2. fejezet
Mi a szeretet?
Mindenki szeretné, ha feltételek nélkül, örökké szeretnék – olyan szeretettel, amely elnéz a szeretet, értelem, vagy más, felszínes tulajdonság felett. Szeretnénk, ha szeretnének, csak mert vagyunk. Ugyanakkor természetes, velünk született igényünk, hogy a szeretetet másokkal megosszuk. Ez a szeretetigény azért van, mert mi igazából örök, szerető lények vagyunk, akik lelkét kitölti a tudás és a boldogság. Bár átmenetileg az anyagi megtestesülésben befed minket az anyagi energia, a belső természetünk isteni, és mi mindig a lelki birodalom boldog szeretetére törekszünk, ebben van az igazi beteljesülésünk.
De úgy tűnik, hogy valami mindig elromlik. Állandó keresésünk ellenére gyakran csalódást élünk át, és felfedezzük, hogy a szeretet-tapasztalatunk időleges. Különféle kapcsolatokkal próbálkoztunk, és kudarcot vallottunk, de mégis kitartóan hisszük, hogy valahol odakint ránk várakozik az igazi partner. Megmagyarázhatatlan okból úgy látszik, soha nem vagyunk a megfelelő időben, a megfelelő helyen.
A világban hiányzik a szeretet
A mai világban számtalan ember érzi úgy, hogy még sose szerették igazán. Mély vágyakozásuk ellenére el sem tudják képzelni, mi a szeretet. A „szeretet” fogalma a mindennapi kapcsolatainkban túl határozatlan jelentést kapott, és néha valami egészen mást jelent, pl. uralkodást és szükségletet. Pl. pusztán testi kapcsolatra, vagy arra a kísérletre korlátozódik, hogy valakitől megszerezzük a kielégülést, gyakran erőszakkal. Ez nem szeretet.
A probléma azért keletkezik, mert rossz helyen keressük a válaszokat. Elfelejtettük az élet lelki dimenzióját. A lelki mag nélküli társadalomból hiányzik a „kozmikus ragasztóanyag”, ami mindent működésbe hoz. Ez a kozmikus ragasztóanyag a szeretet, ami összetart minket, miközben megtanuljuk, hogyan legyünk kapcsolatban egymással, és végső soron a Legfelsőbb Úrral.
Úgy látszik, hogy a modern társadalom ezt elfelejtette. De ha a szeretet élménye gyakran el is kerül minket, mélyen magunkban mégis tudjuk, hogy a szeretet a születésjogunk. Olyan ez, mintha valaki egy nagyon csábító dolgot az orrunk elé tartana, de azt mégsem érjük el. Meg akarjuk szerezni, tudjuk, hogy megkaphatjuk, mégsem vagyunk képesek megragadni. Ezért valami mással pótoljuk, abban a reményben, hogy megtaláljuk a boldogságot a gazdagságban, tekintélyben vagy hatalomban. Menjünk valamivel mélyebbre, és nézzük meg, hogy ez hogyan működik. Vizsgáljuk meg előbb azt, hogy mi nem a szeretet.
A szeretetben nem arról van szó, hogy valamit kapjunk
Az igazi szeretet nem törődik a személyes nyereséggel, hanem inkább az érintettek közötti kapcsolat minőségével. Ha csak magunkra gondolunk, és mindent megteszünk, hogy megkapjuk, amit akarunk, az nem a szeretet kifejezése. A feltételek nélküli szeretet sosem azon a kísérleten alapul, hogy kapjunk valamit. Ez inkább az adás tapasztalata, örömteli tevékenység, amelyben minden résztvevő arra törekszik, hogy nagyvonalúbb legyen, mint a másik.
Ez különösen abban a társadalomban fontos, amelyben gyakran összetévesztik a szeretetet a szex-el. A szex az egyik legnagyobb élvezetet szerzi nekünk, amit tapasztalhatunk, és megpróbáljuk olyan gyakran élvezni, ahogy csak lehet. Csak minden nagyobb tudatbefolyásoló igyekezet azon a kísérleten alapul, hogy minket szexuálisan elcsábítson. Sajnos nagyon is jól sikerül ez a kísérlet, amely szolgaságba dönti az emberi civilizációt. Mint már megbeszéltük, manapság számos reklám éleszti fel az emberek szexuális vágyait, csak azért, hogy több árut adjanak el. Ennek az a következménye, hogy az ember a külsőségekkel törődik. Nem tartja értékesnek, hogy megismerje a másikat, vagy magát. Mivel nem jut túl a „testi játékon,” a tudata valójában a testi kéjvágyak szolgai tárgya.
De a szeretetnek semmi közel ahhoz a szexuális kielégüléshez, amit a másik személytől kaphatunk. A szeretetben nemcsak szexről van szó. Az emberek gyakran mondják, „Szeretkezzünk,” amikor tulajdonképpen úgy értik, „Szexeljünk.” Ha azt hisszük, hogy a szex szeretet, akkor még a vérfertőzés is elfogadható lesz, mert az apa szereti a lányát, veszi magának a szabadságot, hogy szexuálisan közeledjen hozzá. És ténylegesen egyre több a világon a vérfertőzés, és már említettük, hogy milyen sok áldozat félelmetes sebeket hordoz magával – néha egy egész életen át.
A szeretetnek semmi köze a kihasználáshoz. Nem üzlet, nem elszámolási rendszer, amelyben az egyik személytől megkövetelik, hogy a másik számláját kiegyenlítse. Az igazi szeretet őszintén törődik a másik javával. Nehezen lehet ezt megérteni a mi „add-ide-nekem” társadalmunkban, amely abból indul ki, hogy az emberek mindig hátsó szándékkal cselekszenek.
