4. fejezet
Az érzékkielégítés ereje
Az érzékeink rendkívül erősek. Egy egyszerű és rövid, a Védákból vett történet szemlélteti, hogy a legtöbb ember mennyire vonzódik az anyagi világhoz és annak örömeihez. Élt egyszer egy mohamedán császár, Akbár, aki tudni akarta, meddig fedi be az embert a kéjvágy. Akbár minisztere, egy bölcs öregember, ezt mondta a császárnak: „A kéjvágy hatalmas marad, amíg az ember anyagi testben van, szinte a halál pillanatáig.” A miniszter ezt meg is akarta mutatni egy példán. Meghívta a császárt, hogy látogasson el a szép lányával együtt egy közeli kórházba. Amikor megérkeztek, ezt mondta a miniszter a császárnak: „Nézd meg magadnak azt az embert, aki a másik szobában fekszik. Körülbelül egy óra múlva meg fog halni. Figyeld meg pontosan, amikor belépünk a szobába.” Attól a pillanattól kezdve, hogy ők hárman – Akbár, a lánya és a miniszter – beléptek a szobába, a haldokló ember nem tudta levenni a szemét a vonzó fiatal nőről. Akbár rögtön megértette.
Ez az érzékek ereje. Mivel olyan erős, nem tudjuk könnyen legyőzni. Ha rosszul használjuk az energiáinkat, rabszolgákká tesznek minket az érzékeink. Ha rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kifejleszteni a magasabb képességeinket, nem tapasztalhatjuk a legnagyobb, transzcendentális örömet, amely Istentől jön. Meg kell tanulnunk átirányítani az érzékeinket, csak egy kis, egyszerű módosítást kell végrehajtani, mint amikor egy másik rádióadót akarunk beállítani. Az eredeti energiák még mindig megvannak, de most azokat más módon használjuk. Ha nagyobb örömöket kínálunk az érzékeinknek, akkor végül megszabadulunk az alacsonyabb vágyainktól.
A „magasabb íz” kifejlesztése
Mivel természettől fogva olyan lények vagyunk, akik az élvezetet keresik, a lelki élet nemcsak lemondásból áll. Inkább az energiaátalakítás folyamata, amelyben az alacsony anyagi kielégülést lelki örömökért adjuk fel. Az anyagi élvezet magasabb lelki tapasztalatokkal való helyettesítését nevezik a „magasabb íz” kifejlesztésének is. Lehet, hogy közben türelmetlenek leszünk, és kérdezgetjük magunkat, mikor tapasztaljuk már azt a magasabb ízt. Mivel megszoktuk, hogy az élvezetre törekedjünk, természetesen előbb akarjuk a magasabb tapasztalatokat, mielőtt felhagytunk volna az alacsonyabb ragaszkodásokkal. Gyakran azért félünk lemondani a hízelgő, időleges örömökről, mert azt hisszük, a végén ott állunk üres kézzel.
Ez a félelem csak azt mutatja, mennyire nem akarunk elválni az anyagi ragaszkodástól; még nem érett meg az a képességünk, hogy tapasztaljuk a magasabb örömöket. Ha továbbra is az érzékek kielégítésére törekszünk, és az ego uralkodik, akkor el fog akadni a lelki fejlődésünk. De ha megértjük, hogy az élet sokkal nagyobbat tud nyújtani, mint csupán az anyagi kielégülés, akkor türelmesek leszünk, nem hagyjuk, hogy a félelem vagy az átmeneti sikertelenség elijesszenek.
A következő analógia segíthet. Ha valakitől elvárjuk, hogy 1000 $-t adjon nekünk, nagyon hamar ragaszkodni kezdünk az elvárásunkhoz. Felizgatjuk magunkat, ha a pénz nem jön, elvesztjük a barátságot, talán bepereljük azt a másik embert. Másrészt lehet, hogy nem ragaszkodunk a pénzhez, hanem a barátság a fontos. Az 1000 $ dollár jöhet egy hét, egy hónap múlva, vagy egyáltalán nem. Mindenesetre kellemes meglepetés, ha a pénz mégis megérkezik.
Normál esetben azt gondoljuk, helyes valamit követelni, mert azt hisszük, mi vagyunk a világ közepe. Ha így cselekszünk, csak azt a betegséget terjesztjük, ami eredetileg ebbe az anyagi világba hozott. Ez a betegség az a kívánságunk, hogy Isten akarunk lenni. Bár igazából minden az Úré, azt gondoljuk, hogy miénk a világ, és felhasználhatjuk, hogy elégedettek legyünk. Nem értjük, hogy azért vagyunk itt, hogy mindent felajánljunk az Úrnak, és ilyen módon fejezzük ki a hálánkat mindenért, amit nekünk adott.
Példázat: az egér és a bölcs
Ezen a helyen szeretnék elmondani még egy történetet a Védákból. Szereplői egy egér és egy bölcs. A bölcsnek misztikus erői voltak, és teljesíteni tudta mások kívánságait. A kívánságok persze veszélyesek is lehetnek, mert nem igazán azt akarjuk, amit kívánunk. Zavart kelthet, ha valaki váratlanul teljesíti a kívánságunkat. Azt szeretnénk, ha minden pontosan a terveink szerint történne, hogy fenntarthassuk az uralom illúzióját.
Ebben a történetben egy kisegeret nagyon zavart, hogy állandóan üldözi egy macska. Kétségbeesésében elment a bölcshöz, és segítséget kért. Mindenki ismeri az egér helyzetét, mert valahogy mindenki komolyan aggódik a problémák miatt, amelyek látszólag veszélyeztetik a biztonságát és a boldogságát.
Az egér arra kérte a bölcset, használja a misztikus erőit, tartsa távol tőle a macskát. A bölcs szokatlan módon reagált; az egeret macskává változtatta, aki most boldogan elszaladt. De már rövid időn belül visszajött a macska. Panaszkodott, hogy most egy kutya kergeti. Ismét a bölcstől kért segítséget, aki őt most kutyává változtatta, és a kutya megkönnyebbülten elszaladt. De a kutyát hamarosan megtámadta egy tigris.
