II.
A Bhagavad-gítá tartalmának kivonata
1Szanydzsaja mondta:
– Ardzsuna együttérzését, nagy bánatát és könnyező szemeit látván Madhuszúdana beszélni kezdett.
2Bhagaván, a Legfelsőbb Személy szólt:
„Kedves Ardzsunám, hogyan fertőzhettek meg ezek a tisztátalanságok téged? Ez nem méltó az olyan emberhez, aki ismeri az élet fennköltebb értékeit. Az ilyen viselkedés nem a felsőbb bolygókra, hanem a becstelenséghez vezet. 3Ó, Pártha fia, ne hódolj meg tehát e lealázó tehetetlenség előtt, mert ez nem illő hozzád! Ó, ellenség fenyítője, válj meg a szív e kicsinyes gyengeségétől, és harcra fel!”
4Ardzsuna szólt:
„Ó, Madhu végzete, hogyan támadhatok én nyilakkal olyan harcosokra, mint Bhísma és Dróna, akik méltók arra, hogy imádjam őket? 5Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem élvezni az életet a nagy lelkek, tanáraim elpusztítása árán. Habár mohóak, mégis feljebbvalók ők nálam. Vér szennyezi be zsákmányunkat, ha megöljük őket.
6Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők győznek le minket. Ha megöljük Dhrtarástra fiait – akik most előttünk sorakoznak a csatatéren –, tovább már mi sem akarnánk az életet.
7Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elveszítettem a lélekjelenlétemet. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb a számomra! A tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt előtted. Kérlek, oktass engem!
8Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy vetélytárs nélküli, a félistenek uralmához hasonló királyságot nyerek a Földön.”
9Szanydzsaja folytatta:
– Így beszélt Ardzsuna, az ellenég fenyítője, majd ekképp szólt Krsnához: „Góvinda, én nem fogok harcolni.” – aztán elhallgatott.
10Ó, Bharata leszármazottja, ekkor a két sereg között az alábbi szavakat intézte Krsna mosolyogva a bánattól sújtott Ardzsunához.
11„Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem szabadna bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem a halott, sem az élő felett.
12Nem volt olyan idő, amikor én nem léteztem, s öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is. A jövőben nem fog megszűnni életünk – létünk végtelen.
13Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál után is egy másik testbe költözik. Az igazi énjét megvalósított embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.
14Ó, Kuntí fia, a boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése, valamint kellő időben való eltűnése olyan, mint a tél és a nyár váltakozása. Ó, Bharata sarjadéka, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek el kell tűrnie őket anélkül, hogy zavarnák őt. 15Ó, emberek legjobbja, Ardzsuna, akit a boldogság és a boldogtalanság nem zavar, sőt rendíthetetlen mindkettőben, az biztosan megérett a felszabadulásra.
16Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem-létezőből nincsen állandóság, a létezőből pedig megszűnés. A látnokok erre mindkettő alapos tanulmányozásával jöttek rá.
17Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan – ezért a lelket senki sem képes megsemmisíteni!
18Harcra fel, ó, Bharata leszármazottja, hiszen az elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek! 19Aki az élőlényt gyilkosnak vagy gyilkolhatónak hiszi, az nem érti igazi természetét. A tudással rendelkező tudja, hogy a lélek nem gyilkos és nem is gyilkolható.
20A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet megölik is, ő meg nem ölhető. 21Ó, Pártha, hogyan lehetne gyilkos, vagy miképp bírhatna rá bárkit is a gyilkolásra az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, meg nem született, örök és változatlan?
22Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.
23A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni, tűz nem égeti, víz nem nedvesítheti, és szél nem száríthatja. 24Az egyéni lélek törhetetlen, oldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Ő mindent-átható, örökkévaló, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. 25Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változatlan. Ezt tudván, nem szabadna bánkódnod a test miatt.
26Ó, erős-karú, búsulásra még akkor sincs okod, ha azt hiszed, hogy a lélek szüntelenül megszületik, és mindig meghal. 27A megszületett számára biztos a halál, a holt számára pedig a születés. Ezért nem szabadna keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben.
28A kezdetben minden teremtett élőlény megnyilvánulatlan, középső szakaszukban megnyilvánulnak, majd a megsemmisüléskor ismét megnyilvánulatlanokká válnak. Miért búsuljon hát az ember?
29A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik, még azután sem, hogy hallottak róla.
30Ó, Bharata leszármazottja, egy teremtményért sem kell bánkódnod, hiszen a testben lakozó örökkévaló, és sohasem lehet elpusztítani.
31Figyelembe véve sajátos kötelességed, mint ksatrija tudnod kéne, hogy számodra a vallásos elvekért való harcon kívül nincs jobb elfoglaltság, tehát semmi okod a tétovázásra. 32Ó, Pártha, boldogok a ksatriják, akiknek magától adódnak ilyen lehetőségek a harcra, megnyitván számukra a felsőbb bolygók kapuját. 33Ha nem veszel részt e vallásos háborúban, akkor kötelességed elhanyagolása feltétlenül bűnt von maga után, s így elveszted harcosi hírneved. 34Becstelenséged mindig emlegetik majd az emberek, s a szégyen a halálnál is rosszabb annak, akit egyszer tiszteltek. 35A nagy generálisok, akik nagyra becsülték híred és neved, azt fogják hinni, hogy félelemből hagytad el a csatateret, s ezért gyávának fognak tekinteni. 36Ellenségeid barátságtalan szavakkal fognak illetni, s gúnyt űznek képességeidből. Számodra mi lehet ennél gyötrőbb?
37Ó, Kuntí fia, vagy megölnek a csatamezőn, és eljutsz a felsőbb bolygókra, vagy pedig győzöl, és élvezni fogod a földi királyságot.
