A tudás útvesztője
Rámánanda fölismerte az Úr Csaitanja szándékát, s egy magasabb szintű folyamatot javasolt, a számítgató odaadást (gjána-misra bhakti). Az Abszolút Igazsággal való azonosság tévképzetétől kergetve az empirikus filozófus analitikus módon igyekszik tanulmányozni a világmindenséget, csak hogy meglelhesse az Abszolút Igazságot. Ha pedig sikerül rátalálnia, felfedezése nagy örömmel tölti el.
Az Abszolút Igazság teljes fölismerése Isten tiszta szolgálatához segíti hozzá az embert. Ennek a teljes fölismerésnek a jeleit a Bhagavad-gítá sorolja föl. Rámánanda most ezt idézte, mintegy túlmutatva a karma egyszerű föladásán:
brahma-bhútah praszannátmá na sócsati na kánksati
szamah szarvésu bhútésu mad-bhaktim labhaté parám
„Aki ilyenformán eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre megvalósítja a Legfelsőbb Brahmant. Sohasem bánkódik, és nem is vágyik semmire, egyenlő minden élőlénnyel szemben. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot ér el énirántam.” (Bg.18.54.)
De a brahma-bhútah tudatsík sem teljesen transzcendentális létállapot. A brahma-bhútah tudatsík kétségkívül mentes a durva anyagi tudattól, s bár az Abszolút Igazság érintő közelsége lelki érzelmeket ébreszt, ez a szint mégsem igazán transzcendentális, nem alkalmas a Vaikuntha-béli aktivitás fölismerésére, így tehát külsődleges. Magasabb fokozat a Vaikuntha lelki birodalmának tudatsíkja, amely túl van a mentális szférán.
Az Úr Csaitanja az anyagias tudat mindenféle formájától szeretné megszabadítani az élőlényt, beleértve az empirikus tudomány, illetve a gyümölcsöző tettek iránti közömbösséget is. Az embernek tiszta tudatsíkra kell jutnia, máskülönben az anyagi tudatosság legcsekélyebb árnyéka is személytelen istenképet eredményez, s az anyagi tudatosság eme síkjain képzelt érvek kerekednek az Abszolút Istenség fölé. E képzelgések hátráltatják a tiszta odaadó szolgálatot, s ezért még a fönt említett fölszabadulás is csak külsődleges eredmény. Az efféle üdvösség olyan, mint a betegség utáni lábadozás. Ha a lábadozó betegről nem gondoskodnak kellőképp, a betegség kiújulhat, s meghiúsítja a gyógyulást.
A brahma-bhútah fölszabadultságában az ember még nem lelt nyugalmas helyet az Istenség Személyiségének lótuszvirág lábainál. Így az ember továbbra is támasztalan, s megvan a visszaesés veszélye az anyagi aktivitás szintjére. Ezért az ilyen fölszabadulás is anyagi, így az Úr Csaitanja Rámánanda negyedik javaslatát is elvetette.