Ki a lelki tanítómester?
Úr Csaitanja alázatos közeledése Rámánanda Rájhoz szép példája annak, miként ajánlatos egy hiteles tattva-darsihoz, a lelki tudományok ismerőjéhez folyamodnunk. A Bhagavad-gítá így ír erről:
tad viddhi pranipáténa pariprasnéna szévajá
upadéksjanti té gjánam gjáninasz tattva-darsinah
„Fordulj egy lelki tanítómeterhez, úgy próbáld megérteni az igazságot! Tudakozódj alázatosan és szolgáld őt! Az önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert már látták az igazságot.” (Bg.4.34.)
A Bhagavad-gítá tehát azt javasolja, hogy az isteni tudásért az ember folyamodjon egy lelki tanítómesterhez, a szolgálatkészség és a tárgyhoz tartozó tudakozódás kísérte meghódolás oltalmában. Az Úr Csaitanja, a Bhagavad-gítá tanainak eszményi oktatója és példázója bennünket is tanít Rámánandához intézett kérdéseivel. Bemutatta, hogy aki transzcendentális tudásra vágyik, ne legyen büszke anyagi sikereire, tudására vagy vagyonára. Ezek elenyészően csekélyek a lelki tanítómester transzcendentális helyzetéhez képest. Buzgón igyekezzünk elsajátítani az ilyen mestertől az odaadás tudományát.
Aki a származás, vagyon, képzettség vagy a személyes szépség világi büszkeségével eltelve, és a meghódolás, a szolgálatkészség, s a témához illő tudakozódás szükséges feltételei nélkül fordul egy hiteles lelki tanítómesterhez, aligha nyeri el a transzcendentális tudást, bár a guru még a hiúsága folytán alkalmatlan személyt is tisztelettel kezeli. Az ilyen büszke tanítvány valójában súdra, s nem férhet hozzá a lelki tudományhoz, mert nem rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal, s ahelyett, hogy megragadná a lelki tanítómester kegyét, világi hiúsága miatt a pokolra kerül.
Rámánanda Ráj súdra családban született és házasember volt, az Úr Csaitanja pedig művelt navadvípi családban jelent meg, s a szannjász-ásramba tartozott. S bár a varnásram-rendszer ismérvei szerint Rámánanda a legalacsonyabb, Srí Csaitanja pedig a legmagasabb rendbe tartozott, az Úr mégis úgy fordult Rámánandához, ahogyan a guruhoz illő folyamodni, lévén Rámánanda a lelki tudományok mestere. Az Úr Csaitanja mindannyiunk üdvéért cselekedett így.
Az Úr Csaitanja eszményi lelki tanítómesterként szállt alá a halandó világba, ezért tanítása igen megszívlelendő. A lelki emelkedésre vágyó tanítvány figyelmesen tanulmányozza minden tettét!
Rámánanda Ráj igaz vaisnavaként természeténél fogva alázatos volt, s amikor az Úr kérdezte, így válaszolt:
– Kedves Uram, én semmit sem tudok a lelki világról, csak azt mondom, amire Te késztetsz. Olyan vagyok, mint egy papagáj, s csak ismétlem, amire rávezetsz. Te magad vagy az Istenség Személyisége, s fölöttébb nehéz megérteni, mit cselekszel, s hogyan játszasz. Jól tudod, mire ösztönzöl engem, és ismered az ajkaimra adott szavakat is. Én viszont azt sem tudom, mit beszélek, mit is gondolok.
Az Úr Csaitanja, az igazság őszinte tanulmányozójához híven, a következőképpen válaszolt:
– Én májávádí szannjászí vagyok, természetemnél fogva ateista. A májáról s Brahmanról alkotott teóriámon lebegek, s nem juthatok az odaadó szolgálat közelébe. Szárvabhauma Bhattácsárja társaságában azonban abban a szerencsében lehetett részem, hogy megtisztult a szívem, s mikor arra kértem, beszéljen Srí Krsna és Srímatí Rádhárání transzcendentális kedvteléseiről, hozzád irányított. Azt mondotta, te ismered a legjobban ezt a tudományt, s nagyon hiányolt, hogy nem tartózkodsz Puríban. Miután dicsőségedről hallottam, eljöttem hozzád. Te pedig most engem dicsérsz, mivelhogy szannjászí vagyok. De mit számít, hogy valaki bárhmana, szannjászí, avagy súdra? Aki ismeri az odaadó tettek isteni tudományát s művészetét, méltó arra, hogy hiteles lelki tanítómesterré váljon. Ne akarj hát elkerülni engem, mondván, szannjászí vagyok. Teljesítsd inkább óhajom, s beszélj nekem részletesen Srí Krsna és Srímatí Rádhárání kedvteléseinek dicsőségéről!