Szorongva és boldogtalanul futott vissza a kutya a bölcshöz, és panaszkodott a megoldásra, amely a problémáját tulajdonképpen nem oldotta meg, hanem még inkább rontott rajta. Végleges megoldást akart, ami megszabadítja minden gondtól. A bölcs most úgy teljesítette a kutya kívánságát, hogy tigrissé változtatta. A bölcs azonban mindjárt észrevette, hogy hibát követett el, mert a tigris máris éhesen szemlélte. Mielőtt a tigris egyáltalán támadhatott volna, a bölcs ismét visszaváltoztatta őt egérré.
Életünkben gyakran gondoljuk, hogy más körülmények között boldogabbak lennénk, aztán rájövünk, hogy minden helyzetnek vannak nehézségei. Ez az anyagi világ természete. Az a legbölcsebb, ha hálásan elfogadjuk a saját helyzetünket – a saját karmánkat – és a tapasztalatot a tanítónknak tekintjük, aki segít megoldani a feladatainkat, amelyekre a fejlődésünkhöz van szükség.
A hamis ego ereje
Ahogyan az egér, közülünk sokan nem hálásak a nehéz tapasztalatokért. Arra se vagyunk készek, hogy tanuljunk belőlük. Útban áll a hamis egonk. A hamis ego az az aspektus bennünk, amely azt gondolja, mindennek ő az élvezője, a tulajdonosa, és az ura. Büszkén dagadó kebellel járkál, állandóan a saját fontosságára gondol, és nem hajlandó átadni magát Isten akaratának. Ez sok nehézséghez vezethet, és számtalan módon zavarhatja a lelki evolúciónkat. A Védák azt tanítják, hogy a hamis ego a nyolc anyagi elem egyike, amelyek a világot felépítik. Ez a nyolc elem két csoportra oszlik: durva- és finom anyagi. A durva anyagi elemek a fizikai összetevők – föld, víz, tűz, levegő és éter. A finom anyagi elemek a pszichológiai összetevők – elme, értelem és hamis ego, ezeket sok hagyományban finomtestnek nevezik. Ez a nyolc elem hat együtt, mint az örök lélek időleges burkolata.
A Védák tanítása szerint az univerzum úgy épül fel, hogy az anyagi elemek ill. burkolatok mindegyike tízszer olyan vastag, tízszer olyan nehéz áthatolni rajta, mint az előzőn. Ez azt jelenti, hogy a víz-elemen tízszer nehezebb áthatolni, mint a föld-elemen, a tűzön tízszer nehezebb, mint a vízen, stb. A legnagyobb kihívás a hamis ego. A hamis egot sokkal nehezebb legyőzni, mint a föld, víz, tűz, levegő és éter durva-fizikai elemeit.
A hamis ego nagyon ravasz, és különféle módokon fejeződhet ki. Pl. sokan élnek lelki módon, felhagynak a húsevéssel, mámorral, szabad szerelemmel, a testüket tisztán tartják, és helyesen viselkednek. Viszont különösen fontosnak tartják, hogy mindenkinek megmutassák az erényeiket. A társadalom számára az ilyen emberek nem igen kellemesek, mert állandóan a „felsőbbrendűségükre” akarnak emlékeztetni minket: „Te fehér rizst eszel? Én azt nem teszem! Hogyan használhatsz ilyen sok cukrot? Én semmit sem eszem, amit cukorral készítettek.” Bár bizonyos negatív viselkedési mintáktól megszabadultak, még mindig a hamis ego befolyása alatt állnak, ami konokul hozzánk tapad, és nehéz feloldani.
Eloldódás
Ha őszintén és tartósan le akarjuk győzni a hamis egot, ki kell alakítanunk az eloldódást. Az eloldódás abban segít, hogy kevésbé uralkodjon az életünkben az ego. Hogy ezt az állapotot elérjük, előbb meg kell tanulnunk uralkodni az érzékeinken. Ez azt jelenti, uralkodnunk kell életünk durva anyagi befolyásain, hogy irányítani tudjuk az állati hajlamokat, ne akarjuk túl sokat enni, aludni, vagy túlnyomórészt szexuális életet élni. Szeretném azonban elmondani ezen a helyen a figyelmeztetést is: ne bízzuk rá magunkat egyedül az eloldódásra, különben nehéznek fog tűnni az út. A lelki élet azt is jelenti, hogy a kielégülés alacsonyabb formáit magasabbakkal helyettesítjük.
Az eloldódásra szükség van, mert segít abban, hogy uralkodjunk a durva anyagi vágyainkon. Ha ez megtörtént, még nagyon messze vagyunk a feladatunk teljesítésétől – csak most kezdődik a nehéz munka. Ezen a szinten fel kell mérnünk az állományt, hogy felfedezzük a finomanyagi ragaszkodásokat, amelyek még mindig gátolják a lelki fejlődésünket. Segítség nélkül azonban nem dolgozhatunk a finomanyagi ragaszkodásokon. Egyedül nagyon könnyen tévútra kerülhetünk, ha a viselkedésünket olyan módon értékeljük, ami kellemesnek tűnik. Segítségül mások megerősítésére és vezetésére van szükségünk. Csak akkor oldhatjuk fel a mélyen gyökerező szokásainkat. Ezért olyan fontos a lelki közösség, mert akkor megvan a lehetőségünk, hogy segítséget kérjünk a tanácsadóktól, hasonló gondolkodásúaktól és barátoktól.
Fejlődésünkben a barátaink segítenek
Az igazi barátok nemcsak egymás egojának hízelegnek, nem arra ösztönzik egymást, hogy butaságokat csináljanak, hanem arra gondolnak, ami a legfontosabb. Azok az igazi barátok, akik lelki kapcsolatban vannak velünk, és motiválnak, hogy gyorsabban közeledjünk a legmagasabb célhoz. Saját példájukon mutatják meg, milyen előnyökkel jár, ha valaki kitart az odaadó szolgálat mellett.
