Srímatí Rádhárání és Srí Krsna tulajdonságai
Ami Rádhá ruházatát illeti, az kétrészes: a kékes árnyalatút ifjúi szemérmességének fekete (sjáma) szálakkal átszőtt kelméje adja, a másik az uttaria, ami a Srí Krsna társasága iránti mérhetetlen ragaszkodásának köszönhetően pirosas.
Keblét a Krsna iránti szeretet és évődés szárija fedi. Személyisége szépségének varázsát a kunkumhoz, e különleges szépítőszerhez hasonlítják, barátnői iránti szeretetét pedig szantálpéphez. Higgadt józanságának édes íze a kámforéra emlékeztet. E három szépítőszer – kunkum, szantálpép és kámfor – díszíti Srímatí Rádhárání testét, s ifjúi szépsége egyre fokozódóan ragyog.
Nagyon szellemes és néha ellentmondásos, szívében azonban igen alázatos. Néha kíméletlen szavakat intéz szerelméhez, de a szemében megcsillanó könnyek elárulják a szívét. Ezt az érzést dhírádhírátmakának nevezik, melynek intenzitása különböző fokú lehet: praghósa, madhja és mugdha.
Srímatí Rádhárání ajakfestéke nem más, mint ajkainak a Krsna iránti mélységes ragaszkodástól pirosas színe. Lelki érzelmeinek külső megnyilvánulásai – mint például a vidámság, kacagás, borzongás vagy könnyezés – állandó társai. Tulajdonságai négy csoportba sorolhatók: a) személyiségének, b) szavainak, c) elméjének és d) másokhoz fűződő viszonyának tulajdonságai. Személyiségének hat jegye, szavainak három vonása, elméjének kettő, viselkedésének pedig ismét hat vonása ismeretes. Eme tulajdonságait az Uddzsvala-nílamani érzékletesen ecseteli, s hogy elkerüljük a jelen mű terjedelmének szaporítását, tovább nem részletezzük e témát. Srímatí Rádhárání szívében a párjától való elválás félelme él, még akkor is, amikor együtt vannak; ez a préma-vaicsittja. Ennek oka szívének gyöngédsége. Srímatí Rádhárání örökkön-örökké tizenhat-húsz esztendő közötti ifjú leány. Ez az életkor a kaisóra. Ahogy barátnőivel, a pásztorlánykákkal sétál, kedvesen átkarolja vállukat. Barátnői mindig nagy szeretettel veszik körül, s gondolatait állandóan a Srí Krsnával folytatott meghitt kedvtelései foglalkoztatják. Örökös vidámsága adja testének illatát, s ülőhelyül szolgáló kerevete pedig a Krsna állandó emlékezete keltette sajátságos büszkeség.
Srí Krsna nevének, hírének és tulajdonságainak állandó emlékezete a fülbevalója. Ajkairól Srí Krsna nevének, hírének és tulajdonságainak dicsősége árad, s imádottját mennyei itallal: vonásainak szüntelen zengésével élteti. Ő a Krsna iránti tiszta szeretet tárháza, aki e téren minden szükséges tulajdonságot teljes mértékben birtokol; a tiszta istenszeretet tökéletes megnyilvánulása. E tényt a Góvinda-lílámrta kérdés-felelet formájában említi meg:
ká krsnaszja pranaja-dzsanibhúh srímatí rádhikaiká
kászja préjaszj anupama-guná rádhikaiká na csánjá
dzsaihmjam késé drsi taralatá nisthuratvam kucsé ’szjá
ványcshá-púrtjai prabhavati haré rádhikaiká na csánjá
„Kérdés: Ki gerjeszti Srí Krsna szerelmét?
Válasz: Egyedül Srímatí Rádhiká.
Kérdés: Ki a legkedvesebb Srí Krsnának?
Válasz: Ismét csak Srímatí Rádhárání, senki más. Srímatí Rádhárání haja hullámos, tekintete ide-oda repdes, keblei duzzadók, s így egyedül ő képes a mindenkit vonzó Hari vágyait beteljesíteni.” (Góvinda-lílámrta 11.122.)
