Bhagavad-gítá


XVII.

A háromféle hit

1Ardzsuna kérdezett:

Ó, Krsna, mi a helyzet azokkal, akik nem követik az Írások elveit, hanem a saját elképzeléseik szerint imád­nak? Melyik kötőerőben vannak ők; a jóságban, a szenve­délyben vagy a tudatlanságban?

2A Legfelsőbb Úr szólott:

A hit háromféle lehet: jó, szenvedélyes és tudatlan, attól függően, hogy a megtestesült lélekre melyik kötőerő jel­lemző. Hallj hát most ezekről!

3Az ember egy bizonyos fajta hitet fejleszt ki, ame­lyik megegyezik azzal a kötőerővel, amelynek a hatása alatt áll. Úgy mondják: amilyen az élőlényre jellemző kö­tőerő, olyan a hite is.

4A jóság kötőerejében élők a félisteneket, a szenve­délyben levők a démonokat, a tudatlanság kötelékének rabjai pedig a szellemeket és a hasonló lényeket imádják.

5-6Tudd meg, hogy akik büszkeségből, önzésből, bu­jaságból és ragaszkodásból olyan szigorú vezeklésbe és önmegtartóztatásba fognak, melyet az Írások nem ajánla­nak, akiket a szenvedély hajt, és sanyargatják testszervei­ket, valamint a testen belül lakozó Felsőlelket, azokat dé­monokként ismerik.

7Az étel, amiből mindenki részesül, szintén háromfé­le, az anyagi természet kötőerői szerint. Ugyanez vonat­kozik az áldozásra, vezeklésre és adományozásra is. Most elmondom megkülönböztetésüket, figyelj jól!

8-10A jóság minőségében levő étel meghosszabbítja az élettartamot, megtisztítja az ember létét, erőt, egészsé­get, boldogságot és elégedettséget ad. Az ilyen tápláló étel édes, lédús, zsíros és ízes. A túl keserű, túlságosan sava­nyú, sós, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötő­erejében levők kedvelik. Az ilyen étel fájdalmat, kedvet­lenséget és betegséget okoz. A tudatlanság minőségében élők a fogyasztás előtt három óránál tovább főzött, ízet­len, állott, bűzös, rothadó és tisztátlan ételt szeretik.

11Az áldozatok közül az van a jóság minőségében, amelyet a szilárd kötelességtudat és az Írások szabályai szerint hajtanak végre, anélkül, hogy ennek fejében vala­mi jutalomra vágynának.

12Ó, Bharaták legjobbja, a szenvedély kötőereje jel­lemzi azt az áldozatot, melyet valamilyen anyagi célból, haszonlesően és kérkedően hajtanak végre.

13A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az Írások parancsaival ellenszegülő áldozatot, amelyikben nem osztanak lelki ételt, nem zengenek himnuszokat, nem jutalmazzák meg a papokat, és amelyik hit nélküli.

14A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a bráhmanák, a lelki tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint a szülők imádatából áll. A tisztaság, egyszerűség, cölibá­tus és erőszak nélküliség is ide sorolható.

15A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, jót akaróan, kedvesen, másokat nem sértve szól, és a Védákat rendszeresen idézi.

16Az elme fegyelmezését pedig a lelki nyugalom, egyszerűség, higgadtság és a gondolatok tisztasága alkot­ja.

17A fegyelmezettség e három fajtája a jóság termé­szetéhez tartozik, és az olyan emberek gyakorolják, akik­nek nem az anyagi haszon a céljuk, hanem a Legfelsőbb kielégítése.

18A hivalkodó vezeklés és önszigor a szenvedély kö­tőerejéhez tartozik, csapongó és ideiglenes, s azért végzik, hogy tiszteletet, megbecsülést és magasztalást szerezzenek.

19Az olyan vezeklésről és önszigorról, melyet osto­bán, állhatatos önkínzással gyakorolnak, vagy mások megsebesítésével, esetleg megsemmisítésével jár, azt mondják, hogy a tudatlanság kötőerejében van.

20A kötelességből, helyes időben és megfelelő he­lyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében vég­zett adományozásnak kell tekinteni.

21A viszonzás reményében, gyümölcsöző eredmé­nyekre vágyva, vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a szenvedély kötőerejébe tartozik.

22A nem megfelelő időben és rossz helyen, méltatlan személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő ado­mányozás a tudatlanság kötőerejében van.

23Aum, tat, szat: e három szót a teremtés kezdete óta a Legfelsőbb Abszolút Igazság (Brahman) megjelölésére használják. A bráhmanák a védikus himnuszok zengése közben, az áldozások alatt, a Legfelsőbb megörvendezte­tése végett ejtik ki e szavakat. 24Ezért a transzcendenta­listák a Legfelsőbb elérése érdekében mindig az aum szó­val kezdik az áldozatokat, adományozásokat és vezeklése­ket. 25Az áldozatot, önfegyelmezést és adományozást önérdek nélkül, a tat szóval kell végrehajtani. E transz­cendentális tetteknek az anyagi kötelékekből való kisza­badulás a céljuk. 26-27Az odaadó szolgálat tárgya az Abszolút Igazság, amit a szat szó jelöl. Ó, Pártha, ezeket az áldozásokat, vezekléseket és adományozásokat a Leg­felsőbb Személy örömére végzik, hűen az abszolút termé­szethez. 28De ideiglenesek az olyan áldozatok, vezeklé­sek és adományozások, melyeket a Legfelsőbben való hit nélkül végeznek, ó, Prthá fia, függetlenül attól, hogy mi­lyen rituálék kísérték őket. Ezeket aszatnak hívják, s nem érnek semmit, sem ebben, sem a következő életben.

< Az isteni és démoni természet | Bhagavad-gítá | Végkövetkeztetés – a tökéletes lemondás >

Page last modified on May 31, 2008, at 09:13 AM