Tanítványi láncom egyik nagy tanítója azt szokta mondani, hogy aki dicsér minket, az az ellenségünk, és a barátunk az, aki bírál. A dicséret azt jelzi, hogy jól van úgy, ahogy vagyunk, míg a bíráló látja, mit kell javítani magunkon. Mivel az anyagi világban élünk, sok terület szorul javításra. Ezért az igazi barátaink azok, akik emlékeztetnek arra, hogy intenzívebben dolgozzunk magunkon. Legyünk óvatosak, ha az emberek nagyon dicsérnek. Ha valami értékes dolgot tettünk, adjunk tovább minden dicséretet az Úrnak, aki megengedte, hogy eszköz legyünk a szolgálatában. Ha a siker érdemét magunknak tulajdonítjuk, egyidejűleg magunkra veszünk minden egyéb anyagi terhet, ami együtt jár ezzel a hozzáállással.
Ha elengedjük az anyagi ragaszkodásainkat, megtudhatjuk, hogyan értékeljük a lelki fejlődésünket. Egyszerűen megállapíthatjuk, fejlődünk-e, ha megvizsgáljuk, mennyire untatnak, vagy mennyi örömet szereznek a korábbi cselekedeteink és környezetünk. Haladunk, ha már nem érdekelnek a világi zene, amit különben meghallgattunk, a helyek, amelyeket felkerestünk, vagy a barátok, akiket még mindig fogva tart a materialista élet. Lassan megunjuk az ilyen történeteket, környezeteket és embereket. Ez a jele annak, hogy valami megváltozik, akkor is, ha külsőleg ugyanolyannak látszunk. Belsőleg mások lettünk, mert magasabb tudatszinten vagyunk.
A lélek sötét éjszakája
Az anyagi életből való kiszabadulás során tapasztalhatjuk „a lélek sötét éjszakáját,” amely komoly próbatételekben nyilvánul meg. Hogy ilyen nehéz helyzetekben erősek maradjunk, egyes ezoterikus tanítások szerint fontos, hogy szabályozott életet éljünk, és ne hagyjuk, hogy a boldogság és a szenvedés befolyásoljanak. Ha szabályozott életet élünk, kiegyensúlyozottak leszünk, és megtanuljuk, hogyan ne zavarjanak a külső körülmények. Ha nehézségek jönnek, fel vagyunk készülve.
A sebészek, mentősök és tűzoltók nagyon gondosan felkészülnek a vészhelyzetekre. Válság esetén tudják, mit kell tenni. A tűzoltó felhúzza a csizmáját, lecsúszik az oszlopon, beugrik a kocsiba, bekapcsolja a szirénát, és odamegy, ahol tűz van. A mentős megvizsgálja az életjeleket, megteszi az életmentő intézkedéseket. A sebész a kellő helyen vág, és kijavítja, amit kell. Mivel ezek felkészült emberek, nem ijeszti el őket a veszély vagy a vér látása.
Ha azonban nem, vagy nem helyesen készültünk fel, akkor vészhelyzet esetén pánikba esünk, vagy az elménk kudarcot vall. Fogalmunk sincs, mit tegyünk. Ahogyan a mentősnek vagy a tűzoltónak fel kell készülnie, hogy vészhelyzet esetén helyesen cselekedjen, nekünk is alaposan fel kell készülnünk a lelki életünkben. Meg kell tanulnunk, hogyan kezeljük a válságot, amely az érzékek kielégítése vágyából keletkezik. Ha már eleve szilárdak vagyunk a – biztosan bekövetkező – válságok esetén azonnal megtesszük, amit kell, hogy állhatatosak és tévedhetetlenek maradjunk.
A szanszkrit nyelvben akincsanának nevezik az, amikor az Úr beavatkozik az életünkbe, hogy mindent elvegyen tőlünk. Lehet, hogy abban a pillanatban nem értjük, miért teszi, de az Úr valami nagyobb számára tisztítja meg az utat. Nem tudjuk elvenni az ajándékait, amíg ragaszkodunk a tulajdonunkhoz; gyakran kell egy „isteni lökés,” hogy el tudjuk engedni. Ha megjön ez a lökés, keservesen sírunk: „Istenem, nincs semmim!” De az ilyen pillanatokban emlékeznünk kell arra, hogy minden valamilyen céllal történik. Ha Isten nem veszi el a régi ragaszkodásokat, a kezeink tele vannak rakva, és nem tudjuk elvenni az áldásokat, amiket adni szeretne.
Városaink utcáin láthatunk férfiakat s nőket, akiknek szinte semmijük nincs, de hevesen ragaszkodnak egy pár haszontalan tárgyhoz, amit összegyűjtöttek. Ez az egyszerű tulajdon létfontosságú a számukra, és ha valaki megpróbálja elvenni, nagyon dühösek lehetnek. Bár ez a viselkedés abszurdnak tűnik, sokan cselekszenek hasonlóan. Annyira ragaszkodunk a haszontalan szeméthez, hogy nem hagyunk helyet annak, ami értékesebb. Sokunknak mindent el kell vesztenie ahhoz, hogy nyitott legyen a magasabb áldások előtt.
A lélek éjszakája olyan időszak, amelyben úgy tűnik, minden ellenünk irányul, bár megkíséreljük, hogy lelki életet éljünk. Ilyen körülmények között támadhat ez a gondolat: „Még Isten sem szeret engem. Imádkozom, meditálok, böjtölök, vegetáriánus vagyok, rendesen bánok az emberekkel, olvasom a szentírásokat, tisztelem a szenteket, van egy lelki tanítómesterem. Mindent megteszek, ahogyan kell, és az Úr mégsem szeret.” De a tudat csak akkor érhet be, ha valóban kiegyensúlyozottak vagyunk. Nem több anyagi eredményt akarunk kikényszeríteni a lelki magatartásunkkal. Minden anyagi eredményünket el fogják venni. Ha minden nehézség dacára kitartunk a lelki életben, meg fogjuk tanulni, hogy szeressük és szolgáljuk Istent, mindegy, hogy mi történik.