Rámánanda Ráj folytatta Srímatí Rádhárání tulajdonságainak ecsetelését, mondván, őt irigyli Szatjabhámá a páratlan szerencséért, s egyedül tőle tanulták Vradzsa lánykái a női vonzerő művészetét. Még a páratlanul szép Párvatí és Laksmí is sóvárog az ő tulajdonságaira és szépségére, s szeretnének hozzá hasonlóan hűségessé válni. Rádhiká tulajdonságait még Srí Krsna sem tudja számbavenni, hogy volna akkor képes halandó összeszámlálni az Ő jellemvonásait?
Rámánanda Ráj véleményét hallván az Úr Csaitanja így szólt:
– Most már megismertem Srímatí Rádhárání és Srí Krsna szerelmének lényegét, s szeretnék transzcendentális kedvteléseikről is hallani.
Rámánanda azt válaszolta, hogy Krsna dhíra-lalita, vagyis fölöttébb eszes személy, ököifjú tréfamester, aki sohasem aggódik, és alázatos a kedvesével szemben. Lelki szerelmi játékaiban e vonásai mindig megnyilvánulnak. Így hódol folyton az örömöknek Srímatí Rádhárání társaságában, ezzel emelve tökélyre a kaisóra csintalan életkorát. Sríla Rúpa Gószvámí a következőképpen számol be Srí Krsna eme játékairól:
vácsá szúcsita-sarvarí-rati-kalá-prágalbhjajá rádhikám
vrídá-kunycsita-lócsanám viracsajann agré szakhínám aszau
tad-vaksóruha-csitra-kéli-makarí-pánditja-páram gatah
kaisóram szaphalí-karóti kalajan kunydzsé viháram harih
„Srí Krsna fölöttébb élvezi fiú-korát Vrndávan ligeteiben, a Srímatí Rádháráníval folytatott kedvtelései során. Festőművészi hajlamait pedig a pásztorlánykákon éli ki.
Barátnői előtt zavarba hozta Srímatí Rádháránít, amikor előző estéli találkájukat fölemlítette. Rádhiká szégyenében behunyta a szemét, s mikor szinte ájulásszerű eszméletlen állapotba került, Srí Krsna, a legagyafúrtabb módon különféle misztikus makara-halakat festett kebelére.”
Hallván e szavakat, az Úr Csaitanja így szólt:
– Igen, mindez gyönyörű, de kérlek, menj tovább!
Rámánanda válaszolt:
– Úgy hiszem, értelmem képtelen továbblépni! A következő leírandó lépcsőfok az elválás érlelte elementáris vonzalom (préma-vilásza-vivarta). Nem tudom, ennek ecsetelése elégedettségedre szolgál-e avagy sem?
Ekkor Rámánanda elmondta saját költeményét:
„Amikor először találkoztunk, első pillantásra feltámadt vonzalmunk, s ez a vágyódás túlnő minden határon, hiszen személyes hajlamunk szerint való. Sem Krsna, sem jómagam nem vagyunk oka ennek a spontán vonzódásnak, mely hirtelen ébredt, s Ámor nyilaként döfte át szívünket. De most, óh jaj, el kellett válnunk! Kedves barátom, ha úgy látod, hogy Srí Krsna már elfelejtett, emlékeztesd, hogy egyeztetésre, vagy üzengetésre már első találkozásunkkor sem volt szükség. Maga Ámor rendezte találkánkat. De, óh fájdalom, kedves barátom, most oly pillanatban vagy hírvivő, amikor egymás iránti vonzalmunk sokkalta kívánatosabb nekem, mint korábban.”
A szeretőknek az elválás során átélt ilyesfajta érzelmei a szerelem legmagasztosabb foka, ez a préma-vilásza-vivarta.
Rúpa Gószvámí az Uddzsvala-nílamaniban a következő szívhez szóló szavakkal írja le ugyanezt az érzést:
rádhájá bhavatas csa csitta-dzsatuní szvédair vilápja kramád
junydzsann adri-nikunydzsa-kunydzsara-paté nirdhúta-bhéda-bhramam
csitrája szvajam anvaranydzsajad iha brahmánda-harmjódaré
bhújóbhir nava-rága-hingula-bharaih srngára-káruh krtí
„A kalózok királya (Srí Krsna) a Góvardhan-hegy ligeteiben ütötte föl tanyáját! A mindenség teremtője, aki oly jártas az ékesítés művészetében, a transzcendentális jelek és érzelmek verejtékcsöppjeivel megolvasztotta szíved burkolatát, csakúgy, mint Srímatí Rádháráníét, így oszlatván el a kettősségek félreértését. Bámulatos tetteivel így festette ki mindkettőtök szívét, hogy ezzel tegyen csodát az univerzummal.”
