Előszó
A jelen kiadványt isteni útmutatóm és mesterem, Srí Srímad A. Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád írta, nem sokkal azután, hogy 1959 őszén a lemondott életrendbe lépett. Akkoriban Sríla Prabhupád Vrndávanban lakott, s olykor a mádhukarí gyakorlat szerint élt. A mádhukarí olyan adománygyűjtést jelent, amikor az ember egyik házról a másikra járva szerzi táplálékát, mint ahogyan a méhecske gyűjti a virágport apránként, egyik virágról a másikra szállva. A mádhukarít gyakorló szentéletű emberek általában dáhlt, rizst és csapátit kérnek, ezzel szemben Sríla Prabhupád gyakran inkább papírt és tollat kért a nemeslelkű házasemberektől.
Ezeket az alamizsnaként kapott lapokat rótta tele Sríla Prabhupád Isten üzenetével, amit a világnak szánt. Egyes kéziratai a Vissza Istenhez (Back to Godhead) című folyóiratában jelentek meg, míg mások, mint például a Könnyű utazás más bolygókra című, önálló füzetként láttak napvilágot. Bár nem jelenhetett meg minden, amit papírra vetett, azért szorgalmasan írt s gyűjtötte a kéziratokat. Korai írásainak egy része sajnálatos módon elveszett, miután elhagyta Vrndávant, hogy a bhakti jóga világméretű hirdetésébe fogjon.
Isteni tanítómesterünk 1977-ben távozott Srí Srí Rádhá-Krsna örök hajlékára. És éppen ezen az estén bukkantam néhány kéziratos lapra a Rádhá-Dámódar templomban, egy fémbőrönd alján. A kézírás könnyen felismerhető volt: Sríla Prabhupádtól származott. Eltávozása után mindenhová magammal vittem a kéziratot, s megmutattam az érdeklődő bhaktáknak. Hittestvéreim többször is ösztökéltek, hogy szélesebb körben is publikáljuk.
Az eredeti mű több mint kétszáz oldalas volt, s Az Úr Csaitanja – szannjász-avatása és szankírtan-mozgalma címet viselte. Sajnálatos módon a középső negyven oldal hiányzott. Évekig kerestem a hiányzó oldalakat – mindhiába. A kézirat így két részre tagolódott. Az első rész leírja az Úr Csaitanja útját Navadvípból Dzsagannáth Puríba a szannjász rend fölvételét követően; látogatását a Ksíracsóra Gópináth templomban, s a Gópináth múrti játékát, ahogy elcsente a sűrített tejet, hogy megörvendeztesse tiszta bhaktáját, Mádhavéndra Purít, valamint a Saksi-gópál múrti tanúságtételét az ateisták ellenében. A kézirat második része az Úr Csaitanja és Rámánanda Ráj beszélgetését foglalja össze, amikor Dél-Indiában, a Gódávarí-folyó partján találkoztak.
E második részben Sríla Prabhupád lendületesen prédikál: elemzi a varnásrama rendszert, megfeddi a materialistákat, cáfolja az Istenről alkotott személytelen felfogást, lerántja a leplet az imitálókról, magasztalja a tiszta odaadás vonásait és erényeit, s végül bizalmas leírást ad a rasza-tattva, vagyis a spontán istenszeretet természetéről.
Mivel az Úr Csaitanja és Rámánanda beszélgetése már Az Úr Csaitanja tanítása című kötetben s a Csaitanja-csaritámrta magyarázataiban is szerepel, így haboztam a kiadást illetően, gondolván, Sríla Prabhupád már mindent elmondott, amit akart e témával kapcsolatban. Ám Sríla Prabhupád kegye arra inspirált, hogy újra és újra átolvassam a kéziratot, mígnem megértettem, hogy tanítómesterem igen meghitt kérdéseket is érintett az eredeti kéziratban, melyeket egyéb könyveiben nem fejtett ki részletesen.