A negatívat pozitívvá változtatni
A lélek éjszakája az anyagi tudat számára valódi kihívás, és arra kér, hogy legyünk transzcendentálisabbak. Ha transzcendentális szinten élünk, akkor számunkra minden helyzet kedvező. Megtanuljuk a negatívat pozitívvá, a pozitívat még pozitívabbá tenni. A negatív helyzetet úgy tudjuk átváltoztatni pozitívvá, hogy közelebbről megvizsgáljuk, és megkérdezzük magunkat: „Miért történt ez? Isten mindenkit szeret, és az univerzumban nincsenek véletlenek. Biztosan jó oka van annak, hogy ez a probléma felmerült az életemben.” Ez a hozzáállás a kezdetben negatívnak látszó eseményt ugródeszkává alakít. Ha a mindennapi életben felmegyünk egy lépcsőn, valamivel szembe kerülünk ahhoz, hogy haladjunk: először az első fokra lépünk, és aztán tovább haladunk. A lelki életben nincs fejlődés konfrontáció nélkül. Nem juthatunk el próbatételek nélkül a következő fokra; ahogyan a diákoknak is minden szemeszter végén le kell tenniük a vizsgákat, hogy megmutassák a tanítónak, mit értek el.
A negatív helyzet alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire vagyunk készek a lelki életben a következő fokra lépni. Vegyük ezt az egyszerű példát: Képzeljék el, valaki azt mondja: „Ronda az arcod! Rád se tudok nézni!” Ezen a ponton választhatunk, vagy hasonló módon válaszolunk, és a másik dühös lesz, fenyegető mozdulatot tesz, és közli, hogy kiveri a szemünket; vagy kiegyensúlyozottak maradunk, és alázatosan felelünk: „Sajnálom, hogy zavar a jelenlétem, de ez a te problémád.” Gondoljanak arra, ha negatívan válaszolunk, leszállunk a támadó színvonalára. Ha a szavakat támadásnak vesszük, és úgy reagálunk, tulajdonképpen máris vesztettünk, mert elvesztettük az önuralmat. Támadónk még tovább fog zaklatni, és bent maradunk a negatív körben.
Ha mások zavarnak minket, elfogadhatjuk a helyzetet, mint egy lépést a lelki fejlődésünkben, és az ütközést próbatételnek tekintjük. Ha ez kihoz a sodrunkból, akkor gátoljuk a lelki fejlődésünket. De ha nem befolyásol, a támadónk visszavonul, és egy idő után még nevetségesnek is érzi magát. Ezzel nemcsak legyőztük a másikat, és megmutattuk az erőnket, de segítettünk is neki, hogy fölemelje a tudatát.
A lelki harcosok nemcsak elméletek szónokai vagy tudósai. Első sorban gyakorlók. A gyakorlókat a megvalósításuk fokának megfelelően szólítják fel, hogy adjanak számot arról, amit tesznek és mondanak. Mivel a tudatukat angyalok és félistenek felügyelik, a lelki harcosoknak ki kell egyenlíteniük a számlát, ha nem viselkedtek megfelelően. Ezért nem elég csak hallani vagy olvasni a lelki dolgokról. Meg kell tanulnunk alkalmazni azokat, a saját körülményeinknek megfelelően. Az élet nagyon értékes, és fontos, hogyan használjuk az időnket. A lelki tanításokat mindig alkalmazni kell a gyakorlatban. Világosan kell látnunk, hogy az elvek hogyan működnek, akkor alkalmazhatjuk azokat a mindennapi életben. Tapasztalatból kell ismernünk a módokat, amelyek abban segítenek, hogy javítsuk mások és Isten szolgálatát.
Segíthet ennek megvilágításában egy kis példa, a saját tapasztalatomból. Néha egy nap öt-hat leckét tartok, vagy interjúkat adok. Mivel ilyen sok programom van, sok különféle zavart ismerek, már megtanultam előre látni ezeket a kihívásokat. Nemrégiben Nigériában egy kormánytisztviselőnél tett látogatás után a televízióban kellett fellépnem. Mivel az illető nem tudott időben fogadni, elkéstünk, és a tv műsor csúszott. A késés ellenére már várni is kellett, mert valamilyen jogi dokumentumokat nem készítettek elő. Panaszkodhattam volna: „Ez szörnyű. Ott fenntartott engem egy tisztviselő, itt elkéstem, és most megint váratnak! Egyszerűen elmegyek, mert valahányszor ebbe a tv stúdióba jövök, mindig 2-6 órát töltök várakozással. Elegem van belőle!” Stimmel, sose hagytak szerepelni várakozási idő nélkül. De miért izgassam fel magam? Inkább eldöntöttem: „Jó, akkor van egy kis időm írni és olvasni. Vagy felhasználhatom az időt arra, hogy imádkozzak, megkérjem az Urat, segítsen azt mondani, ami mindenkinek a tudatát fölemeli.” Így aztán nem vesztettem időt, nem is vesztegetem az energiámat frusztráltsággal és haraggal.
A bizalom fontossága
A lélek éjszakája számunkra végtelennek tűnhet. Ha sikeresen akarjuk fogadni a kihívásokat, bizalomra van szükségünk. De óvatosnak kell lennünk, mert a bizalom több szinten működik. A bűnözők pl. erősen bíznak benne, hogy a következő bankrablásuk sok millió dollárt hoz, vagy egy pénzbefektető a hamis bizalom alapján katasztrofális beruházást választ a tőzsde múlandó világában. Bár ezek példák a bizalomra, ez a bizalom nyilvánvalóan hamis célra irányult – világi és nem lelki célra.
Fontos, hogy erős bizalmunk legyen, amely a szentek és a szentírások tanításain alapul. Normál esetben ezt a bizalmat társaink példája erősíti meg a mindennapi életben. De a mai társadalomban nagyon kevesen élnek a szentírások szerint. Mivel nem látunk példákat magunk előtt, leértékeljük a lelki tanításokat, vagy azok elijesztenek. Ezért mindenképpen lelki embereket kell keresnünk, és velük kell társulnunk. Ha észrevesszük rajtuk a lelki élet pozitív kihatásait, készségesebben fogadjuk el az életmódjukat.