Gyakran döntünk a biztos kapcsolatok mellett, amelyek úgy működnek, mint az üzlet: „Te kielégítesz engem, és én kielégítelek téged.” De amint zavarok lépnek fel az elszámolásunkban, sajnos nagyon is hamar készek vagyunk arra, hogy egy másik kapcsolatot keressünk. Végül is az igazi szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy mások mit mondanak, és mit tesznek. Bennünk alapul – nem másokban, – mert azt fejezi ki, ami mi vagyunk, amink van, és amit meg tudunk osztani.
Ha valakit szeretünk, akkor szeretnénk érte tenni valamit. Ha igazán törődünk a férjünkkel, feleségünkkel, gyerekünkkel vagy barátunkkal, akkor minden alkalommal lelkesen szolgáljuk őket. És ha valakinek egyszer szolgálatot tettünk, még lelkesebbek leszünk, boldognak tartjuk magunkat, hogy támogathattuk. Valahányszor nehézségek merülnek fel, mindig arra fogunk sóvárogni, hogy tegyünk valamit a szeretteinkért, megmutassuk a vonzalmunkat és az odaadásunkat anélkül, hogy ugyanakkor valamit elvárnánk érte.
A szeretet nemcsak egy érzelem
A legtöbben azt gondolják, a szeretet egy érzelem, amely a körülményektől függően fokozódik, vagy csökken. De az igazi szeretet nem kötődik egy érzéshez, és nem függ a külső befolyásoktól. Az igazi szeretet isteni, és nem létezhet külön a forrásától, Istentől.
A szeretet nem olyan, mint amit kinyithatunk és elzárhatunk, mint egy vízcsapot. Ezt gyakran nem értjük a társadalmunkban. A férfi és nő leteszik a házassági fogadalmat, aztán néhány hónap vagy év után meggondolják magukat. Ebben a tudatállapotban állandóan valami olyat keresünk, ami rajtunk kívül van, ahelyett, hogy a szeretet igazi forrásából, magunkból merítenénk. Lehet, hogy valaki más cselekedetei néha zavarnak, az igazi szeretet akkor kitart, mert valami mélyebben alapul, mint az érzések. Ha a szeretet csak szentimentális, akkor minden véleménykülönbség hirtelen az ellenségünkké teheti a szeretetünk tárgyát.
Nagyon sok embernek esik nehezére, hogy értelmes kapcsolatokat alakítson ki másokkal. Ha a kezdeti szerelem elmúlt, csalódottan fedezik fel, hogy a kapcsolatunk inkább re-, mintsem proaktív volt. Egy proaktív személy tiszta elgondolásokra alapozza az elveit, érdekli a filozófia, míg a reaktív önző módon csak magára gondol, pl. eszik, alszik, védekezik és szaporodik. A reaktív emberek mindent a saját élvezetükkel kapcsolatban látnak. Számukra a szeretet olyan érzés, ami fokozza a jó közérzetüket, és amikor nem kapják meg, amit akarnak, akkor visszavonulnak.
Másrészt viszont egyáltalán nem törődünk magunkkal, amikor őszintén szeretünk. A szeretet egy ige: megmutatjuk az empatikus képességünket, értékelünk, megosztunk, segítünk és adunk. Nem arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat, vagy uralkodjunk a környezetünkön, hogy fokozzuk a saját élvezetünket.
A szeretet nem mindig kellemes
Mivel a szeretetet nem a mi kellemes érzéseink határozzák meg, a szeretet jelentős alkotórésze szenvedés lehet. Bár sokan inkább boldogok akarnak lenni, és ki akarják küszöbölni a kapcsolataikból a szenvedést, ez a hozzáállás a saját érzékek kielégítésének vágyán alapul. Az igazi szeretet tényleg sok boldogsággal ajándékozhat meg minket, de okozhat nagy szenvedést is.
Ha csak egy kicsit megvizsgáljuk az életünket, észre fogjuk venni, hogy a legnagyobb szenvedés kizárólag olyan személyekkel való kapcsolatból származik, akiket szeretünk. Talán megpróbáltunk adni, de nem becsülték eléggé, vagy ki akartunk építeni egy szerető kapcsolatot, ami valahogy nem jött össze. Kinek nem jut eszébe, amikor nagyon megbántották, megcsalták, csalódást okoztak, elhanyagolták és elhagyták? Ugyanakkor a legnagyobb boldogságunk és a másokkal való kapcsolatokból származik. Ellentmondás, hogy a szeretet, a leghatalmasabb gyógyító erő tesz minket ilyen támadhatóvá a szenvedéssel szemben.
Szerető kapcsolatban az élet minden nehézsége kihívás lesz, amellyel az Urat dicsőíthetjük, és Neki szolgálhatunk. Ha valakit befogadtunk a szívünkbe, akkor a nehéz idők csodaszépek, mert szemléltetik, milyen nagy szükség van a mélyebb kommunikációra. Azért hiányzik a szeretet, mert a partnerünk nem a szeretet szellemében fogadta a szavainkat és a cselekedeteinket. Ez nagyszerű alkalmat ad arra, hogy szolgáljunk, és a másik személy érdekében cselekedjünk.
Ha a helyzet urai vagyunk, akkor mindenütt jól érezzük magunkat. De ha valami nem a terveink szerint alakul, akkor csak vonakodva alkalmazkodunk a partnerünkhöz. Amikor egy kapcsolatban kétségek merülnek fel, elfordulunk magunktól. Talán azért jelentkeznek ezek a kétségek, mert hiányzik az erős hit, vagy mert bizonytalannak érezzük magunkat. Gyakran átvisszünk a szorongásainkat és a fóbiáinkat a partnerünkre és a környezetre, akkor nem kell elismernünk, hogy a probléma a saját tudatunkban van. Még ha dicsérnek is, bizalmatlanul azt gondoljuk: „Mit akarsz ezzel mondani?” Sok ember makacsul kitart az elutasító magatartásban, mindegy, hogy mi történik.
