Záró gondolatok
Mindenki szeretetet szeretne. De kevesen tudják, hogyan találják meg. A modern kultúra világnézete nem teljes, mert nem lát túl ezen a fizikai univerzumon és a külső jelenségeken, amelyek pillanatnyilag értelmet adnak az életünkben. Ha csak fizikai teremtményeknek tartjuk magunkat, akiknek manipulálniuk kell a környezetüket ahhoz, hogy életben maradjanak, vagy az élvezet valamilyen látszatát tapasztalják, akkor az élet a túlélést folyatott végtelen küzdelem lesz. Ha alávetjük magunkat a kívánságainknak, harcolunk a dominanciáért, egymást és a környezetünket kihasználjuk, és kétségbeesetten igyekszünk annyi élvezetet szerezni, amennyi csak lehetséges – csoda-e, ha nehéznek találjuk az életet?
Természetesen nem lehetünk boldogok, ha így élünk, mert a lehetetlennel próbálkozunk. Az emberi élet iróniája, hogy feltételek nélküli szeretetre, tartós boldogságra, örök életre és tökéletes biztonságra vágyódunk, de közben olyan környezetben élünk, amely közömbös, fájdalmas, múlandó és veszélyes. Nem kaphatunk tartós örömöt, biztonságot és békét olyan körülményektől, amelyek a természetüknél fogva nem képesek megadni azt, amit akarunk. Akkor miért vagyunk ilyen vakok ezekkel az igazságokkal szemben, miért tartunk ki annyira a rossz irányú keresésben?
Nem arról van szó, hogy fel kell adnunk a vágyainkat. Éppen ellenkezőleg, legitim jelei ezek annak, hogy a mi rendeltetésünk valami magasabb és tartósabb. Az anyagi fedettség alatt mindannyian tudjuk, hogy lelki lények vagyunk; különben nem keresnénk olyan feltételeket, amelyek nyilvánvalóan elérhetetlenek. Keressük, de a rossz irányban. A kéjvágy az, ami ahhoz köt minket, hogy tartós élvezetet keressünk az anyagi világban. Különben könnyen megérthetnénk a helyzetünket, és megfordulnánk. Mivel ez nem így van, segítséget kell keresnünk, ami megszabadít az illúzióktól, amelyek újra meg újra önző kívánságaink tömkelegébe csábít, és távol tartja az örök szeretetet, ami a születésjogunk.
A kéjvágy sokkal több, mint a szexuális élvezet önző kívánsága, és a szexualitás sokkal mélyebb, mint a fizikai egyesülés, vagy vonzódni a másik emberhez. A modern társadalom alapja a finomanyagi szex, amelyben a kéjvágyunk úgy nyilvánul meg, mint mindent elsöprő kívánkozás az imádat, tisztelet vagy profit után. Enélkül nem lennénk olyan ostobák, hogy versengjük a kortársainkkal az elismerésért, másokat financiális haszon végett manipuláljunk, háborúkat folytassunk, biztosítsunk a nyersanyagforrások feletti ellenőrzést, öregedő testünket befedjük drága kozmetikumokkal, megvegyük a legújabb termékeket, hogy lépést tartsunk a technológiával, és általában kihasználjuk a földet, és támogassuk a tékozló szokásainkat.
A kéjvágy pusztítása manapság mindenütt látható, és a bolygó nem tudja többé elviselni a károsodást. Más utat kell találnunk. Nagyon drámai értelemben, a kollektív sorsunk azon múlik, hogy mennyire tudjuk átváltoztatni a kéjvágyat szeretetté. Ahogyan azt egyszer Mahátmá Gandhi mondta, a valódi civilizáció nem a vágyaink sokszorozásán, hanem önkéntes korlátozásán alapul. Csak akkor vagyunk szabadok, hogy egymást önzés nélkül szeressük és szolgáljuk. Egyszerű élet és magas szintű gondolkodás, ez legyen a jelmondatunk.
Ahhoz, hogy az igényeinket készségesen korlátozhassuk, bíznunk kell abban, hogy semmi értékeset nem vesztünk el, ha felhagyunk az önkielégítés bevett szokásaival. Segítségre van szükségünk, hogy eljussunk erre a pontra. Ezért olyan fontos a lelki támogatás rendszere. A szentírások, lelki vezetők és a mindennapos gyakorlás megtaníthatják, hogyan helyettesítsük magasabb lelki örömökkel az alacsonyabbakat, amelyek nekünk is, olyan sok más embernek is csak intenzív szenvedést okoztak. Ha Istent szeretjük, meg mindenkit, akivel megosztjuk ezt a bolygót, akkor az anyagi kívánságaink lassan maguktól megszűnnek, mi pedig az öröm és beteljesülés egyre mélyebb fokozatait tapasztaljuk.
A szeretet a válasz a világ problémáira. De ennek cselekvő szeretetnek kell lennie, olyan szeretetnek, amely önzetlen szolgálat ajánl másoknak. A komolyság mértékét és a szeretet mélységét a tudatállapotunkban és a viselkedésünkben fogjuk megtalálni, nem a szavainkban vagy a hitünkben. Mint lelki harcosoknak, meg kell tanulnunk, hogy mindenkor és minden helyzetben rendelkezésre álljunk, mondjunk egy baráti szót, elvegyük egy konfliktus élét, segítséget nyújtsunk, és alázatosan sugározzuk a szeretetet, amely a mi növekvő belső realitásunk.
Ahhoz, hogy őszintén szolgálhassunk, késznek kell lennünk arra, hogy elvégezzük a szükséges belső lelki munkát, megszabaduljuk a kéjvágynak még a finomanyagi befolyásaitól is. Nem adhatjuk azt, amink nincs, és ami vagyunk, az többet közvetít, mint amit teszünk. Ha a szeretetet meg akarjuk osztani másokkal, azt magunknak kell tapasztalnunk. A mai társadalom szorongásos, versengő hangulata élő alternatíváivá kell válnunk. Mint lelki harcosok, arra vagyunk hivatva, hogy mindenütt, minden élőlény tudatát emeljük
Akar-e csatlakozni Ön, kedves olvasó, hogy segítsen megteremteni a szeretet kultúráját?