A szentírások tele vannak példákkal a helyes lelki viselkedésre. Sajnos ezeket csak elméletnek tekintjük, annak ellenére, hogy ezek a történetek lelkesítenek. Túl könnyen lebecsülhetjük a szent hősök és hősnők eredményeit, mondván: „Jó, ez Jézus, ez Mohamed, azok a goszvámik – ők mind Isten fiai! Én természetesen nem lehetek olyanok, mint ők.” De hibát követünk el, ha így gondolkodunk. A próféták és a tanítók azért jöttek el, hogy megmutassák, mi is lehetünk olyanok, mint ők.
A keresztények, akik azt gondolják, hogy Jézus az Isten, talán azt hiszik, hogy ilyen módon fölemelik és tisztelik Jézust. De ezzel tulajdonképpen rossz szolgálatot tesznek neki. Jézus maga mondta (János 5:30), „Én semmit sem tehetek magamtól. Amit hallok, úgy igazodom, és az ítéletem jogos, mert nem a saját akaratomat akarom érvényesíteni, hanem azét, aki engem küldött.”
Ezzel világosan kimondja, hogy az apja nevében cselekszik. Amikor a keresztények Jézust Istennek tekintik, csak azt igazolják, hogy tévedni emberi dolog, és meg sem kísérlik, hogy olyanok legyenek, mint Jézus. Gyakran élnek ezzel a kifogással: „Végül is Jézus Isten, én meg csak ember vagyok.” Jézus azonban emlékeztet minket arra, hogyan utánozhatjuk a hőstetteit, amennyiben ezt mondja (János 14:12), „Bizony, bizony mondom néktek: aki bennem hisz, azt fogja tenni, amit én teszek, és még nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek.”
De igaz az is, hogy a Kali-jugában, a viszály korában nem utánozhatjuk olyan könnyen a szenteket. Az Úr szeretetből tökéletessé teszi az igyekezeteinket, mert tudja, milyen nehéz ezekben az időkben szentnek lenni. Kifejezetten megmondja a Bhagavad-gítában, hogy megtartja, amink van, és megadja, ami hiányzik. De nem ingyen lép közbe; nekünk azért el kell érnünk egy bizonyos lelki szintet, és továbbra is keményen kell dolgozni magunkon, hogy megkapjuk a kínált segítséget. Ha ezt a pontot elértük, az Úr és szolgái kézen fognak, úgy húznak fel magukhoz. Az Úr kegye mindig nagyobb, mint a törvénye, az Úr mindig enyhíti a körülményeket, és megadja szerető segítségét.
Kórház a lelki betegségeinknek
Az emberek, akik a lelki életüket komolyan veszik, nem keresik a gazdagságot, a dicsőséget, vagy a fenség bármely egyéb formáját. Az anyagi életben azonban pontosan ezekre a célokra törekszenek. Az őszintén lelki emberek az anyagi nyereséget csak arra használják, hogy még jobban szolgálják az Urat. Ez a helyes hozzáállás: „Hogyan kereshetek pénzt úgy, hogy ne legyenek anyagi gondjaim? Hogyan szerezhetek elég pénzt, hogy bevégezzem ezt a projektet az Úrnak?” És ha valaki a lelki úton híres lesz, a dicsőség is eszköz lehet, hogy a figyelmet az Úrra és a képviselőjére irányítsa.
Mindenkinek meg kellene kísérelnie, hogy odaadó szolga legyen, mindegy, hogy milyenek a külső körülmények. A szolgálat a megtisztulás és a gyógyulás folyamata, mint egy kórházban. Ugyanazért veszünk menedéket egy lelki tanítómesternél, amiért kórházba megyünk: mert betegek vagyunk, és felismerjük, hogy segítségre szorulunk. Mint páciens, készségesen bevesszük az orvosságot, követjük az orvos utasításait, és elfogadjuk az ápolást, amit ebben a környezetben ajánlanak. Mivel az egyik lelki ember nem olyan, mint a másik, nemcsak egy betegség érheti utol. A lelki „betegségek” különböző formákban és hevességi fokokban jelennek meg. Ebben a helyzetben az a szép, hogy ezeknek az embereknek legalább megvan az esélyük arra, hogy a problémát felismerjék, és egy kórházban keressék a gyógyulást. Ha beveszik a felajánlott lelki gyógyszert, gyorsan elérik a természetes, egészséges állapotot.
De a kórház veszélyes is lehet, mert az emberek ott tartózkodásuk idején ki vannak téve új betegségeknek, vagy fertőzéseknek. Valamilyen betegséggel bemennek a kórházba, és kapnak még egy vírusfertőzést is. Hasonló módon kell vigyáznunk, amikor magunkon dolgozunk, nehogy átvegyük mások rossz szokásait. Pl. könnyen elfordulhatunk az érzékek feletti uralomtól, ha olyan emberek vesznek körül, akik rendszeresen megittasítják az érzékeiket – még lelki csoportokban is; vagy annyira önzők lehetünk, hogy mindenki mást kizárunk, ha azok szegényes példáját követjük, akik körülöttünk vannak.
A gyógyulásnál nagyon fontos a hozzáállásunk. Előfordulhat, hogy két ember ugyanabban a környezetben van, és az elmeállapotuknak megfelelően mégis teljesen eltérő eredményeket érnek el. Annak, aki morbid, depressziós vagy szomorú, több nehézsége lesz, mint annak, akinek kiegyensúlyozott a tudata. Bár lehet, hogy kezdetben egyformán betegek, a pozitívabb, energikusabb ember meg fogja tenni a szükséges erőfeszítést, hogy megőrizze az építő tartást. Az ilyen ember sokkal hamarabb elhagyhatja a kórházat, mint a többiek.