Nekünk, mint lelki harcosoknak, az a célunk, hogy olyan szeretetteljesek legyünk, hogy többé ne zavarjon semmi. Egy ilyen állapotban egyáltalán nem befolyásol az alapvetően negatív tartás. Inkább egyaránt hálásak leszünk a negatív kommentárokért és a dicséretért; és talán a durva szavakat is szeretettel értelmezzük. Ez az első pillantásra naivnak tűnhet. De igazából ez a viselkedés az Úrba vetett szilárd hitet, és azt a készséget tükrözi, hogy a hitünket és a szeretetünket megosszuk másokkal. Mindenki képes annyira megerősödni a szeretetben, hogy a környezetében minden csak ahhoz segítse, hogy még szeretetteljesebb legyen. Ez a valódi lelki harcos kedélyállapota.
A féltékenységnek és az irigységnek semmi köze a szeretethez
De az emberek gyakran még lelki körökben sem értik, hogyan szeressék egymást. Annak ellenére, hogy elkötelezték magukat a lelki életmód mellett, az egyes tagok még mindig érezhetnek a társaik iránt irigységet és féltékenységet. Valaki pl. fejlődik a lelki életben, de mások, az anyagi tudat foglyai, képtelen örülni ennek. Ehelyett féltékenyek és közönségesek lesznek.
A dicsőséget, pénzt és az anyagi kényelmet tisztelő emberek az élet időleges jelenségeihez ragaszkodnak. Végső soron boldogtalanságra vannak ítélve, mert minden időleges elmúlik. Veszteségre és csalódásra kárhoztatják magukat. Az önző örömökre való törekvés a modern nyugati kultúra egyik fő jellemzője. Amikor azon vagyunk, hogy felmásszunk a csúcsra, kénytelenek vagyunk ezt gondolni: „Én csak akkor nyerek, ha te kudarcot vallasz.” Ahhoz, hogy haladjunk, szerencsétlenséget kívánunk a másiknak. Abban a hitben, hogy így leszünk sikeresek, még szabotálhatunk is egy lehetséges ellenfelet.
Nekünk azonban szem előtt kell tartanunk, hogy valahányszor elszomorít, nyugtalanná tesz a másik sikere, vagy irigykedünk rá, akkor nem vagyunk alkalmasak azokra az áldásokra, amelyeket a lelki élet tart számunkra készen. Ilyen körülmények között dolgoznunk kell magunkon, hogy megszabaduljunk az önző késztetéstől, és végül elérjük azt a szintet, amelyen mások eredményei boldoggá és lelkesültté tesznek. A másik növekedése nem meggyengít, hanem erősít minket.
A szeretet erősebb, mint a kétely
A szeretetnek felül kell emelkednie minden kétségen, amit a lelki életünk értékével kapcsolatban érezhetünk. A kitartó kétkedés mindig árt a lelki fejlődésnek. Meg fognak támadni az anyagi illúziók, meggyengítik a kapcsolatunkat a lelki vezetéssel, és annak védelmével. Ez azonban nem azt jelenti, hogy vak követők legyünk, egyszerűen elfogadjuk a lelki tanításokat anélkül, hogy valaha is feltennénk a kérdéseket. Persze hogy vannak kételyek, amíg haladunk a lelki úton. És hogy elkerüljük a makacsul kitartó kétségeket, minden kérdést azonnal tegyünk fel, amikor felmerül. Őszinte tudakozódásunk eltörölheti a kétségeket, anélkül, hogy a negatív befolyásoknak lehetőséget adna arra, hogy félrevezessenek minket.
A lelki élet intenzív, erős hitet, szilárd meggyőződést igényel. A megoldatlan kételyek ismét előhozzák a korábbi megszokásokat a testben és a szellemben. Az ember úgy viselkedik, mint egy drogfüggő, aki az élet nehézségei közepette a drogoknál keresi a megszokott vigaszt. Ha elapad a hitünk és az erőnk, egészen természetes, hogy a korábbi mechanizmusoknál keressük a kiutat, így oldjuk meg a problémákat, hogy valami vigaszt találjunk.
A legtöbb ember tényleg függő. Nagyon függünk az érzékeinktől és az alacsonyabb természettől, amelyek már hosszabb ideje az állandó kísérőink. Miközben lelkileg fejlődünk, nagyon kell ügyelnünk arra, hogy ne veszítsük el az egyensúlyt, ne essünk vissza a régi megszokásokba. Ezért fontos, hogy mielőbb kiküszöböljük a kételyeinket, és olyan őszintén, ahogyan lehetséges.
A szeretet forrása
Mivel láttuk, hogy mi nem szeretet, nézzük meg most közelebbről, mi a szeretet, és honnan jön. A szeretet eredetét csak egy olyan helyen találjuk meg, amely messze túl van ezen az anyagi világon. A forró szeretet nem létezhet a Legfelsőbb Úrtól függetlenül, mert mindennek az Úr a forrása és a kincstára. Akik azt hiszik, hogy szeretnek, bár nincsenek kapcsolatban Istennel, azt gondolhatják, hogy értékes gyémántjaik vannak, de igazából nincs másuk, mint üvegcserepek. Nincs semmijük, mert hiányzik a fontos lelki kapcsolat. A valódi spiritualisták viszont tele vannak szeretettel, mert ők Isten saját energiájának a csatornái. Mivel isteni szeretetet sugároznak ki, ezt természetesen megosztják másokkal, és segítenek nekik, hogy kapcsolatba kerüljenek ezzel a szeretettel.