Az Úr Csaitanja tanításában – különösképp a torz Kali-korszakra vonatkozóan – rendkívül fontos a fönt említett tétel, miszerint a tanítómesternek nem a származása a fontos. A guru jellemzője az, hogy igen járatos az odaadó szolgálat tudományában és művészetében. És ez forradalmi nézet az indiai tömegek közt uralkodó sematikus, névleges lelki tanítósághoz képest. Az Úr Csaitanja tanításának áldozatos követői osztják e véleményt, amely halálos csapást mér a kihasználás szellemére.
Aki tehát teljességgel járatos a Krsnáról szóló tudományban, akár felavató, akár oktató lelki tanítómesterré is válhat, és nem számít, hogy bráhmana, ksatrija, vaisja vagy súdra-e. Az sem számít, brahmacsárí, grhasztha, vánaprasztha vagy szannjászí-e az illető. A lelki tanítómesterrel szemben az egyetlen követelmény az, hogy ismerje a Krsnáról szóló igazságot. Ez pedig nem függ a varnásram-dharma rendszerében betöltött szerepétől.
Az Úr Csaitanja tanítása bár forradalminak tűnhet a vaskalapos opportunistáknak, mégsem ellenkezik az írások elveivel. Ezt az elvet követve kapott fölavatást Úr Csaitanja Ísvara Purítól, Nitjánanda Prabhu és Advaita Prabhu pedig Mádhavéndra Purí Gószvámípádtól. Raszikánanda Prabhu Sjámánanda Prabhu tanítványa lett, aki szintén nem bráhmana családban született. Srí Ganga Nárájan Csakravartí és Rámakrsna Bhattácsárja Sríla Naróttam Dász Thákurtól nyert fölavatást, aki szintén nem bráhmana család sarja volt. Az ősi írásművekben az áll, hogy a lelki tanítómesterré válásnak nincsenek származási követelményei.
A Mahábháratában és más történelmi írásművekben a nem örökletes guruk számtalan példájával találkozunk, s arról is olvashatunk, hogy a kasztbéli hovatartozást a tulajdonságok és a tettek alapján határozták meg, s nem a születés alapján. A Srímad-Bhágavatamban az áll, hogy az embereket tulajdonságaik alapján lehet varnába, illetve kasztba sorolni:
jaszja jal-laksanam próktam pumszó varnábhivjanydzsakam
jad anjatrápi drsjéta tat ténaiva vinirdisét
„Aki rendelkezik egy bráhmana, ksatrija, vaisja vagy súdra tulajdonságaival, azt valódi bráhmanaként, ksatrijaként, vaisjaként vagy súdraként kell elfogadni, akkor is, ha más rendű családban jelent meg.” (Bhág.7.11.35.)
A Bhagavad-gítá szerint a valóban kvalifikált bráhmana kilenc tulajdonsággal rendelkezik, a ksatrija héttel, a vaisja hárommal, a súdra pedig csak eggyel. Akiben tehát az adott tulajdonságok megtalálhatók, vagy kifejlődtek, azt az adott varnához tartozónak kell tekinteni. Az Írások eme véleményével egyetértésben a vaisnavák akkor tekintenek valakit lelki tanítómesternek, ha járatossá vált a Krsnáról szóló tudományban. Az ilyen személy jellemében természetes módon nyilvánulnak meg a bráhmanák tulajdonságai, így egy igazi lelki tanítómester nem is lehet más, mint kvalifikált bráhmana. Tévedés tehát azt hinni, hogy csak született bráhmana lehet lelki tanítómester.