Válj az Úr szolgájává, és légy szabad
Anyagi betegségünk egy része, hogy makacsul hisszük, teljesen függetlenek vagyunk. Ez ironikus, mert igaz, hogy minden ember születésjoga valamennyi szabad akarat, igazából nem vagyunk szabadok. Uralkodnak az elménken. Valahányszor bekapcsoljuk a televíziót, rádiót hallgatunk, újságot olvasunk, vagy társadalmi intézményekkel van dolgunk, programoznak minket. Akármilyen különösen is hangzik, szó szerint az Úr szolgájává kell válnunk ahhoz, hogy valóban felszabadulhassunk, hogy ne essünk áldozatul az öregségnek, a betegségnek, halálnak vagy az élet más múlandó, vagy nem természetes aspektusának.
Megteremtjük magunknak a fájdalmat és szenvedést, ha az önző értelmetlenség különböző fajtáiba kapaszkodunk. Annak ellenére, hogy a szerencsétlenségünkért magunk vagyunk felelősek, és az Úrtól kérünk segítséget, ezt mégis elutasítjuk, amikor megérkezik. Úgy viselkedünk, mint a foglyok, akik folyton könyörögnek az őröknek, hogy nyissák ki az ajtót, és engedjék el őket; de amikor az ajtó megnyílik, visszaszaladnak a cellába. És kitartóan kérdezgetik: „Mikor fogsz kiengedni innen?”
Bár az Úr minden lehetséges segítséget a rendelkezésünkre bocsát, hogy egyszer s mindenkorra kijussunk az anyagi világból, őrületünk arra kényszerít, hogy időleges kielégüléseket keressünk. Mert a modern társadalomban az anyagi öröm kergetése normális – és körülöttünk senki sem csinálja másként – nagyon könnyen meggyőzhetjük magunkat, hogy a „jó élet” tartós keresése megfelelő emberi magatartás.
Az anyagi gondok elterelhetnek
Az ilyen magatartás teljesen káros a lelki életben. Amikor a tudatunk fejlődik a lelki életben, egyre nyilvánvalóbbá válik a kéjvágy és a szeretet közötti különbség. Ha felismerjük, milyen sok korábbi cselekedetünket fedte be a kéjvágy, akkor szégyenkezve és megindultan nézünk vissza az életünkre. Rájövünk, hogy a viselkedésünk csak magunknak szolgált, még akkor is, ha meg voltunk győződve arról, hogy másoknak segítettünk. Tudatunk anyagi, és nem lelki szinten működött.
A fizikai testben állandóan különféle zavarokat tapasztalunk, amelyek a lélek természetes kifejezésmódjai. Ne felejtsék el, hogy az anyagi test egy rabruha. Egyes ruhák lehetnek valamivel vonzóbbak, vagy kevésbé korlátozók, mint mások, de mindegyik annak az eredménye, hogy rabok vagyunk az anyagi világban. Visszatekintve megérthetjük, hogy egy rossz üzletből kellett kihoznunk a legjobbat, és még mindig foglyok vagyunk egy fizikai testben, ahelyett, hogy egy lelki testben teljesen kivirulnánk.
Végső soron minden zavar, ami nem javítja az életminőségünket, vagy nem mélyíti el a bölcsességünket. Gyakran azért bonyolult az életünk, mert sok anyagi tárgyunk van. Több problémák lesz, ahelyett, hogy kevesebb lenne. De a probléma az, hogy mennyire ragaszkodunk a készleteinkhez, és azokat hogyan használjuk. Ha nem ragaszkodunk, és mindent felajánlunk az Úr szolgálatában, akkor az anyagi javak javítják azt a képességünket, hogy lelki módon éljünk. Ha azonban eltérítenek a meditációtól és a szolgálattól, akkor akadályokká válnak, amelyeket le kell küzdeni.
Kapcsolatunk magasabb lényekkel
A lelki élethez tisztulási folyamatra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy fokozatosan felvegyük a kapcsolatot a lelki világgal. Mint már említettük, nem kell elhagynunk a fizikai testet ahhoz, hogy tudjuk, az Isten-tudat valódi. Itt és most egyéni kapcsolatunk lehet az Úrral, és felvehetjük a kapcsolatot a félistenekkel, arkangyalokkal és angyalokkal is. Ez a tapasztalat azonnal elérhető, amint eléggé megismertük a magasabb világokat. Tulajdonképpen állandóan a lelki világban vagyunk, bár ezt nem láthatjuk, mert a lelki képességeink szunnyadnak. A lelki folyamat „felébreszti” ezeket a képességeket, tapasztalhatjuk a lelki boldogságot, ami az egész idő alatt a rendelkezésünkre állt.
A láthatatlan lények világai nagy befolyást gyakorolnak az életünkre. A Védák szerint 33,000,000 fajta félisten van, és közülük egyesek jámborak, mások nem. Bár az istentelen félistenek is erős kapcsolatban vannak az Úrral, rosszindulatúak, és letértek az útról. Olyanok, mint az emberek, akik valódi lelki rendszerben éltek, de aztán úgy döntöttek, hogy attól elfordulnak. Velük ellentétben a jámbor félistenek nagyon Isten-tudatosak, és mindenkinek a javára cselekszenek. A jámbor és istentelen félisteneken kívül vannak még aszurák, démonok is. A démonoknak ugyanolyan hatalmuk van, mint a félisteneknek, de ők mindig káoszt akarnak kelteni, hogy megsemmisítsék az Isten-tudatot.