Örök szerelem utáni vágyódásunk a jel, hogy nem vagyunk a természetes helyzetünkben. Ez az időleges, földi helyzet nem tölt ki minket, mert a fizikai testnek és az anyagi kölcsönhatásoknak mindig végük van. Azért akarjuk, hogy örökké szeressenek, mert halhatatlan lelki lények vagyunk, akik számára a szeretet a lélek kifejezése.
Véső soron minden nagy lelki hagyomány megerősíti, hogy mi szerető lények, de idegenek vagyunk ebben az anyagi világban. Azt tanítják, hogy sokkal több szeretetet tapasztalhatunk, mint szokás szerint, a mindennapi életünkben. Ha szeretetteljesebbek leszünk, és arra törekszünk, hogy másoknak szolgáljunk, akkor lassanként belépünk az Istenszeretet birodalmába. Ha másokat igazán szeretünk, sokkal többet kapunk érte. Ha egyszer kialakítottuk a mély lelki kapcsolatot, akkor fokozatosan megtapasztaljuk azokat az örömöket, amelyeket korábban reméltünk, de sohasem találhattunk meg az anyagi életben. Felfedezzük a végtelen szeretetet, amely az időtől és a körülményektől függetlenül, valamint teljesen kitölt.
A feltételek nélküli szeretet lelki
A feltételek nélküli szeretet az anyagi ügyek fölött áll. Abban a birodalomban létezik, amely a test és az elme fölött van, és a lélek természetével áll kapcsolatban. Természetes kifejezőereje mentes a testi elhatárolásoktól, amilyenek a születés, betegség, öregség és halál. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk ezt a szeretetet, fel kell adnunk az érzékek kielégítésére irányuló vágyainkat, fel kell hagynunk azzal, hogy adott visszahatást kívánjunk.
A feltételek nélküli szeretet csak ez: feltételek nélküli, indokolatlan és szakadatlan. Ez a szeretet egyáltalán nem törekszik arra, hogy jó, egyenes, etikus és morális legyen. Sok „jó” ember csak azért cselekszik helyesen, hogy megkapja az elismerést és a dicséretet. Ezzel szemben a feltételek nélküli szeretet alapján akkor is megteszünk valamit, ha azért nekünk szemrehányásokat tesznek. Az anya pl. tudja, hogy a gyereke szívesen játszik, és nem hagyja abba, amikor vacsoraidő van. Az anya mégis hívja a gyerekét, nem törődik azzal, ha haragszik, mert tudja, hogy a gyerekének szüksége van a táplálékra.
A fizikai világot alkotó elemek Isten külön, külső energiájának a része, és nincsenek közvetlen kapcsolatban az Isteniség mélyebb aspektusaival. Ezzel szemben a tiszta, indokolatlan szeretet minden anyagi felett áll, és végül összeköthet minket Isten erősebb, belső energiáival.
Szanszkritul ezt úgy mondják, szat-csit-ánanda-vigraha, ami azt jelenti, hogy a lélek örökké elmerül a szeretet elragadtatottságában, áthatja a teljes tudás, átitatja a boldogság. Mély szeretet nem lehetséges tudás és becsülés nélkül. E tulajdonságok hiányában a szeretet elméleti, általános lesz. Nem érezhetünk mély szeretetet valaki iránt, akit nem ismerünk, még akkor sem, ha általában jó érzéseink vannak az illetővel kapcsolatban. A legtöbb, amit kifejezhetünk, a meghatározatlan csodálat érzése.
Minél többet tudunk azokról, akiket szeretünk, annál jobban el tudjuk mélyíteni, megszilárdítani a szeretetünket. Az igazi szeretet adott jelek és tulajdonságok tudatán alapul. Ha jól ismerjük a szeretett személyt, egyre jobban becsüljük, és tudjuk, hogyan szolgálhatjuk a legjobban. Másrészt, ha valakiről nem tudunk eleget, az ismeret hiánya nehézségeket okozhat, nincs megfelelő megértés ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljunk és cselekedjünk. Ugyanígy Istent sem szerethetjük, ha nem értékeljük azt, ami Ő, amit tesz, és amit akar tőlünk.
A bölcsek találkozója
Elgépiesedett társadalmunkban a szentimentális szeretet Hollywood-ábrázolása uralkodik, ami nehézségeket okozhat nekünk abban, hogy megértsük a lelki szeretet valódi jelentőségét. Kevés alkalmunk van arra, hogy túllépjünk a testi kapcsolatokon, vagy a másikat ne a saját kiterjedésünknek tekintsük. A szeretetnek ez a megközelítése annyira eluralkodik, hogy még az Istenhez való hozzáállásunkat is befolyásolja. Hajlunk arra, hogy az Urat olyan valakinek tekintsük, aki a személyes kívánságainkat teljesíti, ezért egyáltalán nem érdekel minket az Úr önzetlen, indokolatlan és feltételek nélküli szolgálata.
A Srimad Bhágavatam, egy nagyon régi indiai szentírás elmondja, hogy valamikor nagyon régen a jógik és a különböző iskolák misztikusai találkoztak a Naimisa erdőben, Indiában. Mindenekelőtt ezt a kérdést tették fel: „Mi az emberek számára a legnemesebb cselekvés?” A jógik nagyon szerették volna felfedezni a legalkalmasabb eljárást, hogy eljussanak a lelki megvalósítás legmagasabb szintjére. Készek voltak arra, hogy több évig is együtt maradjanak, ha szükséges, amíg el nem jutnak a kielégítő végkövetkeztetésre. Bár különböző hagyományokból jöttek, mindegyiküknek az volt a célja, hogy megismerje a legnagyobb lelki igazságokat.
A találkozó közepén megjelent az Úr egy szokatlanul tiszta bhaktája, Szúta Goszvámi. Őt már nem érdekelte az anyagi világ. Nem viselt ruhát, és gondolatban annyira elmélyült Istenben, hogy őt sok ember őrültnek tartotta. Külseje ellenére az összegyűlt bölcsek megértették, hogy ez a különös személy egy rendkívül emelkedett lény.
