Pancsa szamszkára – Az avatás folyamata
A sásztrák elmagyarázzák, hogy aki pancsa-szamszkárát kap, kétféleképpen gyakorolhatják az odaadást, hogy elnyerjék a tartós boldogságot Sri Hari örök hajlékában:
avapta-panca-samskaro labdhva-dvi-vidha-bhaktikah
saksat krtya harim tasya dhamni nityam pramodate
Akik ezt az utasítást hittel olvassák, meg akarják érteni a pancsa-szamszkára kifejezés jelentését. Hogy segítsünk nekik, először a kifejezés konvencionális jelentését magyarázzuk el, és aztán megadjuk a mélyebb értelmét.
A szmrti-sásztrák így magyarázzák a pancsa-szamszkárát:
tapah pundram tatha nama mantro yagas ca pancamah
ami hi panca-samskarah paramaikanti-hetavah
„Tapa, pundra, nama, mantra és jagja – ez az öt alkotja a pancsa-szamszkárát. Ezek az Úr Hari iránti nagy odaadás okai.”
Amikor egy hittel rendelkező hall a pancsa-szamszkáráról, elmegy egy vallástanítóhoz, és alázatosan avatást, diksát kér tőle. A tanító megvizsgálja a tanuló őszinteségét, aztán kegyesen tapát és pundrát ad neki, hogy megszentelje a testét. Egyes vallásos csoportok úgy adnak tapát, hogy a tanuló testét különböző helyeken megjelölik az Úr Visnu kagylókürtje, korongja, buzogánya és lótuszvirága jeleivel, tüzes vassal beégetve. Más csoportok agyaggal írják fel Hari nevét, és szantálfa pecsétet használnak. A tapával kapcsolatban ezt írják a szmrti-sásztrák:
hari-namaksarair gatram ankayet candanadina
sa loka-pavano bhutva tasya lokam avapnuyat
„Aki szantálpépet használva megjelöli a testét Hari nevének szótagjaival, megtisztítja a világot, és a halála után eljut Isten birodalmába.”
Rámánudzsa Sri-szampradájájában úgy adnak tapát, hogy beleégetik a testbe a kagylókürt és a korong jeleit, de Sri Csaitanjadéva azt az utasítást adta, hogy szantálpépet használva jelöljük meg a testünket Hari nevével, beégetés helyett. Ez a szabály áldás a Kali-juga lelkei számára.
A pundra vagy tilaka a testre rajzolt függőleges vonalak. A sásztrák ezeket a függőleges jeleket vagy Hari templomának, vagy a lábnyomainak jeleiként értelmezik. Ennek megfelelően minden csoportnak megvannak a pundrával kapcsolatos előírásai, amelyeket azon a csoporton belül mindenki elfogad.
A harmadik szanszkára a náma, név. A tanító kegyesen belemondja Hari nevét a hittel teli tanuló fülébe. Ezt a nevet a tanítványnak minden nap ismételnie kell. [A név megkapása azt jelenti, az illető úgy tekinti magát, mint Hari szolgáját. Avatás során a tanító egy új nevet is ad a tanítványnak, ami a Hari iránti odaadást mutatja. A Sri-szamradájában olyan neveket adnak, mint Rámakrsna dásza, Nárájana dásza, Rámánudzsa dásza stb. A Gaudija-szampradája olyan neveket használ, mint Góvinda dásza, Nitjánanda dásza, Csaitanja dásza, stb. Maháprabhu kora óta használnak olyan neveket, mint Ratnabáhu, Kavikarnapura, Prémanidhi, stb. Később használtak olyan neveket is, mint Bhágavatabhúsana, Gítábhúsana, Bhaktibhúsana, stb.]
A 4. szamszkára a mantra. A tanító kegyesen 18 szótagos mantrát ad szeretett tanítványának. [Mantra egy rövid ima ismétlése, amely megfelel annak a múrtinak, akit az illető imád. Krsna imádatában 18 szótagos mantrát adnak.]
Az 5. és utolsó szamszkára a jagja, múrti-imádat. A mantrával, amit a tanítójával kapott, a tanítvány elkezdi a sálagráma-sila vagy a Visnu-múrti imádatát. Ezt nevezik jagjának. Aki megkapta a pancsa-szamszkárát, az öt szentséget, belép a bhadzsana-krijába, Isten személyes szolgálatába, amely végül elvezet a tiszta Istenszeretethez.