38Fel hát, és küzd elszántan! Harcolj a harc kedvéért – anélkül, hogy figyelembe vennéd a boldogságot vagy szomorúságot, veszteséget vagy nyereséget, győzelmet vagy vereséget! Így cselekedvén sohasem teszed ki magad a bűnnek.
39Eddig a szánkhja filozófia analitikus tudását magyaráztam neked. Halld most a jógáról szóló tudást, amivel az ember úgy dolgozik, hogy nem vágyik tettei gyümölcseire! Ó, Pártha fia, ha ilyen értelemmel cselekszel, megszabadulsz a karma bilincseitől. 40Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy csökkenés, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától. 41Akik ezt az utat járják, azok értelme határozott, és csak egy a céljuk. Ó, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok szétszórt értelműek.
42-43A csekély tudással rendelkezők nagyon vonzódnak a Védák virágos szavaihoz, melyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket ajánlanak a mennyei bolygók elérésére, vagy arra, miképpen juthat az ember előnyös születéshez, hatalomhoz és így tovább. Miután érzék-kielégítésre és gazdag életre vágynak, ezért így gondolkodnak: ‘Nincs más ezen kívül.’
44A Legfelsőbb Úr iránti odaadó szolgálat szilárd elhatározása nem születik meg azon személyek elméjében, akiket túlságosan vonz és megtéveszt az érzéki élvezet, s az anyagi gazdagság.
45A Védák többnyire csak az anyagi természet három kötőerejéről tárgyalnak. Ó, Ardzsuna, emelkedj föléjük, légy transzcendentális velük szemben! Szabadulj meg minden kettősségtől és aggodalomtól, mind a nyerést, mind a biztonságot illetően, és légy szilárd az önvalóban.
46Egy nagy víztároló minden olyan célnak megfelel, amire egy kis tavacska. Épp így válik hasznára a Védák összes célja annak az embernek, aki ismeri a mögöttük rejtőző szándékot.
47Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de munkád gyümölcséhez nincs! Sose hidd, hogy te vagy tetteid eredményének oka, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!
48Légy rendületlen a jógában, ó, Ardzsuna! Végezd el kötelességed, és válj meg minden olyan köteléktől, amely a sikerhez és a kudarchoz fűződik! Az ilyen kiegyensúlyozott elmeállapotot hívják jógának.
49Ó, Dhanandzsaja, szabadulj meg minden gyümölcsöző cselekedettől az odaadó szolgálat által, s hódolj meg teljesen az ilyen tudat előtt! Szánalomra méltóan ők, akik élvezni akarják a munkájuk gyümölcsét. 50Az odaadó szolgálatban élő még ebben az életben megszabadul a jó és rossz tettektől egyaránt! Ezért, ó, Ardzsuna, törekedj a jógára, minden munka művészetére!
51Az odaadó szolgálatban cselekvő bölcsek az Úrnál keresnek menedéket, s kiszabadítják magukat a születés és halál körfolyamatából azáltal, hogy lemondanak tetteik gyümölcséről ebben az anyagi világban. Ily módon érhetik el azt az állapotot, ami túl van minden szenvedésen.
52Amikor értelmed kitalál a tévhit sűrű erdejéből, közömbössé válsz mindazok iránt, amit hallottál, s amit hallani fogsz. 53Az isteni tudatot akkor éred el, ha elméd szilárd marad az önmegvalósítás transzában, és a Védák virágos szavai nem zavarják többé.”
54Ardzsuna kérdezte:
„Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a transzcendensbe merült? Hogyan, milyen szavakkal beszél ő? Miként ül, és hogyan megy?”
55A Magasztos Úr válaszolt:
„Ó, Pártha, amikor az ember feladja az elme által kitalált érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta transzcendentális tudatúnak.
56Aki a háromfajta szenvedésii ellenére is háborítatlan, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják. 57Aki mentes a vonzalomtól és gyűlölettől, s ha jó éri, nem ujjong, ha pedig rossz, nem panaszkodik, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban. 58teknősbéka húzza be páncéljába tagjait, az igaz tudással rendelkezik.
59A megtestesült élőlény ugyan elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni szomj megmarad. Ettől csak úgy válhat meg, ha előbb felsőbbrendű ízt tapasztal, és így tudata rendíthetetlenné válik. 60Ó, Kuntí fia, az érzékek olyan erősek és indulatosak, hogy még a rajtuk uralkodni próbálkozó, ítélőképes ember elméjét is erőnek erejével elragadják. 61Aki érzékszerveit megzabolázza, és tudatát rám szegezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.
62Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen ragaszkodás vágyat, a vágy pedig dühöt szül. 63A dühből illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába. 64De aki képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása által uralkodni az érzékszervein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét, s ily módon megszabadulhat minden ragaszkodástól és ellenszenvtől. 65Aki ily módon tartózkodik az isteni tudatban, annak megszűnik az anyagi lét szenvedése, s értelme e boldog állapotban megszilárdul.
66Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak értelme nem szilárd, s elméjén sem képes uralkodni. E nélkül pedig lehetetlen a béke, s hogyan volna boldogság béke nélkül?
67Ahogyan az erős szél elsodorja a bárkát a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen érzék is, ha az elme arra összpontosít. 68Ezért, ó, erős-karú, aki érzékeit azok tárgyairól vissza tudja tartani, annak értelme valóban rendíthetetlen.
69Miközben mindenki alszik, a fegyelmezett ember ébren van, de az élőlények ébrenléte a lelkét látó bölcsnek éjszaka.
70A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba. 71Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzék-kielégítés iránti vágyat, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, és mentes a hamis egótól.
72Ez a lelki és isteni élet útja, melyhez eljutva az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes Isten birodalmába hatolni.”