek létezik egy másik, örök energiája, amely sohasem pusztul el, még a kozmikus megnyilvánulás teljes megsemmisülésekor sem. Ez a belső energia különbözik a mahámájától, és jógamájának nevezik.
A múlhatatlan lelki univerzum a jógamájá terméke. Aki makulátlan szeretettel óhajtja szolgálni az Istenség Személyiségét, kérje a jógamájá könyörületét. Ezzel szemben, aki csak érzéki örömökre vágyik, vagy éppenhogy kudarcot vallott e téren, s ezért a személytelen Brahmannal szeretne eggyé válni, az a mahámáját, illetve az irányító félisteneket imádja.
Vradzsa hajadon lánykái a jógamáját imádták, hogy férjükként vagy szeretőjükként nyerhessék el Vradzsa királyának fiát. Mások az anyagi varnásram-dharma keretei közt a mahámáját, az anyagi világ felelős istenségét imádják, hogy enyhítsenek szenvedéseiken. Óriási szakadék tátong e kétféle imádat eredménye között, s aki egyenlőnek véli az egymással szöges ellentétben álló két folyamatot, az éppen olyan, mint a sárgaságban szenvedő beteg, aki mindent sárgán lát. Ilyen a tudatlanságban szenvedő ember beteges látásmódja.