Amikor megvizsgáljuk az Istenszeretethez vezető szakaszokat, megértjük, hogy a hit (sraddhá) az első lépés. Hit nélkül nem lehet elnyerni az Istenszeretetet. Az ember hitből keresi a szent társulást, amelynek a neve szádhu-szanga. Ez oda vezet, hogy menedéket vesz egy lelki tanító lábainál. Ezt követi a pancsa-szamszkára, az avatás. A pancsa-szamszkára teszi lehetővé a bhadzsana-kriját, Isten személyes imádatát.
A bhadzsana-krijá vezet el az anartha-nivrttihez, itt minden nem kívánatos dolgot kiseper a szívéből. Anartha-nivrtti után a hite megerősödik, és nisthá, érett hit lesz. A nisthából fejlődik az íz, rucsi. Ez vezet az ászaktihoz, a mély ragaszkodáshoz. Az ászaktiból fakad a bhava, a lelki érzelmek. Végül ez érik be Istenszeretetté, premává. Ezért mindenkinek menedéket kell vennie egy lelki tanító lábainál, meg kell kapnia a pancsa-szamszkárát, ami a bhadzsana forrása. Pancsa-szamszkára nélkül a bhadzsan nem spontán. Sőt, nehezen lehet végezni.
Egyesek azt gondolják, hogy a premát el lehet érni pancsa-szamszkára nélkül. Ez helytelen. Ebben a világban a feltételekhez kötött lélek ellenséges lett Istennel szemben, és következésképpen az eredeti lelki természete eltorzult. Előbb meg kell tisztulnia, aztán fejlődhet a lelki természet. És hogyan lehet elérni ezt a tiszta állapotot? A legjobb mód a szamszkára, megszentelés. Hogyan lehet felhagyni az eltorzult természettel szamszkára nélkül? Ha látunk valakit, akinek a természete nem torzult el, akkor azt gondoljuk, hogy egy előbbi születésben egy tanító kegyéből már megkapta a szamszkárát, és most annak a szamszkárának az erejéből nyilvánul meg az igazi lelki természete, a prema. Vagy azt gondoljuk, hogy magának Istennek a felfoghatatlan kegye szentelte meg. Mindegy, hogyan nézzük, a szamszkára mindig ott van.
A felszabadult személyeknek viszont nincs szükségük szamszkárákra, mert a természetük nem torzult el. A lélek eredeti lelki természetének eltorzulása az ok, amiért meg van kötve ebben a világban. Ezért szamszkára nélkül a feltételekhez kötött lélek élete nem tiszta. Még ha az előző szamszkára erejéből el is érte a premát, a jelenlegi életben ismét megkapja a szamszkárát, hogy mindenkinek jó példát mutasson.
Minden vallásban és minden országban vannak szamszkárák. Minél tisztább egy vallás, annál szentebbek és teljesebbek a szamszkárái. Bár nem volt alkalmunk, hogy valamennyi vallás szamszkáráit alaposan tanulmányozzuk, annyit mégis megmondhatunk, hogy az árja vallás szamszkárái magasabb rendűeknek tűnnek, mint más vallásoké. A vaisnava kultúra szamszkárái az árja vallás legjobb része. Egy más gyakorlat sem ilyen szent és teljes.
Felmerül a kérdés, „Ha a vaisnava kultúrában található szamszkára olyan jó, akkor miért torzul el mégis azok természete, akik ezt gyakorolják?” A válasz az, hogy a vaisnava szamszkára a legjobb, de jelenleg csak névlegesen gyakorolják. A lelki tanító is, a tanítvány is a saját lelki fejlődésüket gátolják, amikor elégedettek a szamszkárának csak azokkal a külső vonásaival, amelyeket említettem.
Ma a szamszkárák mélyebb értelmét egyáltalán nem értik. Amikor a tanítvány átadja magát a tanítónak, a tanító megadja a pancsa-szamszkárát, és aztán elhagyja őt. Mi jó származhat az efféle pancsa-szamszkárából?