Ha megvizsgáljuk a régi – görög, római vagy indiai – mitológiákat, láthatjuk, hogy pontosan azokat a történeteket és eseményeket becsüljük le, mint „mítoszokat,” amelyek a megértésünk jelenlegi fokán elképzelhetetlenek. Az istenek és félistenek elgondolásai és történetei azonban ugyanazok minden régi hagyományban, és arra utalnak, hogy egykor e bolygó élőlényei élénk kapcsolatban voltak a mennyei bolygók lakóival. De manapság a bolygót a világi kollektív tudat annyira befedi, hogy másik világok lényei már nem igen akarnak eljönni hozzánk; és a sokkal magasabb lények, akiknek egykor az volt a feladatuk, hogy ezen a síkon dolgozzanak, már nem teszik meg, előnyben részesítik a fogékonyabb környezetet. Évekkel ezelőtt a lelki tanítómesterem jelen volt egy guru-púdzsán New York City-ben. Annak ellenére, hogy odaadó figyelem vette körül, ő nagyon szórakozottnak tűnt, arcán mosollyal, koncentráltak egy pontot nézett a szobában. Később megkérdezték a tanítványai a szállásán, hová nézett, és min nevetett. Azt felelte, hogy megjelent Nárada Muni, egy nagyon hatalmas transzcendentális lény, aki a különböző univerzumokban az Úr nevét dicsőíti, hogy vele kommunikáljon. Tehát még most is időnként megjelennek ilyen emelkedett lények, amikor a környezet elég lelki.
Intenzív lelki öröm
A lelki fejlődés magasabb szintjein a lelki világgal való találkozásunk olyan intenzív örömet okozhat, hogy a fizikai test nehezen viseli el. Az Istenszeretet tapasztalata néha olyan extázist vált ki, hogy transzhoz hasonló állapotba kerülünk. A boldogság még a világi életben is megváltoztathatja a külsőnket és a viselkedésünket. Könnyebben járunk, annyit nevethetünk vagy fütyülhetünk, hogy mások megkérdezik, mi történt.
Képzeljék el azt az örömet, amely olyan erős, hogy áthatja a tudatunkat, és a test minden molekuláját, atomját és sejtjét befolyásolja. Amikor ilyen extatikus állapotban vagyunk, szokatlan jelek jelenhetnek meg: könnyek folynak végig az arcunkon, nehezen tudunk beszélni, vagy borzongunk. Ilyen állapotban egyszerre vagyunk itt és más dimenziókban, lelki lényekkel kommunikálunk, miközben még az anyagi testben vagyunk. Mindenki elérheti az extázist, bár ez normál esetben nagyon fedett. De amint megtisztulunk és megnyílunk, megpillanthatjuk a boldog valóságot.
Isten senkit sem részesít előnyben. Mindenkinek ugyanannyi esélye van, hogy természetes legyen, elérje az önmegvalósítást, és tapasztalja az Istenszeretetet. Az elérés csak azon múlik, mennyire intenzív a vágyakozásunk. A szentírások emlékeztetnek, az a lényeg, hogy Istent egész szívünkből szeressük, és teljesen átadjuk magunkat Neki.
A lelki béke három követelménye
Amikor ilyen szeretetet tapasztalunk, elérjük a béke mély szintjét. Ezt a Bhagavad-gítá egy verse (4.39) a következő szavakkal erősíti meg: „A transzcendentális tudásban elmélyedt és az érzékein uralkodó, nagyhitű ember hamarosan eléri a legfelsőbb lelki békét.”
Három folyamatra van szükség – és magában egy sem elég – hogy ezt a „legfelsőbb lelki békét” elérjük. Leírom ezeket a folyamatokat, mint néhány dolog rövid áttekintését, amit eddig megbeszéltünk. Segítik az emlékezetet, hogyan lehet kitartani az állandó, odaadó lelki fejlődés útján.
- Legelőször bizalomra van szükség. Néha szégyenkezünk a bizalom szükségessége miatt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a bizalom mindennél elkerülhetetlen, amit csinálunk. Ha megyünk, bízunk abban, hogy a lábaink előre fognak vinni; ha eszünk, bízunk abban, hogy a testünk meg fogja emészteni a táplálékot; ha lefekszünk, bízunk abban, hogy fel fogunk kelni. Nem kell mentegetőznünk azért, mert fontos a bizalom. De azt is meg kell tanulnunk, hogy okosan használjuk a bizalmat. Ha a bizalmat helyesen fektetjük be, értelmesen, a lelki valóságokra fordítjuk, akkor pozitív eredményeket fogunk kapni. De ha helytelenül fektetjük be, és az élet időleges aspektusaira koncentrálunk, akkor szomorúak és csalódottak leszünk, mert nem sikerült érvényesíteni a születésjogunkat.
- A lelki béke második alapvető előfeltétele, hogy az elme helyes módon mélyedjen el a transzcendentális tudásban. Ha így teszünk, kevésbé befolyásol az önállóság hiánya és a szenvedés az anyagi világban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudás transzcendentális, túl van ezen az anyagi világon, és nemcsak relatív vagy időleges. Hogy kapcsolatba kerüljünk ezzel a tudással, olvashatjuk a szentírásokat, végezhetünk imádatot, meditálhatunk és imádkozhatunk, leckéket hallgathatunk, és társulhatunk a hasonló gondolkodásúakkal.
- A harmadik előfeltétel az uralom az érzékek felett. Mint már említettem, ez a kulcsa annak, hogy legyőzzük a kéjvágyat. Az érzékek uralása nélkül csak spontán, emocionálisan vagy szeszélyesen fogunk cselekedni. Az érzékek feletti uralom szoros kapcsolatban van az elme feletti uralommal. Gondoljanak a mondásra: „Az ördög talál munkát a tétlen kezeknek.” Az elme megszilárdításának módja dönti el, hogy mi uralkodunk az érzékeken, vagy azok uralkodnak rajtunk, az elme az értelemnek és a léleknek szolgál-e, vagy zavarja azok fejlődését.
Ez a három folyamat, ha helyes vezetés alatt történik, mindenkinek garantálja a teljes sikert. A lelki élet célja az elegendő önuralom megszerzése, hogy véget vethessünk a fogságunknak ebben az anyagi világban. Ezért minden lelki folyamatnak az a célja, hogy uralkodjunk az érzékeken és az elmén, megengedjük az értelemnek, hogy a lélek stimulálja. A lélek teljes tudatában van annak, milyen kapcsolatban vagyunk Isten Személyiségével. Ha az elme már nem akadályoz, természetes módon eláraszthatnak minket a megvalósítás, az öröklét magasabb örömei, és a boldogság.