A keresők nagyon komolyan vették a találkozót. Az előadó és a hallgatók komolysága minden lelki találkozásnál nagyon fontos. Ez a szokatlan lény, Szúta, teljesen önzetlen volt, nem voltak hátsó szándékai. Nem azért jelent meg a találkozón, hogy valakire nagy benyomást gyakoroljon, nem is volt különleges célja. Vándorolt a világban, és egyszer csak találkozott a jógikkal, akik elhatározták, hogy megismerik az igazságot, készek voltak arra, hogy elvégezzenek minden szertartást és gyakorlatot, mindent megtanuljanak, ami segíthet nekik abban, hogy az igazságot felfedezzék.
Végül az derült ki ezen a találkozón, hogy a spiritualitás nem mások ellen irányuló hit vagy dogma. A vándorló bölcs nem hirdetett időleges nézeteket, nem is állította azt, hogy az egyik tanítás jobb, mint a másik. Ehelyett Isten megismeréséről, szolgálatáról és szeretetéről beszélt, ami messze meghalad minden külsőséget. Továbbá kijelentette, hogy az önmegismerés valódi alapja a szeretet és szolgálat. Ha feltételek nélkül szeretjük Istent, nem azért imádkozunk, hogy szabadítson meg a félelemérzettől, szenvedéstől vagy csalódástól. Nem mutatnak emelkedett odaadásra az ilyen imák. Inkább azt kell megtanulnunk, hogyan oszthatjuk meg a szeretetünket indokolatlan és szakadatlan szolgálatban.
A szeretet indokolatlan szolgálat
A szeretet sokkal több, mint jól csengő szavak; csak a viselkedésünk által lesz hitelessé. Azzal fejezzük ki a szeretetünket, amit teszünk. Ha valaki szerelmet vall, de nem kész arra, hogy az illetőt szolgálja, az nem is nagy szeretet. Ez a szeretet elméleti, nem valódi. Ha nem mutatjuk meg a szeretetünket dinamikus cselekvéssel, akkor valami nincs rendben. Minél mélyebb a szeretet, annál többet tudunk kifejezésre juttatni úgy, hogy önzetlenül szolgáljuk azt, akit szeretünk.
Minden nagy világvallás alapja a szeretet, mint szolgálat megértése. Bár a vallások felszínesen szemlélve sok tekintetben különböznek, egy pontban azonban egyetértenek: az igazi vallás Isten szolgálatát jelenti. Bárhogyan nevezzük magunkat – keresztény, zsidó, mohamedán, buddhista vagy hindu – ez nem különösen jelentős, éppolyan kevéssé, mint a szertartások, amelyeket elvégzünk. Minden külsőséges szokás mögött ott van ez a tény: minden vallási út azért keletkezett, hogy megmutassa nekünk, hogyan szeressük és szolgáljuk Istent.
Bár a szeretet fölötte áll a látásnak, hallásnak és érzésnek, ezeket mind be lehet vonni az önzetlen szolgálatba. Ha a szeretetünk feltételek nélküli, akkor nem olyan tapasztalatot keresünk, ami nekünk jó, mint ahogyan akkor tennénk, ha önző módon az érzékeinket akarnánk kielégíteni. Az önző cselekvés nem engedi, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk Istennel, mert ez az „én”, az „én igényeim”, az „én kívánságaim”, az „én testem” elképzelésein alapul. Végső soron nem a szeretett személy szolgálatára irányulnak.
Minél többet adunk, megosztjuk azt, amink van, annál inkább Isten kerül az első helyre, és készek vagyunk mindenféle kellemetlenséget vállalni a szolgálatában. Ha kevés tulajdonunk van, egy darab kenyeret vagy egy pohár vizet ajánlunk fel. Ha csak egy banánunk van, akkor azt fogjuk felajánlani. Ha van egyáltalán valami ennivalónk, akkor egyen a másik is.
Amikor valakit szeretünk, szeretnénk törődni vele; arra vágyódunk, hogy azt, amit az iránt érzünk, akit szeretünk, cselekedetekkel is kifejezzük. Ha egy férfi szereti a feleségét és a gyerekeit, ezt nemcsak mondja; velük tölti az idejét, és törődik a szükségleteikkel. Mondhatja egy nő, hogy szereti a férjét és a gyerekét, de ha nem eteti meg a gyereket, és nem támogatja a férjét, akkor jogosan kételkedhetünk az őszinteségében.
Sokszor mondunk ki szerető szavakat, bár a szeretetnek éppen az ellentétét érezzük, egyszerűen elismerést, megerősítést akarunk kapni, azt akarjuk, hogy minket szeressenek. Ez a viselkedés nem tükröz sem szeretetet, sem szolgálatot. Ne hazudjuk azért, hogy megjutalmazzanak. Ha a szeretetünk valódi, akkor nyitottan, teljes szívből megyünk oda ahhoz, akit szeretünk, nem gondolunk titokban arra, „mi esik le nekem ebből?”
Ha a szeretet abból állna, hogy megkapjunk egy bizonyos visszahatást, akkor mi történne, ha nem kapjuk meg a kívánt eredményt? Ha a szeretetet és az érzékek kielégítése közé egyenlőségjelet teszünk, akkor valahányszor, amikor nem elégültünk ki, kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy dühösek, bosszúsak és csalódottak legyünk. De a legtöbben azért kötik össze a szeretetet feltételekkel, mert leginkább arra gondolnak, hogy nekik mi kellemes. A feltételek nélküli szeretet azonban messze túl van a személyes elégedettségen, eljut egészen addig a pontig, ahol a szeretett személy érdekében nagy kellemetlenségeknek tesszük ki magunkat.