Külsőleg a tanítvány jónak néz ki, de belül nincs semmi. Az isteni kagylókürt, korong és Hari neve megjelölik a testet. A nyelv kimondja Hari nevét, elvégzik a sálagráma-sila vagy a múrti imádatát a mantrákkal, de a tanítványnak végtelenül sok bűnös szokása van. Éjszaka iszik, és züllött módon él!
Jó tanító, mit használtál a tanítványodnak? Mi benne a különbség a diksa előtt és utána? Sőt még rosszabb. Képmutató lett. Nincs bűnbánat, „Bűnös vagyok. Az én hibám. Hogyan hagyhatnék fel a bűnnel?” Manapság senki sem gondolkodik így, amikor menedéket vesz egy lelki tanítónál. Elkövetik a bűnt, a legkisebb aggály nélkül. Milyen szerencsétlenség!
Miért van ez? Ennek az az oka, hogy nincs helyes kapcsolat a tanító és a tanítvány között. A sásztra megadja a szabályokat, amelyek ezt a kapcsolatot vezetik, de ezeket nem követik. A tanítvány lángol az anyagi élet tüzében, elemzi a helyzetét, és belátja, „Az anyagi természettel való kapcsolatom nem állandó, menedéket kell vennem egy lelki tanítónál, hogy elérjem Isten lábait.” Van hite, és méltó arra, hogy menedéket vegyen egy lelki tanítónál. A tanítónak egy évig tanulmányoznia kell a tanítványt, meg kell figyelnie a vezeklését. Ezt nevezik tapának.
A vizsgálati periódusban a tanítványt arra ösztönzik, hogy még jobban vezekeljen, és amikor a tanító elégedett, beleégeti a kagylókürt és a korong jeleit. Ezek a jelek maradandóak, és a tisztaságot jelképezik, amelyet a tanítványnak élete hátralevő részében fenn kell tartania. Ez a tapa, a hívő lélek első szamszkárája. Angolul azt mondjuk, tapa „bűnbánat, vezeklés, a magasabb érzelem tartós lenyomata a lelken.” Tapa nemcsak a testre vonatkozik, hanem az elmére és a lélekre is. Ha csak fizikai, beleégetés vagy megbélyegzés formájában, a tapa nem igazán történt meg, és a vallás gyakorlása képmutató lesz. Manapság ez a fajta képmutatás gyengítette meg a vaisnava kultúrát. Tapa vagy belső bűnbánat nélkül a lélek nem élhet úgy, mint vaisnava. Tapa nélkül az egész folyamat haszontalanná válik. Tapa nélkül a szív tisztátalan marad. Ezért, kedves barátaim, törekedjetek a vezeklésre, késedelem nélkül!
Amikor a tanító látja, hogy a tanítvány rendben megkapta a tapát (más szavakkal, megtörtént az igazi vezeklés), akkor olyan kegyes, hogy ad neki úrdhva-pundrát. Mi az úrdhva-pundra? Ragyogás! Nevezik úrdhva-gatinak, a fejlődés útjának is. A tapa átvétele után a tanítvány önként lemond megfelelő mennyiségű világi cselekedetről. Ez a fejlődés útja. Ha azonban a tanítvány nem fogadja el a lemondást, akkor a tapája, vezeklése haszontalan. Mennyi baj! Mennyi aszkézis! Mennyi boldogságról kell lemondani! Mennyi munka uralkodni a kéjvágyon, haragon és kapzsiságon, de mind haszontalan munka, ha valaki nem azért vállalja, hogy elnyerje Vaikunthát, Isten birodalmát.
Más szavakkal, Szat-csit-ánanda Úr Harinál menedéket véve a lélek a fejlődés útján, az úrdhva-gatin jár. A lélek, az elme és a test megvilágosulását nevezik úrdhva-pundrának. Az anyagi élettel szembeni ellenszenv és a Legfelsőbb Úrhoz való ragaszkodás a tapa és a pundra, és ez a két ékítmény abszolút szükséges a feltételekhez kötött lélek számára.