Olykor előfordul, hogy egy tiszta vaisnava nem megy keresztül a varnásram-dharma minden formaságán, nem követi annak minden szabályozó előírását, de ez nem jelenti azt, hogy ne volna igaz bráhmana vagy hiteles lelki tanítómester. A vaisnavák az emberek varnához és ásramhoz való tartozását a tulajdonságok, s nem a születés alapján állapítják meg. Az ostoba emberek nem ismerik föl az ilyen kvalifikált vaisnavákat, ezért hangsúlyozta annyira az Úr Csaitanja ezt a kérdést. Gyakorlatilag nincs különbség a Hari-bhakti-vilász szabályai és az Úr Csaitanja tanítása között. Különbséget csak a tudatlan vél fölfedezni.
Egyesek az Úr Csaitanja állításait csak bizonyos feltételekkel hajlandók elfogadni. Szerintük a Krsna tudományában járatos lelki tanítómester legföljebb oktató tanítómester lehet, ha nem bráhmana családban született, de beavató guru sohasem. Azt azonban nem tudják, hogy e kétféle lelki tanítómester között nincs különbség. Véleményük szerint egy kaszt-beavató, vagy kaszt-gószvámí örökletes vérvonala folytán igazi lelki tanítómester lehet, míg aki mindent tud ugyan Krsnáról, de nem ilyen vonalba tartozik, legföljebb oktató lehet. Úgy gondolják, a beavató tanítómester pozíciója magasabb, mint az oktató gurué. Erről azonban a Csaitanja-csaritámrta nagyon határozottan szól:
siksá-guruké ta’ dzsáni krsnéra szvarúpa
antarjámí, bhakta-sréstha – éi dui rúpa
„Az embernek tudnia kell, hogy az oktató lelki tanítómester nem más, mint személyesen Krsna. Srí Krsna Felsőlélekként, s a legkiválóbb bhaktaként nyilvánul meg.” (Ádi-lílá 1.47.)
A Manu-szanhita a következő kívánalmakat támasztja az ácsárjával szemben: „A lelki tanítómester kétszer-született bráhmana, aki képes olyan képzettséget nyújtani tanítványának, hogy az másokat is a Védákra taníthasson.” A Váju-purána pedig így szól az ácsárjáról: „Aki jól ismeri az Írások lényegét, s hirdeti azok igazságát, valamint tetteit is azok szabályainak és előírásainak szellemében irányítja, ácsárjaként ismeretes.”
Az ácsárja, vagyis a lelki tanítómester az Istenség Személyiségének felhatalmazott inkarnációja. Nem szabad az Úr teljesrész-kiterjedésének tekinteni, ám a lelki tanítómester kétségkívül nagyon kedves Istennek. A tanítvány Isten hiteles képviselőjét látja az ácsárjában. Az ácsárjának nincs más dolga, mint hogy szolgálja az Istenség Személyiségét, és az Úr nevében oltalmat adjon a törekvő tanítványnak.
Ám aki anélkül válik úgymond lelki tanítómesterré, hogy nem szolgálja szívvel-lélekkel az Istenség Személyiségét, az valójában nem guru, s tettei sem követendők. A guru jellemének teljességgel az Istenség Személyiségére kell emlékeztetnie, ami abban nyilvánul meg, hogy a tanítómester minden percben Istent szolgálja. Az érzéki örömöknek élő tömegek olykor megirigylik az igazi ácsárját. De az ácsárja az Istenség Személyisége transzcendentális testének egyenértékű kiterjedése, aki pedig megirigyli az ilyen lelki tanítómestert, számolhat azzal a következménnyel, hogy elesik az Úr kegyétől.
A lelki tanítómester az Úr Csaitanja örök szolgája, mégis úgy kell tisztelni, mint magát az Úr Csaitanját. A lelki tanítómester az Úr Csaitanja természetét tükrözi. Azt azonban sohase gondoljuk, hogy a lelki tanítómester teljes mértékben azonos Istennel, mint ahogy a májávádí filozófusok vélik. A vaisnavák az acsintja-bhédábhéda-tattva szellemében tekintenek a lelki tanítómesterre, vagyis az Istenség Személyiségével egyidejűleg azonosnak látják, ugyanakkor tőle különbözőnek is.