Szolgálni természetes. Mindig szolgálunk valakit vagy valamit, és azok, akik szeretik egymást, érthető módon a szolgálaton keresztül akarják kifejezésre juttatni. Ezért van ez az aranyszabály: „Amit nem kívánsz magadnak, te sem tedd embertársadnak.” Ha magunkat a szeretett személy szolgájának tekintjük, akkor a szeretetünk spontán kifejezésével törekszünk őt elégedetté tenni. Közömbösek maradunk a dicsérettel és a gánccsal szemben.
Bár megkíséreljük, hogy teljes lelkesedéssel szolgáljunk, az indítékaink gyakran mégsem tiszták; azt akarjuk, hogy elismerjenek és becsüljenek minket. Meg kell tanulnunk, hogy akkor is szívesen szolgáljunk, ha hiányzik a viszonzás vagy az elismerés.
Emlékezzünk arra, ahogyan mi bánunk másokkal, úgy bánnak velünk ők is, előbb-utóbb minden visszajön hozzánk. Miért kap olyan sok ember mindig segítséget és törődést? Adnak, és ezért kapnak valami jót. Miért nem bízik senki azokban, akik nem bíznak másokban? Mert a bizalmatlanság energiája ismét visszajön az emberektől. Nagyon gondosan kell alakítanunk a cselekvésünket és a gondolkodásunkat, mert a gondolataink és a tetteink energiákat szabadítanak fel, amelyek meghozzák a megfelelő eredményeket.
Vizsgáljuk meg magunkat, teszünk-e ismeretlenül szívességet valakinek, akivel szívesen törődünk. Általában az ajándékkal együtt elküldünk egy üdvözlő kártyát is, hogy tudják, ki küldte. Ezzel azt jelezzük, hogy elismerést várunk a nagyvonalúságunkért. Ez nyilvánvalóan nem önzetlen és indokolatlan magatartás, mert öndicséreten alapul. Az önzetlen és indokolatlan szolgálat próbatételét csak akkor álljuk ki, ha úgy segítünk másoknak, hogy azért nem várunk dicséretet. Egyszerűen boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy helyesen cselekedtünk.
Transzcendentálisnak lenni
Ha valakit őszintén, feltételek nélküli szeretettel szolgálunk, átadjuk magunkat Isten akaratának. Háttérbe állítjuk a saját szükségleteinket, és megtesszük azt, ami kell, kerül, amibe kerül. A szeretet alapján nem megyünk bele mások bírálatába és haragjába. Csak keressük az utakat, hogyan szolgálhatnánk még tapintatosabban. Továbbra is alázatosak vagyunk, ami azt jelenti, hogy törődünk másokkal, kellemesebbé tesszük az életüket, mint azt magunknak tennénk, mert őket jobban szeretjük. Ez az igazi, feltételek nélküli szeretet.
Ez az állhatatos viselkedés vezet el minket a transzcendenciához, és nem hagyja, hogy csak szentimentálisak legyünk. Szentimentálisak vagyunk, ha csak ahhoz ragaszkodunk, hogy jól érezzük magukat, minden áron megőrizzük a nyugalmunkat, vagy azért tűrjük mások helytelen tetteit, nehogy megharagudjanak ránk. Ez az érzéki élvezet egy formája, ami akadály a lelki életben. Az igazi szeretet nem azon a kívánságon alapul, hogy jól érezzük magunkat, mentálisan, pszichikailag vagy fizikailag. Ez felszínes és tiszta önzés, mivel még az Istennel való kapcsolatunkkal is visszaélünk, hogy megkapjuk azt, amit akarunk.
Akkor leszünk transzcendentálisak, ha túltesszük magunkat a materialista cselekvésen és a mindennapos középszerűség szintjén. Fölemelkedünk, ha a meglátásunk világos marad, ha kitartóak vagyunk a lelki gyakorlatban, és kiálljuk a mindennapos próbatételeket. Nem akarunk az utunkban olyan akadályokat, mint az érzékeink, vagy mások.
A szeretet nem mindig jelenti azt, hogy valakivel fenntartjuk a kapcsolatot, vagy szeretetreméltók és aranyosak vagyunk. Néha el kell mennünk, vagy kemény szavakat kell mondanunk. De az ilyen cselekedetek szelídek a szívnek, mert az indítékok önzetlenek. Ha készek vagyunk a valódi szeretetre, akkor sem szűnünk meg másokat szeretni, ha néha érdesen viselkedünk, vagy akár úgy döntünk, hogy többé nem társulunk velük. A látszat ellenére, mindig az legyen a prioritásunk, mi a legjobb másoknak.
Mint lelki harcosoknak, mindig arra kell törekednünk, hogy fölemeljük magunk körül az energiakört. Ha gyakoroljuk a környezetünk javítását, gyorsan haladunk előre, mert bárhova is megyünk, isteniséget és szeretetet sugárzunk. A karma törvénye szerint azt mindig kapjuk vissza, amit másoknak adunk. Tehát minél több szeretetet adunk, annál többet tapasztalhatunk.
Ez a felhatalmazás témájához vezet. Bár segíteni szeretnénk másoknak, azt hisszük, nincs elég szeretetünk az adáshoz. Ilyen helyzetekben az Úr, aki a szívünkben lakik, válaszolhat a vágyakozásunkra, felhatalmaz minket, hogy a szokásos képességeinken túl szolgáljunk. A rendkívül lelki emberek tényleg nemcsak a saját értelmükre vagy eszükre támaszkodnak. Mély, tiszta elkötelezettségük határtalan szeretetet, tudást és megismerést hoz létre, ami meghaladja a saját korlátjaikat. Ezért van az, hogy csodák történnek, amikor fogékonyak leszünk Isten segítségére.