A préma-vilásza-vivarta érzelemvilágát csakis az anyagi felfogástól teljességgel mentes, tiszta tudatállapotban lehet megismerni. Az anyagi test durvább, illetve az elme finomabb befolyása alatt lévő tudat elől rejtve marad ez a transzcendentális téma. Az anyagi elmével és értelemmel kapcsolatos külső tudatosság merőben más, mint a tiszta lélek. E transzcendentális téma íze csakis az az Istenség Személyiségének lelki szolgálatában megtisztult érzékekkel ismerhető fel.
Az Isten szerető szolgálatában élvezhető tiszta tudatállapot csak részlegesen nyilvánul meg a személytelenség hívei számára, akik a tettektől való elállást hirdetik. A személytelenség negatív koncepciója az anyagi érdekmunka ellenpólusa, nincs pozitív tartalma. Ez a tudatállapot elvezethet ugyan a megvilágosodás valamilyen szintjére, de nem emelhet föl a tiszta lélek tevékeny tudatosságáig. Az istenszeretet transzcendentális, makulátlan és pozitív. Az anyag iránti vonzalom ellenben alantas és átmeneti, így tévesen hiszik szeretetnek. Az anyagi világ látszólagos boldogsága valójában boldogtalanság. Ám a préma-vilásza-vivarta érzésében tapasztalt lelki boldogtalanságnak semmi köze a világi szenvedéshez.
A lelki viszonyok tetőpontjának, a préma-vilásza-vivartának magyarázatát lezárandó az Úr Csaitanja megjegyezte:
– Kegyed által most értettem meg, mi az emberi élet legvégső célja. A törekvő bhakta erőfeszítése, és egy tiszta bhakta kegye híján e cél elérhetetlen marad. Mondd el, kérlek, hogyan érhetem el e legfőbb célt?
Rámánanda pedig folytatta:
– Kedves Uram! Fogalmam sincs, hogyan lehetne elérni az élet végső célját, mégis beszélek hozzád, s mondom, amire késztetsz. Nem tudom, helyesen szólok-e vagy sem, de három e világon nincs senki, aki ne a Te kívánságod szerint táncolna. Valójában Te szólsz a számmal, s milyen csodás, hogy egyúttal Te vagy a hallgatóság is! Hadd mondjam hát el, hogy Srímatí Rádhárání és Srí Krsna lelki kedvtelései végtelenül titokzatosak és bizalmasak. Kedvteléseik titka a dászja-, szakhja- vagy vátszalja-raszák buzgó hívei előtt sem tárul föl. Csakis Srímatí Rádhárání örök társai, a Vradzsa-béli pásztorlánykák tudják megérteni e misztériumot, mert e lelki kedvtelés az ő társaságukban teljesedik ki. A transzcendentális játékok legédesebbike Srí Rádhá társnőinek közreműködésével teljesedik ki. Ők bontakoztatják ki, s ők élvezik fejlődését. Aki tehát szeretne eljutni a lelki élet eme síkjára, szolgálja buzgón Srí Rádhiká társnőit. Egyedül így válhatunk Srímatí Rádhárání és Srí Krsna szolgájává Vrndávan ligeteiben. Erre nincs más mód.”
A Góvinda-lílámrtában a következőket olvashatjuk:
vibhur api szukha-rúpah szva-prakásó ‘pi bhávah
ksanam api na hi rádhá-krsnajór já rté szváh
pravahati rasza-pustim csid vibhútír ivésah
srajati na padam ászám kah szakhínám rasza-gjah
„Rádhá és Krsna kedvtelései önragyogóak, mint maga az Istenség Személyisége. Mint ahogy a Mindenható Istent sokféle energiájának és hatalmának megnyilvánulása dicséri, Rádhá és Krsna kedvteléseit Srímatí Rádhárání barátnőinek társasága magasztalja.” (Góvinda-lílámrta 10.17.)
A szakhík tettei fölöttébb csodálatosak. Nem maguk akarják élvezni Srí Krsna társaságát, hanem az isteni pár találkozását segítik, az boldogítja őket. Srímatí Rádhárání és Srí Krsna találkozása ezerszer nagyobb örömöt jelent nekik, mintha személyesen találkoznának az Úrral. Ez is egy titok Rádhá és Krsna transzcendentális kedvteléseinek rejtelmei közül.