Az odaadó szolgálat szabályait ismertető lelki tanítómestert siksá-gurunak, vagyis oktató lelki tanítómesternek nevezik. Nem lehet lelki tanítómester az, aki nem szolgálja az Istenség Személyiségét és beteges rossz szokások rabja.
Az oktató lelki tanítómester kétféle lehet: a) önmegvalósult lélek, aki szakadatlanul szolgálja az Istenség Személyiségét, b) tiszta tudatállapotban lévő lélek, aki állandó tanácsaival nyújt segítséget az Úr kedvező szolgálatában. Az Isten szolgálatára vonatkozó instrukciók is kétfélék lehetnek: a) a szolgálat céljára vonatkozó, és b) a szolgálat szabályozó elveire vonatkozó instrukciók.
Az élőlényt az Istenség Személyiségével, Srí Krsnával a felavatás révén összekapcsoló lelki tanítómester a díksá-guru, vagyis beavató lelki tanítómester. Nincs különbség az oktató és a beavató lelki tanítómester között. Mindketten oltalmat jelentenek a tanítványnak, ásraja-vigrahák, vagyis oltalmat nyújtó személyiségek, akik védelmében megalapozható az Istenhez fűződő örök kapcsolat, s elsajátítható az Úr megközelítésének szolgálatkész módja. Vétek az egyik lelki tanítómestert tisztábbnak tekinteni, mint a másikat. Az eszményi beavató guru Sríla Szanátan Gószvámí, aki bevezeti a bhaktákat Madana-móhan szolgálatába. Sríla Rúpa Gószvámí pedig az eszményi oktató lelki tanítómester, aki a Bhakti-raszámrta-szindhuban foglalt verseivel igazítja útba a bhaktákat Srí Srí Rádhá-Góvinda szolgálatát illetően. Senki ne gondolja Szanátan Gószvámít fontosabbnak, mint Rúpa Gószvámít, vagy fordítva. Mindketten lelki tanítómestereink, akik Isten transzcendentális szerető szolgálatában foglalkoztatnak bennünket. Amikor az Úr Csaitanja a guru, vagyis lelki tanítómester szót említette, egyszerre gondolt a siksá-gurura és a díksá-gurura, s nem csupán egyikőjükre.
A Hari-bhakti-vilász szerint Isten tiszta bhaktája nem súdra. Ám kétségkívül súdra az, aki nem szolgálja az Istenség Személyiségét, még akkor is, ha varnájára nézve másmilyen családban született. A varnásram-dharma követelményeinek megfelelő bráhmana, legyen bár fölöttébb járatos az írások hat sajátságos gyakorlatában, nem tekinthető lelki tanítómesternek, ha nem vaisnava. Ám ha egy érinthetetlen kutyaevő (csandála) vaisnava lesz, nyugodtan elfogadható guru gyanánt. Isten tiszta bhaktája, szülessék bár súdra családban, lelki tanítómestere lehet a másik három varna tagjainak.
Rámánanda Ráj mindig tudatában volt lelki feladatának, így sosem került az Úr megtévesztő energiájának (májá) befolyása alá. Átérezte az Úr Csaitanja elragadtatását, s az Ő akaratából szeretett volna még mélyebbre hatolni. Ezért így szólt:
– Óh, Uram, egy táncoló bábu vagyok, s Te rángatod a zsinórokat. Hadd táncoljak a kedved szerint! Nyelvem olyan, mint a víná húros hangszere, amin Te játszol. Hadd zengjem azokat a hangokat, amiket Te szeretnél kelteni!
– Srí Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden ok oka. Megszámlálhatatlanul sok teljes részként terjed ki, ezek az inkarnációi. Ő a forrása a számtalan sok Vaikuntha-bolygónak, a számtalan sok inkarnációnak és a számtalan sok univerzumnak. Ő a transzcendentális létezés, tudás és gyönyörűség örök formája, aki Vradzsa királyának fiaként ismeretes. Ő önmagában is teljes és tökéletes minden bőségben, hatalomban és minden isteni raszában. A Brahma-szanhitá szerint Ő az elsődleges és legfőbb Úr, minden ok oka. Srí Krsna a transzcendentális szerelem Istene, Vrndávan lakója, akit a káma-gájatrí és a káma-bídzsa makulátlan zengésének transzcendentális hangjával imádnak.