A mindennapi élet egy iskola
A Srimad Bhágavatamban leírt összejövetelen a bölcsek és a jógik Szúta Goszvámi kegyéből megértették, hogy a szeretet Isten indokolatlan szolgálatán alapul. Felismerték, az igazi spiritualitás azt jelenti, hogy mindenkit szolgálnak. Ez ránk is érvényes. A mindennapi életben az egymás közti kapcsolatokon gyakoroljuk az isteni kapcsolatokat, amelyeket egy napon meg fogunk tapasztalni. Kölcsönös kapcsolataink minősége mutatja, milyen jól készülünk fel a Legfelsőbb Úrral való közösségre. Ezért olyan fontos együtt lenni azokra, akik komolyan veszik a lelki életet. Ezekkel a tapasztalatokkal tanuljuk meg szeretni és szolgálni a Legfelsőbbet.
A lelki világ legmagasabb szintje az örök lelki romantika és az önzetlen szerelmes kapcsolatok területe. Hogy a tiszta szeretet birodalmába beléphessünk, itt és most, az anyagi világban kell elkezdenünk, hogy tiszta, önzetlen szolgákká váljunk. Hogy az Istenszeretet megtapasztaljuk, örülnünk kell annak, hogy a szeretett személy elégedettségéért a saját kívánságunkról lemondunk. Ekkor nem veszítjük el a személyiségünket. Éppen ellenkezőleg, csak a szolgálatunk által lép előtérbe az igazi személyiségünk; és valahányszor kifejezzük önzetlenségünket, egyre többet tudunk megtapasztalni a szeretet örök, mérhetetlen dimenzióiból. Ha őszinte szeretet indít arra, hogy önzetlenül cselekedjünk, akkor még több szeretet fog kitölteni minket.
Kérdések és válaszok
Kérdés: Említette, hogy a világvallások lényegében azonosak. Azt jelenti ez, hogy a különbségek egyáltalán nem fontosak?
Válasz: Természetesen vannak fontos különbségek, attól függően, hogy a rendszer mennyire fejlett. De a szektásság nagyon veszélyes. A szektás emberek azt állítják, Isten csak egy adott csoporton keresztül adja a szeretetét. Isten szeretetére csak az jogosít fel minket, ha az episzkopális egyházhoz tartozunk, a szúfi, bahái, hindu vagy más vallás rendszer tagjai vagyunk? Sok pap, tanító és laikus van, aki erre a kérdésre igennel válaszolna, abban a hitben, hogy egyedül az ő tanítása helyes. Ez azt jelenti, azt hiszik, Isten szeretete annyira korlátozott, hogy csak egy módon fejezheti ki. Mi azonban nem szolgálhatunk az egyetlen Istennek töredékes, szektás módon. A következő hasonlatok segíthetnek, hogy szemléltessük, miért van olyan sok különféle vallás. Mint szülők, akik segíteni akarunk, a gyerekeinket egy bizonyos módon tanítjuk. Ha a gyerekek a tanítást nem értik, vagy nem tudják megfelelően követni, akkor újra meg újra tanítjuk őket, mindig másképpen, mert törődünk a gyerekeinkkel, és azt akarjuk, hogy sikeresek legyenek. Hasonló módon cselekszik Isten. Ugyanazokat a tanításokat adja nekünk különféle módokon, hogy biztosra menjen, megtanuljunk helyesen cselekedni.
Ha már nekünk embereknek is olyan sok fiunk és lányunk lehet, akkor miért lenne Istennek, az eredeti atyának csak egyetlen fia? Ennek nincs értelme. Jézuson kívül, Mohamed és Buddha – valamint sokan mások – nem Isten gyermekei? Nem vagyunk mi mindannyian Isten fiai és lányai? Csak mi olyan fiúk és lányok vagyunk, akik letértünk az útról, míg Jézus és Isten más fiai és lányai soha nem tértek le. Megpróbáltak minden családtagnak segíteni, akik elfordultak, hogy ismét visszatérjenek a család kebelébe.
Minden hiteles lelki küldött a megbízatásának megfelelően tanítja az Úr üzenetét. Ez azt jelenti, hogy mindegyiküknek különleges feladatot kell teljesíteniük. Segítenek felkészíteni a lelkeket a szolgálatra, Isten birodalmának különböző területein. Ha a szektásság olyan fontos lenne, a lelkek milliói viszálykodnának és harcolnának egymással, amint megérkeznek az Úr birodalmába. Ilyeneket lehetne hallani: „Várj csak! Hol vannak az adventisták? Mások számára nincs időm!” Vagy, „Hol vannak a szunniták? Ők Isten igazi gyermekei.” Mindenki elmenne a maga táborába, és felkészülne a harcra. Mikor lenne ilyen körülmények között valaha is alkalom, hogy az Urat dicsőítsék, és Neki szolgáljanak?
Ha Jézus ma köztünk lenne, könnyen lehet, hogy még hamarabb keresztre feszítenék, mint azelőtt. Biztosan sok pénzváltót kikergetne a mai templomokból. Nem tartana sokáig, míg a különböző irányzatok keresztényei egyesülnének, hogy egy ilyen „zavaró tényezőt” elhallgattassanak. Ha Mohamed próféta ma visszatérne, könnyekben törne ki az erőszak láttán ebben a világban, ami az ő tanításainak alapvető meg nem értését és félreértését mutatja. Ha a védikus hagyományok valamelyik nagy rsije és szvámija térnek vissza, hogy lássa, hogyan megy a sorunk, elvesztené a kedvét.