Srímatí Rádhárání az a kívánságteljesítő folyondár, amely körülöleli Srí Krsnát, a kívánságteljesítő fát, s melynek a szakhík a levelei, ágacskái és virágai. Természetes, hogy amikor Srí Krsna kedvteléseinek ambróziája öntözi e folyondár gyökereit, annak levelei, ágacskái és virágai is zsendülnek. A szakhík ezért nem akarják kisajátítani maguknak Krsnát. A virágok és ágacskák öröme nagyobb, mint az anyanövényé. Ezt a Góvinda-lílámrta magyarázza el:
szakhjah srí-rádhikájá vradzsa-kumuda-vidhór hládiní-náma-saktéh
szárámsa-préma-valljáh kiszalaja-dala-puspádi-tuljáh szva-tuljáh
sziktájám krsna-lílámrta-rasza-nicsajair ullaszantjám amusjám
dzsátóllászáh szva-székács cshata-gunam adhikam szanti jat tan na csitram
„Mi értelme annak, ha a gyökerek helyett a fa leveleit és virágait öntözik? A gyökereket öntözve a levelek és virágok is fölvirulnak. A szakhík sem boldogok, ha Srímatí Rádhárání és Srí Krsna nincsenek együtt. Amikor azonban találkozik az isteni pár, a szakhík ezerszer nagyobb örömöt élveznek, mintha ők lennének együtt Krsnával.” (Góvinda-lílámrta 10.16.)
E transzcendentális kedvteléseknek van még egy titka. Srímatí Rádhárání is azt szeretné, ha barátnői találkoznának Krsnával, bár ők nem is vágynak erre. Amikor a szakhík találkoznak Krsnával, Srímatí Rádhárání is nagyobb boldogságnak örvend, mintha csak maga lenne együtt imádottjával. A szakhík egyedül ezért, Srí Rádhá öröme végett fogadják el közbenjárását. Srí Rádhá és a szakhík eme kölcsönös mesterkedése Srí Krsnát is gyönyörrel tölti el, így mindez tovább fokozza az isteni pár lelkesültségét transzcendentális kedvteléseikben.
A pásztorlánykák természetes, Srí Krsna iránti isteni szeretetét ne tévesszük össze az anyagi kéjsóvársággal! A kéjt és a szeretetet hasonló szavakkal írják le, de a Bhakti-raszámrta-szindhu figyelmeztet:
prémaiva gópa-rámánám káma itj agamat prathám
itj uddhavádajó ‘pj étam ványcshanti bhagavat-prijáh
„A pásztorlánykák Srí Krsna iránti szerelmét a közönséges ember általában félreérti, s világi kéjsóvárságnak látja, pedig merőben másról van szó. Ilyesfokú odaadásra vágynak a legkiválóbb bhakták is, mint Uddhava és mások.” (Brs.1.2.285.)
A világi kéjsóvárság az ember önző élvezetét célozza, míg az odaadó istenszeretet a legfelsőbb személy, Srí Krsna örömét szolgálja. Micsoda különbség! Vradzsa pásztorlánykái nem önös érdekből akartak találkozni Srí Krsnával, nem a maguk boldogságát keresték, de mindig készen álltak bármiképpen szolgálni Uruk örömét.
A Srímad-Bhágavatam szerint, az evilági vágyakozás nem más, mint kéjsóvárság. A Védák a természet három kötőerejét (jóság, szenvedély, tudatlanság) az ember különféle vágyai alapján taglalják. A követők, fiak, vagyon, s egyebek utáni törekvés a világi kéj megnyilvánulása. A Védák virágos nyelvezete az ilyesfajta kéjsóvárságot vallásosságnak hívja. A kéjt különféle nevekkel illetik: altruizmus, gyümölcsöző érdekmunka, társadalmi kötelezettségek, felszabadulás iránti vágy, családi hagyományok ápolása, rokonság iránti ragaszkodás, vagy a rokonok szidalmától való félelem. Mindezek a vallás címén ismeretes kéjsóvárság különféle változatai, mert e tettekben az ember önző érzéki örömének vágya rejlik, semmi más.