Sríla Prabhupád stílusa kinyilatkoztatás erejű. Sorai olvastán az ember sürgető szükségét érzi annak, hogy tudatossá váljon Istenről. E nagyszerű inspiráló erő világméretű tanítói tevékenységére is jellemző volt. Olvasóját az isteni szeretet birodalmába kalauzolja, s részletesen és szabadon ecseteli a mádhurja-prémát, Srímatí Rádhárání s a többi pásztorlányka szerelmes vonzalmát az abszolút szeretet Istene, Srí Krsna iránt. A mádhurja-préma a spontán istenszeretet legfelsőbb foka. Így e mű olvastán megsejthetjük, hogy Sríla Prabhupád az egész világ tanítómestere, és az Úr Csaitanja, valamint Srí Srí Rádhá-Krsna meghitt társa. Bár nagyon elesettnek érzem magam, mégis biztos vagyok abban, hogy Sríla Prabhupádnak nagy örömére szolgál, ha kéziratának második részét önállóan is publikáljuk Az élet végső célja címmel, amire egyébként ő maga is utalt kéziratában.
Az Úr Csaitanja és Rámánanda beszélgetése a teista felfogás csúcspontja, ezért e párbeszédet a vaisnava ácsárják különös becsben tartják. Rámánanda és az Úr Csaitanja beszélgetése a vaisnava filozófia legtitkosabb igazságaira világít rá, bemutatva az olvasónak az Úr belső lényét s megjelenésének célját. E beszélgetésekből minden törekvő bhakta a gaudíja vaisnava sziddhánta fontos kérdéseit ismerheti meg. Sríla Prabhupád nem sokkal a szannjász-rend fölvétele után írt e témáról, ami jelzi, mennyire fontos e beszélgetés a lemondott életrendben élők számára, s az, hogy nem adta ki írását, e téma igen bizalmas és ezoterikus természetének további bizonyítéka.
Ha e téma ilyen bizalmasnak tekintendő, fölmerülhet a kérdés, miért kell publikálni, hisz ily módon kezdők számára is hozzáférhető lesz. Nos, bár maga az Úr Csaitanja is arra kérte Rámánandát, tartsa titokban, amit hallott, Sríla Krsnadász Kavirádzs Gószvámí a Csaitanja-csaritámrtában mégis részletesen közli az Úr s Rámánanda párbeszédét, mi több, arra biztatja a bhaktákat, igyekezzenek minél alaposabban megérteni párbeszédük mondandóját.
Sríla Prabhupád az Úr Csaitanja és Rámánanda Ráj beszélgetésének Az élet végső célja címet adta, s arra kéri olvasóit, hogy szerény mondandóját végigkövetve hatoljanak a tiszta istenszeretet s a transzcendentális szerelem lényegéig. Ezért úgy éreztem, a világ vaisnavái lennének megfosztva egy páratlanul értékes kincstől, ha nem publikálnánk e kéziratot.
Amennyire csak lehetséges volt, igyekeztünk hamisítatlanul tolmácsolni Sríla Prabhupád eredeti, megragadó hangulatú szavait, de kérjük az olvasót, ne feledje, hogy a kézirat készültekor Sríla Prabhupád angol tudása nem volt tökéletes, s angol nyelvű emberekkel sem volt kapcsolatban. Valójában csak könyörületesen megengedte e könyv szerkesztőinek, hogy alázatos szolgálataikat letegyék lótuszvirág lábainál. Ezért kérjük az olvasót, vésse a szívébe e könyv mondandóját, szellemét, s tekintsen el próbálkozásunk esetleges hiányosságaitól.
E mű bizonnyal lelkesíteni fogja az Úr Csaitanja lótuszlábainál meghódolt bhaktákat, akik Srí Srí Rádhá-Krsna szolgáinak szolgái szeretnének lenni. Ám akik kívül rekedtek a tiszta odaadás, a rúpánuga-bhadzsan vonalán, nem érthetik meg sem e mű tartalmát, sem a jelentőségét. Alázatosan fohászkodunk isteni tanítómestereink kegyéért s az összes vaisnava áldásáért, hogy mindig részesei lehessünk az Úr Csaitanja s meghitt társai szívbéli szolgálatának, ami életünk legdrágább kincse.
Szvámí Naraszingha