A lelki életben nem számítanak azok a megjelölések, amelyeket magunknak vagy másoknak adunk, az a mód, ahogyan imádkozunk, vagy hol tiszteljük Istent. Ehelyett csak arról van szó, hogy milyen őszinték vagyunk. Végül is nem játszik szerepet, hogy melyik autóban utazunk. Valakinek a Chevrolet tetszik, a másik előnyben részesíti a Mitsubishit vagy egy Fordot; van, aki egy Jaguárban érzi jól magát. A választás rajtunk múlik. Csak az a fontos, hogy az egyik autópályán elérjük a célunkat.
Ha azt mondjuk, felszínes különbségek miatt nehezen tudunk alkalmazkodni másvalakinek a tudatához, akkor nem igazán érdekel minket a tudat. És ha a tudat nem érdekel, akkor az evolúció alacsonyabb szintjén vagyunk. Kollektív tudatállapotunk a döntő tényező, ez okozza a különbséget ezen a bolygón. Az élet értelme sohasem attól a vallástól függ, amit az ember követ. Mindig a saját lelki fejlődés fokozatával foglalkozik. Ezen a bolygón az igazi harcot az alacsonyabb és negatív érzelmű emberek folytatják azok ellen, akik magasabb tudatszinten vannak.
Kérdés: Ön anyagi és lelki világról beszél. Milyen kapcsolat van ezek között?
Válasz: Nagyon sokat megtudhatunk a lelki birodalomról, ha alaposabban megnézzük az anyagi világot. A anyagi világ Isten eredeti birodalmának torz tükörképe. A legtöbb embernek már volt épületes kapcsolata más emberekkel. Mivel ezek a találkozások olyan szépek voltak, mindig arra gondolunk, akivel együtt voltunk, és megint a társaságára vágyunk. Néha olyan kielégítőek az ábrándok, hogy átvezetnek életünk sok bánatos, unalmas és fájdalmas időszakán.
Ugyanígy, amikor nehézségeink vannak az anyagi életben, arra gondolhatunk, hogy a mi eredeti, jogszerű helyünk a lelki birodalomban van, a tiszta, végtelen szeretet és odaadás helyén. A lelki megismerés öröméről szerzett tudásunk átsegíthet a most tapasztalt kísértéseken és nehézségeken.
Még egy nap, egy hét vagy egy év is végtelennek tűnik, ha valami nem megy jól. Az öröklét szempontjából persze ez az élet csak egy kis kitérő, egy rövid felvillanás. Ha egyszer a lelki birodalomban vagyunk, olyan lesz a létezés alacsonyabb birodalmaiban eltöltött, számtalan év, mint egy lidércnyomás múló pillanatai.
Ha tehát szenvedünk, és olyan nehézségeket tapasztalunk, amelyeket alig tudunk elviselni, gondoljunk az örök életre, és akkor nevetnünk kell minden kényelmetlenségen. Gondoljunk arra, hogy a fejlődésünk valamely pontján megkaptuk a lehetőséget, hogy megtisztuljunk, és egyszerre minden jelenlegi probléma eltűnik, mint a lidércnyomás. Olyan ez, mintha egy pillanatra elszunnyadtunk volna a lelki világban. A szunnyadás egész tapasztalata a mostani életünk az anyagi világban, amely mintha tele lenne végtelen nehézségekkel, szenvedésekkel és kihívásokkal.
Meg tudjuk változtatni a tapasztalatunkat, ha elfordulunk a relatív anyagi gondoktól, és megpróbáljuk jobban megérteni a transzcendentális szeretetet, amit csak akkor becsülhetünk igazán, ha elmélyítjük a lélekre vonatkozó tudásunkat. Amikor fölemeljük a tudatunkat, és transzcendentálisak leszünk, minden nehézségünk jelentéktelenné válik az anyagi világban.
Kérdés: Mennyire befolyásolja a pénzről alkotott felfogásunk a szeretethez való hozzáállást?
Válasz: Ez jó kérdés, mert nagyon is a mai társadalomra vonatkozik. Akik pénzt nem akarnak adni, azok valószínűleg nem fognak adni más területeken sem. A pénzügyek a sokkal mélyebben gyökerező problémának csak az egyik aspektusa. Akik a pénzüket nem akarják megosztani a partnerükkel, valószínűleg önzők a kapcsolat egyéb területein is. A házasfelek legyenek egymással nagyvonalúak, abban a tudatban, hogy minden, a partner is Isten tulajdona.
Mindenki ismeri a mondást: „Money is honey.” De a szimbólumtól eltekintve, a pénznek kevés köze van a szeretethez, bár lehet a csalódás forrása, ami befolyásolja a szeretet kifejezését. A válás oka gyakran pénzügyi nehézség. A pénzgondok feszültségeket okozhatnak a családban, és ezek odáig mennek, hogy az emberek nem képesek megosztani a magasabb szeretetüket. A férjet és a feleséget annyira lefoglalja a jelzálog, biztosítás vagy az autó, hogy elfelejtik a szeretetet és szolgálatot. Elnémul közöttük a kommunikáció, mivel mindenki csak arra gondol: „Két nap alatt ki kell fizetnem az autót.”
A kapcsolat nem mély, ha a pár csak akkor működik együtt, amikor minden jól megy. Az igazi próbatételeket a felmerülő nehézségeknél tudjuk meg, amikor mindkét fél a leginkább úgy érzi, hogy szeretetet kell kapnia, szeretve kell éreznie magát. De azok, akik őszintén szeretik egymást, még közelebb fognak kerülni egymáshoz, megpróbálnak még önzetlenebbnek lenni, segíteni a másiknak. A feleség eldöntheti, hogy nem vesz új ruhát, és a férje kap új nadrágot. Az apa eldöntheti, hogy nem vesz autót, akkor a gyerekei különleges iskolába járhatnak. Az ilyen áldozatok szeretetet fejeznek ki, és segítenek táplálni az erős és szoros kapcsolatokat,