A szent név
Egy csúnya embert is hívhatnak Adonisznak, ám ilyen esetben a név nem jelent semmit. Az Istenség Személyiségével azonban más a helyzet. Ő Abszolút, ezért minden egyes tulajdonsága is abszolút, nem különbözika neveitől és vonásaitól. Különböző neveken ismerik Őt: személytelen Brahman, Paramátmá, mindenható Teremtő, Nárájana, Gópináth, Krsna, Góvinda, és még sorolhatnánk.
Az Abszolút minden egyes neve önmagában is abszolút, ám aki az univerzum teremtőjeként imádja Istent, mégsem tapasztalhatja ugyanazt a lelki boldogságot, mint aki Nárájanaként imádja Őt. Az univerzum teremtője megnevezést inkább az anyagias emberek kedvelik, mert e név illik érzéki boldogságkeresésükhöz. A Teremtő elnevezés sem fedi teljesen Isten valódi lényét, ugyanis a teremtés Isten külső energiájának feladata. Ha Brahmanként igyekszünk Őt felfogni, nem ismerhetjük meg összes energiáját, mert személytelen arculata nem tükrözi transzcendentális üdvösségét, tudását, tulajdonságait és formáját. Istent még a Paramátmá megnevezés sem írja le teljességgel. A Bhagavad-gítá a Paramátmát Isten helyhezkötött aspektusának nevezi, aki minden élőlény szívében jelen van, de csak részleges képviselője az Istenség Személyiségének, Nárájanának. S végső soron még Nárájana hívei sem ízlelhetik meg az Úr Krsna szolgálatában tapasztalható teljes lelki boldogságot.
Srí Krsna tiszta bhaktái nem óhajtják Nárájanát imádni, mert személyében Krsna transzcendentális bája csak részlegesen mutatkozik meg. A pásztorlánykák sohasem nevezték Srí Krsnát Rukminí hitvesének, mert az elviselhetetlen lett volna számukra. Egy világias ember számára Rukminí-ramana és Srí Krsna között nincs különbség, pedig imádatuk másfajta örömmel jár. Ha pedig valaki tudatlansága folytán kettejüket összekeveri, az raszábhása, vagyis a transzcendentális viszonyok össze nem illő keveredése. Aki azonban ismeri Isten transzcendentális természetének finomságait, nem esik a raszábhása hibájába.
Srí Krsna az odaadás sajátságos szintjeinek megfelelően viszonozza bhaktái szeretetét, ám a gópíknak, Vradzsa fejőslánykáinak mádhurja-préma fűtötte közeledését képtelen meghálálni. Így szólt hozzájuk:
na párajé ’ham niravadja-szamjutám
szva-szádhu-krtjam vibudhájusápi vah
já mábhadzsan durdzsaja-géha-srnkhaláh
szamvrscsja tad vah pratijátu szádhuná
„Kedves pásztorlánykák! Szerelmetek oly makulátlanul tiszta, hogy jövendő életeimben sem tudom majd viszonozni nemes szolgálataitokat, hiszen a családi élet láncait lerázva jöttetek el hozzám. Képtelen vagyok leróni adósságomat, ami szerelmetek elfogadásával hárult reám. Legyetek hát elégedettek saját jámbor tetteitekkel!” (Bhág.10.32.21.)
A Vradzsa-béli pásztorlánykák körében tovább fokozódik Krsna szépsége, bár amúgy is Ő a legszebb. Ezt támasztja alá a Srímad-Bhágavatam:
tatrátisusubhé tábhir bhagaván dévakí-szutah
madhjé manínám haimánám mahá-márakató jathá
„Dévakí fia, az Istenség Személyisége a leggyönyörűbb, ám a Vradzsa-béli pásztorlánykák közepette még szebb, olyan, mint a filigrán aranyműbe foglalt legértékesebb drágakő.” (Bhág.10.33.6.)
Az Úr Csaitanja teljesen elégedett volt Rámánanda szózatával a mádhurja-prémáról, ami az istenszeretet tetőfoka. De várt még valamit Rámánandától, ezért arra kérte, menjen még tovább. Ez a kivételes kiváncsiság igencsak meglepte Rámánandát. Erről a témáról többet már senki sem mondhatott volna, ám az Úr Csaitanja kegyéből a nagytudású Rámánanda tovább folytatta.