Úrdhva-pundra nélkül a test olyan, mint a halott. Ezt belátva, meg kell merülnünk a vezeklésben. Úrdhva-pundra nélkül az elme elkalandozik, alantas érzéktárgyakhoz ragaszkodik, a legalacsonyabb témákról beszél, és elvesztegeti az idejét. Bűnbánó lélek! Ne késlekedj, jelöld meg a testedet, az elmédet és a lelkedet úrdhva-pundrával, járj a fejlődés útján, amely Isten birodalmába vezet. Úrdhva-pundra nélkül a lélek igazi természete kialszik. Fogadd hát el az úrdhva-pundrát.
Ha a tanító látja, hogy a tanítvány tapától és úrdhva-pundrától ragyog, boldogan megadja a námát, Isten szent nevét, amely felébreszti a lélek örök természetét. A lélek örök természete az Úr szolgálata, és az Úr szent nevének nektárját megízlelve a lélek eljut a legfelsőbb hajlékba. Aztán így szól, „Hari dásza vagyok. Nem e világ élvezője vagyok. Még Májá is örökké kapcsolatban van Krsnával, és fel kell őt használnom Krsna szolgálatában.” Az örök lelket elbűvöli Hari nevének éneklése. Menedéket véve az Úr szent nevének nektárjában, a lélek tudatára ébred a saját lelki természetének. Az értelmes emberek mindig Hari nevét zengik! Gondoljon az elme mindig Hari nevére. Díszítse mindig a lelket Hari neve.
Ezután a tanító szeretetből olyan mantrát ad, amely lehetővé teszi a tanítványának, hogy könnyen tapasztalja az Úr szent nevének nektárját. A mantra egyfajta ima, amely Isten nevét tartalmazza, nyelvtanilag részes esetben. A mantrában vannak bizonyos jelzők is, amelyek minősítik Isten nevét, és egy adott hangulatot vagy ízt fejeznek ki. Mantrát adva a tanító segít a tanítványának, hogy megízlelje a szent nevet, kiválaszt egy számára megfelelő ’ízt.’ Amikor azt mondjuk, „namah”, hódolat Harinak, a 4-ik, vagy részes esetet használjuk. A részes eset fejezi ki a helyes kapcsolatot az imádó, az imádott és az imádat között, így lehet könnyen megérezni a szent név ízét.
Végtelenül boldog az, aki egy mantrát kapott. Azok, akik megvizsgálják a Sri Krsna imádatában általánosan használt, 18 szótagos mantra jelentését, tudják, hogy ez sűrítetten fejezi ki az ízeket. Ugyanez vonatkozik a 24 szótagos gájatrira és más mantrákra, amelyekkel az Urat imádják. Azok, akik még nem kaptak mantrát, csak spekulálhatnak a szent név ízéről, de sajnos a legtöbb elképzelésük haszontalan. Ezért mantrát kell kapni. Akik megkapták, ezt tekintik a legfontosabb szamszkárának.
Vannak, akik ismerik ezeket az elveket, és mégsem szilárdultak meg az imádatban, mert nem megfelelő tanítótól kaptak tapát, pundrát, námát és mantrát. Minden tárgynak megvannak a maga szabályai és előírásai, és akik elvetik az imádat szabályait és előírásait, gyakran tapasztalnak nehézségeket. Ezért mondják:
sruti-smrti-puranadi-pancaratra-vidhim vina
atyantiki harer bhaktir utpatayaiva kalpate
„Az Úrnak végzett odaadó szolgálat, amely figyelmen kívül hagyja az olyan hiteles védikus írásokatr, mint az Upanisádok, Puránák és a Nárada-pancsarátra, csak szükségtelen zavar a társadalomban.”
Ezért, barátaim! Logikus, a tiszta ész is belátja, a tapát, pundrát, námát és mantrát egy alkalmas tanítótól kell megkapni. Nemcsak ti lesztek boldogok, de ha létrejött ez a kapcsolat Istennel, minden embernek használni fogtok magatok körül.