Kérdések és válaszok
Kérdés: Azt mondta, hogy ne vonuljunk vissza, ne éljünk remetékként. Mivel ebben az anyagi világban vagyunk, mit tehetünk, hogy semlegesítsük a sok negatív befolyást a környezetünkben?
Válasz: A Himálajába vagy egy kolostorba menekülni se nem rossz, se nem jó; de kérdés az, hogy mit csinál, amikor ott van? Ha a test egy barlangban ül, de az elme állandóan kávéfagylaltra vagy a diszkó-barátokra gondol, akkor éppen olyan jól vissza is térhet a városba. De ha őszinte szolgálatot végez, amikor visszavonul a világtól – ha ez a természete és a látásmódja – akkor ez rendben van.
Kétféle lelki ember van: akik megmaradnak maguknak, és nem keresik a nyilvánosságot (még tanítványokat is ritkán fogadnak el); és akik a profán világban mozognak és tanítanak, megosztanak és segítenek. Különösen a viszály korában van nagy szüksége a társadalomnak egészséges mintaképekre. Ezért a lelki módra élő emberek álljanak mások rendelkezésére.
Van egy másik probléma is azok számára, akik lelki visszavonultságban élnek: könnyen azt hihetik, hogy erősebbek, mint a valóságban. Honnan tudja az ember, hogyan válik egy helyzet urává, ha nem olyan környezetben él, amely próbára tesz? Misztikus mámorban elrévülni, ez nem feltétlenül a haladás jele. A lelki érettség akkor van meg, amikor megtartjuk a magasabb tudatunkat annak ellenére, hogy szembe kerülünk a zavarokkal és az akadályokkal.
Kérdés: Amikor az érzékek kielégítéséről beszél, belátom, hogy az alvás az egyik öröm, amihez a legjobban ragaszkodom. Mi az alvás értéke?
Válasz: Az Úrnak még alvás közben is szolgálhatunk. Ha arra gondolunk, hogy az életünknek átlagosan egyharmadát alva töltjük, meg fogjuk érteni, milyen fontos arra használni ezt az időt, hogy még többet megtudjunk az Úrról, és Őt szolgáljuk. A lelkileg fejlett lények nem úgy alszanak, mint mi. Miközben a testük pihen, ők maguk elmennek egy másik helyre – akár más univerzumokba – hogy a szolgálat magasabb szintjén tevékenykedjenek, mint amilyen a fizikai. Ha lelkileg jobban fejlődünk, rájövünk, hogy éjszaka, amikor a fizikai test tétlen, a finomanyagi testnek és a léleknek alkalmuk van arra, hogy még több szolgálatot végezzenek, minden korlátozás nélkül, amely a fizikai testet befolyásolja. Mielőtt éjszaka ki akarnánk magunkat pihenni, töltsük meg az elménket az odaadás tudatával. Elalvás előtt legalább 15 percig – lehetőleg fél óráig – olvassunk vagy hallgassunk valami lelki dolgot. Hagyjuk magunk mögött a napi eseményeket, és tudatosan lépjünk be az életünk egy másik részébe.
Ha úgy vonulunk vissza az éjszakára, hogy lelkesítenek a kalandok, amelyek ránk várnak, és a szolgálatok, amiket a belső világokban végezhetünk, akkor tudjuk, hogy a fizikai test lassan lelki lesz, és nem képez akadályt a lelki fejlődésünkben. Másrészt fontos, hogy többet dolgozzunk az elmén, és az értelmet összhangba hozzuk a lélekkel, ha észrevesszük, hogy az elme a finomanyagi belső világokban még mindig azzal kísérletezik, hogy a fizikai testünk kívánságait az anyagi energiák manipulálásával teljesítse.
Kérdés: Mondana többet „a lélek éjszakájáról?” Én magam is hosszabb ideig benne voltam, és szeretném jobban megérteni, hogy tulajdonképpen miről van szó.
Válasz: „A lélek éjszakája” akkor jelenik meg a lelki életben, amikor az odaadás folyamata megerősített, és teljesen elszántuk magunkat, hogy Istent szolgáljuk. Az ilyen helyzet igazából gyakran azt mutatja, hogy elértük azt a pontot, amelyen készek nagyon a nagy pozitív minőségi változásra, ami mélyebb kapcsolatra vezet az Úrral.
Amikor ebben a sötét időszakban vagyunk, meg kell vizsgálnunk a vágyainkat és az indítékainkat, hogy a lelki életünk valódi alapját felfedezzük. Ha mindent elvesznek, könnyebb lesz meglátni az igazságot. Valóban készek vagyunk a lelki megvalósítás mélyebb fokozataira? Valóban az Istenszeretet motivál, vagy csak valami áldást akarunk az Úrtól? A nehézségek abban segítenek, hogy felismerjük, milyen szinten vagyunk.
Felfedezzük, hogy megkaptuk a legkisebb kedvező jeleket, vagy talán megszidtak, csak hogy lássuk, Isten még mindig itt van. Sok ember ilyenkor így imádkozik: „Ha van Isten, akkor hadd lássam Őt.” Vagy: „Várok még egy vagy két hetet, és ha a helyzet nem változik, nem maradok Istennél.” Úgy vélik, hogy a lelki élet olcsó. Számukra Isten csak azért van, hogy átvegye az utasításokat, és teljesítse a kívánságainkat.
Amennyiben nem kapunk helyes vezetést egy lelki tanácsadótól, és nem kapunk támogatást egy hiteles lelki közösségtől, könnyen feladjuk, amikor át kell haladnunk a lélek sötét éjszakáján. A logika szempontjából minden okunk megvan arra, hogy abbahagyjuk a lelki keresést. De nem szabad ezt tennünk. Inkább mondjuk ezt: „Nem! Én az egész életemet az Úrnak adtam. Kedves Uram, tégy velem, ami Neked tetszik. Ha neked örömet szerez, hogy ebben a felkavart állapotban látsz, akkor az lesz az én örömem!”