Ezután a tanító szeretetből elmagyarázza a jagja vagy múrti-imádat eljárását a tanítványának. Múrti-imádat nélkül a feltételekhez kötött lélek nem fejlődhet megfelelően. Bár megkapta a tapát, pundrát, námát és mantrát, a lélek anyagi helyzete még nem szűnt meg teljesen. Csak akkor szabadul ki az anyagi világból a halál idején, ha elégedetté tette az Úr Harit. Ezért még azoknak is szükségük van az életük végig a jagjára, akik megkapták a mantrát. Éljenek bár úgy a világban, hogy nem ragaszkodnak az anyaghoz, az anyag veszélye még mindig fennáll. Az anyag legyőzéséhez a múrti-imádat a megfelelő folyamat. Az Urat úgy imádjuk, hogy a látás, érintés, szaglás, ízlelés, gondolkodás, megkülönböztetés és cselekvés valamennyi fizikai és mentális képességét az Úr imádatában alkalmazzuk.
Ha ezeket a képességeket pl. a sálagráma imádatában használjuk, ez nagyon jó módja az Istenszeretet kifejezésének. A vigraha, a múrti imádata a vaisnava jagja. Mindegy, hogy milyen helyzetben vagyunk, ebben a világban munkából élünk meg. Ezért annak, aki megkapta a mantrát, az a kötelessége, hogy az életét Isten odaadó imádatában töltse el, a múrti-imádat szabályainak a követésével. A jagja megtanításával a részvétteljes tanító kimenti a tanítványát az anyagi létezés óceánjából.
A jagja az ötödik és utolsó szamszkára. Jagja nélkül az embernek nincs élete, és arra kényszerül, hogy elfogadja a karmája eredményeit. Ezért ebben a világban vaisnavaként kell élni, és imádni kell a múrtit. A múrti-imádat elveit részletesen elmagyarázom a Csaitanja-siksámrta című könyvemben, ahol a vaidhi-bhaktit tárgyalom.
Most a pancsa-szamszkára kifejezés konvencionális és belső értelmét egyaránt kifejtettem. De mégis felmerül egy kérdés. „Manapság miért nem adnak a tanítók efféle utasításokat a tanítványaiknak?” A válasz az, hogy az idő degeneratív hatására, az embernek teljesen megromlott a megértése arról, hogy mi a lelki tanító szerepe. Ma az emberek kula-guruktól, örökletes családi tanítóktól vagy hasonló személyektől kapják a tanításokat, és ezért képtelenek egy alkalmas tanítónál menedéket venni. A sásztrákban azt mondják, hogy a komolyan érdeklődő tanítványnak olyan lelki tanítóhoz kell közelednie, aki megtalálta a menedéket, van hite a Védákban és Istenben, és meghódolt Előtte.
tasmad gurum prapadyeta jijnasuh sreya uttamam
sabde pare ca nisnatam brahmany upasamasrayam
Ha valaki ilyen módon hódolt meg, az anyagi óceán csak akkora lesz, mint egy borjú patanyoma. Nem ér semmit, ha csak névlegesen hódol meg. Manapság a legtöbb ember nem akarja egy hiteles tanító menedékét, mert nagyon kevesen akarják megoldani az élet problémái. Az élőlény azonban felelős azért ebben a világban, hogy tanítót keressen, és megoldja ezeket a problémákat. Az Úr a tanítványnak tanító formájában tárja fel magát, aki t meg tudja menteni. Jó, ha valaki nagyon vágyik egy tanítóra, de rossz, ha bárkit elfogad csak azért, hogy teljesítse a vágyait. A hiteles tanító el fog jönni ahhoz, aki őszintén keres, de mielőtt a tanítvány elfogadja a tanítót, neki is egy éven át kell őt vizsgálnia. Vizsgálat nélkül a tanító-tanítvány kapcsolat csak zavar.
Alapos tanulmányozás után arra a következtetésre juthatunk, hogy a pancsa-szamszkára megfelelő elfogadása nélkül a feltételekhez kötött lélekben nem alakulhat ki intenzív odaadás az Úr Hari iránt. Ezért a pancsa-szamszkárára nagyon nagy szükség van.
Adatlap
Fordította:
Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2005. november
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Pancha Samskara: The Process of Initiation
by Srila Bhaktivinoda Thakura
A bengáli cikk eredeti közlése: Saddzsana-tosani, vol 2/1., 1885
Kiegészítések: Szaddzsana-tosani, vol. 4/1, 1892 (szögletes zárójelben)
Angol fordítás: Shukavak Das
www.bvml.org
Bhaktipédia felelős:
B.A. Késava szvámí
